Poszt-turkáló: A kurblimadár és én

Forrás

A poszt-turkáló most előkotort darabja, a "kurblimadaras poszt" mondhatni közkívánatra lép porondra; Horsegirl érdeklődött utána, merthogy annak idején a freeblogon nagyon népszerű volt, és bizony elő-előkerül emlegetés szintjén, aminek nagyon örülök, bár sajnos egy nagyon negatív hangvételű bejegyzés (ezeket jegyzitek meg mi, ti kis keselyűk?! :)).
A posztot 2011.11.04-én írtam.

Murakami Haruki: The Wind-up Bird Chronicle

Cselekményleírás veszélye fennáll! És kritikus hangvételé is. Előre is bocs, utólag már nem. Avagy a pénztártól való távozás után... stb.

Az úgy volt... hogy valami rövidet akartam. Igen, hangsúlyozom, hogy valami rövidet. És nem tudtam, hogy ez bizony egy háromkötetes monstrum , ugyanis merő félreértés miatt azt hittem, hogy a hangoskönyv csupán három órás, gondoltam ez pont megfelel, valami rövidke, valami japán, olyasvalaki akiről hallottam már, és ki kéne próbálni milyen. Szóval vonzott. A gutaütés kerülgetett, amikor a 3 óra végére érve meglepődve vettem tudomásul mennyire befejezetlen ez a könyv... Még nagyobb gutaütés jött, amikor kiderült, ja, hogy van még 13, egyenként 1,5 órás rész, magyarán közel 24 órán át hallgathatom ezt a nyomorult, hatalmas könyvecskét.

Az eleje ígéretes volt. Spagettifőzés, rejtélyes telefon, eltűnt macska, érdekes házaspár. Ez így egyben, ha jó stílussal van megbolondítva, elég nyerő kombináció, még akármi kisülhet belőle. Bár kicsit gyanús volt, hogy nem sok minden történik 3 óra alatt sem, mégis vitt magával a hangulat.

Ami aztán hamar kifulladt. A könyv közepe táján már erőteljesen szenvedtem.

Kút, meg kútban üldögélés. Kék jel. Mandzsúriai háború és annak kegyetlenkedései. Malta és Creta és Corsica nevű hölgyek. Nutmeg és Cinnamon nevű furcsábbnál is furcsább anya-fia páros. Médiumok és a "víz" meg hasonló nagy szavak.

 És mindennek a tetejébe, így, mindössze két nap elteltével a befejezés óta se tudom felidézni most akkor hogy is lett vége? Mert sehogy.

 Ez a könyv céltalan . Értelmetlen. Mondhatjuk hogy léééha. Borzalmas.

 A legidegesítőbb persze a céltalansága volt. Mert el tudok én viselni abszurd és absztrakt dolgokat, ha a végén megmondják, hogy ezért fiam, ezért. Vagy hanem mondják meg úgy is jó, csak lyukadjon ki valahova. És essen le valami. De itt nem mondanak semmit se. A tettek nem vezetnek sehova, az események szinte össze sem függenek egymással, hacsak nem egy olyan metafizikai síkon, aminek én bizony nem fogom a hullámait.

 Sosem olvastam japán író könyvét, de volt egy sztereotipikus elképzelésem a különféle vetélkedőik, jelmezeik, egyéb furcsaságaik alapján. A kurblimadárban is tulajdonképpen ennek megfelelő random hülyeségek vannak karöltve random furcsa szexszel és random kegyetlenkedéssel. Stimmelős. Pl. elég hathatósan és plasztikusan leírja hogyan nyúztak meg szépen lépésről lépésre egy embert a mandzsúriai háborúban, vagy hogyan gyilkolásznak meg egy egész állatkertnyi állatot tulajdonképpen a semmiért. A legszebb az egészben, hogy azt se tudom hogy a fenébe jött ide a mandzsúriai háború?! Jaj a főszereplőt még nem is említettem. Egy munkanélküli férfi, Toru Okada a főszereplő, akinek először a macskája tűnik el Noborou Wattaja vagy mi a túró a neve, ami ugyanaz mint a felesége utált bátyjának a neve (minek nevezték el így a macskát??), majd a felesége, Kumiko is eltűnik. Egyik-másik megkerül vagy nem, mert állítólag a médium megmondja, hogy ez nem is az a macska, pedig de úgy néz ki, de a farka mégse olyan. Uramatyám. A kútról mégegyszer említést kell tennem. Ami szintén először mandzsúria kapcsán kerül szóba, ott ugyanis valaki majdnem meghal egy kútban. Erre a főszereplő fogja és lemászik egy közeli elhagyatott telek kútjába és na vajon mit csinál? Két napig éhezik és m-e-r-e-n-g. Kijön, és erre lesz egy KÉK folt az arcán, ami egy jel! (mivan, hol, miért, hogyan? és még el is élvez tőle amikor eztetet valaki neki megnyalintja, őrület!...) Sokadik uramatyám... Teng-leng, lézeng, nem tesz semmit hogy az élete előremozduljon, olyan céltalan ő is mint az egész könyv. Ezen kívül van még itt telefonszexre buzdító végig ismeretlen maradó telefonba sutyorgó hölgyemény, és egy parókacégnél dolgozó csitri, aki később sok levelet is ír, amiknek se füle, se farka, de nagyon lelkesek. A legjobb talán a felolvasó volt, aki olyan energiával és lelkesedéssel olvasta fel ezt a fost művet, és adta a hangokat a különféle karaktereknek, hogy öröm volt hallgatni - de csak emiatt. A női nyervákolást kifejezetten jól adta elő :D...

 Ami a könyv vége felé következett, arról ha akarnék se tudnék spoilerezni, mert a jó franc se érti hogy mi van. Metafizikai sík egy-kettő-egy, csapó. Valami üldözés, de az nem is a valóság, kút, megfulladás, ja mégse. Gyanú és menekülés, aztán a nagy büdi semmi .

 Volt számítógép hackerkedős vonal is, elég halovány, biztos hogy haladjunk a korral, és ne csak a kútban ücsörgés legyen, illetve ennek kapcsán jött maga a kurblimadár krónika, ami nekem nem derült ki hogy ki egyáltalán miért fontos, illetve a kurblimadár még olyan szinten teleszerepeli a könyvet, hogy kötetenként legalább háromszor verklizik egyet valamelyik fán! Őrület!

 Ennyit tudok mondani, köszönöm a figyelmet, asszem a bejegyzésemben leírt randomizált "cucc" hűen tükrözi miről szól ez a könyv.

 Aki megértette és netán élvezte - mint a többi értékelésből kiderült rajtam kívül ez általában tetszik az embereknek (100-ból 86 és 91%-os értékelései vannak az angol és a magyar köteteknek is - ?!?!?!). Szóval aki megértette és élvezte, egészségére, és örülök, de tényleg, de ne próbáljon meggyőzni, hogy ez jó, és hogy miért, mert nem vagyok jelen pillanatban meggyőzhető. Sajnálom. Megtaláltam azt hiszem életem anti-könyvét, talán még a Szigeti veszedelmet és az Alice Csodaországbant is kiütötte nyergéből!

 Értékelés : 10/1,5 a felolvasásért és az elejéért. Soha többé Murakami Haruki.

 A legjobb idézet, háh, és minő csodálatosság, még passzol is az érzéseimhez:

 "The passage of time will usually extract the venom from most things and render them harmless"

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Nos, a könyv előlépett antikönyvvé az életemben, és bár mondhatni nosztalgikus mosollyal gondolok vissza az élményre és a reakciókra a posztnál, nem fogok visszatérni Harukihoz úgy érzem.