Poszt-turkáló: My Sister's Keeper

Forrás

Amikor épp kedvem van, és friss bejegyzésem nincs, ki fogok tenni néhányat a régi, freeblogon íródott posztjaim közül, erről szól a poszt-turkáló. :) A következő választás ismét egy 2009-es posztra esett, Jodi Picoult-tól a My Sister's Keeperre, ami különösen kedves számomra, nagyon szerettem olvasni a könyvet, kedvencem lett, de a posztot magát is nagyon szerettem összehozni, és megpróbálni visszaadni az élményt. 2009.09.25.-én írtam.

Jodi Picoult: My Sister's Keeper

Nekem ilyen kiadásban van meg.

Lehet, hogy ezt a könyvet hagyni kell magunkban elülni, de én mégis nagyon frissen szeretnék írni róla. Talán mert tudom, hogy úgyis mindig felkavaró marad. Fairy bejegyzése (a link már nem él persze...) nyomán buzdultam fel annyira, hogy szinte néhány napon belül megszereztem a könyvet magamnak. Magyarul A nővérem húga címen kapható. 

(nincs spoiler)

A napjainkban játszódó regény egy bő hetet ölel fel egy amerikai család életéből. Apa, anya, három gyermek. De semmi sem átlagos. A család középső gyermeke, Kate APL-ben, a leukémia egy ritka formájában szenved kétéves kora óta. A nagyfiú, Jesse, nem bizonyult megfelelő sejt- vér- és szervdonornak testvére számára, ezért a szülők úgy döntenek vállalnak még egy babát, akit genetikailag meg is terveznek, hogy Kate számára életmentő legyen a köldökzsinórvér. Anna tehát rögtön születésekor nővérének adományoz valamit, ami annak az életet, a túlélést jelenti. Azonban a kezdeti jobbulást követően az évek során Kate újra és újra Anna segítségét igényli - sejtek, vér, csontvelő formájában. Amikor Kate 16, Anna pedig 13 éves,  Kate veséi felmondják a szolgálatot, a dialízis sem segít már, és egyetlen esélye Anna egyik veséje.

Anna a jónevű ügyvédhez, Campbell Alexanderhez fordul, hogy beperelje szüleit és elnyerje a teste feletti önrendelkezés jogát.

Ennél többet nem harangozok be magából a történetből, azt hiszem a fülszövegek és a film leírása is nagyjából ezeket az információkat adja meg. De ezek csak sorok. A könyv egészében annyira más. Ritkán olvas az ember  ilyen eredeti történetet, ami megragadja, és meg is tudja szorongatni. Mikor azt hisszük már mindent megírtak, már mindenről hallottunk, már nincsenek olyan megírt szituációk, amik az újdonság erejével hatnak, jön egy ilyen írónő, és ír valami olyasmit, ami újra és újra kinyúl a sorok közül és betűkezeivel arcul csapkod.

Arra számítottam, hogy a történetet két narrátor hangjából halljuk majd, Anna és Kate személyében, váltakozva. Meglepett, hogy az összes szereplő váltogatja egymást, és mindenki mesél, mindenkiről és mindenkitől hallunk. Sara és Brian, a szülők, Anna és Jesse a testvérek, Campbell az ügyvéd, és Julia, Anna bírósági gyámja (guardian ad litem) váltakoznak az elbeszélő szerepében. Vagyis mindenki, kivéve Kate-et. A szereplők rendkívül árnyaltak, és annyi de annyi mindent megtudunk ennek a nem mindennapi, folyamatos küzdelemben élő családnak az életéről, amire nem is számítottam. A kidolgozottság bámulatos. Sara részéről van a legtöbb visszatekintés a 90-es évekből, onnantól kezdve, hogy kislányát diagnosztizálják a betegséggel. De ezen felül Campbell és Julia életéről is mindent megtudunk.

A szerző

Azt hittem könnyű lesz állást foglalni abban, ki az önző, ki milyen ember, ki hogy érez, és ki iránt hogy érzek én mint olvasó.  Korántsem így volt. Már az elején bajban éreztem magam, és Kate-et egyáltalán nem tudtam megítélni, hiszen csak a többi szereplő által leírt párbeszédekben szerepelt. Semmi sem volt fekete és fehér, vagy igen vagy nem. Tudtam megvetni valakit egy-egy mondatért, hogy a következő fejezetben azután mélyen együttérezzek vele és szeressem az áldozataiért, a gondolataiért.

Talán ez a legjobb az egész könyvben, amellett, hogy mennyire egyedi és egyedülálló a története. Hogy valódi, hús-vér emberekről tud írni, akik nem jók vagy rosszak, és akik maguk sem tudják gyakran, hogy mi a helyes, és mi a jó döntés. És akik megkérdőjelezik saját magukat. Vagyis az érzelmeik és a reakcióik is hitelesek és változatosak.

Amellett hogy a történet egyedülállóságát magasztalom, természetesen szólni kell arról is, hogy mennyire szívbemarkoló és megrázó. Olvastam róla már többek blogján és hallottam, hogy mennyien a hatása alá kerültek, és bőséges krokodilkönnyekkel csukták be az utolsó oldal után. Én sem voltam kivétel, bár el kell hogy mondjam (sajnos), hogy annyit gondolkodtam a témán és a könyvön, és a sok blogbejegyzésen róla, hogy azon kaptam magam, hogy elméleteket, lehetséges befejezéseket képzeltem el, és mérlegelgettem, vajon melyik lesz az, amelyikre az írónő is gondolt. És legnagyobb meglepetésemre felvetődött bennem korábban az, ahogy konkrétan be is fejeződik, bár nem ennek szavaztam nagyobb esélyt, hanem egy másik eshetőségnek, de annak is azonos végkimenete volt.

Kicsit sajnálom, hogy ennyit gondolkodtam a végén, de jólesett rágni a témát magamban, és forgatni újra és újra, amit Jodi Picoult is akar, hogy forgassunk magunkban: Te mit tennél? És borzasztó nehéz bármit is válaszolni, és még nehezebb szívvel-lélekkel beleélni magunkat egy lélektanilag és emberileg ennyire összetett és nehéz szituációba. És ha ez nem lenne elég, még az alapszituáción túl is meg tudott lepni az írónő egy-egy végső fordulattal, nem várt epizóddal, amik csak még inkább szájtátva hagyják az embert, ha ez egyáltalán lehetséges.

Ez volt az első Picoult-regény, amit olvastam, de teljesen biztos, hogy nem az utolsó. Szeretném ismerni az összes könyvét, minden történetét, és remélem minden ugyanilyen végtelenül élő, és emberközeli lesz, és természetesen bonyolult is. Emberileg, erkölcsileg elgondolkodtató. Az ilyen könyveket én magamban modern szépirodalomnak tartom.

A filmet még nem láttam, de nagyon kíváncsi vagyok rá. Tudom, hogy másként végződik, mint a könyv, bár nem egészen értem miért, mert szerintem ez elvesz egy élt belőle, akik olvasták, azok tudják mire gondolok. De biztosan meg fogom nézni. Az előzetest már sokszor-sokszor láttam, és a könyv olvasása közben is többször megnéztem, élveztem az arcokat, a zenéket, az érzelmeket. Ezúttal nem bántam, hogy mivel hamarabb láttam az előzetest, ezáltal úgy képzeltem el a szereplőket, ahogy a színészek kinéznek, mert szerintem abszolút telitalálat mindegyikőjük. Úgy érzem a játékukban sem fogok csalódni ha megnézem a filmet.

Mindenkinek meleg szívvel ajánlom Picoult-t, aki szeret szépet, emberit, meghatót olvasni. Azt hiszem csak egyetlen dolog tört meg volna jobban mindenkit aki megismerte a Fitzgerald családot; ha az utolsó lapon azok után a mécsestörő utolsó sorok után (bár nekem mécsestörő utolsó oldalak voltak inkább), ott állt volna az utolsó utáni lapon, hogy megtörtént események alapján.

Bookmarked gondolatok:

"Normal, in our house , is like a blanket too short for a bed – sometimes it covers you just fine, and other times it leaves you cold and shaking; and worst of all, you never know which of the two it’s going to be."

first Monday chapter/Anna

"It’s so easy to presume that while your own world has ground to an absolute halt, so has everyone else’s."

first Tuesday chapter/Sara 

"… no matter who you are, there is some part of you that always wishes you were someone else – and when, for a millisecond, you get that wish, it’s a miracle."

first Wednesday chapter/Anna

"Like anything that’s confined, fire has a natural instinct to escape."first Thursday chapter/Brian 

"… there are some nights when you just want to know, there’s someone else besides you in this wide world."

The Weekend chapter/Jesse 

"You don’t love someone because they’re perfect. (…) You love them in spite of the fact that they’re not."

second Wednesday chapter/Campbell

Értékelés: 10/10 szerintem nem is lehet kérdés.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

A mai napig szeretettel gondolok vissza erre a könyvre, és jó lenne újraolvasni is valamikor, meg újranézni a filmet. (arról is van egy bejegyzés, majd előturkálom) :) 

Azóta elolvastam még pár Picoult-regényt: Nineteen Minutes, Plain Truth, és az előzménynovellák (1. és 2.) a Leaving Time-hoz, amit már nagyon várok. Nagyon várom, holott a polcon is teli van még olvasatlan Picoult-kal, mert bezony összegyűjtöttem majd az összes regényét azóta. :)