Augusztusi portya

Forrás

Az előző havi dőzsölés után nos, először is elszégyelltem magam, kimagyaráztam, örömködtem, aztán megnyugodtam: ugyan, ez nem ismétlődik meg! :) És ti is azt írtátok, hogy nem gond, ha nem rendszeres a havi beszerzések ilyetén jellegű "elszállása". Nos, a hónap utolsó hetéig remekül is álltam, aztán sajnos észrevettem egy akciót az egyik kedvenc, de régóta hanyagolt könyves weboldalamon, és paff.. 

Augusztusban minden eddiginél több könyvvel lettem gazdagabb, de mentségemre szól ismét, hogy én nem sokkal lettem szegényebb, mert megintcsak kávéáron sikerült hozzájutnom számos példányhoz. Lássuk a listát, mindenki vegyen nagy levegőt, mélyvíz következik! 

- Vanessa Diffenbaugh: The Language of Flowers - bookdepo bargain shop akció, Pöfi hibája :D
- Gail Carriger - R.E.M.: Soulless - The Manga Volume 3. - musthave! szintén bookdepo, már olvasom
- Vanna Cercená: Tükörnapló - Nitával antikváriumos garázdálkodás, elcsábultam egy pöttyös regényre, és mivel panaszkodtam, hogy nagyon magasra tették az ilyen kicsi lányoknak való könyveket, engedett is az árából a srác :D

Kattintásra megnő - nem mintha nem lenne így is elég... :)

És az MMBookmarketes könyvosztag:
- Jacqueline Wilson: The Illustrated Mum
- Jacqueline Wilson: Cookie
- Jacqueline Wilson: Hetty Feather
- Jacqueline Wilson: The Story of Tracy Beaker
- Sue Townsend: The Woman Who Went to Bed for a Year
- M.C. Beaton: Emily Goes to Exeter (magyarul a Miss Pym első kötete)
- Isabel Wolff: A Vintage Affair
- Nick Hornby: How to be Good
- Rebecca Wells: Divine Secrets of the Ya-Ya Sisterhood
- Rebecca Wells: Little Altars Everywhere
- Anne Marshall Zwack: The Diplomatic Corpse
- Diane Setterfield: The Thirteenth Tale
- T. Halaburda: The Basic Book of Budgerigars Look-and-Learn


Ez utóbbiakat 180 és 1250 közötti áron vettem, főleg használtak, de van köztük új is, pl. a Hornby, ami szintén csak egy ezres. (szaladjatok hátha van még :)) Egy picit részletesebben még:
Jacqueline Wilson ifjúsági regényei olyanok nekem, mint másnak a pöttyös-csíkosak, szeretem őket, és különlegesek, mert amellett hogy gyerekeknek írta, nagyon is komoly témákat feszeget mindig, ezért nem sajnáltam rá párszáz forintot, hogy néhány könyve megint hozzám vándoroljon.
Sue Townsend meggyőzőtt Adrian Mole-lal, bár még abból is vannak olvasatlan köteteim, erre a különálló regényére pedig azért is figyeltem fel, mert magyarul is most fog megjelenni jelent meg (de hülye leszek 3000-ért megvenni, mikor ez a használt eredeti példány csak 820 pénzecskémbe került).
Beaton egy separate story altogether... merthogy az Ulpius hirdetett egy nagy akciót, ahol 1000 Ft-ra leakciózták, ám a weblap az akció ideje alatt szinte végig megnyithatatlan volt, én meg durcásan máshol kerestem, és még olcsóbban találtam. :)
Isabel Wolff könyvére rég felfigyeltem, és amolyan érdekel is, nem is státuszban volt, ezt döntötte el a 180 Ft-os barátibbnál is barátibb ára, na vajon melyik irányba? :D
Nick Hornby a Slam-mel (Betoncsók) tavaly megkedveltette magát, jöhet a következő.
Rebecca Wells: egy kulcsszó kellett: délen játszódik, Amerikában. :)
Diplomatic Corpse - egy régi érdeklődés, magyar főszereplővel ;) rádobtam a kupacra, hogy a postaköltség helyett inkább még egy könyvet fizessek nekik na.
A tizenharmadik történet: áradozások mindenfelől, kell.
Budgies - papagájok, imádom a dögöket, olvasni is róluk... Hátha megtudok valami újat, bár igaz, hogy már negyed évszázada tartok papagájt  :D (atyaúristen!).

Augusztusi mérleg: 16 könyv, ebből 15 angol nyelvű és csak 1 magyar (legalább egy kis löketet ad, hogy olvassak még többet angolul :)), mind saját vásárlás, de rém olcsók, a legolcsóbb 180 Ft, a legdrágább pedig az egyetlen teljes áron vásárolt könyv, a Soulless Manga: kb. 2700 Ft.

Kiterítve, katt!

Az idei évet kikiáltottam a megfontolt beszerzések évének, amit egész szépen tartottam is, de a nyári időszakban elreppent az eredeti elhatározás, és könyvharácsoltam, elcsábultam, nyári akciók döntöttek romba... Nem mondom, hogy nem lesznek még beszerzések idén, hisz három Agavés is jön hozzám szeptemberben, de idén már nem szeretnék igazán vásárolni, visszatérek a megszokott menetrendhez, az ilyen nagy portyák negyedéhez, ötödéhez. ;) Éves szinten egyébként még mindig jobban állok mint tavaly. Aki nem hiszi, járjon utána! :D

Valami büntetésen agyalok magamnak emiatt a július-augusztusi sok könyv miatt... Nyugodtan adhattok ötleteket! :) Az én egyik ötletem, hogy jövőre elolvasom az összes idei beszerzést  - csak ilyenkor mindig szegény 2010-es, 2011-es, 2012-esek jutnak eszembe, hogy na és akkor azokat mikor, amit még azokból a kupackákból nem olvastam? :D

A többiek bűnözései: Amadea, Catriana, Nita, Theodora, Nikkincs, Zakkant, Katacita, Horsegirl, Pöfivonat. 

A szőke ciklon

Mondhatnám, hogy Rejtő Jenős ez az év, de éppúgy a hatodik R.J. került sorra, ahogy pár hete a hatodik Szabó Magda idén, szóval inkább csak arról van szó, hogy több kimaradt művet is pótolok kedvelt szerzőimtől. :) 

A szőke ciklon volt a következő a sorban, ami nehezen kategorizálható a Rejtő-regények között is, mert van benne sok kaland, akció, egy kis Afrika és némi légió is, és leginkább zűrzavar, amit ki és mi más okozna, mint A NŐ, aki ciklon is és hurrikán, és borzalmasan tud vezetni. :) Szinte hihetetlen hogy ez a könyv 1939-ben íródott, olyan modern, és kortalan a humora is. 

"Az író töredelmesen, de röviden beismeri, hogy regényének előzményei vannak.

A regény úgynevezett előzményein olvasó és író egyaránt szeret hamar túlesni. Az ilyesmi részint unalmas, részint sablonos, különösen ma, mikor a regényírás bizonyos fajtáit már nem is iparszerűen, hanem a konyhaművészet szabályai szerint, kész receptek alapján főzik ki. Például: „Végy két ifjú szerető szívet, törd meg, forrald fel a szenvedélyeket, hintsél a tetejébe egy kis édes egyházi áldást, és jól megfőzve vagy félig sületlenül bármikor feltálalhatod az olvasónak.”

A kalamajka ezúttal egy hatalmas gyémánt körül kerekedik, amit egy álmodó Buddha elnevezésű szoborba rejtettek el, és ami Evelyn Weston jogos öröksége lenne. Ennek a dobozkának többen is nyomába erednek különféle hamis és kevésbé hamis eladási listák alapján, keresztül-kasul beutazva Európát, időközben több álmodó Buddha szobros dobozkára bukkanva, amik hol varróládikának, hol borotválkozós nesszeszernek álcázzák magukat, és képesek eltűnni akár a sivatag mélyén is. Ha mindez nem lenne elég, Evelyn egy véletlen folytán egy ember becsületének védelmezésébe is belekeveredik, és hurcolja magával az ezt bizonyítandó fontos okiratokat, valamint rögtönöz magának egy férjet, sőt, még körözik is. Hogy mindez hogy kapcsolódik össze, bogozódik ki, és honnan kerül elő a gyémánt, valamint hogy kell módszeresen darabokra szedni egy jó autót, kiderül a ciklon működéséből. :D 

A végkonklúzió pedig üditően bölcs:


"Az élet olyan, mint egy nyári ruha mellénye – rövid és céltalan."

Fülszöveg:

"Radzovill herceg élete megmentéséért hatalmas gyémánttal ajándékozza meg Jim Hogan betörőt. Az ajándék percekkel azelőtt érkezik a címzetthez, mielőtt azt emberölési kísérlet vádjával letartóztatják. A betörő egy félig kész Buddha-szoborba rejti az ékszert, aztán elvonul kitölteni életfogytiglani büntetését. A fegyházban csupán egykori iskolatársának lánya, Miss Evelyn Weston látogatja, így mikor Jim Hogan halálát érzi közeledni, a lányra hagyományozza a gyémántot. A végrendelet nem marad titok, és többen indulnak a szobor keresésére. Evelyn nemcsak jogos öröksége után nyomoz, de újabb titok nyomára jutva, egy ember becsületét is meg kell mentenie. Izgalmas kalandjaiba kénytelen magával hurcolni egy mit sem sejtő és örökké borotválatlan lordot, pedig tudvalevő, hogy egy gentleman élete nem átjáróház. Menet közben az is kiderül, hogy a zsilett és az ismétlőpisztoly között alig van különbség, és ez nagyon elszomorító, valamint, aki utoljára nevet, az a neszesszer. Visszalő és talál…"

Értékelés: 10/8,5 Üdítő, hektikus, ám néhol kicsit nehezen követhető (vagy csak figyelmetlen voltam), de a végén minden kivilágosodik és a ciklon lecsillapodik. :) 

Tervezem még Rejtőtől a közeljövőben: 

A tizennégykarátos autó, A láthatatlan légió, Vanek úr Párizsban, Menni vagy meghalni, A három testőr Afrikában

Potterből sosem elég

A HP-világ történet ugyan lezárult a hetedik kötet legendás befejező mondatával, de a zsizsegés, ami körülveszi a szerzőt, és a Harry Potter-univerzumot, úgy fest sosem fog leállni. Ami nem is baj. És hiába Cormoran Strike, és az új detektívsorozat amivel Rowling brillíroz, a kis varázsló újra és újra előbukkan.

Forrás

Először is hadd mutassam meg a Bloomsbury új Harry Potter kiadásának borítóit, amiket John Duddle illusztrált. >Ezen< a linken megnézhetitek az összeset, nekem ez a kettő teszik a legjobban:

Az új talárban büszkélkedő sorozat szeptember elsejétől lesz kapható.

Aztán napvilágot látott néhány rövidebb írás is Rowlingtól, visszakanyarodva a varázsvilághoz. Július elején egy Rita Vitrol/Skeeter által írt cikket tett közkinccsé a szerző, amelyben a 34 éves Harry családja és barátai körében kviddicsmeccsre látogat. Egy hete pedig a varázsvilág egyik sztárjáról Celestina Warbeck énekesnőről tudhattunk meg új információkat Rowling tollából. Ezek a kis írások aranyosak, de igazán sokat én úgy érzem nem adnak, a Vitrolos írásnál is csak megcsóváltam a fejem, hogy hát ejj, ezt tulajdonképpen a hardcore rajongók már eddig is tudták. Elvileg a Pottermore oldalán, regisztráció után olvashatóak az új sztorik. 

Forrás 

Aztán itt van nemsokára Daniel Radcliffe-fel egy új film, méghozzá a Joe Hill féle Szarvakból (Horns) készült filmadaptáció. Hillel nemrég ismerkedtem meg, de úgy érzem búcsút is intettünk rögtön egymásnak. A Szarvakről nemrég Theodoránál olvastam posztot, filmben lehet hogy érdekelne, de leginkább talán az, hogy bújik ki a Harry Potter-szerepből Radcliffe. :) 

Tavaly óta tudjuk, hogy filmsorozat készül a Legendás állatok és megfigyelésük című kísérőkötetből (Fantastic Beasts and Where to Find Them), vagyis jobban mondva, annak "szerzőjéről", Newt Scamanderről, amely a már ismert varázslóvilágban, de Harryék előtt vagy harminc évvel játszódik. 

Az új hír ezzel kapcsolatban, hogy bár még nem biztos, de a Mugglenet már cikkezik róla, hogy David Yates-szel tárgyalnak, mint potenciális rendezőjelölttel - Alfonso Cuaron már elutasította az ajánlatot. Yates rendezte a HP filmeket 5-7-ig. Hát, nem tudom örüljünk-e, ha a sok tévedésre és a furcsaságokra gondolok a lezáró filmből, nem biztos, hogy én támogatnám ezt a választást, de tulajdonképpen szinte mindegy, hisz itt nem ismerünk történetet, nem lesz mihez hasonlítani, a forgatókönyvíró pedig maga Rowling, szóval, csak-csak jól sül el a dolog. 

Persze ezek még csak kósza hírek, hisz a filmek még elég messze vannak, az első 2016. november 18-ra várható, a másik kettő pedig: 2018. november 16., és 2020. november 20-ra. 

David Yates, forrás.

Egyébként pedig, itt van az ősz itt van újra mindjárt, és kicsit kezd rámtörni a Harry Potter-újraolvasás gondolata, bevackolódva a jó meleg klubhelyiségbe szobába, forró vajsörrel kakaóval... És azon is gondolkodtam, vajon hányszor olvastam már újra a köteteket? Öt-hatszor biztosan... :) 

Mary GrandPré illusztrációja - Edevis tükre

Friss ropogós könyves hírek

Van néhány könyves és könyves-filmes hírem ismét egy csokorban, szemezgessetek!

Forrás

- Már játsszák a mozik Az élet ízei (The Hundred-Foot Journey) című filmet, Helen Mirren főszereplésével, ami azon kívül, hogy gasztro-kirándulás (a nemrég megnézett Julie és Julia nagyon tetszett és felbuzdultam :)), ráadásul könyvből készült: Richard C. Morais Madame Mallory és a kis indiai konyhafőnöke című regényéből. Nagyon tetszetős az előzetese, szeretném megnézni nemsokára.

"A festői szépségű dél-francia kisvárosban Madam Mallory (Helen Mirren) éttermének, az előkelő Le Saule Pleureur-nek nem akad párja: a Michelin csillagos konyhában egymás után készülnek a gasztronómiai csodák a szenvedélyes, ám kissé vaskalapos tulajdonosnő irányításával. Az egyszerű ételek is kifinomult fogássá változnak a keze alatt, amivel vendégeit teljesen megbabonázza. De a tökéletes recepthez mindig kell egy izgalmas hozzávaló. És ez most az egzotikus Indiából érkezik.

Egyik napról a másikra toppan be a csendes városkába a Kaddam család, akik nem kisebb tervvel állnak elő, mint hogy megnyitják indiai éttermüket szemben a francia gasztrocsodával. Nem csak a hangos zenétől lesz zajos a környék, de a kurkuma, a szegfűszeg, a curry, és a garam masala is felpezsdíti a lakók ízlelőbimbóit. Az eddig rozmaringtól, és bazsalikomtól illatózó környék élete kezd teljesen a feje tetejére állni, és ezt persze Madam Mallory sem nézheti tétlenül. Megkezdődik a rivalizálás, míg nem a Kaddam család gyöngyszeme, a hihetetlenül tehetséges Hassan (Manish Dayal), és Madame Mallory elbűvölő séf helyettese, Maquerite (Charlotte Le Bon) szövetkeznek: a két teljesen eltérő kultúra ízeit egyesítve élettel telítik meg nem csak a tányérokat, de a bájos városkát is. És ez még Madame Mallory világát is felkavarja. Szárnyai alá veszi Hassant, hogy megtanítsa a kulináris kifinomultság minden csínjára, és közben ő maga is megnyílik az új ízekre, és az élet új csodáira. Mert kell az a kis fűszer, ami kicsit megbolondítja, és felkavarja az egyhangú ízeket."

- M. C. Beatonnek lassan követhetetlen mennyiségű sorozata lesz. Itt van ugye Agatha Raisin (még mindig csak szégyenletes egy kötetet olvastam belőlük, az az egy nagyon tetszett, folytatni kéne), Hamish Macbeth, Miss Pym, és most jön egy újabb, szintén az Ulpius gondozásában: A hat nővér sorozat, melynek első kötete: Minerva. 

- Egy másik mozis hír, hogy film készült Lois Lowry híres regényéből, Az emlékek őréből, ami angolul a The Giver címre hallgat. 

A könyv fülszövege: "A tizenkét éves Jonas olyan világban él, melyben nincs igazságtalanság, éhezés, erőszak, nincsenek kábítószerek, a családok életében is teljes a harmónia. Ezt a tökéletesnek tűnő világot a bölcsek tanácsa vezeti. Ők azok is, akik a tizenkettedik évüket betöltött fiúk és lányok egész életre szóló pályáját kijelölik egy évente megrendezett ceremónián. Történetünk hősét valami egészen egyedi feladatra tartják alkalmasnak. Miközben egy különös öregember felkészíti őt hivatása betöltésére, Jonsa előtt feltárul, milyen titkok lapulnak az őt körülvevő világ békéje mögött. A fiú vakmerő tettre szánja el magát…"

Íme a trailer, nagyon érdekel, és a könyveket is el szeretném olvasni, 4 részes a sorozat.

Mellesleg nagyon jó színészek vannak a filmben: Meryl Streep, Jeff Bridges, Katie Holmes.

- Vivien Holloway új könyve, a Moira (ami nem a Pokolháború trilógia következő kötete, hanem különálló regény) a Főnix Kiadónál fog megjelenni! :)

- Egy érdekes könyv a Scolartól: Rainbow Rowell: Eleanor és Park. 2014. október 9-én jelenik meg. Mondjuk engem angolul érdekel csak, főleg ezt a párbeszédet elolvasva: :)

„Bono met his wife in high school,” Park says. 
„So did Jerry Lee Lewis,” Eleanor answers. 
„I’m not kidding,” he says. 
„You should be,” she says, „we’re sixteen.” 
„What about Romeo and Juliet?” 
„Shallow, confused, then dead.” 
”I love you," Park says. 
„Wherefore art thou,” Eleanor answers. 
„I’m not kidding,” he says. 
„You should be.”


Kicsit a Csillagainkban a hiba jutott eszembe róla, csak könnyedebb verzióban. :)

Szabó Magda: Tündér Lala

Tündérországban Írisz királynő uralkodik, és bár a tündérek nem szoktak rosszul aludni, neki bizony okoz néhány álmatlan éjszakát kisfia, Lala, akit a csodálatos fügefától kapott ajándékul. Lala egy rakoncátlan tündér, akit nyughatatlan természettel áldott meg a sors, mindig keresi a kalandokat, és ehhez hol anyja tündérszárnyait cseni el, hol kimerészkedik a falakon túlra, és titokban konvertort vesz be, hogy emberré változzék...

Írisz a férjhez menésen töri a fejét, és ki is szemelte magának Amalfi kapitányt, akit Lala is nagyon szeret, a számításait azonban jócskán keresztbe húzza Aterpater, a varázsló, aki magának akarja a szép Íriszt, de csak hatalomvágya hajtja... Egyre gonoszabb trükköket vet be, hogy elérje sötét céljait, és megzsarolja Íriszt, aki, hogy megvédje gyermekét, bármire hajlandó. 

Imádtam a történetét, a szereplőit, Tündérország apró titkait, az egész mesét szőröstül-bőröstül. Kedvenceim a patikusék voltak, Csill és felesége, Kencefice. Lalát nehezen szerettem meg, nem tetszett eleinte hogy olyan szófogadatlan típus, de később iránta is meglágyultam. 

Volt ebben minden ami egy jó meséhez kell, és még annál sokkal több is, hiszen komoly témákat szőtt bele Szabó Magda. Egyaránt élvezetes gyereknek és felnőttnek emiatt. Sokkal jobban tetszett a Sziget-kéknél, és balzsam volt ez most, kiváltképp a Bartis-könyvtől meggyötört lelkemnek. :) 

Értékelés: 10/10 Nonvideor, konvertor, nonprotesztó, vagy csak szimpla tündérricinus, rengeteg érdekes gyógyszer és lélekkence egy szívmelengető, tündéri mesébe oltva. :)

U.i.: Kencefice neve röppen is tündérszárnyain a legjobb nevek az irodalomban posztba, néhány egyéb, nagyon jópofa névvel a kötetből: Omikron, Jusztin, Aterpater...

"Lala más, mint a többi tündérgyerek. Látja ezt mindenki Tündérföldön, tudja édesanyja, Írisz királynő is, csak nem akarja észrevenni. Hiába, van abban valami nyugtalanító, ha egy tündérkisfiú különbözik a többitől. Hiszen a tündérgyerekek valamennyien derűsek, elégedettek, gondtalanok. Egyik sem töri a fejét olyasmin, ami nem tartozik rá, egyik sem vágyik el Tündérföldről még próbaképpen, még kíváncsiságból sem. Csak éppen Lala. A legöregebb tündér sem emlékszik ilyen furcsa tündérgyerekre. Persze túlzás volna azt állítani, hogy egyedül Lala az elindítója azoknak a hihetetlen eseményeknek, amelyek teljesen felkavarják Tündérföld békéjét, hiszen a szálak Aterpaterhez, a piros szemű varázslóhoz vezetnek. Ha követitek az izgalmas bonyodalmakat, amelyek Írisz királynő, Amalfi kapitány, a kis Gigi és Csill patikus körül támadnak, megértitek Lalát, aki nem rossz tündérgyerek – csak éppen más, mint a többi."

Holvoltálfiam

Bartis Attila: A nyugalom

Tulajdonképpen nem tudom, miért akartam én ezt a könyvet elolvasni. Valahogy a látóterembe került, és bár már egyszer előfordult, hogy olvasatlanul visszavittem a könyvtárba, most mégis elolvastam. 

A címével ellentétben egyáltalán nem nyugalmas, zaklatott és felzaklató annál inkább. 

Nem szeretnék róla sokat írni, mert nem az én könyvem. Nem volt rossz, de melléfogás volt. Nekem ez sok volt, nem akarok ilyen kapcsolatokról olvasni. Drámaisága nem ragadott meg, nem mindig taszított, voltak benne jó mondatok, nagy pillanatok, de nem kéne még egyszer. 

Hallottam, hogy Az ajtóhoz hasonlítják, és van benne némi kis igazság, de én azt a fajta prózát sokkal többre tudom értékelni, és az egy húsba vágó, maradandóbb, jobb élmény volt. 

Hogy néhol trágár, vagy kemény, nem ezen múlt. Inkább úgy egészében véve ez olyan nagyon-nagyon bölcsész-könyv, valamilyen modern vagy posztmodern művészies beütéssel, unott beszédmódjának provokatív jellegével, meg persze az egész témával. 

Gondoltam:

10/4

"(...) azt, hogy hogyan élünk, egyébként nem nagyon lehet elmondani senkinek. Az ember nem mondhatja az anyjáról, hogy bolond. Hogy adás után is nézi a tévét, hogy sorra szerelteti a biztonsági láncokat az ajtóra, meg ebéd közben feláll, mintha csak szalvétáért menne, a húsklopfolóval összetöri a telefont, aztán visszaül elfogyasztani a maradék paradicsomlevest."

Jelige: dühítő

Forrás

A Témázunk rovat - amelybe Zenka szárnyai alatt tömörültünk vala - következő etapjában arról beszélgetünk, hogy mik azok a dolgok, amik minket mint olvasót feldühítenek a könyvekben. 

Ahogy először elgondolkodtam ezen a témán, szinte kizárólag technikai részletek ugrottak be, és ennek egy picit azért örültem, mert azt jelenti hogy  olyan rettentő sok "falhoz vágom azonnal ezt a szemét könyvet" élményem nem volt, inkább csak begurulok attól, hogy rosszul fordítanak le egy szókapcsolatot. :) 

Aztán persze rájöttem, hogy dehogynem volt, és állítólag azokból születnek a legszórakoztatóbb posztjaim, de azért ne kívánjátok kérlek, hogy mindig ilyen rosszakba botoljak bele. :)

Úgy gondolom hogy két részre oszthatjuk; vannak egyrészt a technikai vagy külsődleges részek, amik zavarhatnak, dühíthetnek egy könyvben, és vannak a tartalombeli, stílusbeli "hibák", a belbecs dührohamot kiváltó olyan elemei, amit saját kis ingerküszöbünk épp nem visel el. És lehet ugyan azt mondani, hogy az utóbbi az, ami igazán feldühít, és ami miatt esetleg utálni fogod a könyvet - mert az a történet milyenségét mutatja, de én úgy vagyok vele, hogy néha épp ugyanannyira elronthat egy olvasási élményt az, hogy teli van zavaró elütéssel, és szétesik mire a közepére érsz az olvasásban.

Most pedig lássuk a listáimat!

Technikai dühítő-elemek:

- szétesik a kiadás - hát ezt nem kell különösebben részletezni, amikor lapjaira esik valami a kezemben, pedig elég kíméletesen olvasok általában (de ha nem is annyira, még akkor is bírjon egy olvasást a könyv!), az kissé bosszantó. 

- nincs lábjegyzet valami olyasmihez, amit nagyon illett volna megmagyarázni

- vannak idegen szavak, de nincs lefordítva vagy lábjegyzetelve - ezt részrehajlóan meg tudom bocsátani a francia mondatocskáknál, amikor is inkább örül a kicsi szívem, hogy háhh, én megértettem! :D 

- fertelmes felolvasás... Hangoskönyv-kedvelőként nem szeretem a rossz felolvasásokat, mivel hallgattam és hallgatok önkéntesek által felolvasott audiókat is (bookshouldbefree.com), ezért elég sokszor belebotlottam már kritikán aluli felolvasásokba, ahol a felolvasónak érthetetlenül erős külföldi akcentusa volt, netán még azt se tudta helyesen kiolvasni angolul hogy yellow, ami azért nem egy nagyon nehéz szó :D A legrosszabb ilyen élményem Gaston Leroux: The Mystery of the Yellow Room, amiről még blogolni is képtelen voltam, és majd megőrültem a silány felolvasástól. A Jane Eyre egy részét is hangoskönyben hallgattam, hát nem volt semmi, a néni nem nagyon tudta az angol neveket-szavakat kimondani... Amellett hogy ez néha nevetséges azért többségében inkább dühítő. 

- rém randa borító - bár tényleg másodlagos, de azért emlékszünk olyan rémségekre, mint a Kétbalkezes istennő a Kellytől, de akár Tóth Krisztina Hazaviszlek, jó? című könyve is olyan elképesztően taszító azzal a disznófejjel, hogy soha nem fogom megvenni.
- a sztorit durván elspoilerező fülszöveg... 

- félrefordítás. Huhh, vesszőparipám... Az agyam azonnal visszafordítja angolra az elcseszett magyar mondatot, kifejezést, szókapcsolatot. Utálom azt is, amikor látszik, hogy a fordító még egy google-keresést se nyomott a szóra, mert már abból kiderülne mit is kéne írni, ahelyett, amit ő odabiggyesztett.

Tavaly elég sok félrefordításba belefutottam, ezeket mindig ki is szoktam külön írni a poszt végébe.
Mindig, minden körülmények között kitépem a hajam a "beengedtem magam"-tól, ami az "I let myself in"-ből jön, de szerintem rémesen magyartalan... Kb. három-négy éve még mindig nem találtam senki emberfiát, aki korrekt választ tudott volna adni hogy ez jó-e, helyes-e így, úgyhogy mindaddig dühöngök rajta kedvemre. :)

- elütések, névtévesztések, a lektorálás-szerkesztés-korrektúra hiánya. Megmondom őszintén, az ilyesmik olyan rohamokat váltanak ki belőlem, mint mikor az idős nénik vitáznak a brazil szappanopera szereplőivel a tévében... Veszettül elkezdem keresni a lektort a könyv elején, ha megtalálom, nem mondok rá éppen szépeket, azt is hangosan, ha nem találom, akkor se mondok szépeket, de akkor az egész kiadóra :D "Kedvenc" ilyenem Rupáner-Gallé Margó könyvében pl Abelárd és Adelárd bácsi keverése egy oldalon - persze csak egy bácsi volt, de akkor mi is a neve? Illetve sajnálatom módon az egyébként nagyon jó sci-fi, a Kontroll silánysága elütések és névtévesztések szempontjából... :( 

- külön pontot érdemel, hogy rettentően dühít amikor az első néhány oldalon fordulnak elő ilyen bennmaradó hibák... merthogy eleve a lustaságra szoktam fogni őket, vagyis jó magyar ember módjára akire rábízták a munkát, elolvasta alaposan az első 25 oldalt (!), kigyomlálta, kicsit átolvasta a következő 25 oldalt, és a maradék 150-et átfutotta csak, hogy hagyják már őt békén ezzel, van neki más dolga is, úgyse veszik észre az olvasók, és különben is, akkor mi van ha észreveszik? Most aztán megbizonyosodhattatok róla, milyen rettentő jóhiszemű vagyok! (not.) A trehány munkát utálom.  

Mellesleg, mindennek margójára, én még nem találkoztam egy fia typoval se angol könyvben... Vajon hogy van ez?

A belbecs dühítő elemei:

- idegesítően nyafogó, nyígó női szereplő/főszereplő. Nyáááá. Mint Meg Cabotnál Mia hercegnő a sorozat közepe táján, amikor sipákoló, hisztiző, csapkodó, de a helyzet ellen semmit nem tevő nyafka-macska lesz... Szintén Cabottal akadt össze a bajszom, amikor a Queen of Babble sorozat második kötetét rontotta el a szereplő toporzékolásaival. A sima szerencsétlen, vagy szerencsétlenkedő hősnőket szeretem (pl. Kinsellánál), csak ne billlenjen át a mérleg hisztis p-be.

- következetlenségek, hibák a cselekményben, hiányos magyarázat, logikai bakik - olyan apróságoktól kezdve hogy van egy toll a szobában, amit kivisznek, de egyszerre mégis ott van a következő snittben, odáig, hogy igazán komoly csavart-cselekményt érintő hibák  fordulnak elő a sztoriban, ezek mind dühítőek. 

- olyan karakterek pozitívként való beállítása, akik szemét szarzsákok, vagy csak szimplán balfaszok nagyon nem azok. :) Erre a legjobb példa az agyonimádott Gyönyörű sorscsapás, amin nemrég akadtam ki, mint a kakukk, és ez főleg Travis és Abby miatt volt, akik az álompár lennének, ehelyett egy nem normális, agresszív bunkó barom (a mai tinik álompasija? ez azért siralmas) és egy üresfejű, személyiség nélküli liba. 

- cukormáz, csillámpónik, heppiség - a giccs mindig felidegesít, de még sosem kaptam belőle olyan túladagolást, mint Rupáner-Gallé Margó kisregényében...

- életszerűtlen párbeszédek, amik beillenének a doku-realityk borzasztóan szerencsétlenül betanult szövegei közé. 

- erőltetett hangulatváltások

- hirtelen, kapkodó lezárások, amikben voilá, mégis minden jó lesz

- infantilis felnőttek - ez talán Daniel Glattauer levélregényében idegesített legjobban.

- hosszú, unalmas leírások - ahh, csak azokat a vándorlásokat tudnám feledni a Gyűrűk Urából, vagy az Egri Csillagok remek iskoláskorombeli jelllemzését: "ez másról se szól mint hogy lő a török, lő a magyar, a kőművesek meg falaznak!"

- öncélú erotika - bosszant, de ez van, a mami-pornók korát éljük a Szürke térhódítása óta. Csak akkor szeretem a szexet a könyvekben, ha van valami értelme is hogy ott van... amikor csak belebiggyesztik a történetbe, hogy legyen benne ilyen is, akkor falhoz csapnám a könyvet. Kedvenc olyan könyvek, ahol jók az ilyen jeleneket, és szükségesek is, a cselekményhez is közük van, stb.: Bomlás, Fever. Mellesleg, ha már erotikusat ír valaki, jó lenne ha tényleg tudna szexi lenni amit ír, mert amikkel előjönnek azok vagy túltechnikázottak és ettől nevetségesek, vagy szimplán bénák, és ettől nevetségesek - vagy épp dühítőek :D

- pedofília témaköre - nem tudom elviselni, nem olvasok semmi ilyet, ha előre tudom hogy van benne. 

- fennköltség vagy bonyolultság, ami a megértés rovására megy

- sótlanság, humorként aposztrofálva - W. Paul Young: A viskó-jában például elég sokat kacarásznak, nevetgélnek, még sincs egy fia poén sem, vagy olyasmi ami miatt az olvasó arcára is kiülhetne az üdvözült mosoly. Humortalan "angolos" humora a Hugh Laurie-féle Baleknek is idegesített. 

- elveimmel ütköző eszme, gondolat középpontba állítása, és éltetése, "rossz üzenet" - ez nagyon hülyén hangzik így, de ha egy példával jövök, máris egyértelmű: Mockingjay

Azt hiszem még egy harmadik, alternatív kategóriát biggyesztenék a végére. A frusztrációt, amit könyv okoz, cselekményével, témájával, feloldatlansággal, nehéz, gyomrot megfekvő mivoltával. Ezek olyan dolgok, amiktől ordítani tudnál, falhoz vágni a könyvet, sőt a világot is, hogy miért miért miért? És mégis ez kakukktojás, mert ilyenkor nem utálod a könyvet, és nem úgy dühít a dolog, ahogy a többi esetben, sőt.

Ezekre jó példa az ún. "bőröm alá mászós regények": 1984, Pi élete, Beszélnünk kell Kevinről, Az ajtó (Szabó Magda). 

De még plusz egy, ami talán az első hadd üvöltsek egyet, ezt nem hiszem el - jellegű kifakadásom volt, a Harry Potter és a Tűz Serlege, annak is a vége, amikor a nagyúr visszatér, és mégis, senki nem hisz Harrynek, a Minisztérium hárít...
Dühöngünk bár ilyenkor, mégis, ezek a könyvek, amik ilyen hatást képesek kicsiholni, én mondom, a legjobbak.

Biztosan mérges leszek magamra, hogy kihagytam valami nagyon fontosat, de most egyelőre ennyi jutott eszembe. 

Lessétek a többiek posztjait is a témában, mert mi megint Témázunk:

Nima, Zenka, FFG, Bea, Ilweran, tigi, Reea,  F-Andi

Utóvéd (később csatlakozók): Szee, Anaria, Laura, Catriana

(A képek és gifek forrásai: www.weheartit.com és www.reactiongifs.com)

Catching Fire - Futótűz

Peeta, Katniss, Gale

Filmajánló után újabb filmajánló... bepótoltam ugyanis Az éhezők viadalának második részéből, a Futótűzből készült filmet, és huhh, meg kell hogy mondjam, kicsit vissza kellene szoknom a filmnézésre, olyan jó kis filmélményeim voltak az elmúlt napokban-hetekben. A Futótűz beváltotta a hozzá fűzött reményeimet, és azt hiszem megérte, hogy kicsit elhalasztottam a megnézését, mert olyan kellemesen elfelejtettem, hogy mi is lesz a vége, hogy igazán újszerűen meglepődhettem. :) 

Az első könyvet (The Hunger Games - Az éhezők viadala) nagyon szerettem, a belőle készült filmért odavoltam.
A második kötetben már annyira nem voltam kibékülve a felületességgel, főleg karakterek terén, de a filmben ebből vajmi kevés érződött, egy pörgős, akciódús, mégis érzelmekkel telített adaptáció készült. 

Figyelem, SPOILERek lehetnek azok számára, akik nem ismerik az első két könyv tartalmát!

A történetben az előző éhezők viadalának győztesei, Katniss és Peeta diadalmenetben végigjárják Panem körzeteit, és beszédeket mondanak. A világ persze korántsem üdvrivalgás és örömünnep és tisztelet és hála... szegény, nyomorult emberek közösségei előtt kell bájvigyorogni, akik közül többen a gyereküket vesztették el talán épp az ő kezük által, de még ha nem is miattuk, mégiscsak, ők azok, akik a sajátjuk helyett győztesen - és így élve kerültek ki a viadalról.  

A Rue körzetében történtek voltak a legmegrázóbbak, ezeket a jeleneteket részben már az előző filmben is megvillantották, akkor is, most is elsírtam magam rajta. 

Snow és Heavensbee tanácskozásának eredményeképp, és annak érdekében, hogy a körzetekben kezdődő lázadásokat elnyomják, csírájában elfojtsák, kitalálják, hogy a 25 évente elérkező "ünnepi viadalon" a Quarter Quellben ezúttal rendhagyó módon minden körzetben a már meglévő győztesek közül kerülnek ki a versenyzők. Ez természetesen Katniss számára egyértelműen végzetes, hiszen ő az egyetlen női győztes a 12-esben... de nem kevésbé nehéz a fiúk számára sem, hisz vagy Peeta, vagy Haymitch kerül be másodiknak... Peeta önként jelentkezik Haymitch helyett... the mock-lovebirds így együtt kerülnek be ismét az arénába... de hogy kerülnek ki onnan ezúttal, újra? Egy újabb olyan húzás, mint a korábbi, már kivitelezhetetlen... 

A megoldás, mint mondtam, már szinte teljes meglepetésként ért, bár utána már felvillant pár emlékkép, de örülök, hogy így tudott egy kis új izgalmat nyújtani a film. 

A színészeket továbbra is imádom benne: Cinna - Lenny Krawitz, Haymitch - Woody Harrelson, Ceasar Flickermann - Stanley Tucci, és Katniss - Jennifer Lawrence a kedvenceim. Peetát a szokott módon nem kedvelem (az elejétől fogva), változatlanul tenyérbemászó, de szerencsére üdítőn kevés igazán fontos jelenet jut neki. :) 

Az új head gamemakert, Plutarch Heavensbee-t, aki Seneca Crane helyére lépett, az azóta elhunyt Philip Seymour Hoffman alakítja, kiválóan. 

A mellékszereplők közül Johanna - Jena Malone - és Beetee - Jeffrey Wright - tetszettek. Finnickre nem tudok mit mondani, egy Ken-babát kaptam, miközben nekem ő a fejemben egy 40-es megtermett, félig kopasz néger csávó volt, hát ez igen nagy váltás egy bájgúnárra - amúgy fogalmam sincs miért képzelem ilyennek, szerintem a könyvbeli leírás sem volt ilyen, ez már az én személyes nyavalyám. :D (milyen Finnick a könyv leírása alapján, van valakinek friss emléke?)

Úgy emlékszem a könyvben izgalmasabb volt az aréna óralap jellege, és talán még Plutarch is tett rá célzást Katnissnek - mindenesetre a mérgező köd és egyéb borzalmas nyalánkságok nem maradtak ki, és látványosak voltak.

A legjobb jelenet kétségkívül a csodás, esküvőre szánt ruha, majd annak átváltozása a fecsegőposzátává a színpadon - és persze ennek szimbolikája. Szegény Cinna - veszélyes meló stylistnak lenni egy ilyen helyen... 

Összességében nekem jobban tetszett a filmváltozat, mint maga a könyv. Nagyon kíváncsian várom a harmadik részből (Mockingjay - A kiválasztott) készülő két filmet - azt a kötetet utáltam a legeslegjobban a trilógiából :D de merek reménykedni, hogy abból is összedobnak egy (vagyis bocs kettő, de minek, jójó, tudom, hát a bevételért, mi másért...) nézhető és egészen jó filmet. :) 

Julie és Julia - gasztrobloggerkedés vs. konyhaművészet

Imádom Meryl Streep filmjeit, de úgy esett, hogy a Julie és Julia teljesen kimaradt az életemből eddig, sőt, még azt sem tudtam, hogy könyv alapján készült. Meg kell hogy mondjam a könyvről írt véleményeket olvasva, azt hiszem maradok a filmnél, ami nagyon kellemes, könnyed kikapcsolódás egy esős délutánra, és egy olyan film, amitől az embernek egy kicsit kedve támad élni. És főzni vagy sütni is. Még én is összerittyentettem a hatására egy könnyű túrós sütit. :) 

A Julie és Juliában két szálon ismerjük meg a főszereplőket, két igaz történet kapcsolódik össze: a múltbéliben Julia Childdal találkozunk, és megtudjuk hogy valósította meg önmagát, és alkotta meg szakácskönyvét a francia konyháról, amerikai szakácsoknak. A jelenben pedig Julie Powell életébe csöppenünk, aki kitűzi a célt: megcsinálja az összes receptet Julia Child könyvéből, és erről blogot is vezet. A blog pedig nem várt népszerűségre tesz szert. 

Nem egy világmegváltó film, de épp elég, hogy jókedvre derít, hogy vannak benne finom ételek-italok, guszta gasztonómiai élmények, bloggerkedés, és persze az imádott Meryl Streep és Stanley Tucci! Meryl Streep fantasztikusan alakítja a langaléta, tagbaszakadt Julia Childot, aki mindenhonnan kilóg, de legfőképp az elegánsan apró francia asszonyok közül. Szimpatikus, hogy mennyire nem zavartatta magát soha emiatt, és szimpatikus az életigenlése is, a lelkesedése, a pozitív hozzáállása, amit nem von be cukormázzal, és ami olyan természetességgel árad belőle, hogy nem lehet mást tenni, csak csodálni. 

Julie karaktere szerintem felszínes és kicsit "sok", meg idegesítő volt néha, valahogy meg tudtam érteni hogy az idős Julia Child nem igazán szeretné őt. 

Ettől a hangulattól nekem is jó kedvem lett, és olyan örömmel kavirnyáltam össze a sütitésztámat, mint még soha. És bár nem adnám igazán gasztrobloggerkedésre a fejem, azért egy kis löketet adott, hogy kipróbáljak ezt-azt. A kacsa kicsontozását viszont inkább kihagyom! :D 

Pöfivonat jutott még eszembe a film közben, aki nemrég kezdett el posztolni különféle ízletes ételekről egy A La Mere de Famille című szakácskönyvből. Remélem még sok finomságot fog belőle elkészíteni!

Ami engem és a Julie és Juliát illeti, úgy döntöttem, nem akarom elolvasni könyvben, a filmet viszont lehet hogy újranézem majd még párszor. :) 

Jodi Picoult: Larger Than Life

Ez a kisregény előzmény Jodi Picoult Leaving Time című, októberben megjelenő új regényéhez, és annak egyik főszereplőjét, Alice-t mutatja be, aki elefántokat tanulmányoz. 

Botswana, 1999. Alice megment egy kiselefántot, akit nem akar elmozdulni anyja teteme mellől. Nem lenne szabad beleszólni a természet rendjébe, de Alice már többször szegett szabályt, és nem tudja otthagyni a gyászoló bébit. Egy, a rezervátumban bújtatott elefánt azonban nem könnyű eset, és hamarosan fény is derül Lesego ottlétére... Közben visszatekintések révén megismerjük Alice gyerekkorát, anyjával való kapcsolatát, tudományos érdeklődésének kialakulását, és ami még ezeknél is izgalmasabb: betekintést nyerünk az elefántok életébe is.  

Teljességgel elfeledkeztem és elkanyarodtam már jó ideje egy nagyon is kedvelt és kedvenc témámtól a könyvekben: az állatoktól. Imádom az állatokat és olvasni is róluk, és annak idején nem véletlenül faltam a Gerald Durrell könyveket, még a vulkáni nyulak is érdekeltek... :) Az elefántokba most teljesen belehabarodtam, és elámultam, hogy milyen nagyon keveset tudok róluk. És nem csak a "közismert" érdekességekre gondolok, mint az "elefántok nem felejtenek" jellegű mondások, amik kiváló memóriájukra utalnak, és nem is csupán az, hogy tudnak könnyezni. Jodi Picoult beleásta magát a kutatásba - és biztos vagyok benne hogy a teljes hosszúságú könyv ilyen szempontból is még érdekesebb lesz - és sok információmorzsát nyújt, amik egytől-egyig újak és érdekesek. Az elefántok akár hat tonnásak is lehetnek, matriarchális hordákban élnek, az állatvilágban a leghosszabb ideig, 22 hónapig vemhesek, és igen, valóban tudnak sírni, de ami még meglepőbb, gyászolni is a halottaikat... Sőt, még azt is megtudtam, hogy 1916-ban előállítottak, majd felakasztottak egy elefántot gyilkosságért...

Örülök, amikor így kinyílik a világ, és nagyon köszönöm Jodinak ezt az élményt, és a virtuális popón billentést, hogy igenis térjek vissza olyan olvasmányokhoz, amiket régen nagyon is szerettem.  

Forrás

Amellett, hogy az elefántokról mesélt tények nagyon érdekes, az érzelmi húrokat is a megszokott módon mesterien pengeti. Kétszer is könnyeztem rajta, nem gondoltam hogy ennyi minden belefér egy ilyen rövidke történetbe, Jodi mégis belezsúfolta amit csak lehetett, anélkül, hogy egy pillanatig is úgy éreztem volna, hogy sok. Elgondolkodtató és megható, több szinten is. 

Nagyon tetszik a novella magyar címe is: Szelíd vadak, de éppoly találó a Larger Than Life is.

Forrás 

Forrás

Bár itt ül a polcomon vagy 15 olvasatlan Picoult regény, mégis, ellenállhatatlan vágyat érzek rá, hogy azonnal olvassam a Leaving Time-ot, annyira magával ragadott ez az előzménynovella, és még a részletet is elolvastam a végén, pedig nem szeretek előre beleolvasni a könyvekbe, amikor még nem olvashatom őket igazán. 

Értékelés: 10/10 Kedvenc lett, bár csak egy aprócska történet, mégis nagyon magával ragadó, torokba gombócot szorító, és alig várom, hogy többet megtudjak Alice-ről, Jennáról, Serenityről és az elefántokról... Azt hiszem Jodi ezeket a szálakat olyan szépen fogja összeszőni, hogy talán az eddigi legjobb regényére számíthatunk. 

Korábban >itt< írtam az első előzménynovelláról, és a könyv megjelenéséről. 

Stephen King: Cujo

Stephen Kinget most már tényleg nagyon sokáig kerülgettem, mint a forró kását, de a komfortzónáról írás meghozta a lendületet, hogy valóban kilépjek felé, és a horror irányába. Így esett, hogy nemrég elolvastam King fiától, Joe Hilltől a Heart-Shaped Boxot, most pedig magát a "mestert" vettem elő, és egy kicsit mégis biztonsági játékot játszva egy félig-ismerős ismeretlennel ugrottam fejest: Cujo. 

Stephen Kinget ugyanis nem lehet kikerülni, mert annyi régebbi film is van a műveiből, hogy a tévében csak-csak belefutunk egybe, a Cujot is legalább kétszer láthattam, elég régen, de azért nagyjából a sztori megvolt a fejemben. 

Ennek ellenére nagyon élveztem, mert ugyebár teljesen más egy képi megjelenítés, mint a könyvön keresztül megélni a feszült tempót és a frusztrációt, ami a veszélyforrásból és a bezártságból, tehetetlenségből fakad.

A történet Maine állam Castle Rock nevű képzeletbeli városában játszódik, ahol megismerünk két családot, Camberéket és Trentonékat. Persze van még jópár mellékszereplő is, de végső soron még a két család is azzá válik, hisz az igazi főszereplő, aki nélkül nem is lenne ez az egész képtelen helyzet, maga a nagy bernáthegyi, Cujo. 

Cujo Camberék kutyája, és a légynek sem tudna ártani, szelíd, jámbor, barátságos. Azonban egy ilyen végtelenül kedves kutya is borzalmas szörnyeteggé válhat, ha elkapja a veszettséget... 

A nagy baj pedig akkor történik, amikor Donna és Tad Trenton az autójuk meghibásodása miatt a veszett kutya támadásának kitéve, védtelenül ott ragadnak a  szerelőműhely előtt... 

Több szempontból is érdekes volt a regény, egyrészt azért, mert kicsit eltér a többi Stephen Kingtől (hallomás, filmek, utánaolvasás stb. miatt tudom), és sokkal inkább a realitás talaján marad, minthogy elmenne a misztikus felé, hisz a veszettség, a kocsiban rekedés, a tehetetlen helyzet előfordulhat a való életben is. Persze a plusz szépség az egészben, hogy innen nézve, szinte elképzelhetetlen, hogy ne legyen Donna táskájában minimum egy mobiltelefon, tablet, okostelefon, neadjisten az egész laptop, sőt, még Tadnek is lehetne telefonja. Nincsen persze, mert a regény még a nagy tech-korszak előtt íródott, 1981-ben, és ettől némileg, most olvasva, volt egy kis retro pikantériája a dolognak. Hisz csak egyetlen hívás kellett volna, egy sms, egy email, hogy a rohadt életbe nem indul a kocsi és itt támad a bernáthegyi ránk... A pre-mobiltelefon éra romantikája és veszélyei. 

Tetszett viszont, hogy annak ellenére, hogy nem nagyon mentünk el a szellemek-természetfeletti-misztikus világába, Stephen King mégis nagyon ügyesen lavírozott a határon Tad rémálmaival, a képzelt szörnnyel a szekrényben, az ajtónyitódásokkal, a korábbi, a városban történt bűnesetek különösségével... Kicsit azért csak ott matatott a vállamon egy láthatatlan tapogató ujj, aminek a végéhez nem tartozott senki, ha hátranéztem... 

Értékelés: 10/8,5 Olvasmányos és izgalmas volt, még ha nagyon véres és szörnyű is néha - elvégre horror, legyen is az, különben kiröhögöm. :)
Amellett, hogy horror, bőven maradt viszont elég egyéb rész is, és ez külön öröm volt: mellékszálak, karakterábrázolás, részletgazdagság. A müzlis - reklámszakmás kitérő kifejezetten jó volt.

Meg kell hogy állapítsam - de valószínűsítettem is korábban, hogy így lesz - hogy Stephen King és Joe Hill között jócskán van különbség, előbbi javára mind a misztikumot, mind a borzongatás, mind az írói stílusosságot tekintve.  

Kedvet kaptam további Kingekhez is, eddig a Hasznos holmik keltette fel legjobban az érdeklődésemet, de megvan a Tortúra is (Misery). Várom a további ajánlatokat. ;) 

Filmplakát

Uzsgyi!

Ahogy már mondtam pár napja, mától ingyenesen letölthető Jodi Picoult második előménynovella a Leaving Time című regényhez  Larger Than Life címen! :) 

A novella csak augusztus 4-9-ig ingyenes, szaladjatok Jodi honlapjára érte! 

UPDATE: magyarul így keressétek (szintén e-könyvben, csak nem ingyenesen): Szelíd vadak