Számok

 Jevgenyij Zamjatyin: Mi

Az antiutópia (újabban disztópia) őspéldánya, a Mi sokkal kevésbé ismert, mint akár Orwell, akár Huxley hasonló művei, holott megelőzte őket, legalábbis ami az idővonalat illeti. Hogy témában, kivitelezésben, végkifejletben utoléri-e őket? Nos, ha engem kérdeztek, nem, de a témában elmélyedőknek, a műfaj szerelmeseinek mindenképp kötelező. És még valami: nem árt, ha kicsit matematikai beállítottságú vagy, netán inkább férfi mint nő (de ezt lehet hogy csak az én sztereotípiám). :)

Zamjatyin a 26. századba helyezi regényét, amikor is a Jótevő irányítása alatt az Egységes Államban élnek az emberek, óraműszerű pontossággal beosztott napirendeket követve. Az egyént egy betű és egy szám jelöli, minden matematizálva van, pontosan, precízen kiszámított, élére hajtogatott, kockás, üveges, áttetsző.. A lakások szobái átlátszó falakkal vannak körülvéve, az előírt tevékenységeket végzi mindenki, két szabad óra adott minden nap, amikor leengedhetik a függönyöket is. Általában ilyenkor használják fel rózsaszín jegyeiket egy-egy pásztorórára valamely másik "számmal", mert minden számnak joga van bármely más számra...

A gyermekeket az állam neveli, nem létezik a család fogalma. 

Nem létezik állat- vagy növényvilág sem, mindez a "Zöld Fal" mögé van zárva, a győzelem óta, amióta az ész, a racionalitás uralkodik, és minden felület sima és kiszámított... 

Főhösünk D-503-as, aki szabad óráiban naplót ír furcsa gondolatairól. Merhogy neki valamiért van fantáziája, képzelete, ami később súlyos, és terjedőben lévőnek tűnő betegséggé növi ki magát... A többiektől eltérő viselkedésformáit igyekszik leplezni, de minden felborul benne, mert I-330, egy női szám felbolygatja a szívét, és a lelkét, aminek nem is lenne szabad léteznie... Szerelem, féltékenység, birtoklási vágy, szenvedély, mind-mind eleddig ismeretlen érzés keríti hatalmába D-t. KIS SPOILER! I-ről pedig hamarosan kiderül, éles fogainak mosolymaszkja mögött a totalitárius rendszert megdönteni kívánó partizán vezető rejtőzik. KIS SPOILER VÉGE!

"Az ember olyan, akár egy regény, az utolsó oldalig nem tudni, hogyan végződik. Különben nem lenne érdemes olvasni…"

A cselekményből többet nem árulok el, monoton történetvezetés a jellemző, kissé túlságosan is száraz, tudományoskodó, matematikai alapokra helyezett stílusban előadott zavaros bejegyzésvázlatok formájában tekintünk bele D-503 írásaiba, és ezáltal a gondolataiba. Nehéz volt ráállni a ritmusra. Ez nem kifejezetten oroszos próza, hiszen nem nagyívű, és annál sokkal pattogóbb, szaggatottabb, de mégis valami oroszos tömegesség, nehézség, galacsinosság volt jellemző, ezt igazán csak az olvashatja bólogatva, aki már ismeri a szöveget és a stílust. 

Egy szó mint száz, nem könnyed olvasnivaló, de nem is annak szánták. Töredezett, férfias írás. Vadas gombócok, túl kevés szósszal, túl gyorsan nyelve, persze hogy megüli a gyomrodat. 

"Különben meglehet, hogy minden jóra fordul. A legvalószínűbb, hogy önök, ismeretlen olvasóim, hozzánk képest gyerekek (hiszen minket az Egységes Állam nevelt, következésképp az ember számára elképzelhető legmagasabb csúcsokat értük el.) S mint gyerekek, csupán akkor nyelik le sírás nélkül a keserű pirulát, amit adok, ha vastagon körbeveszem sűrű kalandregény-sziruppal…"

Tetszett-e?

Nem tudok rá egy igennel, vagy nemmel válaszolni. 

Nem az én stílusom, és fenntartom, hogy reál beállítottságú férfiaknak írta Zamjatyin. Gépek birodalma, Kocka, négyzetgyök mínusz egy... Absztrakt. Ennek ellenére kíváncsivá tett, és szerettem az elemeit, amikkel dolgozik. Magát a rendszert, amiről például mesélhetett volna többet, hogy még jobban beleivódjon az olvasóba a szabadság hiánya, a pontosan előírt feladatok összessége. Sok minden kiderül persze, mikor mennyi időre kell előadásokra ülni, sétálni, de például az olyan apróságokból, mint hogy metronóm ütemére köteles mindenki ötvenszer megrágni minden falatot, (!) na, ilyenből több kellett volna, hogy igazán borsózzon a hátunk a totalitárius rendszer minden emberi mozzanatot irányítása alatt tartó hatalmától. 

(azt hiszem túl kacifántosan kezdek írni, szinte már zamjatyini, teszek még néhány pontpontpontot, hogy hű legyek a hasonlóságban... :))

Mivel D-503-mal csak a szabadidejében találkozunk, ekkor írja le a történéseket bejegyzéseiben, a valós idejű szabadságkorlátozások nem olyan súllyal zúdulnak ránk. 

A partizánakciónak drukkoltam persze, de szereplői ugyanúgy nem voltak szimpatikusak, mint azok, akik nem vettek részt benne. I-330 kifejezetten ijesztő mintapéldánya a nőknek, szépen szólva is egy manipulatív dög jégkirálynő, persze döglenek utána a pasik :D

A mellékalakok közül legjobban O tetszett (szégyellem, de a számára már nem is emlékszem), kerekded kék szemeivel, o-t formázó szájával, rózsaszínségével. Neki valahogy jelenléte volt. R és U és S is erőteljesek persze, főleg az erősbödő üldözési mánia során, de senki nem szimpatikus. D is csak annyira, mint mondjuk Vadember a Szép új világban. Lehetséges hogy én magam csak O-val tudtam (volna) azonosulni? 

"-Emlékszik (...) az ősi legendára a paradicsomról... Hiszen ez rólunk, napjainkról szól. Igen! Gondolkodjon csak el rajta! Annak a két embernek a paradicsomban megvolt a választási lehetősége: vagy boldogság szabadság nélkül, vagy szabadság boldogság nélkül; harmadik lehetőség nincsen. Sők, az együgyűek a szabadságot választották - nos, érthető - , utána évszázadokon át vágyakoztak a bilincsek után. A bilincsek után, értik? Nos, ez a világ bánatának gyökere."

Értékelés: 10/6,5 hosszas töprengés után végül Huxley Szép új világához hasonló pontszámot ítéltem neki. Mert megdöbbentett és elgondolkodtatott, elbeszélését mégsem tudtam maradéktalanul élvezni. Marad a dobogó legfelső fokán az 1984. Ebből a könyvből nem rezonál bennem annyi minden, de érdemes volt elolvasni, felkavaró és frusztráló.

1920-21-ben íródott a könyv, és minő meglepetés, angolul jelenhetett meg először. a cenzúra miatt.