Jessie Lamb, az áldozati bárány

A Jessie Lamb testamentuma Jane Rogers tollából az Ad Astra legújabb megjelenései közé tartozik, és igen nagy érdeklődés övezte, övezi, több okból is. Egyrészt talán eddig az egyik legcsábítóbb borítójú könyv, bizony nekem is szívem csücske lett ez a ragasztószalagos, esőcseppes design a repülés közben megállított lánnyal, a rózsaszínes, pasztelles színeivel. (Gyermán Petra és Sánta Kira munkája) Másrészt pedig természetesen maga a téma "vonzó", hiszen egy olyan disztópia, ami tulajdonképpen lehet akár karnyújtásnyira is, hiszen csak egyetlen vírusban különbözik a mostani világunktól és létünktől. Ez a vírus pedig az AHS, az anyai halálozás szindróma, ami a terhes nőket támadja meg. Mindenki hordozó, és a vírus mindig aktivizálódik, ha teherbe esik valaki, nincs kivétel, s egyelőre gyógymód sem. ... 

(Figyelmeztetek mindenkit, hogy kicsit megszaladt a kezem alatt a billentyűzet, maratoni poszt jön!)

A tudósok egyre-másra próbálkoznak a kísérletekkel, és sikerül is kifejleszteni egy mélyaltatásos módszert, aminek segítségével kihordhatók a kisbabák, de ugyanúgy csak az édesanya halála által. Ezeket az altatott anyákat Csipkerózsikáknak hívják (nagyon találó!). Ugyanakkor ez semmilyen szinten nem jelent megoldást, hiszen nem sokan vállalkoznak rá, az emberiség csak fogyatkozik, és bizony a világra születű csecsemő is ugyanúgy hordozója az AHS-nek... 

Új horizontok nyílnak meg, amikor az állatkísérletek, és az AHS előtti időkből megmaradt fagyasztott embriók felé fordul a figyelem. Lehet, hogy mégis megmenthető az emberiség? Ez az egész azonban komoly kérdéseket vet fel, és heves tiltakozásokat is vált ki.

Jessie Lambbel egy kis szobában találkozunk először, ahová be van zárva, és meg van kötözve. De hogy került ide, ki tartja fogva és miért? A könyv ezután távolról indítva meséli el a múlt eseményeit, amik ide juttatták Jessie-t, és végül összeér a két szál. A jelenben csak mindössze egy hét telik el, de megismerjük Jessie életéből az ezt a hetet megelőző hosszú és nehéz hónapokat is. 

Nos, azt hiszem a történetről többet nem szeretnék elárulni, nem is fogok. Be kell hogy valljam a könyv nem egészen az volt amire számítottam. Alapjában véve egy kicsit szenzációhajhász, a terhes nőket támadó vírus pusztításával kapcsolatos történetre számítottam egy karakter- és érzelemközpontú könyvbe ágyazva. 

A szerző, Jane Rogers.

Ehhez képest az olvasás után inkább azt mondanám egy eszmefuttatás ez, és a realitás talaján próbál mozogni. Megpróbálja valóban azt megmutatni, mi lenne, ha ez történne. Hogyan reagálna az emberiség. Ennek megfelelően sok benne a politika, szociológiai vonatkozás, erkölcsi kérdések, környezetvédelmi téma, vallási fanatizmus, tüntetések, egyesületek, ifjúsági szervezetek létrejötte és működése... Ami, megvallom őszintén egy kissé száraz. 

A hangulat elég depresszív, ami érthető, ha arról van szó, hogy talán az emberiség utolsó generációja éli a napjait, és próbál kiutat keresni a lehetetlenből. Nem lehetnek utódai senkinek, vagy ha mégis, csak az élete árán, és ők sem egészségesek?... 

Jessie és barátai is a maguk módján próbálják feldolgozni a problémát. A környezetvédelem, hulladékújrahasznosítás élharcosai lesznek, ifjúsági szervezetet alapítanak, vannak akik elvonultan, kommunákban akarnak élni, kőkori körülmények közt, összefognak a "szülők" ellen, akik ugye mindenről tehetnek, mert miattuk jutott ide a élet, ahova. Hm, hát itt az utolsó ponton kicsit mindig kiakadtam, annyi szülőszidalmazás van benne, holott egyrészt azt se tudják honnan való a vírus. Tehát lehet akár bioterrorizmus is, vagy valami véletlen mutáció (persze a vallásosabb vonulat számára Isten büntetése). 

Sok volt ebben a hibáztatásban, szülőktől való függetlenedési kísérletekben a teen angst.

Azt is viccesnek találtam, hogy a konzervdobozok gyűjtése és a krumplihéj komposztálás most hirtelen olyan fontos, persze tudom, sok kicsi sokra megy, de azért a hangsúlyok kicsit elcsúsztak itt-ott, úgy éreztem. 

Forrás: weheartit.com

Ami pedig a könyv központi szála, Jessie döntése, az indokok, az áldozat, az út... hogy úgy mondjam igazából nem hatott meg. Nem volt szimpatikus Jessie Lamb karaktere. Mielőtt mindenki egy szívtelen dögnek hisz, azért azt elmondom, hogy a könyvben felvetett erkölcsi kérdések szinte megválaszolhatatlanok. Hogy mit tennénk egy ilyen helyzetben, rejtély, és nem is akarnám átélni. Értem valahol Jessie-t, bár meg kell hogy mondjam, nem bírom a depressziós tiniket, akinek semmi se jó, és szar az élet ésatöbbi. Ezen mindenki túlesik, de túl kell lendülni rajta. Épp ezért nehéz ez a könyv, mert ebben a törékeny lelkiállapotban, "rossz" életkorban kényszerülnek (vagy nem) valamilyen döntésre ezek a fiatalok a képzeletbeli jövőben, a képzeletbeli és csak fogalomként mindenki előtt lebegő jövőért. Sántít azért az egész önrendelkezés, döntési helyzet, mert hát helló, mi az hogy aláírkálunk hivatalos egészségügyi papírokat, amikor az ember ilyenkor a szüleitől vagy gondviselőitől függ? Szóval értem valahol Jessie-t, ebben az életkorban nehéz bármit is úgy csinálni, ahogy kéne, de mégse értem, mert csak sodródik, és mintha nem is lenne semmi jövőképe. Értem a szüleit is, őket talán egy hangyányit jobban, de őket se mindig (khm ugyebár). Igazságtalan az egész helyzet. Kik akarnák ezt? Szülőként ki az aki hagyná ezt? Az egész kórházi "házon belül", a távoli jövőben felvetődő genetikai kérdések pedig háááát... több sebből véreznek. 

Az egyik eredeti borító.

A megválaszolhatatlan problémákat, az ilyen jellegű súlyos dilemmákat mindig szeretem a könyvekben, mert sokat lehet töprengeni, és nagyon az ember bőre alá tudnak mászni, ez valahogy mégsem tette, és lehet, hogy ez azért van, mert bár a helyzet megvalósulásakor lehet, hogy én is csak néznék, mint a lukinyúl, de elméletben úgy hiszem van véleményem ezekről a kérdésekről, és nem mellesleg nem tűnt úgy, mintha pár éven belül nem oldódna meg az emberiség itt felvetett problémája.

!!!SPOILER!!!

Legyen elég annyi, hogy én az az ember vagyok, akit nem zavart volna, ha kidolgozzák valamiféleképp, hogy a transzgénikus juh mint béranya/inkubátor kihordja az embergyereket, és szerintem ilyenkor rohadtul nem számít, hogy az kinek a lefagyasztott zigótája volt.

!!!SPOILER VÉGE!!! 

Összegzés: A könyv elején valahogy azt hittem, lesz a végére feloldás is, és más cselekménybonyolításokat képzeltem el. Bár a főszereplőt, döntéseit, indokait nem szerettem és nem éreztem át, a könyvet magát élveztem olvasni, nagyon érdekes olvasmány, és ezt mostanában szerintem egyre kevesebb könyvre lehet rásütni. Elgondolkodtató is lehet, és biztosan sokakat meg is hatott. Sokrétű, bár kicsit száraz az egymás ellen harcoló nézőpontok miatt. Komoly és aktuális is, és olyan dolgokat boncolgat, amiket boncolgatni kell, de reméljük nem azért, mert ilyen döntéshelyzetekbe kerülünk majd mi is (mint emberiség). 

Külseje utolérhetetlen. A kedvenc borítóim közt marad mindig. :) 

Forrás: weheartit.com

Pontszámban tényleg, nagyon bajban vagyok. Gyorsan olvastam, és érdekelt nagyon a végkifejlet, mégis sokszor éreztem, hogy annyira ez nem az én könyvem. Ennek ellenére nagyon ajánlom, érdemes elolvasni, és gondolkodni rajta. Érdekes a kicsit nyitva hagyott vég is, tulajdonképpen eldönthetjük, hogy is alakulhatott. Értékelés: 10/6,5

Az olvasás lehetőségét köszönöm az Ad Astra Kiadónak! :)

Itt a könyv értékelésének vége, de sajnos egyszerűen nem tudok elmenni a fordítás kritizálása nélkül, és előre is elnézést kérek.

Az elütéseket észrevevő szememet azt nem is említem, mert ez nálam ilyen belső funkció, hogy ha 300 oldalon csak egy vesszőhiba van, azt is pont meglátom, az olyanokról, hogy ugyedebár, nem is beszélve (félúton meggondolt nemdebárból lett volna ugyebár gondolom). De ez nem zavar annyira, mint inkább a fordítási bakik vagy a ferdítések. 

- spermium vs. sperma. Biológiai beállítottságúként nem tudok elmenni mellette, hogy egy olyan könyvben, ahol a terhesség, a terhes nők állnak középpontban, és még a szereplők szájába is van adva néhány alapvető magyarázat, hogy például mi a zigóta, fogalomzavar van az alapvető biológiában. A sperma és a spermium nem ugyanaz. A sejtet spermiumnak hívják - a sperma az nem egy sejt, hanem az ondó, ami ugye rengeteg spermium összessége. 

- nem felelt. (79.o.) Ha valaki doesn't answer the phone, akkor az nem veszi fel a telefont, nem pedig nem felel. Főleg ha egy olyan szituban vagyunk, hogy előtte felvette a telefont, vagyis az bekapcsolódhatott magától, de az illető nem szólt bele. 

- retteg attól, hogy apám hazajöjjön (166.o.) - retteg attól, hogy apám nehogy hazajöjjön, vagy retteg attól hogy apám hazajön. 

- A laborminták többször előjöttek, és ennek nem tudom vajon pontosan hogy volt az eredetije (feltételezem lab samples), de egy helyen szinte biztos voltam benne, hogy a vett pár labormintát helyett sokkal jobb (vagy ha más nem, hát magyarabb) lett volna a vérvétel.

- Beengedtem magam. BEENGEDTEM MAGAM!!! (179. o.) Ez az, ami nekem bármilyen könyvben azonnal kiveri a biztosítékot. Nemnemnem. Az I let myself in az NEM beengedtem magamat, hanem BEMENTEM. Fogtam, kinyitottam az ajtót és bementem. Kitépem ettől a hajam. A balek c. Hugh Laurie könyvben találkoztam vele először. Ha valaki megmutatja nekem, hogy ez így jó, nem szólalok meg többet (csak majd halkan füstölgök), de egyszerűen NEM hiszem el, hogy ez így nem magyartalan! 

- sebváltó a biciklin (240.o.). Bicikliben annyira nem vagyok otthon, de szerintem csak simán váltó van a bicajokon. - Azóta ezt megvétózta egy bringamániás, lehet valóban sebváltó is. :) 

- A varga és a tündérek meséje (276. o.) Szegény Grimm tesók meg forognak a sírjukban. Ez egy Grimm mese, és a címe: A suszter és a manók vagy A suszter manói. (Eredeti cím: The Cobbler and the Elves vagy The Elves and the Shoemaker)