Drogma

 Dr. Csernus Imre: Drogma

Általában vigyázok a könyveimre. A Csernus-könyvek olyan szempontból képeznek kivételt, hogy ezekben gondolkodás nélkül képes vagyok aláhúzni, firkálni, bejelölni akár tollal is, és szamárfülezni. Mert az enyém, és nem kérdés, hogy mindig az marad. Újra akarom majd valamikor lapozni, olvasni, megnézni, mit tartottam fontosnak, érdekesnek.

Kicsit féltem, hogy a nemrégiben olvasott Ki nevel a végén? után túl hamar nyúlok megint Csernus után, és sok lesz az ismétlés így hirtelen. A Drogma azonban nem most íródott, hiába jelent meg 2011-ben egy átdolgozott újrakiadása, eredetileg bizony 2003-asként ez Csernus Imre első könyve, és én ezt a kiadását olvastam.

Érdekes volt megfigyelni, hogy hogyan szerepel benne egy csomó minden, ami akkor talán még csak csírájában volt meg gondolatként a doki fejében, és akkor még nem bontotta ki teljesen. 

Egy kicsit másfajta ez a Csernus. Ez tényleg a Lipóton dolgozó orvos. A hét napjain megyünk vele végig,  megtudjuk mikkel kellett szembenéznie, milyen sikerei, kudarcai voltak a betegeivel, milyen a kiscsoportos foglalkozás, a vizitek, kirúgások (nem őt, ő!). 

Gőgösebb. Istenebb még. Kacagtató, de az járt a fejemben, hogy ez a gyerek-csernus. Persze nem úgy, csak gyerekcipőben. Amolyan kicsi mérges ember, aki nagyon okos, de még nem tudja, hogy ez nem mindig elég. Félig kiforrott eszmékkel, amik nagyon is jók, nagyon is újszerűek, a világ és a drogosok szolgálatában, ugyanakkor nem sajnálva őket, keményen bánva velük. Nem minden gondolat, vagy eset van befejezve, lezárva, kicsit sok a „balladai homály”, nem adja meg mindenre a fejbekólintást még, itt-ott lógnak a levegőben a csattanók, vagy csak a mondatvégi, képzeletbeli pont.

A könyvet hárman írták, Dobai Benedekkel és Tárnai Alfonzzal együtt, akik érdekes kritikákat fogalmaznak meg néha, vagy csak közbe-közbeszólnak. Benedek szövegei nekem a végefelé nagyon nem tetszettek, szerintem kicsit követhetetlen is volt.

„Mikor fontolgattam hogyan írjam meg ezt a könyvet, rájöttem, hogy nem egyedül akarom csinálni. Két barátomra gondoltam, hogy a szövegben képviseljék ők a túlbonyolító okoskodást, a cinikus és kicsinyes kukacoskodást, szemben az én méltóságteljes agresszivitásommal.”

Forrás: nedrogozzatok.uw.hu

A képek és a Nóra-féle idézet-közbevetések sem tetszettek a fejezetek elején-végén, de ezeken kívül nem volt olyan, amit ne érdeklődéssel és élvezettel olvastam volna. Külön örültem a kábítószeres kisokosnak a végén, a szerekről néhány alapvető információ, tünettan, sőt még akkori árfolyam is!...

Jó felosztások vannak az emberekről is, a dolgokhoz való hozzáállás alapján, a csinálgatós, a profi, a mesterember, a hivatásos… De ami még jobb, a drogosok kasztrendszere. A kokainisták, mint „nemességtől” lefelé a „koldusokig”, akik a szipósok, alkoholisták…

Értékelés: 10/9 Örülök, hogy időközben sokat változott Csernus, és igazán megtalálta a hangokat, vagy ahogy ő mondta egyhelyen, már nem a „dühös erő”, hanem elérte a békét, és békésen is tud változtatni, segíteni, megoldani – és nem csak szenvedélybetegekről van itt szó –, ha a másik is akarja és tesz érte.

A könyv átírásával látatlanban is egyetértek, mert ez valahogy "szavatossági dátummal" lett megírva, és valóban úgy van/volt csak értelme újrakiadni, ha átdolgozzák. Nem fogok elrohanni érte a könyvesboltba,  d eegyszer majd megnézem magamnak az új verziót is.

Széljegyzet magamnak: Utánanézni: Osho: A halál, a képzelt ellenség c. könyvének, ami említve van. Amúgy azt hiszem az életben nem vennék kezembe Oshot, mert bölcs ezoterikus maszlagnak gondolnám magamtól.