Georges Simenon: Az özvegy

Ez volt a második olyan Simenon kötetem, ami nem a Maigret-sorozatba tartozik, hanem a szerző pszichodrámának aposztrofált könyvei közé. Avagy izgalom és feszültség van, pipafüst, pálinka, Lognon és Maigret nincsenek! :)

Az Agave szépen sorra veszi az eddig meg nem jelent Simenonokat, és most került sorra Az özvegy című könyv, amiből 1971-ben film is készült Alain Delonnal és Simon Signorettel. 

A könyv fülszövege: "1934-ben járunk. Coudercné, a középkorú özvegyasszony félig süket apósával él a tanyáján, ahová tizennégy évesen került szolgálólányként, pár év múlva hozzáment a család fiához, majd idejekorán megözvegyülve átvette a ház irányítását. Elhunyt férje ellenséges nővérei hiába próbálják azt tőle visszakaparintani, az özvegy minden erővel küzd ellenük. Egy nap a tanyán felbukkan egy titokzatos, jóképű idegen, akiről kiderül, hogy gyilkosságért öt évet töltött börtönben, mielőtt kiengedték. Az özvegy Coudercné kisegítőként alkalmazza Jeant a tanyán, és rendhagyó kapcsolat alakul ki közöttük. A férfi kezdetben megnyugszik, lecsillapodik az idillinek tűnő környezetben, de egy váratlan esemény hatására igazi kötődéseket nélkülöző gyerekkorának, majd későbbi letartóztatásának emlékei lassan felelevenednek benne, s ez hamarosan drámai következményekkel jár…

Simenon mesterien megírt pszichodrámája egyszerre könyörtelen társadalombírálat és tragikus történet. A könyvből 1971-ben nagy sikerű film is készült Alain Delon és Simone Signoret főszereplésével."

/A kép forrása: google.com/

Ez egy olyasfajta könyv, amelynél már az elején érzi az ember a baljóslatú végkifejletet, és viszonylag hamar ki lehet találni, hogy a feszült hangulat hová fog vezetni. Mégis viszi magával az embert, ahogy egymásba szövődnek a mondatok és bár fullasztó, és borzalmasan nyomasztó hangulatot akaszt a nyakunkba, nem lehet nem csodálni, hogy hogy is alkotta meg Simenon ezt a vidéki házat, az özvegy Coudercnéval, a pipázó öreg tatával, a fekete Félicie-vel, a buta Francoise-zal, a kövér Amelie-vel és persze Jeannal, aki csupa rejtély, és mégis, olyan tisztán tudni véljük a gondolatait... 

"Ami téged illet, szegény Francoise, annyira buta vagy, hogy ahelyett, hogy beszélünk hozzád, egy marék szénát kellene eléd rakni…"

Aztán a tehenek, a keltető, a rakpart, és az uszályok. A monoton ismétlődés, feladatoké, teendőké, kéréseké és parancsoké, amibe csoda-e ha nem bolodul bele az ember? Sűrű levegő, élére állított rend, de valami állandó belső tépelődés, elkapott, gyanakvó pillantások, rejtett és kevésbé rejtett bujaság, kacérság és leskelődés. 

Izzadtságszag. Gyöngyöző homlokok. Megnyalt szájszélek. Zsúfolt autóbuszok bajuszos öregasszonyokkal. Tehénbőgés. Zajló víz a csatornában. A feketekávéban megolvadó cukor. Viaszosvászon terítő. Esővíztől nehéz széna... 

Mesteri a nyomasztó atmoszféra megteremtése. A pszicho rész tehát rendben, de kár, hogy kicsit több drámát is elbírt volna a rövidke történet. 

Amikor meseanyu azt írta róla, nagyon szikár próza, nem értettem. De amikor már én is olvasni kedztem, rögtön én is ezzel a jelzővel akartam illetni. Könnyű mondatok egymás után, mégis ólomsúllyal nehezednek egymásra, és az olvasóra. Szomjazza az ember a történést. A véget. Akkor is ha tudja, hogy az sem fogja eloltani a szomját, csak a kaparó érzéssel a torkában hagyja magára... 

A kiadás nagyon szép, imádom a színeit, ezt a sokféle zöldet, és az egész kompozíciót, bár meg kell hogy mondjam, a hölgyike az elején nem jó választás volt. Hangulatilag, képvilágában igen, de ez se nem Coudercné, se nem Félicie az én olvasatomban. 

Kíváncsi vagyok a filmváltozatra. 

Értékelés: 10/7,5

/A kép forrása: cinereves.com/

A könyvet köszönöm az Agave Kiadónak!