Békés Pál: Lakótelepi mítoszok

"... a legelenyészőbb esély is kikényszeríti a próbát; olykor bele kell pusztulni valakinek, hogy a többiek újra nyugodtan legyinthessenek: úgyis lehetetlen."

 

Nagy reményekkel vágtam bele a Lakótelepi mítoszokba, most hogy úgy alakult, valahogy sorra veszem Békés Pálnak a MEK-en is elérhető írásait, és mivel A kétbalkezes varázsló nagyon tetszett, és Doktor Minorka sem volt rossz, valami hasonlóra számítottam.

Nem azt kaptam, mert ez inkább novellafüzér, nem mese, és voltak benne olyan pontok, ahol nagyon rossznak tartottam az egészet. Egy lakótelepen élő fordító mindennapjaiba pillanthatunk be. Úgy éreztem magam, mintha A kétbalkezes varázsló egyfajta felnőtt verzióját kaptam volna meg, a csövekkel, hangokkal, labirintusokkal, elromlott dolgokkal, szomszédmizériákkal. Csakhogy nekem ezekből jobban tetszett a mesés változat. Lásd: drótok vs. Drótorján család :D Egyértelmű. ;)

Vissza kellett néznem a címeket, hogy eszembe jusson mi is volt ami tetszett (khm. Igen, hát öregszem na. :))

Az elején, a legelső részt nagyon ajánlom, elég aktuális is a Tótisz-féle fordítási felbolydulás (aki nem tudja, legjobb, ha a leiterjakabon keresgél) miatt, merthogy ebben a pár oldalban a fordító fordítóhoz méltóan vért izzad, hogy megpróbáljon egy mondatot tökéletesre magyarítani :)

Tetszett még a Balkáni vacsora a Volt egyszer egy telefon, a Leíró gyakorlatok és a Dzsunga tufák.

A többi, ha jobban belegondolok elég vacak volt, vagy elrugaszkodott, vagy értelmetlen, vagy csak simán lassú és untató, és még csak nem is lyukadt ki sehova. Háyra emlékeztettett itt-ott, ami nálam negatív.

Értékelés: 10/5 Egyszóval: az eddigiek alapján mást vártam, és ez nem igazán kötött le, sőt a történetek nagy részét, a kiemelteken kívül eléggé utáltam. Nem maradandó.

U.i.: A borító borzalmas.

Most látom, van belőle film is.