Békés Pál: A kétbalkezes varázsló

Első és legfontosabb pont és kérdés: vajon nekem miért nem olvastak fel Békés Pált kiskoromban? 

Második, legkevébé sem kevésbé fontos sarkalatos pont: ez a mese tündéri.

Fitzhuber Dongó, a mi kis kétbalkezes varázslónk az iskolából kikerülve egy unalmas körzeti varázslóhivatalba kerül (Istenem, mit derültem ezen, hogy körzeti varázsló van :D...), ahol előreláthatólag vagy meghal az unalomban, vagy még a porszemeket is méret és fényben való csillogás szerint rakja növekvő, majd csökkenő sorrendbe, esetleg elmenekül minél messzebbre, de hogy varázslótudományát nem fogja senki felkutatni, az ziher. Dongó azonban találkozik Éliás Tóbiással (egggggy tál dödölle..., jutott eszembe nevének minden egyes elolvasása után, az összesen legalább 100 tál dödölle lesz :))), és a kétbalkezes varázsló és az égszínkék pizsamás kisfiú együtt indulnak útnak egy többé-kevésbé megbízható varázskódex társaságában, hogy mesét keressenek. Bizony. Valódi mesét, ami megtörténik. :)

A lakótelep emeletes házában átélt nem mindennapi kalandok egyszerre aranyosak, és elgondolkodtatóak. Imádtam a nyelvezetét, a humorát, és azt, hogy úgy tudott bájos lenni és homlokomra csapósan bolondos, hogy nem éreztem erőltetettnek. Hamisítatlan mese, a meséről.

"Nincs szomorúbb dolog a világon, mint amikor egy kezdő iskolás fiú, akit csúfolnak a neve miatt, meg egy kezdő varázsló, akiről az a hír járja, hogy kétbalkezes, együtt üldögélnek egy lakótelepi ház ötödik emeletén, és egyikük sem tudja, hol találhatna egy iciri-piciri mesét."

Nagyon tetszett Békés Pál, el fogom olvasni a többi könyvét is, A félőlény és Doktor Minorka már így is tervben voltak.

Kedvenc nevek: Fitzhuber Dongó, Drótorján család. :)

Értékelés: 10/10

Megj.: gyermeknek majdan felolvasandó. :)