Running Grave újraolvasás - gondolatok

Két éve, a megjelenéskor olvastam először a The Running Grave-et, és most, az újabb kötet megjelenése előtt gondoltam jöhet egy kis "ismétlés". Nagyon jólesett néhány csalódás után ebbe a kötetbe belemélyedni, és újra felfedezni a részleteit.

Elképesztően jól megírt történetnek tartom, csavaros, bonyolult, izgalmas, de a nyomozáson túl a magánéleti eseményeket is nagyon szerettem benne követni. 

FIGYELEM, ez a poszt a Cormoran Strike sorozat 7. részéről szól, SPOILEREK ELŐFORDULHATNAK! 

A szektával kapcsolatos részek másodjára azért már nem töltöttek el jeges rémülettel, hiszen a végét tudtam már, és nem féltettem folyamatosan Robin életét, és nem csak testi, de szellemi épségét is. Kellemesebb volt így belehelyezkedni a regénybe, hogy nem aggódtam annyit a főszereplőért. Strike-ot most jobban sajnáltam magányosságában, amíg Robin beépült a UHC-be. 

Megsirattam a kiszabadulást, azt a megérzést, amikor Robin minden kétséget kizáróan egyszercsak TUDTA, hogy Strike ott van a kerítés túloldalán, és aztán az összeölelkezést a kocsiban. ♥

Imádtam az odavágást Jonathan Wace-nek: "I'll burn your church to the fucking ground!", az egyik kedvenc mondatom az egész sorozatban! :D  Katarzis! :D 

És persze a jó poénok megint ütöttek, és oldották a feszkót. Az egyik kedvencem az ALDIs, de jó az I'll have everything is, meg a sorozatos Thank fuck textek is mosolyra késztetnek. :) 

Az aranyhal agyammal képzeljétek, elfelejtettem a Daiyu-bűntény megoldását. :O Azon kaptam magam, hogy bár egy részre jól emlékeztem (Abigail nyilván), a többi valahogy a feleldés homályába merült, és pontosan azokon az elméleteken futottam végig, mint annak idején az első olvasáskor. Hogy is volt? Daiyu mégis él? Becca=Daiyu? És hát persze hogy nem, valami tök más, de mi is? Elfelejtettem a szalmát, elfelejtettem ki kicsoda is volt a polaroidokon, elfelejtettem még a disznókat is... Szóval még egyszer meg tudott lepni a vége. :) De most bogozgatni már nem kellett. :) Csak élvezni. 

Aztán az izgalom-faktoron, a poénokon, a  UHC-n túl, ott voltak azok az igazán fontos, és rezonáló mondatok a végén. ♥ Strike beszélgetése Ameliával. Strike beszélgetése Robinnal. Charlotte "hagyatéka", szavakban, gondolatokban, és abban a változásban, amit Strike-ban kiváltott. Strike óriási személyiségfejlődésen megy keresztül, sok mindent másként lát, és sok mindent belát ebben a részben.

“It’s dangerous to make a cult of your own unhappiness. Hard to get out, once you’ve been in there too long. You forget how.”

“Happiness is a choice that requires an effort at times, and it was well past time for him to make the effort.” 

A záró részt meg is könnyeztem újra. Remek, remek, remek volt, megbizonyosodtam róla, hogy még mindig kedvenc. ♥

“she knew I was in love with you.”

                                                                                   ♥

Azóta már túl vagyok a Hallmarked Man-en is, stay tuned, hamarosan hozom a posztot, nemmmm egészen vagyok elégedett vele... :') 

Augusztus és szeptember, de főleg Gerald Durrell

Saját képek.

Sajnos októberbe hajlik teljesen, mire be tudom fejezni ezt a zárós posztot, de akármennyire maradtam is el a posztjaimmal, mindenképp meg szerettem volna mutatni, miket is szereztem be. Augusztusban nagy elánnal elindítottam ugyanis a korábban megemlített Gerald Durrell életmű-összegyűjtő projektemet, és az indítást igazi teljes gőz üzemmód jellemezte, amint azt látni fogjátok a kupacolós képen is. :)

Szerencsére nagyon sok szép példányt tudtam megszerezni másodkézből, ráadásul egy helyről többet is. Kicsit izgultam, mi milyen állapotban szerezhető be, a régiek közül különösen. Rengeteg Durrellem van, de sajnos egy régebbi beázásnál PONT ezek voltak a beázott falrésznél, és soknál elég csúnyák a lapszélek. Megpróbálkozom majd egy kis alkoholos törléssel, leradírozással, napoztatással, de nem sok reményt fűzök hozzá, és nem szívesen forgatom ami penészes lehet, illetve a fiamnak sem adnám így szívesen a kezébe, ha esetleg később érdekli majd. Így aztán ezekből jöttek újak. 

A fehér borítós, rajzos, Európa Kiadós kötetek álltak a legközelebb a szívemhez, mert ilyen kiadásban ismerkedtem meg Durrellel annak idején (A halak jelleme volt az első olvasásom tőle), és kedveltem a Réber László féle illusztrációkat is bennük, így aztán megpróbáltam ezek közül válogatni, és nem rendeltem meg újabb féle kiadást inkább.