Oldalak

2023. július 18., kedd

Félévzárás 2023

Forrás.
Talán idén végre sikerül megírni a félévzárást úgy, hogy nem csúszik át az augusztusba... :) A szokásos kérdéssort, book taget fogom most is kitölteni, ami régebben Mid-Year Book Freak Out Tag néven futott, de nemes egyszerűséggel nevezhetjük félévzárásnak is. ;) A book tag pontjai segítenek mintegy sorvezetőként áttekinteni, mik voltak az idei évi eddigi legjobbak, és hogy mit tervezünk még az év hátralevő felében olvasni.

Lássuk is, nálam most melyik könyvek kerülnek az egyes kategóriákhoz, mik voltak az eddigi legjobbak, és mi az amit még feltétlenül szeretnék év végéig sorra keríteni.

2023. július 17., hétfő

Hogy lehet ez?

Szerintem mindannyian kedveljük, ha a könyvbéli sztori, amit olvasunk, könyves közegben, könyvesboltban, könyvtárban játszódik, könyvmolyokról mesél, netán még fő témájában is szerepet kapnak a szereplők által olvasott regények. Pont ezek miatt keltette fel az érdeklődésemet már korábban is Sara Nisha Adams könyve, a The Reading List (A könyvlista).

És most, hogy megismerkedtem a sztorival (sokkal inkább: átverekedtem magam rajta), teljesen értetlenül állok, hogy hogy lehet egy könyvekről szóló könyv, ilyen... vacak? 



2023. július 9., vasárnap

Három júniusi (hangos)könyvről röviden

Ebben a kis zanzaposztban három júniusi olvasmányomról hozok pár mondatot.

Michelle Obama: The Light We Carry


Michelle Obama stílusa ugyanolyan remek, gördülékeny, és effortless, mint a Becomingban volt, de összességében monumentálisabb motivációs elődjének a kistestvére marad ez a kötet. Mindenről intelligensen, átgondoltan ír, és nem erőlteti senkire a saját módszereit, csak megosztja a tapasztalatait, legyen szó akár társválasztásról, akár baráti kapcsolatokról, akár a gyereknevelésről Obamáék módra. Rendkívül tetszett a mércéről szóló rész, de sok egyéb fontos témát is boncolgatott, félelemről, veszteségről, szorongásról. Utóbbi különösen a covid-időszakkal kapcsolatosan jött elő, és szerintem jó nyomvonalat, iránymutatást ad, hogy hogyan is lehet elterelni a figyelmünket, hogyan is lehet kicsit jobban érezni magunkat, nehéz időkben is. 
Érdekes, hogy mennyivel erőteljesebb negatív véleményt fogalmaz meg itt Trumpról, mint az előzőben, ahol csak szolid utalások voltak. 

Az alcím nagyon találó, és jól összefoglalja a könyv fő témavezetését is: Overcoming in Uncertain Times.

"Overcoming is almost by definition, draining."

Magyarul is megjelent, Belső fényünk címen. 



Tracy Rees: Hidden Secrets at the Little Village Church


Tracy Rees könyve már jó ideje a radaromon volt, de valahogy sose volt jó akcióban, és csak halogattam a beszerzését. Így esett, hogy végül Audible-ön vettem meg. 
Kellemes, hangulatos, szórakoztató olvasmány, amelyben Hopley templomának új tetőre van szüksége. Dave tiszteletes szokatlan ötlettel áll elő, amivel újabb támogatásokat lehetne gyűjteni, és ez rögtön felkelti Gwen érdeklődését, aki nagy lelkesedéssel veti bele magát a látogatók könyvébe, hogy potenciális adakozókat találjon köztük a templom számára. Csakhogy nem marad egyedül a projekttel, Jarvis is önkéntesnek jelentkezik, bár más motiváció hajtja elsősorban, mint hogy a templomot megmentse a pusztulástól. 
Tetszett, ahogy haladtunk a képzeletbeli létrán felfelé, az elérendő célösszegig, még ha kicsit néha hihetetlen is volt, hogy mennyire adakozó lelkületűek voltak a korábbi látogatók. De ez egy ilyen sztori, a happy end garantált, feelgood nyári olvasmánynak tökéletes, nem bárgyú és nem csöpögős, hurrá! :) 



Douglas Adams: The Hitchhiker's Guide to the Galaxy


Douglas Adams könyvét 17 éve olvastam el (sweeeet Jesus), és akkor nagyon rá voltam pörögve, hogy milyen elképesztően vicces, és szuper, és különleges könyv. Megvettem az ötrészes trilógia (igen, jól írtam) egyik díszdobozos kiadását is, mert akkorának éreztem a rajongásomat. Aztán mégiscsak a második kötet végéig jutottam el - de ezt is megdöbbenve vettem tudomásul az olvasmányjegyzékemet nézegetve, mert abszolút nem emlékszem a második kötetre... 
Sajnos összességében azt kell mondjam, ez az újraolvasás nem hozta vissza azt a felfokozott rajongói jókedvemet, ami akkor megtalált. Értem a különlegességét, tetszenek a klasszikussá lett elemei (42!), de őszintén szólva, elég fárasztónak találtam most, és nem érzem a motivációt a folytatásokhoz. 



Hip-hip-hurrá, behoztam magam a könyvértékeléseket tekintve. ;)

2023. július 3., hétfő

14 éves lett a blog!

2009. július 3-án délután leültem, és elkezdtem bepötyögni az első kis bejegyzésemet, akkor még a lánykori szobámban, a freeblog felületén, Lobo hatására, talán még az első laptopomon (?). Mindez már történelem... :) 
Örömmel jelenthetem be, hogy a mai napon TIZENNÉGY ÉVES lett a PUPILLA OLVAS!  *kürtök és fanfárok* 


Forrás.



A hagyományokhoz híven rögzítek egy kis statisztikát, mert ez máshol nem marad meg: ezzel a poszttal együtt 1.288 bejegyzés található a blogon, több mint 9.900 komment, és 118 feliratkozott olvasó van. A látogatottsági számláló 652.774-en áll. 

Továbbra sem érdekel, hogy vajon a blog éppen népszerű műfaj-e, és hogy nem kellene-e mikroblogra, egyéb felületre váltani. Nem fogok. A blogom az én safe havenem, és minél többször jutok ide, annál kiegyensúlyozottabbnak érzem magam. Emellett tényleg mellékes, hogy olvassák-e mások is, de nagyon örülök, hogy igen! ;) Köszi az elmúlt 14 évet veletek! Gyertek továbbra is jó könyveket keresgélni, böngészni, ajánlani, kommentelni a könyves zugomba! :) 

Boldog 14. születésnapot, blog! :) 

Forrás.

Here comes the sun! :)


2023. július 2., vasárnap

Június, a könyvvásárlás hónapja

Júniusban elszaladt velem a ló beszerzések terén, és majdhogynem megdupláztam az idei eddig számot... De azért az egész évet tekintve még mindig nem állok rosszul: összesen 19 darabra rúg a zsákmány eddig.
Nagyon szerettem volna eljutni a Könyvhétre, de most nem sikerült. Sajnos valahogy mindig olyan helyre teszik ezeket az eseményeket, hogy nehéz legyen összehozni. Egyébként jó lenne, ha a régi szokáshoz híven csütörtök REGGELTŐL tartana HÉTFŐ DÉLIG, mert akkor valahogy csak bele tudnék passzírozni valamit egy szabadnappal. Csütörtökön ahogy láttam, minden csak déltől, délutántól indult be, az meg nekem már nem volt jó. Bánatom olyan mértéket öltött, hogy fogtam magam, és a 21. Század Kiadót is, meg a Book24-et is kifosztottam online. ;) 

Szerzeményeim

- Janice Hallett: A színjáték - annyi jót hallottam a sztoriról, hogy mindenképp meg szeretném ismerni, és az Ink Black Heartből okulva, a formátum (levelek, emailek stb.) miatt inkább letettem arról, hogy ezt audiobookban hallgassam meg. Szóval helló, magyar papírpéldány! :D
- Sarah Winman: Csendélet - Winmantől nagyon szerettem a Bádogembert, erre a másik kötetére pedig már régóta ácsingóztam. A régebbi verziót vettem meg, nem a sárga újat. 
- Meg Mason: Bánat és öröm  - Aubert könyveire emlékeztet, érdekel. 
- Marie Aubert: Felnőtt emberek - az év egyik legjobb könyve volt, de saját példányom nem volt belőle, kell egy a polcra. 
- Marie Aubert: Ha történne valami - ahogy ebből is, ami a szerző novelláskötete. 
- Joanna Quinn: A bálnacsont színház - elcsábulás... de amikor megláttam ez mekkora egy monstrum, hát kissé bepánikoltam, lehet, hogy ilyen vastag kötetbe csak azután fogok bele, hogy a fiam felnőtt... (látva, hogy a Másodvirágzás is hónapokig tart...)
- Olga Ravn: Alkalmazottak - egy újabb Kapszula Könyvtár kötet, aminek nagyon érdekes témája van: "22. századi munkahelyregény" alcímmel 
- Giulia Caminito: A tó vize sohasem édes - némi olasz életérzés utánpótlás. 
- Valérie Perrin: A vasárnap koldusai - az utolsó beszerzés kakukktojás, mert nem a könyvheti szédelgéskor szereztem be, hanem pár napja molyon vettem meg használtan. 

Színharmónia.

Ami az olvasást illeti, 6 könyvet fejeztem be, ebből 3 hangoskönyv volt, 3 pedig mese. Sajnos ebből is látszik megint, mennyire nem tudtam leülve belemélyedni a könyveimbe. A Másodvirágzással haladgattam, de röhej, hogy júniusban sem sikerült befejeznem, és még most is 30% van vissza. Júliusban már csak sikerül. Irigykedve nézem, amikor mások olvasós hétvégét tartanak, meg darálják a 100 oldalakat egy-egy délután. Keresem azt az anonim könyvoholista klubot, ahol fellow, anyukává lett könyvmolyok elmesélik, hogy vészelik át ezeket az éveket a korábbi megszokott mennyiségű és minőségű olvasás nélkül?!  
A júniusi hangoskönyvekről egy zanzaposztban fogok még beszámolni, nem egyenként. Szeretném már végre behozni, és nem csak tolni itt magam előtt ezeket a lemaradásokat. 

Posztok: az előző hónapokhoz hasonlóan a vérszegény 3 poszt jött össze júniusban is. 

Júliusi aprótervek: 
- Má-sod-vi-rág-zást végre befejezni, és lehetőleg írni is róla, nem 2-3-4 hét múlva. 
- a szabadban olvasni kicsit (without megkukulás)
- legalább egyetlen polchoz eljutni átrendezni, lepakolni... 
- a félévi könyves zárást megírni, hogy ne csússzon augusztusra
- vcs-s könyvekkel haladni tovább a listáról! 
Egyéb olvasmányterveket nem írok most fel, és szerintem a nyári tervek is kimaradnak, de olvasni azért mindig fogok éppen valamit. ;) 

A többiek júniusa: