Oldalak

2023. február 23., csütörtök

Troubled Blood - a filmsorozat

Végre eljutottam a Troubled Blood filmsorozat megnézéséig. Nagyon vártam már az adaptációt, főleg, mert ez az egyik kedvenc részem, és nemrég fel is frissítettem az emlékeimet róla egy újraolvasással. :)

Szerintem ez lett az eddigi legjobb adaptáció, igazán "beérett" az egész. A színészek, bár már korábban is azonosultak a szerepükkel, most totálisan egybeforrtak a karakterekkel, és néha úgy látszott, szinte nem is kell "játszaniuk", egyszerűen ők Cormoran és Robin. :)

Csodásan indult a sorozat a cornwalli tájképekkel, remek vágásokkal. Az egyik kedvenc jelenetem volt az első részben, amikor Robin és Cormoran megpillantják egymást, ahogy utóbbi megérkezik a kompon a kikötőbe. Olyan őszinte érzelmek voltak az arcukon, a mosoly, az öröm... nagyon megható volt az egész, meg is könnyeztem. A kompon az emlékekből, a múltból való visszatérést is nagyon jól megcsinálták a hajókürt hangjával.

A múlt jeleneteit pazarul csinálták meg, minden, Margot-val kapcsolatos visszatekintés tetszett. A bárhangulat, a bunny girl jelmezek, a díszletek, mint szuperek voltak.

Igazán könyvhű adaptáció lett, csak kisebb változtatások akadtak, illetve ahogy azt már többen leírták, az asztrológia nem kapott annyi szerepet, mint a könyvben, a Talbot-féle jegyzetekkel. Nekem ezzel mondjuk nem volt problémám, mert szerintem kissé feleslegesek is voltak ezek a star signos fejtegetések és Baphomet. Teljesen jó volt így, kicsit megvágva. 

Robin és Strike az irodában. Strike egész ki van kupálódva. ;) 

Az Irene-Janice beszélgetés/kihallgatás nekem egy kicsit jobban tetszett a könyvben. Illetve az  a bizonyos elfuserált vacsora is talán hosszabb/jobb leírást kapott, mint ahogy megjelenítették. Bár Robin dühe jól átjön, nagyobb leszúrás is még belefért volna.

Margot, bunny girlként.

Figyeltek a részletekre, pl. haláli volt, ahogy Cormoran elcsen egy kekszet a tányérról Oonagh-nál, mielőtt átmennek a másik szobába.
Nem hiányzott a béna virágcsokor ajándék sem, az elfelejtett szülinapnál.

Pat szenzációs volt, imádom! Akkor is, ha szegénynek kb. nincsen álla (bocsi, drága Ruth Sheen!). :D

Pat, akire mindig lehet számítani.

A harmadik rész elején kíváncsian vártam, hogy mégis hogyan fog beleférni még a hátralevő sok dolog a maradék epizódokba, de ügyesen megoldották, és nem volt sietség sem benne. Remek volt a Dennis Creed kihallgatás a börtönben, és a Nico Riccis (Daniel Peacock) jelenet az idősotthonban, fú, hát ott tényleg megfagyott bennem a vér.

Robin talán elbírt volna egy kicsit több sminket, itt-ott a kanyarban nyúzott volt szegény, de persze mindez betudható annak, hogy Mattel ment a huzavona folyamatosan a háttérben (nem sok ilyen jelenet volt, de annyira nem is hiányzott).

A leharcolt járgányban.

A casting jól sikerült, a legeslegjobb számomra Steve Douthwaite (Robin Askwith) volt, aki tényleg úgy nézett ki idősen, mintha a választott fiatal színész öregedett volna meg. Nagyon el lett találva.

Steve Douthwaite. Vagy épp Diamond. ;) 

Margot (Abigail Lawrie) olyan kis törékeny volt, meg fiatal, és persze ismerős is, de nem jöttem rá, hogy ő játszotta Krystalt az Átmeneti üresedésben, amíg a barátnőm fel nem homályosított az információval. :) ... Nekem bejött Margot-ként is, nem asszociáltam a másik szerepre. 

Margot Bamborough

És egy nagyon érdekes kis infó még, ahogy a színészekről keresgettem infókat, akkor derült ki számomra, hogy a Janice Beattie-t alakító Anna Calder-Marshall nem más, mint Tom Burke (vagyis Cormoran Strike) anyukája! :) 
>Ezen a linken< megtaláljátok a szereplőket. 

Nézzétek meg a sorozatot, nem fog csalódást okozni! A legjobb hír pedig, ami a napokban érkezett, hogy már kész is a legújabb Strike kötet, és The Running Grave lesz a címe! :) Én már most alig várom! 

4 megjegyzés:

  1. Tegnap fejeztem be én is, jól átadta szerintem is a könyv lényegét. Valahogy kicsit mintha lassabb lett volna, de nagyon tetszett Robin és Strike közti megváltozott hangulat.
    Uhh Tom Burke anyukája ijesztő volt :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na, szuper, örülök, hogy bejött! :) Igen, egy kicsit lassú volt, de mégse hiányzott semmi, nekem tetszett ez a tempó.
      Robin és Strike ♥
      Igen, tényleg ijesztő volt! Mondjuk eleve nagyon belátni az orrlyukain, azok az emberek mindig ijesztőbbek (mert jobban hasonlít a fejük egy koponyára). :D

      Törlés
  2. Tegnap végre nekiállatam, és le is toltam mind a 4 részt egy nap alatt, és azt kell mondanom, minden szavaddal egyetértek. :) Azt hiszem, eddig ez a kedvenc évadom a sorozatból. A lucás jelenetnél az idősotthonban bennem is megfagyott a vér, de végig izgultam az epizódokat, pedig olvastam a könyvet, igaz, rá kellett jönnöm, hogy alapdolgokon kívül alig emlékszem valamire. Menet közben sok minden előjött, de sok minden teljes meglepetés volt. :D Janice hihetetlenül félelmetes volt a végén, de mindegyik színész szerintem telitalálat volt. Pat volt az egyik kedvencem, nem ilyennek képzeltem (persze) a könyvben, de nagyon jól eltalálták. Hamarosan tervezem olvasni a Koromfekete szívet, és remélem, abból is lesz majd sorozat. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De jó, örülök, hogy te is hasonlóan érzel! :) Nekem is a kedvenc évadom - meg hát a kedvenc részem is. ;) Nagyon sok apró részlet - de akár nagyobb szál is ki tud esni valóban, az újraolvasáskor jöttem rá, hogy tökre nem emlékszem a megoldásra, a végkifejletre (ahh :D), de egy kicsi része a filmnézésre is kiesett megint! Pat remek karakter tényleg, és nagyon szeretem, ahogy Strike is kezdi értékelni őt. ;)
      Húúú, jó olvasást a Koromfeketéhez! Remélem szeretni fogod! Jó lenne, ha ugyanúgy, abból is csinálnának sorozatot Tom Burke-ékkel. :)

      Törlés