Oldalak

2021. december 11., szombat

November 2021

Forrás.
Vagy két hete írtam egy bevezetőt ide, a novemberi záráshoz, és tovább sehogy sem jutottam vele. Tegnap aztán eszembe jutott valami frappáns újra-kezdőmondat a poszt elejére, de szerintetek emlékszem rá mi volt az? Ugyan már! Pedig arra emlékszem, hogy Karikó Katalinnal álmodtam. :"D 
De nem szaporítom a szót a semmiről, pótlom a novemberi összefoglalómat, ha már más poszt tényleg egy darab se született novemberben... Kicsit rossz látni, hogy tényleg ennyire megállt minden ezen a platformon (is) nálam, de próbálok optimista lenni, nemsokára talán sikerül többet írni, meg persze olvasni is.

Novemberben tehát, ahogy írtam, nem írtam. :( Beszédesen mutatja, mennyire nem érek rá magamra.

Olvasni azért olvastam - egy kicsit. 6 könyvet fejeztem be a hónapban, ami nagyon jól hangzik, de csak addig, amíg el nem mondom, hogy ennek nagy része mesekönyv volt. Unokaöcsémnek szánt ajándékkönyveket olvastam elő, Berg Juditokat, meg egy cuki lapozót. Egyetlen felnőtt-felnőtt olvasmányom Søren Sveistruptól a The Chestnut Man - A gesztenyeember volt, de mivel ezt Audible-ről fogyasztottam el, nem volt meg az az igazi fotelben ülős, lapozós olvasásélmény vele.
Gondoltam rá, hogy írok majd róla külön, de áááh, miket is gondolok. :D Főleg, hogy már kezdi megenni az agytekervényeim sarkaiban tanyázó radírpókok népes csapata az emlékfoszlányokat róla.
A Goodreadsre írtam azért róla egy rövid értékelést, khm, mely szerint: "nekem ez a történet kicsit az átlagos szinten maradt, annak ellenére, hogy mozgalmas, jól felépített sztori, és rendes indíték, szépen felépített háttér van a gyilkos motivációjához. A főszereplő nyomozópárost kedveltem, Tullin és Hess akár sorozatot is kaphatnának, több bűntény felderítésére. Románc szerencsére nincs köztük.
Szép iparosmunka az egész, és kíváncsi is voltam a végére, de valahogy a kegyetlenkedés végül pont a visszájára fordult, a kevesebb több lett volna talán. Érdekes, hogy a legizgalmasabb rész valahogy a közepére került, az megborította kicsit az ívét." 
Thanks for coming to my TED talk. 

Elkezdtük megnézni a Netflixen a könyvből készült adaptációt, de olyan mehh volt, vagy csak nem voltam ráhangolódva, meg bele is aludtam, és annyira nem erőlködtünk újra felvenni a fonalat, drága most az idő erre. 
Egyébként üres perceimben (HAHAHAHA) a The Home Editet nézem most, ami egy tök jó pakolós műsor, szintén Netflix, persze alapkövetelmény hozzá a lakásnyi walk-in-closet, könnyű is úgy rendet rakni! :) De ez nem könyves téma, hess-hess! 

Nem vettem, és nem is kaptam könyvet novemberben, de nem is nagyon ácsingóztam most semmire, a többi, ami érdekel, azokat pedig megkértem a fa alá, decemberre. ;) Biztos, hogy nem lesz könyv nélküli a karácsony, mert a férjemnek meghagytam, hogy A karácsonyi malac nélkül n e m  l e h e t idén karácsony! (Röwling új mesekönyve - na ezt így hagyom, Rowling kissé svédesen, vagy dánosan is menő! :D )

A korábban megkezdett könyv-könyv olvasmányom, A visszaadott lány ugyanúgy áll szegény a polcon - illetve bocsánat, nem igaz, néha utaztatom egyik szobából a másikba magammal, de ugyanúgy valahol a 25. oldal környékén van benne a könyvjelző, és a 26. oldalra lépéshez gyanítom újra el kell majd olvasnom ezt az említett mennyiségű korábbi oldalt. 

Az idén még hány poszt lesz, vagy lesz-e poszt kérdésben nem merek állást foglalni, de két Témázós szeánszba szeretnék még majd utólag becsatlakozni (guilty pleasure olvasmányok és klasszikusok új köntösben), illetve ha az a luxus ki is marad majd, hogy meglegyen a Mi fér még bele az évbe? poszt (semmi), azért elmondom, hogy úgy tervezem, hogy J.R.R. Tolkien: Karácsonyi levelek cím könyve beleférhessen, és esetleg belepisloghassak majd az említett karácsonyi malacba is, csak hogy a karácsony témától nehogy messzire száguldozzunk pont decemberben. 

Forrás.
Most egyébként újrahallgatom Joanne Harristől a Different Classt (A St. Oswald Fiúiskola), történt ugyanis, hogy megjelent egy újabb St. Oswaldos Harris - tudtátok?! - A Narrow Door címmel. Namármost én ezt lelkesen elkezdtem hallgatni, de fent megnevezett radírpókok eltüntettek pár fájlt a korábbi történésekből, és bár valószínűleg fel tudtam volna venni a fonalat, úgy döntöttem, újrahallgatom inkább Johnny Harringtonék sztoriját, és utána merülök el a Narrow Doorban. (Nem volt kedvem most a Gentlemen and Playersig, a kályháig visszamenni, meg arra amúgy is jobban emlékszem korábbi újraolvasás miatt is.)

Szinte hihetetlen, de amit most itt láttok, egy szuszra írtam meg, hurrá, hurrá! :D
Megyek fát venni (na jó, nem most rögtön!). 


A többiek novembere: 


2 megjegyzés:

  1. Halihó!
    Jó hallani rólad, mégha ritkábban is, de örülök, hogy itt vagy! Remélem idővel több időd, lehetőséged lesz majd megint olvasni🤞
    Örömhír, nem tudom olvastad-e, Rowling befejezte a 6. Strike regényt!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hahó! :) Köszi, én is örülök, hogy újra "látlak" itt, a kommentszekcióban. ;)
      Én is remélem, mert tervben van pár könyv, meg persze poszt is.
      Ó, köszi, teljesen lemaradtam erről a hírről, de jó! :) Nagyon várom az új Strike-ot!

      Törlés