Oldalak

2021. február 28., vasárnap

Lovranits Júlia: Lea és a viharbanyák

Újabb mesés történetet választottam, még mindig nem törve meg az ifjúsági szériát. Ezt egyébként nem terveztem, de mégis úgy alakult, hogy februárban szint tényleg csak ebben a műfajban olvastam. :)

Lovranits Júlia könyvét még 2015-ben vettem meg, hirtelen felindulásból. Szokás szerint jó sokat várattam, de most kedvem támadt beletemetkezni valami varázslatosba, és megismerni ezeket a bizonyos viharbanyákat.

A könyv főszereplője Lea, aki mindenképp meg szeretne ismerkedni boszorkányokkal, sőt, barátságot akar velük kötni. Egy nagy viharban ki is megy a kertbe, és sikerül elcsípnie a három viharbanyát: Hertát, Borbolyát és Frugilegát. A banyák azonban ágálnak a hirtelen nagy barátkozás ellen, és csak egy év "megfigyelés" után hajlandóak visszatérni. Lea a barátnőjét, Angikát is beavatja a titokba, aki eleinte nem hisz neki, amíg elő nem kerülnek a beszélő varjak, macskák, és maguk a banyák is. Hamarosan közös kalandokat élhetnek át a boszorkányszombaton, ahol azonban valami nagyon félresikerül, és a boszorkák világa a feje tetejére áll, persze a lányokkal közösen indulnak el a banyák megoldani a dolgot, és visszafordítani az ártást. 

Sajnos azt kell mondjam, nem vagyok annyira elvarázsolódva, főleg három másik ifjúsági könyv olvasása után, amik azért meg tudták szólítani a felnőtteket is, érettebbek, összeszedettebbek voltak. 
Ez a könyv nagyon mese, kicsiknek való szerintem, 8-12 éveseknek talán. Pont emiatt a gyermetegség miatt nem is értem a hátoldalon a 12 éves kortól való ajánlást, ez egy nagyon eltévedt életkori kategorizálásnak tűnik. A 12-14 éves már inkább a Szent Johanna Gimi-féle történeteket fogja szívesen olvasni, meg rendes fantasyt.  

Két történet van a könyvben, az egyikben a már említett megismerkedés-barátkozás van a boszorkányokkal, és félresikerült boszorkányszombatról esik szó. Ez az első sztori sokkal kiforrottabb volt, és a stílus is gördülékeny, sokszor megmosolyogtató. Sajnos ehhez képest a második rész egy igazi mélyrepülés. Össze-vissza történet, sok zagyva elemmel, felesleges csavarintásokkal, rémesen untam is már a végére, alig vártam, hogy lezáruljon valahogy. Akörül forog ott egyébként a sztori, hogy hogyan is lehetne gyereknek maradni mindig. Az üzenete szép, de elég kacifántosan jutunk el odáig.

Hiányzott a másik két viharbanya a második részből; nekem valahogy Frugilega nem volt elég, és Lea mellől is hiányzott társnak Angika. Frugilega neve egyébként a vetési varjú latin nevéből ered, a Corvus frugilegusból. 

Összességében pedig különösen bosszantó volt, hogy ezek a boszorkányok milyen gonoszak sokszor, nyíltan rosszindulatúak. Mert az egy dolog, ha zsémbesek, de kifejezetten antipatikussá tette őket - főleg Frugilegát -, ez a sok csúf, szájukba adott mondat. Angika se volt épp mindig kedves, nekem ez fura volt, tessék alapvetően szimpatikus "hősökkel" dolgozni a mesékben, és a rosszindulatú megjegyzések maradjanak meg a gonoszoknak. 

Bosszantóak még a gyermeteg részek is, erre van példa az amúgy jobban sikerült első mesében is, amikor teljesen felesleges pl. a boszorkányok részéről a barátkozás halogatása. "Leszünk barátok? Nem leszünk, jaj de leszünk, hát rendes lányok vagytok mégis... de majd csak egy év múlva, majd addig figyelünk titeket és eljövünk"... és mindennek igazából semmi értelme. -.- Vagy csak én vagyok már túl felnőtt de az ilyen időhúzás végtelenül idegesít.  A második történetben pedig minden csavar olyan erőltetettnek hatott, az egész kóborlás is, meg a Zibrifuval való összetűzés. 
Úgy látszik vannak olyan mesék, csakúgy, mint rajzfilmek, amik felnőttek számára inkább kicsit haladjunk már jellegűek, és idegesítőek is tudnak lenni, és vannak, amikre mi is teljesen rá tudunk függni. 

Van benne fantázia, meg remek ötletek, kedves részletek, és jó a stílusa is, igényes a megfogalmazás, de kiegyensúlyozatlan a minőség.

8 megjegyzés:

  1. Biztosan én vagyok sekélyes, de engem nagyon zavarnak a nevek. Frugilega meg Zibrifu? Egy kisgyerek ezt vajon hogy olvassa ki egyáltalán és hogyan jegyzi meg? De ennél nagyobb baj, hogy hullámzó a színvonal. :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem vagy sekélyes, csak amúgy sem szereted a fura, meg bonyolult neveket. :) Mondjuk szerintem a gyerekeknek pont hogy bejön az ilyesmi idétlenség. Zibrifuval is inkább az volt a bajom hogy jaj de gonosz, meg undorító, jaj meneküljünk előle stb. SPOILER, de mivel úgyse fogod elolvasni gondolom, nem baj: aztán meg a végén jaj meghívjuk a Zibrifu nénit is az esküvőre. Olyan következetlen dolgok ezek, szerintem ez már jobban zavarja a gyereket is, de nincs hozzá referencia- gyerekem, hogy megmondja. :D

      Törlés
    2. Majd lesz nemsokára. ;) Különben szerintem nagyon nem lehet megjósolni, hogy mi tetszik egy gyereknek. Mikor kicsik voltak, mindenfélével próbálkoztam, és néha nagyon meglepődtem, hogy mi tetszett, és mi nem.

      Jaj, hát a névfóbiám már gyerekkori. :D

      Nem valószínű, hogy elolvasnám, de amúgy sem zavarnak a spoilerek. :)

      Törlés
    3. :D Igen, de neki is olyasmit szeretnék felolvasni, amit én is élvezek, eleinte, aztán majd persze válogat.. :)
      Szerintem is nehéz megjósolni, a saját kis személyiségük már akkor alakítja a preferenciákat, ahogy nekünk is így volt.

      És vajon miből ered a névfóbiád? :D

      Örülök, akkor nem tettem veled rosszat. :)

      Törlés
    4. Ezen már én is gondolkodtam, hogy miből ered. Egy, ami eszembe jut, A láthatatlan ember, abban olyan nehéz nevek voltak, hogy alig bírtam kiolvasni, a másik meg A gyűrűk ura, amiben szintén olyan nevek vannak, hogy ihaj. :D

      Emiatt nekem a legnagyobb poén A gyűrűkúrában a falu volt, ahol nehezen kiejthető neveket árultak a turistáknak. :D

      A Trónok harcában meg még a 3. évadban is kb. 5 embert tudtam név alapján megkülönböztetni. Lehet, hogy ez valami agyi defektusom? :D

      Törlés
    5. Plusz A gyűrűk urában, amikor mindig hozzá van téve, hogy kinek a fia! :D
      Ez a nehezen kiejthető neves poén jól megtalált téged! :D
      Érdekes, nekem általában nincs bajom nevekkel, de vannak olyan fantasyk, ahol mégis zavarnak, pl Maas-nál voltak olyan elnevezések az Üvegtrónban, ami halálra idegesített. Karakternév és helységnév egyaránt.
      Jaj, hát a Trónok harca az más tészta azért, ott szerintem legtöbben így voltunk mint te, hogy a tudod a hogyishívják, akinek ilyen meg olyan a haja... :D :D nekem is kb 3-4 évad kellett, mire tudtam, ki kicsoda. xD

      Törlés
  2. De kár :( A Macskakő nagyon jó volt, bár az csak egy 30 oldalas valami és felnőtteknek szól. Listára tettem ezt a könyvét is, hogy elkapjon megint a hangulat, de akkor most felkészültem lelkiekben, hogy ez nagyon gyerekeknek szól :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A Macskakő az nagyon más, én is olvastam amúgy, és nagyon szerettem. :) Igen, ennek úgy menj neki, hogy gyerekeknek szól nagyon.

      Törlés