Oldalak

2020. március 23., hétfő

Amikor hosszú idő után ismét elcsábultam egy young adult fantasy sorozatra

Sophie Jordan: Firelight és Vanish


Sophie Jordan Tűzláng-trilógia sorozatának első kötete egy néhány évvel ezelőtti szanálás alkalmával bekerült a "nem akarom már elolvasni, majd eladom" kupacba, és elfoglalta helyét a többi ilyen könyv között a polcon. De aztán senkinek sem kellett. Hogy pontosan hogy történt, hogy a döntésem ellenére rákívántam, én sem tudom, mindenesetre még február elején elolvastam az első kötetet, március elején pedig folytattam a másodikkal, amit Audible-ön vettem meg.

De kezeljük kicsit külön a két kötetet, mert igen nagy különbség volt köztük számomra.

Amikor a Firelight-ot elkezdtem, valami könnyedre vágytam, de nem gondoltam, hogy sikerül így beleválasztani. Nem olvastam még soha sárkányos fantasyt, és köztudottan nem kedvelem a titokzatosan egymásba szeretős sztorikat sem - pláne ha sok a klisé: új lány a suliban sötét titokkal a múltjában, beleszeret a suli elérhetetlen pasijába ésatöbbi. De itt tudtak belevinni egy kis pluszt, elvenni a kliséből a kiszámíthatóságot, és működött, én nagyon élveztem a sztorit. Gördülékeny is volt, jó stílusú. Néhányszor jött csak elő az az érzés, hogy túl sokat dévánkozik a karakter, hogy mit tegyen, és ilyenkor kicsit megállt a cselekmény. 
A drakik, a sárkány-leszármazottak, sárkányszerű alakváltók mitológiája és világa nagyon érdekes, jó alap a sok belső feszültség a "pride"-on belül (horda? falka? sárkányokra mi vonatkozik?). A sárkányfajták, a képességek, az átváltozásuk, a  különleges vérük, furcsa szabályaik mind-mind remekül ki lettek találva. 
Will és Jacinda közt pedig működik a kémia, vagy ami még jobb, ez a különös, igaz valójukból eredő vonzás, holott taszítaniuk kéne egymást, mert esküdt ellenségek: a vadász és a vad.
Izgalmas cliffhangerrel ért véget, és sose gondoltam volna, de bizony rögtön folytatni is akartam.

Amilyen biztató volt a kezdés, és amilyen élvezettel merültem el a drakik világában, annyira koppanás volt viszont a második rész. A sokszor jellemző "második kötet szindrómában" szenvedett: leült, alig haladt előre a cselekménye, nagyon átvezető jellegű volt. Néhány fejezet alatt lezavarható lett volna ahova eljutott az egész az első laptól az utolsóig. 
Sajnos azonban ezen felül nagyobb probléma volt, hogy hirtelen tele lett a tipikus klisékkel. A szerelmi háromszögtől kifejezetten viszketek. Mert ha nem tudod eldönteni kit szeretsz, kisanyám, akkor igazából egyiket se!

Ez alapján úgy döntöttem, nem fejezem be a trilógiát, nem érdekel annyira az utolsó rész (Hidden). 

Jó kis kitérő volt, a drakik tényleg nagyon érdekesek, de a második kötetre picit kifulladt a dolog, vagy csak én láttam meg jobban a hibáit, a kezdeti lelkesedés után. 


4 megjegyzés:

  1. A poszthoz érdemben nem tudok hozzászólni, de ez a dévánkozik nagyon tetszik. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :D Örülök! Az egyik nagymamám használta ezt a szót sokat, tőle tanultam.

      Törlés
    2. Ezt nem ismertem, de nagyon jó. :) Én is a nagyszüleimtől tanultam el a legjobb kifejezéseket, a kedvencem a zsorvál és a vekeng, ezeket rendszeresen használom is. :D

      Törlés
    3. A zsorvált nem ismertem, utánanéztem, de a vekenget én is használom, bár azt már nem tudom, honnan hallottam először. :)

      Törlés