Oldalak

2019. november 28., csütörtök

Mégis mikor olvasunk ennyit?

Forrás.
A Témázunk ehavi választottja A kérdés, amit minden könyvmoly/könyvesblogger megkap: mikor olvasunk el ilyen sok könyvet? című téma lett. 
És valóban, szinte kizárt dolog, hogy valakinek, akiről köztudott, hogy sokat olvas, könyvvel látják, nagy könyvtára van otthon, szeret az olvasmányairól beszélni, netán még könyvesblogot is vezet, neki ne szegezzék a kérdést: hogy van erre időd? Általában hüledező tekintetek, rosszabb esetben lesajnáló pillantások is társulhatnak ehhez a kérdéshez, és aki felteszi, általában állítja: neki erre nincs ideje. Nekünk hogy van? 

Pedig nincs emögött olyan nagy, misztikus titok. A legegyszerűbb magyarázat szerintem az, hogy az olvasás nem csak hobbi, hanem szenvedély. Ilyen módon pedig egyszerűen része kell hogy legyen a hétköznapoknak, különben érezni kezdjük a hiányát. Nekem 2-3 nap is elég, amikor esetleg bokros teendők, vagy fáradtság miatt nem jut időm picit olvasni, hogy elkezdjen nagyon hiányozni a könyvekkel töltött idő. Ugyanígy a bloggal is, ami a könyvekhez kapcsolódik, és fontos része az életemnek. Közhelyes ugyan, de amire akarsz, arra tényleg szakítasz időt, valahogy. 

A praktikus oldalát nézve a kérdésnek, hogy mégis mikor, és hol, és hogy sikerül az időt úgy kitágítani, hogy ennyit olvassunk..., nos, a magam részéről bárhol és bármikor tudok olvasni, és mindig van nálam könyv - a várakozás perceit szeretem olvasással kitölteni. Olvastam már a postán, sorban állás közben, vagy az autószerelőnél dekkolva. Mivel rabja vagyok a hangoskönyveknek is már jó ideje, ez további időhiányos problémákat küszöböl ki, hiszen hangoskönyvvel akkor is tudok "haladni", ha éppen mást csinálok a kezemmel és a szememmel. A házimunka elég utálatos dolog szerintem, és amellett, hogy sosincs "kész", vagy sosincs vége, még unalmas is, nem kell hozzá gondolkodni, csak csinálni kell. Teljességgel elvesztegetett idő, ha közben nem hallgathatok valami értelmeset. Néha podcastot is, de legtöbbször könyvet. Zenét nem tudok hallgatni, az is elkezd untatni, nem szeretem, nem pörget fel. Az auditivitásom az első években rengeteget fejlődött, így nincs problémám az odafigyeléssel. Jöhet mosogatás, ruhahajtogatás, pakolás, porszívózás, vagy zöldségszeletelés, nekem be lesz dugva a fülem, és jaj annak, aki miatt pause-t kell nyomnom ilyenkor. :D Utazás közben is szeretem az audiót - akár ha én vezetek, akár ha csak utas vagyok.
De hallgattam már audiobookot jól ismert koreográfiájú edzéshez is, mert már untam a zenéjét-szövegét. :D 

Forrás.

Este általában olvasással zárul a nap, kivéve, ha tényleg leragad a szemem. Persze ilyenkor is jól jöhet a hangoskönyv, ami kiváló altató. Szerencsére be lehet állítani azt is, hogy kikapcsoljon magától a lejátszás X perc múlva. :) 

A különféle év végi statisztikák alapján kb 50-60 ra jön ki a naponta elolvasott oldalak száma - ez az átlag, szóval vannak benne nullák, meg vannak benne 150 oldalas napok is, pl. a nyugis hétvégi olvasásokkor, amikor fél napot is el lehet tölteni a kényelmes kanapén, vagy a fotelben egy kupacka érdekes könyvvel. Szerintem nem rossz módszer, ha több könyvet forgatunk egyszerre, nekem sokat segít, hogy ne "ragadjak bele" egy olvasmányba, ami esetleg annyira nem csúszik. Olyankor haladhatok a másikakkal, és később visszatérek az előzőhöz is. Plusz a formátumok miatt is jobb, hogy többel zsonglőrködök: audio, e, papír, és hát angol és magyar is jobban esik néha felváltva. :) Van, akinek viszont sokkal jobb, hatékonyabb, ha csak egy könyvre koncentrál egyszerre. Nekem is mindig van azért egy "fő" olvasmányom az aktuális 2-4 könyv között. Sokszor hetekig elidőzök egy könyvvel, de közben valószínűleg befejezek néhány másikat. 
Forrás.

Összességében egyébként furcsán hangzik bár, de lassan olvasok. Mi lenne, ha jobb lenne a tempóm? Wow! :D... A férjem rendszerint lehagy az időegység alatt elolvasott oldalak számával, ha együtt olvasunk. Sokszor elkalandozom, és többször előfordul, hogy újraolvasom ugyanazt a bekezdést. A legjobb, amikor tényleg magával tud sodorni a könyv, és csak úgy siklik a szemem a sorok felett. Az ilyen belemerülős, beleveszős olvasások azonban ritkán jönnek össze - a gyerekkorunkból lehetnek ismerősek, de akkor végtelenebbnek tűnt az idő is. 

Próbálom mindig úgy beosztani az életemet, hogy legyen idő olvasni, de ez nem jelenti azt, hogy ez mindenek felett állna. Szeretek kimozdulni, meg programokon részt venni, csinálni valamit - ha csak ülnék és olvasnék minden du/este/hétvégén, akkor be lennék fordulva, szóval természetesen van életem is. :D Akik elcsodálkoznak az évi sok, és még több elolvasott könyvön, rendszerint levonják a konklúziót, hogy biztos nincs... Az olvasás, bár magányos tevékenység, nem elszigetelő... Tágítja a perspektívát, nyitottabbá teszi a gondolkodást. Arról nem is beszélve, hogy azért hány és hány könyves esemény van - az olvasás bőven túlnyúlik a kanapén. Ott vannak a könyvvásárok, író-olvasó találkozók, könyvbemutatók, dedikálások, irodalmi estek, könyves menük, és az ezekhez fűződő könyves-blogos barátságok is. ♥ Igazán pezsgő életet élünk szerintem, amellett, hogy az olvasás mint hobbi egy csendben ücsörgő tevékenység. :) Nem mellesleg pedig ez is csak egy szelet - jó nagy szelet ugyan, de csak egy szelet -  az életből, az érdeklődési körből, kedvelt tevékenységekből. :) 

Forrás.
Sokszor előkerül a mikor van ennyi időd olvasni kérdésre, hogy akkor, amikor te a facebookot görgeted, és távol álljon tőlem, hogy a technikai dolgok ellen, az okostelefon és a közösségi média ellen szóljak - merthogy én is használom és én is görgetem természetesen, de ez valóban egy jól kihasználható idősáv. Nem mindegy, hogy ez mennyi időnket teszi ki/veszi el. Biztos, hogy aki azt állítja nincs ideje rá, hogy olvasson, ha megnézné mennyi az, amit görgetéssel tölt hetente, rájönne, hogy ez milyen sok is. Behelyettesíthető a tv-nézésre is persze, vagy egyéb dolgokra, amiket én nem csinálok, de mások előszeretettel választják a könyvek helyett: rejtvényfejtés, újságolvasás, magazinok lapozgatása... Én egy ideje leakadtam a tv-ről, és csak Netflixet, sorozatokat, filmeket nézek, és ettől is még több időm lett.

Fontos szempont persze az időmenedzsmentben sok egyéb dolog is, mint a család, gyerekek, a munkabeosztás, ingázás mennyisége stb. Ezekben óriási különbségek lehetnek, egyéni, hogy hogy lehet beleilleszteni az olvasást. Az elfoglaltság időszakosan is változik; év végi munkahajrákban pl. nyilván kevesebb idő jut olvasni - de a szemlélet itt is más nálunk, mint azoknál, akik nem szoktak olvasni, vagy ritkán olvasnak. Mi rögtön azt fogjuk érezni, mondani, hogy kevesebb idő jut rá, nem azt, hogy nem jut rá - még akkor is, ha sűrűsödnek a tennivalók, elvégzendő feladatok, határidők. 

Nekem óriási űr keletkezne az életemben, ha egyszer csak úgy döntenék, hogy nem olvasok... Lehet könyvek nélkül is élni, de én nem akarok, el sem tudom képzelni... Mindenféle időbeosztásomba bele fog férni valahogy az olvasás a későbbiekben is, úgy hiszem. :) 

És ti mikor olvastok? :) A témához bátran lehet csatlakozni poszttal, vagy csak írjátok meg a véleményeteket kommentben. Ha posztoltok, szóljatok nekem, vagy bármely más témázónak, és belinkelünk titeket is!


A többiek könyves időmenedzsmentje és olvasási praktikái: 


Utóvéd (később csatlakozók):

12 megjegyzés:

  1. Annyira szerettem, hogy így egy rugóra járt az agyunk! Igen, számunkra ez tényleg szenvedély. <3

    Nagyon klassz poszt lett; mindenre kitérő, alapos, okos tanácsokkal ellátott és olyan gördülékeny. :) :*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is! :* :) Jó volt olvasni a hasonló gondolatokat. ♥
      Köszönöm szépen, aranyos vagy! :))

      Törlés
  2. Szuper poszt lett, sok mindenben hasonlítunk - a párhuzamos olvasásban egyedül nem :D De a hangoskönyvek tényleg jók, majd később én is szerintem erre fogok ráállni, ha végre saját háztartásom lesz :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! Igen, valóban! Hááát, az egyszerre egy könyv felé próbáltál ugyan terelni, de csak részben jön be, muszáj, hogy legyen a kezem ügyében több is - de a fő olvasmánnyal haladok általában legtöbbet/leggyorsabban. :)
      Kíváncsi lennék, bejönne-e neked is a hangoskönyv. :)

      Törlés
  3. Óóó, mennyire klassz poszt lett! Teljesen átjön rajta a lelkesedés és az olvasás iránti szenvedélyed :) <3 És igen, annyira jól írod, hogy pl. a közösségi média üresjáratos görgetése csomó időt el tud venni az ember életéből, helyette simán el lehetne olvasni vagy 40-50 oldalt simán, és több értelme is lenne (vagyis van :D )
    És jaj, igen! Ezt a sztereotípiát is úgy utálom, hogy aki sokat olvas, nyilván nincs élete és csak otthon ül a négy fal között egyedül barátok, család és munka nélkül...
    A hangoskönyvezést mindig is csodáltam nálad, hogy ilyen jól felfejlesztetted az auditivitásodat. Én a Harry Pottert hallgattam hangoskönyvben egyszer (mármint az egész sorozatot), de végig nagyon oda kellett rá figyelnem, nem tudtam semmit se csinálni mellette. Én szerintem reménytelen eset vagyok ilyen téren :D bár podcastokat viszont rendszeresen hallgatok autózás vagy főzés közben, érdekes ez amúgy.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, köszi! Örülök, hogy ennyire átjött a lelkesedésem! :D
      Szerintem is jobb olvasni a görgetés helyett, de görgetek is, csak az már az én döntésem, hogy akkor most miből mennyit is, és az olvasás előnyt élvez, mindig. :)
      Nem olyan nehéz egyébként rászokni, vagy ráállni a hangosra, de kell hozzá idő, az tény. Én is világ életemben vizuáis típus voltam, de ez tényleg egy olyan dolog, hogy tudod fejleszteni az auditivitást is, gyakorlással. Biztosan nem vagy reménytelen eset. :) Jó régen volt már, de nekem is megvolt az az időszak az elején, amikor semmi mást nem tudtam csinálni hallgatás közben, csak hallgatni. Mondjuk akkor még szerencsére nyelvgyakorlásnak szántam az audiót is - HP-t hallgattam angolul, és néztem közben az angol meg néha a magyar könyvet is.
      A podcast szerintem nem igényli ugyanazt a szintű figyelmet, mint a regény cselekményének (és stílusának) követése. Mert végső soron a podcast egy beszélgetős, modern nevű rádióműsor. Ahol néha ki lehet tune-olni, aztán vissza, világrengetőről valószínű nem maradsz le.

      Törlés
  4. Megérkeztem én is, csak béna lett az url, bocsi, itt playstationözik mögöttem a gyerek:
    https://bit.ly/2Ld34XZ

    Nekem is a podcast jó, hangos könyvre megint nem lenne elég időm, és igen, éljen a szenvedélyes olvasás. Az milyen érdekes, hogy mindenkinek mennyire más technika jött be, mégis rengeteget olvasunk :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Juhé, örülök, hogy sikerült megírni, mindjárt olvaslak.
      Nekem nem tűnt annyira különfélének a technikánk, leginkább az a lényeg, hogy szakítunk rá időt. :D

      Törlés
  5. "Lehet könyvek nélkül is élni, de én nem akarok" - szívemből szóltál :) Az edzés közben olvasást is próbáltam már, én szobabringán szoktam tekeri és fel tudom úgy tenni a Kindle-t hogy tudjak olvasni, és mivel a bringa elég monoton, így megy közben az olvasás. Az audiobook-ot jó lenne nekem is beiktatnom, mert akkor tudnék pakolgatás, takarítás közben is haladni egy-egy könyvvel, de nem tudom, hogy hogyan is működik igazán, úgyhogy majd legközelebb jól kifaggatlak róla, mert instán is előjött egy beszélgetésben, és nagyon motivál hogy rámenjek egy-két angol egyszerűbb könyvre. Meg hát ezzel én is fejlődnék úgy érzem. Amúgy pedig aki rólad (is) azt hiszi, hogy nincs élete, az remélem olvasta a novemberi programok posztodat, hogy mennyi helyen jártál/jártunk úgyhogy fogja csak be! Attól, hogy "sokat" olvasunk, még van életünk, de még milyen!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A szobabringán olvasás tök jó ötlet, azt teljesen működőképesnek érzem én is. :) Csak sajnos nincs szobabringám. :D
      Oké, majd beszélünk hangosokról ;)
      Naja, és akkor az még mindig csak az "irodalmi" szelete az életemnek, ilyenkor néha ledöbbenek én is, mennyi minden férhet bele egy hónapba. ;)

      Törlés
  6. Annyira jó bejegyzések születtek ehhez a témához, nagyon élvezem olvasni őket. :)
    Végül pedig én is csatlakoztam: A leggyakrabban feltett könyvmolykérdésre válaszolok most a legújabb blogposztomban, amivel a novemberi Témázáshoz csatlakozom: https://konyvgalaxis.blogspot.com/2019/12/es-mondd-csak-te-mikor-olvasol.html

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy jókat olvasgattál! :)) És annak, is hogy csatlakoztál, linkelünk téged is ;)

      Törlés