Oldalak

2019. augusztus 20., kedd

Blake Crouch: Recursion


Blake Crouch neve bár ismerősen csengett, eddig nem olvastam tőle semmit. A Wayward Pines című sorozatából készült adaptációt láttam; és annál úgy éreztem, elég képkockákban, nem fogom olvasni is. A Recursion, ami magyarul Hamis emlékek címmel jelent meg az Agavénál rögtön felkeltette témájával a figyelmemet. Az emlékeink, az emlékezőtehetségünk, egyáltalán az, hogy mit jegyzünk meg, és miket felejtünk el az életben, szerintem borzasztóan érdekes. Ahogy azt a fülszöveg is ígéri, a világban egy rejtélyes betegség bukkan fel, a hamisemlék-szindróma, aminek "áldozatai" egy olyan élet fekete-fehér emlékképeit is hordozzák, amit nem éltek le. Vagy mégis? Hogy terjed ez a kór? Miért van az, hogy az emberek ismeretségi köre és családja is ugyanazokra a hamis emlékekre épülő realitásra emlékszik, mintha egy mindent behálózó dologról lenne szó, ami valóban megtörténhetett egy másik idősíkon?...

És itt kezd érdekessé válni a dolog. Ez a könyv ugyanis jóval , sőt, inkább nagybetűvel: JÓVAL több, mint egy furcsa betegségre épülő disztópia.

A Recursion egy igazi örvény. Elkezdtem olvasni, és naivan azt hittem, felfedjük majd ezzel a rendőr-fazonnal, Barry Suttonnal, meg a neurobiológussal, Helena Smith-szel a hamisemlék-szindróma mibenlétét, és megmentjük az emberiséget a terjedésétől, és az ezek okozta sok öngyilkosságtól. Esetleg gyógyírt találunk az Alzheimerre az emlékek reaktiválásával, amin Helena az édesanyja érintettsége miatt dolgozott. Aztán egyszercsak jött a kvantumfizika. Úgy ám. A féreglyukak, párhuzamos világok és az időutazás rejtelmeiben merültünk el, és hol science fiction volt inkább a regény, hol thriller. A Helena által épített masina tényleges, hosszútávú hatásai csak a könyv felénél kezdtek leesni, amikor megint volt egy váltás, és rá kellett jönnöm, hogy még mindig nem jól gondolom, miről fog szólni a könyv, még bőven nincs kibontva minden. Pedig addigra Barry Suttonról is kerekedett egy olyan történet, ami simán önmagában megállta volna a helyét regényként, vagy egész estét filmként. Blake Crouch csodásan berántott a kelepcébe, ahol a-ból b lett, majd b-ből c, és aztán már fogalmam sem volt, ebből a tér-idő káoszból vajon hogy tudnak kikeveredni a szereplők, és ki fognak-e egyáltalán. Megsemmisül a világ, minden egyes idővonalon?

Rendkívül izgalmas volt, bonyolult, de követhető, és remek volt az ismétlődő részek egyre elkeseredettebb próbálkozása, hogy elkerüljék az elkerülhetetlent. Gondolkodásra késztetett, és megmondom őszintén, bár a megoldásra pontosan nem jöttem rá, tulajdonképpen csodálkoztam, hogy radikálisan más módszerekkel miért nem kezdtek próbálkozni a szereplők.


!!!SPOILER!!!

Pl. mindketten bemehettek volna a (vagy egy-egy külön) deprivation chamberbe, és akkor mindketten úgy jöttek volna vissza a következő idővonalra, hogy rögtön megvannak az emlékek, nem csak Helena? Jó volt ez a halott emlékes dolog is persze, az eredeti idővonal gondolata, és hogy mit, hogyan lehet ezen változtatni. A "halott emlékek" amúgy pontosabb lett volna, mert ezek bár eleinte hamis emlékeknek tűntek a szindrómában szenvedőknél, nagyon is igazak voltak.  

!!!SPOILER VÉGE!!!

Talán csak az igazán "rohangálós", akciódús részek nem tetszettek annyira, de szerencsére nem volt olyan sok.

Nagyon élveztem olvasni, előhozta azt a kellemes mind-boggling érzést, amit csak az időutazással foglalkozó könyvek idéznek elő bennem, és halványan emlékeztetett a sztori elemeiben is, de hangulatában is a Harry August csodálatos életére, ami az egyik kedvenc könyvem. 

Kezdem azt érezni egyébként, hogy a kvantumfizikánál nincs rejtélyesebb és talán fontosabb dolog a világon... Wow, hát Apukám biztos lelkesen megrázogatná ezért Blake Crouch kezét. :D 
És még annyit, hogy őszintén remélem, hogy nem fogunk tudni ilyen masinákat előállítani, mint ami a könyvben volt, mert sosem lesz elég érett az emberiség, hogy jól használja - pont mint a regényben.

Érdekel Blake Crouch-tól a Dark Matter (Sötét anyag) is, illetve mivel sokan hasonlították egymáshoz őket értékelésekben, Tom Sweterlitsch: Gone World-je (Letűnt világok) is. Meg természetesen egy Harry August újraolvasás is jó lenne... fene a lineárisan haladó - és mindig kevés - időbe. :) 

3 megjegyzés:

  1. Nagyon érdekesen hangzik. Azt mondod, bonyolult, de követhető, ami jól hangzik. Kell hozzá valami előismeret, vagy csak úgy nekiáll az ember, és megérti?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy érdekel! :) Igen, de csak olyan szinten bonyolult, mint kb. az időutazós könyvek szoktak lenni, bár kétségtelen, hogy ez nem egy szokványos időutazás. De semmi előismeret nem kell hozzá, abszolút érthető formában van minden. A tudományos részek (neurobiológia, fizika, memória) is csak érdekesek, nem nehezek.

      Törlés
    2. Na, ez megnyugtató. :) Egy újabb könyv a listára. :D

      Törlés