Oldalak

2019. július 12., péntek

Elena Ferrante: Briliáns barátnőm

Végre megismerkedtem a titokzatos Elena Ferrantéval, akinek személyazonosságáról bár megpróbálták fellebbenteni a fátylat, nem tudni, hogy kicsoda is valójában... És ez így van jól. Nekem is, ahogy a rajongók elsöprő többségének, így szimpatikus, és tiszteletben tartom, hogy nem akar nyilvánosság elé lépni. Különben is, egy szerzőnél mindig az az igazán érdekes, amit, és ahogyan ír, nem a kinézete, vagy a valódi neve.

Az pedig, amit, és ahogyan Ferrante ír, abszolút meggyőző, és magával ragadó. Nem csoda, hogy a Nápolyi regények sorozat akkora sikert aratott, és igazi világhírnevet hozott számára. Az első kötet, a Briliáns barátnőm a két főszereplő lány gyermekkorát és kamasz éveit mutatja be. 


Lila és Lenú (Elena) nagyon különböznek, valami mégis vonzza őket egymáshoz, és gyermekagyuk által hatalmassá nagyított apró kis kalandokba keveredve, szinte észrevétlenül válnak egymás életének részévé, és elválaszthatatlan barátnőkké. Döbbenetesen érzékletes a könyv a barátságuk leírásával, jellemzésével kapcsolatban, miközben a környezetüket is tűpontosan megfesti: a nápolyi telepi élet olyan elevenen rajzolódik ki, hogy érezni lehet a port, a hőséget, a cipészműhely szagát... Bele lehetett merülni ebbe a világba, és a plasztikus leírások révén a részévé válni olvasás közben. 
A leíró részek maguk pedig sosem csak leíró részek; közben mindig leheletvékony szálakon közelednek és távolodnak egymástól a szereplők, módosulnak a viszonyrendszerek. Rengeteg szereplőt mozgat Ferrante, néha kicsit nehéz is volt követni, de van egy kis kapaszkodó a könyv elején: felsorolás, és családok szerinti rendezés, ez jól jött. De be kell vallanom, valahol a vége felé még mindig sikerült összekevernem Alfonsót és Antoniót. 

A női barátságokról szóló könyvek mindig módfelett érdekesek, mert a női barátságról írni, és jól írni tényleg nagy kihívás. Két ilyen ellentétes személyiség különös kapcsolatáról pedig végképp az. A barátságuk dinamikáját jellemző sajátosság, hogy mindig van valami, ami az egyiknek sikerül, és a másik alulmarad benne, de valami másban pont ellenkezőleg alakul a dolog, felszítva az irigységet, a bizonyítási vágyat. Mindketten okosak, de más lehetőségeket kapnak az élettől, máshogy alakul a sorsuk. Akármennyire is szeretik, segítik egymást, és kötődnek egymáshoz, mindig rivalizálnak valamiben. 

"Mintha csak valamiféle gonosz varázslat miatt az egyikünk örömének vagy fájdalmának a másikunk fájdalma vagy öröme lett volna a feltétele."

"(...) ami nekem hiányzik, az neki megvan, és fordítva, mint valamiféle játékban, ahol a kellemes és a gyötrelmes folytonos váltakozása tesz minket nélkülözhetetlenné egymás számára."

Lila jellemzései mindenhol nagyon erőteljesek voltak. Sokszor ellentétes jelzőkkel illették, pl. hogy egyszerre volt veszélyes és vonzó. Állhatatos, eltökélt, és úgy tesz, mint aki mindig tudja, mi a helyes, és mi a helytelen, és erről másokat is meg tud győzni. 

"Stefano elmosolyodott. - Ki merne bármibe is belefogni, ha a húgod ellenzi?"

Lenú nagyon szeretne hozzá hasonlítani. Sokszor nagyon bizonytalan önmagával kapcsolatban, és mintha csak Lilához képest, Lila mellett tudná meghatározni önmagát. 

"Féltem, hogy történik vele valami, jó vagy rossz, amíg én nem vagyok ott. Régi, nem múló félelmem volt ez: féltem, hogy ha lemaradok Lila életének mozzanatairól, az enyém elveszíti lényegét és intenzitását. " 

Érdekes, hogy bár nagyon szerettem őket együtt, a könyv számomra egyik legjobb, legérdekesebb része mégis az volt, amikor Lenú Ischián nyaralt, és a külön töltött időben kénytelen volt pusztán önmaga lenni, és nem kellett versengenie senkivel, vagy bizonyítania bármit. Persze akkor meg ott voltak a fiúk, férfiak... De mégis, olyan jó volt, ahogy Lenú Ischián magában volt, pihent, töltekezett, és meg is szépült ebben az időszakban, mert szépnek tudta látni magát.
Lila hiánya persze ott lebegett végig, és újratalálkozásukkor pillanatok alatt visszalendülnek a saját kis megszokott ritmusukba.

"- Emlékszel, mennyi félelmetes dolgot csináltunk együtt? Ezért vártam rád." 

A könyv vége meglepett, és kíváncsian várom a cipős húzásra/árulásra (?) mik lesznek majd a reakciók. Örülök, hogy ez még bőven nem a történet vége. Rég olvastam már ilyen magával ragadó, sodró lendületű regényt, ami képes átadni az érzelmeket - anélkül, hogy hatásvadász lenne -, ami tényleg képes mesélni...
Külön szeretném kiemelni azt is, mennyire igényes és tökéletesen gördülékeny a fordítás is.
Alig várom, hogy folytassam, és az HBO sorozatot is meg fogom nézni belőle.

10 megjegyzés:

  1. Örülök, hogy téged is berántott - szeretném újraolvasni majd én is, lehet a 4. előtt kellene. Na meg az HBO sorozat is várós, de azt is el szeretném kezdeni :)

    VálaszTörlés
  2. Annyira tudtam, hogy neked is tetszeni fog! :) Jaj, az HBO sorozat pedig szuper lett, nagyon jól hozza a könyv hangulatát, szóval csak biztatni tudlak titeket a megnézésével kapcsolatban.

    Nekem még a harmadik rész hátravan, de eddig nagyon úgy tűnik, hogy a szeptember-október a Ferrante időszakom. Nápolyba is ősszel kéne egyszer elmennem ezek után :D Meglepő, hogy bár nagy szüneteket szoktam tartani a kötetek között (hogy minél tovább tartson :D ) , de amikor elolvasom az első 10-20 oldalt, akkor máris régi ismerősként köszöntöm a szereplőket és az életüket. Olyan jó, hogy ennyire gyorsan magába tudja szippantani az embert ez a szöveg.

    VálaszTörlés
  3. Dóri, főleg, hogy jön a második évad is! Micsoda Ferrantés év! Én egyelőre a második részt szeretném megkaparintani, keresem a jó akciókat rá. ;)

    Heloise, húúú, de jó, tényleg nagyon kíváncsi vagyok a sorira is. :) Én is úgy örülök, hogy ilyen jó kis olvasmány lett belőle!
    Biztató, amit írsz, hogy nem baj az sem, ha több idő telik el két kötet közt, és könnyen belehelyezkedsz újra - a sok szereplő meg a családok miatt féltem/félek kicsit ettől.
    Tényleg nagyon olvasmányos és gördülékeny, és teljesen be tudja szippantani az embert. :) ♥

    VálaszTörlés
  4. MOst, hogy olvastam, amit írtál (Lenú Ischián), most jöttem rá, hogy bár Lila sokban inspirálta, de összességében nem volt jó hatással Elenára. Egy barátság nem ilyen, hogy kivirulsz, ha nincs ott a másik és végre önmagad lehetsz... Nem tudom mi lesz majd velük, de inkább sorstársaknak tűnnek ők, akik az elején valamiféle támasznak használják egymást a közös sorsban. Nekem volt egy hasonló, alapvetően vizslatáson és versenyen alapuló barátságom, én megszüntettem :D
    Örülök, hogy tetszett.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az egy elég fontos rész ebből a szempontból, és bennem is ezt az érzést keltette, hogy jobb Lenúnak Lila nélkül, de mégsem tudott elszakadni tőle... Nagyon kíváncsi vagyok, hogy alakul a kapcsolatuk a következő részekben. Te is még csak az elsőt olvastad?

      Törlés
    2. Nem, én már mindhármat olvastam, ami megjelent.

      Törlés
    3. Én is mindenképp folytatom, alig várom a másodikat. :)

      Törlés
  5. Na, ez alapján még mindig nem tudom eldönteni, olvassam-e. Az, hogy beszippant meg olvasmányos, jó jel, de nem minden. Milyen a hangulata, nyomasztó, érfelvágós? Vagy inkább derűs? Vagy valami más?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem találtam nyomasztóank egyáltalán, inkább van benne végig egyfajta derű, akkor is, ha magát a szegénynegyedet mutatja be, és néha egyéb nagyon nehéz helyzeteket is (bolond nő, utcai jelenet, agresszív apa, molesztálás stb.). Egyáltalán nem az érfelvágós fajta. :) Én bátran merem ajánlani neked is, egyedül szerintem téged is picit a nevek zavarhatnak majd, hogy ez ki is, az melyik családhoz is tartozik? De ezeket is meg lehet szokni, és mivel annyira beránt a szöveg, ha nem rakod le napokra, nem is esel ki belőle. :)

      Törlés
    2. Jól hangzik. :) Na, majd egyszer rákívánok. :D

      Törlés