Oldalak

2019. június 17., hétfő

Michelle Obama: Becoming

Amikor 2008-ban megválasztották Barack Obamát, rettentően örültem neki. A politikában nem vagyok ugyan jártas, annyit mégis láttam, hogy milyen végtelenül szimpatikus, nyílt ember, és hogy milyen óriási lépés, hogy ő lett az első színes bőrű amerikai elnök (majdnem azt írtam, hogy elnökünk, lám, nagyon felhorgadt bennem valami rejtett amerikai patriotizmus) - bár kétségtelen, hogy történelmet írhatott volna Hillary is mint első női elnök. 2008 még az msn* kora volt, és ez csupán azért tartozik még ide, mert amikor Barack Obama elnök lett, bizony nekem még az msn-em is "beöltözött" az alkalomra: Obamás avatarom volt és "Change has come to America" felirat díszelgett rajta. Az erőteljes szlogenekkel, american dream jellegű dolgokkal, emlékezetes beszédekkel mindig is könnyen meg lehetett engem fogni...
Ez a kötet persze nem Barack-ról szól, ez Michelle Obama, a 44. first lady önéletrajza. 


Ritkán olvasok önéletrajzokat, vagy életrajzokat, mert szerintem végtelenül unalmasak... De Michelle magabiztos optimizmusa és kisugárzása abszolút meggyőző erővel bír, és kezdettől tudtam, ez a nő tud úgy írni önmagáról, az életéről, az elnökválasztásról és a politikáról is, hogy az engem is érdekeljen, sőt magával ragadjon. 

A kötet végigköveti Michelle-t gyermekkorától kezdve egészen addig a pontig, amikor Trumpéknak átadták az elnökséget. A családi háttér, a nehéz körülmények, de szerető, támogató család, az apja betegsége, a testvérével való kapcsolata mind-mind nagyon lekötöttek. A szülei remek emberek, okosak és önzetlenek, akik jó neveléssel terelgették a gyerekeiket. Az édesapja halálát bevallom megkönnyeztem, annyira érzékenyen tudta jellemezni, és annyira szépen írt róla. Michelle ereje, rendíthetetlen optimizmusa, szociális érzékenysége egyaránt a neveltetésében gyökerezik. Érdekes utazás volt ennyire mélyen megismerni és összerakni honnan jött, miből építkezett, milyen hatások érték, és végül mivé lett. A Becoming címmel angolul szépen lehet ezzel játszani, és a fejezetcímek meg is teszik ezt. Persze nagyon vártam a Barack-kal való megismerkedést, és a közös évek leírását, a "becoming us"-t.

Nem tudtam semmit arról, hogyan is ismerkedtek meg, így még izgalmasabb volt számomra az egész helyzet, és csupa újdonsággal szolgált aztán a házasságuk is. Döbbenten vettem tudomásul, hogy Barack elkésett az első találkozásukról - sosem gondoltam volna, hogy a pontosság nem tartozott az erényei közé. Ugyanakkor persze udvarias volt már akkor is, lehengerlő és ő is borzasztó erős személyiség. Nem csökkent a szimpátiám iránta, csak árnyalódott a kép Michelle elbeszélése révén. A második nagy meglepetés az volt, amikor Barack nem sokkal a házasságkötésük után elvonult a világ elől, és hetekre elutazott egyedül, hogy be tudja fejezni a könyvét, amin akkor dolgozott. Nem sok kapcsolat tudna kezelni egy ilyen helyzetet - sőt, szerintem nem sok élné túl, period. Nekik nagyon erős volt az egymásba vetett hitük, és a kapcsolatukba vetett hitük is - egyszerűen tudták, hogy együtt lesznek, hogy összetartoznak, annyira semmi nem szaggathatta meg őket, hogy ezt az alapvető meggyőződést kikezdje. Voltak nehézségeik, mindenféle szinten, de felülkerekedtek rajtuk. Anyagi gondoktól kezdve, gyermekvállalási gondokig mindenről mesél Michelle, panaszkodás és keserűség nélkül, mindig a megoldásra fókuszálva, mindig képesen arra, hogy hátralépjen egyet, és úgy is megszemlélje a dolgokat... A munka és anyaság összeegyeztetésének nehézségeit is ecseteli, amikor alig látta Barackot. Nagyon intelligensen tudta kezelni és megoldani ezeket a helyzeteket is. Barack egyébként elképesztően sokat dolgozott már a politikai karriert megelőzően is. Kész csoda, hogy nem forgácsolódott szét sokrétű munkájában, feladataiban.

Michelle nem szereti a politikát. Sajnos ennek megfelelően kerek perec megmondja a könyv végén is, hogy ne számítson senki arra, hogy ő indulna majd az elnökségért. Furcsa volt látni, mennyire idegenkedett a politikai dolgoktól, és a vallomás, hogy mennyire próbálta volna Barackot visszafogni ilyen irányú ambícióiban. Nem akarta igazán, hogy a szenátusba menjen, pláne hogy elnök legyen, azt akarta valahogy, hogy beérje kevesebbel. Mégis félre tudta tenni ezeket önmagában és teljes mellszélességgel állt Barack oldalán, egy idő után meglátva, micsoda monumentális dolog részesei is lettek. 
First ladyként is elsősorban anya maradt, és mindig elsődleges volt neki Malia és Sasha boldogsága, biztonsága, de ugyanúgy az is, hogy a lányok megmaradjanak két lábbal a földön. Szívmelengető volt ezzel kapcsolatban, hogy pl. milyen remek, baráti, szerető kapcsolatot ápoltak a Fehér Ház személyzetével, és mennyi dolgot fizettek ki saját maguk, mennyire nem hivalkodtak. Követendő és következetes példát állítottak a lányaiknak mindvégig, egy olyan szituációban, ami semmiképp sem hétköznapi. A gyerekeiket a Fehér Házban felnevelni óriási privilégium volt, de ennek megfelelően óriási felelősség is, és teher.

Számtalanszor bebizonyosodott a szöveget olvasva Michelle szociális érzékenysége, szerénysége és csendes odafigyelése. Emellett mégis fel tudta emelni a hangját a jó ügyekért, amikben érintve érezte magát, amik fontosak voltak számára, és így általa is létrejött a változás.
A gyermekek egészségesebb étkeztetésében, a mozgásra való buzdításban, és a Fehér Házban kialakított kertjével lassan ugyan, de elindított, előmozdított dolgokat bizonyos irányba. Rossz belegondolni, hogy azzal a kerttel vajon most mi lehet... ki az, aki gondozza, ki az akit érdekel?

A váltás a Fehér Házban azt hiszem egész egyszerűen felfoghatatlan mértékű, letaglózó lehetett. Sosem fogom megérteni, hogy követhetett egy ennyire kifinomult, nyílt, őszinte és rendkívül okos embert az amerikai elnöki poszton egy inkompetens bohóc. Michelle sem rejtette véka alá megvetését Trumppal és annak nőgyűlölő és idegengyűlölő nézeteivel kapcsolatban. Finom és politikailag korrekt maradt persze a szöveg, de érezni lehet a tehetetlen dühöt és felháborodást... Elegánsan és méltóságteljesen viselkedtek természetesen az elnökváltáskor, de Michelle egy ponton túl már nem tudott mosolyogni. 

Forrás.
Sajnálom, hogy a potus és flotus** már nem lehet belőlük újra, de remélem sok hullámot indítanak el továbbra is a jó irányokba és promotálni fogják ami fontos számukra, és amit fontosnak tartanak a világ számára is. Több ilyen ember kellene, mint az Obamák... Visszaadják az emberiségbe vetett hitet. Tökéletes párost alkotnak ők ketten, őszintén és ragaszkodón szeretik egymást, és helyén van a szívük és az eszük is.  

Michelle írása inspiráló volt és mélyen elgondolkodtató, úgy, hogy közben mégis szórakoztató tudott maradni - beláthattunk kicsit a "kulisszák mögé". Barack Obamáról tudtam, hogy kivételes személyiség, de most bebizonyosodott számomra, hogy Michelle is éppúgy az. 
Annyi mindent lehetne még írni róla, és a fél könyvet legszívesebben ki is idézném ide... de mégis leginkább: olvassátok ti is!


Magyarul a HVG könyveknél jelent meg, Így lettem címmel.
*Windows Live Messenger, vagy MSN Messenger, azonnali üzenetküldő szolgáltatás, vagyis egy régi chatprogram
** president of the United States és first lady of the United States rövidítései

4 megjegyzés:

  1. Annyira jók ezek a képek, amiket belinkeltél! :)
    Nem szoktam könyveken sírni, de amikor apukájáról írt ott nekem is kicsordult a könnyem. Annyira gyorsan megszerettem Michelle-t, és elképesztő az a hit amit egymásba vetettek, példaértékűek ebben is!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem is nagyon tetszenek! :) ♥
      Szerintem nagyon szépen írt végig a családjáról, és az apukájával kapcsolatos részek külön meghatóak voltak. :')

      Törlés
  2. Nahát lányok, nagyon egyszerre sikerült befejeznünk a könyvet, tök jó! :)
    Engem is annyira megérintett ez a könyv, annyira inspiráló személyiség Michelle is, hogy komolyan, erősen közelít egy kedvenc könyv cím felé :)
    Nagyon nehezen tudtam elengedni, azóta is YT videókat nézek róluk, interjúkat, műsor szerepléseket és egyebeket. És közben arra gondolok, mekkora mázlisták voltak ezek az amerikaiak...
    És tényleg érthetetlen, hogy ki követte őket a Fehér Házban... jaj és tényleg mi lehet azzal a zöldségessel... :(
    Örülök, hogy neked is ennyire tetszett, tényleg nagyon inspiráló könyv, amiből valóban oldalakat lehetne idézgetni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, együttolvasás lett belőle! :)
      Tényleg hihetetlenül szimpatikus és inspiráló Michelle. Én is ugyanígy vagyok... azóta róluk keresgélek mindenfélét, és olyan jó, hogy mennyire önazonosak mindig, nem okoztak csalódást továbbra sem, sőt.
      Szegény kert... Nem hinném, hogy Melaniát egy percig is érdekelte... :/

      Törlés