Oldalak

2018. december 30., vasárnap

Joyce Carol Oates: Napforduló


Ezt a csúnya kis kiadást 2011-ben vettem kemény 200 Ft-ért egy antikváriumban, magam sem tudom miért. Talán valaki akkor ajánlotta Oatest? Most, amikor előhozakodtam vele, hogy ez lenne az utolsó várólista csökkentős könyvem idén (valóban az lett, hurrá, hurrá) többen óva intettek tőle, mondván, hogy ez lehet, hogy nem fog nekem tetszeni, de csak megcáfolni tudom őket. Nekem ez jólesett, furcsa, megmagyarázhatatlan módon jólesett.

"Sheilának az volt a meggyőződése, hogy az emberek csalók, álszentek, felületesek és jelentéktelenek. A lelkük - mondogatta szívesen - nem mélyebb egy pléhkanálnál. (Amikor ezt a különös hasonlatot már harmadszor vagy negyedszer hallotta, Monica szerette volna megkérdezni, hogy vajon az ezüstkanál mélyebb-e a pléhkanálnál.)"

Különös stílus, ami mély mondatokban boncolgatja a karaktereket, egy barátságot, egy érdekes viszonyt eközött a két nő között.
Sheila Trask igazán egyedi karakter, de a végére Monica Jensen is szinte a nyomába tud érni. A legnagyobb erőssége az egész könyvnek a karakterábrázolás. Furcsa volt, hogy már a legelső alkalommal, amikor megjelenik Sheila, olyan erőteljes jelenléte van a szavakon keresztül is, hogy tisztán látja maga előtt az ember... Még alig írtak róla valamit, de már ott állt teljes valójában a lelki szemeim előtt, és a további jellemzésre csak bólogatni tudtam magamban: igen, igen! Pont így kell kinéznie, pont ezt kell viselnie, pont így viselkedik! Titokzatos és különc, vonzó, és mégis félelmetes a "ragadozó fogsorával", a megközelíthetetlenségével, a sokszor lekezelő, odavetett mondataival. ... Sheila Trask igazi egyéniség. A való életben valaki vagy rögvest taszítónak, fennhéjázónak, elvontnak és túl különcnek találná őt, vagy vonzódna hozzá, mint ahogy Monicát is vonzani kezdte, hogy aztán egy csiki-csuki állapot alakuljon ki köztük, ami a tökéletes harmóniából is át tud fordulni pokoli egyet-nem-értésbe, hogy aztán ismét, szinte magától értetődően visszatérjen az origójához. 

Eseménytelennek tűnhet bár, hogy igazából a két nő közötti barátságról szól az egész regény, néhány zaklatott hónapot átívelő cselekménye, mégis izgalmas az a mérleghinta-viszony, az a néma dominanciaharc (?) ami lezajlik. (Azért a kérdőjel, mert szerintem mindig is Sheila maradt a domináns, hiába is képzelte Monica adott esetben, hogy ő a "helyzet ura".) Nem arra számítottam, amire végül kifutott a történet, de elégedett voltam a végkifejlettel, elegendő volt a drámaiság, még ha a drámaibb verziót el is kerültük.


"– De Sheila, ez nem igazságos… – mondta később. – Mit adhatnék neked cserébe? Nekem semmim nincs, ami értékes… semmim nincs, ami kellhetne neked.

A megjegyzéstől kínos csend támadt. Monica gondolkodás nélkül, melegen, lobbanékonyan, rá nem jellemzően beszélt – és Sheila nem tudott mit válaszolni. És mégsem hallgathatott, hiszen a hallgatása sértő lehetett volna. Végül zavartan mormolta: – A barátság nem cserebere dolga… nem igaz?"

A stílus kellemes, magával ragadó, nem szokványos, szuggesztív. A szerkezet pedig a tömörebb, lassabb felvezetés után egyre lazul a dialógusokkal, majd felgyorsul, és a rövidülő fejezetek csak úgy pattognak egymás után a végén: snitt, snitt, snitt. 

Ez az "élmény-légzsákos" rész külön tetszett, mert én is sokszor tapasztalok meg olyan idegesítő dolgokat, amiktől egyszerűen nem tudok szabadulni, és valóban, mintha vákuumban maradnának, és akár évek múltán is fel tudom idézni őket, és hogy mennyire frusztráltak. Nem tudom hogy lehet kipukkasztani ezeket a kis pukkancsokat... ? 
"A látogatás nem tartott tovább egy óránál, mégis különös, meghatározhatatlan élmény lesz belőle - élmény-légzsák vagy vákuum -, amely minden életben előfordul; megmagyarázhatatlan, nyugtalanító, mert megmagyarázhatatlan; túlságosan idegesítő ahhoz, hogy el lehessen felejteni." 
Kicsit nyomasztó ugyan a könyv, de érdemes sodródni vele, mert közben annyi mindent mond el érzelmekről, barátságról, kötődésről és függésről, vágyról és sebzettségről... Lélekboncolós utazás. 
Összességében nagyon kellemes csalódás volt, bár meg kell mondjam, tulajdonképpen nem is tudom, hogy mire számítottam. :)


6 megjegyzés:

  1. teljesen meghoztad a kedven oates-hoz. a bellefleurt olvastam, ezt már mondjuk beszéltük, az nagyon bejött, de más még nem került a kezembe.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ennek igazán örülök! Rövidke is, gyorsan el lehet olvasni. :)
      Te meg a Bellefleur-höz hoztad meg az én kedvemet. :)

      Törlés
  2. Régen olvastam (talán az első VCs idején), de máig emlékszem a hangulatára, szuper könyv a maga nyomasztó módján.
    A Pikk Bubit egyikőtök se olvassa el Oates-tól, méltatlan hozzá.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, akármennyire nyomasztó, mégis nagyon jó.
      Rendben, Pikk Bubi kilőve. ;)

      Törlés
  3. Megtaláltam. Jézusom, 2009-et írtunk és OKK volt a buli neve :D http://szilviirkal.blogspot.com/2009/08/okk-joyce-carol-oates-napfordulo.html?m=1

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, tényleg! OKK! :D Régi szép idők. ;) Köszi, hogy megkerested, elolvasom a posztod!

      Törlés