Oldalak

2018. február 11., vasárnap

"E szexi kígyó"

"A legelőn úgy ellepték a varjak az Áruló Tölgyfáját, mintha tollas gyümölcs nőtt volna rajta."


Sarah Perry: Az essexi kígyó című könyve berobbant a könyvpiacra, és azonnal ellopta a szívünket a csodálatos külsejével, és a misztikus történet ígéretével a fülszövegében. Én sem jelentettem kivételt: megbabonázott a szépséges szexi kígyó, ahogy emlegetjük már bennfentes körben, és hamar el is olvastam, mert nem hagyott nyugodni, mit is rejt, mi a titka, milyen történet fog kikerekedni belőle.
Nem volt könnyű, kicsit küzdöttünk a lápon, a "sóson", de megszerettem a birkózásunk. Megkockáztatom, hiányozni is fog, hogy az utolsó sor elolvasásával kirángattattam a karakterek közül és a festői szépségű, ámde zord Aldwinterből, mint ahogy a kígyó is levésetett arról a bizonyos padról...

Az 1800-as évek végén játszódó regényben Cora Seaborne-t követhetjük nyomon, aki miután szörnyű betegség miatt elvesztette férjét, fiával Francisszel Essexbe látogat. Nem kell sok idő, hogy ők is tudomást szerezzenek a pletykákról egy mitikus szörny előbukkanásáról a Blackwater partjainál. Hamarosan minden furcsa és megmagyarázhatatlan történést, halált és megbetegedést a kígyónak tulajdonítanak. Cora a korabeli nőktől eltérő nőalak mind megjelenésében, mint elveiben, gondolkodásában. A házasság béklyóját levetve megszabadul a szépség "terhétől" is, és boldogan, felszabadultan bóklászik a sárban, kövületeket, fosszíliákat gyűjtve. Nem restell nagy férfiruhákat és nadrágot-csizmát ölteni, vagy épp egy sárba ragadt birkát megmenteni a lápon. Tudományos érdeklődése miatt eleve racionálisan próbálja megoldani a kígyó rejtélyét és egy réges-régi sárkánygyíkkal azonosítja, és próbálja magyarázni létezését. Meg akarja találni a kígyót, hogy aztán annak csontváza mellett az ő neve ékeskedhessen a British Museumban egy plaketten. Az élet azonban sosem ilyen lineáris és egyszerű... Cora megismerkedik William Ransome-mal és annak bájos családjával, és már nem csak a fosszíliák kötik ezentúl Aldwinterhez...
Közben mindemellett ízelítőt kapunk a Manó és Spencer révén a korabeli sebészkedések csínjáról-bínjáról és Ambrose-ék és Martha révén pedig az elszegényedett rétegek szociális problémáiról. A kis klikkek közt pedig mindenhol van összekötő kapocs, és bizony nem csak Cora Seaborne személyében. :)

Az essexi kígyó igazi szépirodalmi alkotás. Ennek megfelelően sokszereplős, szerteágazó, és rengeteg komoly témát érint, vagy próbál érinteni. Talán ebben rejlik kicsit a gyengesége is, hogy sokat akar markolni: egy-egy társadalmi téma sokkal nagyobb kifejtést is elbírt volna, hogy jelentősége legyen, a felszínt kapirgálta fontos témákban a szerző, és a mellékszereplők némelyikében is bőven lett volna egy-egy könyvnyi akár, olyan összetettek voltak. A könyv nem volt mentes a fordulatoktól sem, és kiváltképp érdekes volt nyomon követni az essexi kígyó mítoszának kialakulását, hogy hogy fordított fel mindent fenekestül... Mi is derül ki a falu népéről, a hiszékenységről, a hit és ráció kapcsolatáról, és apróságokról, amik felett néha könnyű elsiklani, amikor sötét van a sóson, és furcsa zajokat hoz az északi szél...

A szerző. Forrás.
Kiváltképp érdekes volt a pap családja számomra, illetve a Cora és a pap közt kialakuló kapcsolat.  Egyébként ahogy említettem, Cora nem egy tipikus korabeli nőalak, nos ugyanígy Will Ransome sem egy tipikus pap-figura. Egyikük sem felelt meg a kor elvárásainak; két, a sztereotípiáktól nagyon eltérő szereplőt ismertetett össze a szerző, és ez még különlegesebbé tette a történetet. Szívesebben tudtam volna meg még többet a Manóról és a magába forduló Francisről is. Szívfájdalmam az is, hogy Cora bántalmazó házasságáról és a korábbiakról is vajmi keveset mutattak meg. A
legantipatikusabb karakter Martha volt, és vele együtt a lakások témája.


"(...) messze elöl, egy lankás lejtőn úgy meredtek az égbe a csupasz kőrisek, mint megannyi földbe szúrt, szürke toll." 

A hangulatteremtés remek volt. A bevezető fejezet megadta az alaphangot, és utána a végig fenntartott kérdőjelesség, a nyikorgó zajok, a babonaság, az elsuttogott varázsszavak, a kék tárgyak, a lábatlan koldus és a nyúzott vakondok képe elevenen felsejlik, ha csak a könyvre nézek...
Tetszett a szerkesztés is a havonkénti felosztással, hogy így ölelt fel egy évet a történet, és a közbeszúrt levelezések is nagyon jók voltak.

Kicsit sajnálom, hogy SPOILER nem lehetett kihagyni a romantikus szálakat ebből a könyvből sem... Az elején nagyon örültem, hogy Cora és William milyen remekül kijönnek és hogy milyen mély barátság alakult ki köztük, mennyire tudnak egymással viccelni, beszélgetni már a kezdetektől. Holott az első levél után William elkönyveli holmi banyának Corát. :D ... A szexet is kihagyhatták volna altogether, és ez megintcsak a szépirodalom álszentsége fejezet nálam... Roppant kifinomultan van ugyan leírva, de köszi, se maszturbálás, se avarban hirtelen felindulásból elkövetett dugás nem érdekel, és nem is kell egy ilyen könyvbe... Mellesleg nagyon zavart, hogy a jóravaló pap képét én meg akartam őrizni magamban, és kvázi csak akkor tudtam volna örülni a frigynek, ha mindezt mondjuk Stella, a beteg feleség halála után követik el... A Martha és a Manó közti affér is szinte érthetetlen, és nem fair Spencerrel és Corával szemben sem... Mindenki páratlanul marad és mindenki máshol vezeti le a szenvedélyét, mint ahol eredetileg akarta. Hát ez elég nagy fail, szóval akkor egyáltalán minek kellett a romantikus vonal? El kellene kezdeni tanítani írókurzusokon, hogy nem kell szerelmi szál, anélkül is lehet, nagyon szuper egy regény... sőt, anélkül lehet igazán az néha. SPOILER VÉGE.

Összességében pedig végül egy kérdés maradt bennem: mindent összevetve, miről is szólt ez a könyv? Jó volt olvasni, és sok mindent ölelt fel, mégis nem tudom, mi az értelme, a lényege? Miről is akar mesélni? Az emberi kapcsolatokról? Társadalmi normákról? Véletlenekről és babonaságokról? Barátságról és gyűlöletről? Hitról és rációról?  Akárhogy is, egy igen-igen jó könyv, de valami elégedetlenség motoszkált bennem végig, és meg is maradt, nem oldódott fel.

"A kőriseken túl állt az utolsó aldwinteri ház, amit emberemlékezet óta a Világ Végének hívtak. Moha és zuzmó virult a rogyadozó falakon, s az évek során annyi toldalékkal egészült ki az épület, hogy az eredeti méretének kétszeresére hízva a szívós földön lakomázó élőlénynek rémlett."

Értékelés: 10/8,5 Hangulatos, erőteljes regény csipetnyi misztikummal, vedernyi babonával, sok sós levegővel, ammoniteszekkel, és néhány vérpöttyel egy kék keszkenőn...
Annyira nem volt átütő, mint vártam, mégis maradandó élmény.


Érdekes szavak, kifejezések
- grádics  - lépcső
(seprű)zanót
- zseníroz - idegesít, zavar, feszélyez
- gibernyúz - sovány

22 megjegyzés:

  1. A csudába, a spoilerért, most aztán már nem fogom elolvasni, egy darabig legalábbis :D De változatlanul érdekel, az angol borító visszafogottabb színei kellemesek, a magyar harsány agresszivitása viszont magával ragadó. :) Na, csak listásra teszem...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, hát miért olvastad el a spoilert? :O :)) Majd elfelejted úgyis! ;) Mellesleg ez nagyon kis szeletkéje az egésznek.
      Az angol borító is létezik ugyanabban a színben, mint a magyar, de nem akartam két egyformát betenni.

      Törlés
  2. Nekem a 2017-es év meghatározó olvasmányélménye lett ez a könyv, még úgy is hogy visszagondolva látom a hibáit - túl sok témába kap bele, és amit írsz a bejegyzés végén, csak gondolkodhatunk hogy akkor ez most 'minek volt szánva'. Szerintem az olvasón múlik, hogy mit emel ki - a szerelemi szálat, a hit-realitás szembeállítását, vagy csak egy viktoriánus történetet vár tőle valaki.
    Örülök, hogy azért neked is tetszett - és a spoileres rész nekem is kicsit sok volt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem is elég meghatározó és maradandó lesz úgy érzem. :) Igazából innentől kezdve meg nem is számít, hogy minek szánta a szerző. Olvastam amúgy másnál is, posztban, hogy ez a kérdés merült fel benne ugyanúgy. Nagyon sok minden van benne, amit kedvelni lehet, és egyes dolgok kifejtetlenségét kompenzálja mással. Meg aztán tényleg a hangulatáért is érdemes elolvasni. :)
      Na, örülök, hogy a spoilerben említettek neked is kicsit sok volt. SPOILER!!! te nem gondoltad úgy, hogy a pap karakterét meg kellett volna őrizni "tizstábbnak", erkölcsösebbnek? Ezért gondoltam, hogy esetleg az lesz csak, hogy majd ha a felelség meghal, akkor jönnek össze, akár csak afférra, akár komolyabb kapcsolatra Corával... Nem tetszett, hogy bár eltávolodott a felesége tőle, és menthetetlen is, mégis megcsalja... SPOILER VÉGE!

      Törlés
    2. SPOILER !!!
      Hát igen elég kiábrándító képest fest a világról, hogy egy hasonló 'szent' embert is elragadnak a vágyai. De talán ezzel is hangsúlyozni akarta a kor szabadságvágyát, a nők is egyre jobban tudtak élni, és talán ez a lendület ragadta el a tiszteletest is. A férfi az életet választotta, a feleségén érezte, tudta a szíve mélyén, hogy már menthetetlen, akármennyire is szerette régen és még mindig. Elég fura szituáció amúgy.
      SPOILER !!!

      Törlés
  3. Bevallom, én most picit elbizonytalanodtam, hogy akarom-e olvasni... Egyelőre inkább igen, de majd meglátjuk. :D

    A spoilert meg már most elfelejtettem, úgyhogy azzal nem lesz gond. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem szalad el, majd meglátod, lesz-e még kedved hozzá. ;)
      Én is általában jól elfelejtem szerencsére a spoilereket. De azért inkább kerülöm őket, ha lehet. Nem is értem miért olvassátok el. :D :D

      Törlés
    2. Legfeljebb elsiklik, el nem szalad. ;)

      Hát ott van! Jó, hogy elolvasom. :D Meg ilyenkor még akkor is kíváncsi vagyok, hogy mi az, ami kiakasztott vagy épp ellenkezőleg, ami tetszett, ha még nem olvastam vagy nem is tervezem olvasni. :) Számomra hozzátartozik a véleményedhez. Engem sosem zavartak a spoilerek. ;)

      Törlés
    3. Haha, tényleg! :D :D

      Ó, értem, nem is gondoltam, hogy végül is így, ezzel együtt van "egyben" a véleményem. :) Én ki szoktam hagyni a spoilereket, amelyik könyvnél nem akarok spoilereződni. ;)

      Törlés
  4. Juj, nagyon vártam ezt a posztodat :)
    hm, amúgy most a megvásárlásában kicsit elbizonytalanított meg kicsit lejjebb tornászta az elvárásaimat (ami mint tudjuk, nagyon jó dolog részemről :D ), de mindenképp el fogom olvasni, mert ez a viktoriánus feeling engem alapból vonz.
    Már érkezett belőle a boltunkba, és élőben is tényleg csodaszépséges ez a könyv!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Juj, de örülök, hogy vártad! :) :) Nem jutott rá időm előbb... pedig már meg akartam írni.
      Ó, Heloise, szerintem neked kell ez a könyvecske! Nagyon erős regény, nagyon maradandó, és valahol igazából talán nem is kell annyira keresni, miről is szól, mire akar kilyukadni, csak élvezni kell azt a részét, ami leginkább megfog benne. És már a viktoriánus érzésért és a hamisítatlan angolságáért is érdemes elolvasni. ;) Remélem picit felé löktelek, hogy egyensúlyozzam az aprócska elbizonytalanítást. :)

      Törlés
    2. Abszolút felé löktél, csütörtökön aztán megvettem végül a boltunkban <3 amikor elolvastam nálad, hogy hamisítatlan angolság, eldöntöttem, hogy ez tényleg kell.
      :D

      Törlés
    3. Aww, de jó! ♥ :)) Bár kicsit izgulok! De tényleg olyan, nem vezettelek félre ezzel, és szerintem találsz benne magadnak jó kis mazsolázni való és elgondolkodtató témákat. :)

      Törlés
  5. Most nézem, gibernyúz? :D Vicces szó, sose hallottam még. :)

    VálaszTörlés
  6. A múlt héten fejeztem be én is, és magamban a kétértelmű barátságok könyvének neveztem. Én például kifejezetten értékeltem, s szerintem a szerző finom emberismeretéről tanúskodik az, ahogyan ezeket a romantikával megzavart barátságokat alakította. A romantikus szál teljes kihagyása éppoly hiteltelen lett volna az adott helyzetben, mint amilyen történelmi-romantika-zsáneres az, ha Cora és Will között egy hirtelen "avaros" felindulásnál többet bontott volna ki. Vannak ilyen barátságok, főleg értelmiségiek között, és nagyon realisztikusnak tartom azt, hogy a férfi-nő közötti feszültséggel is számolt, de nem engedte, hogy azé legyen a végső szó a történetben. Mindegyik szereplő nagyon emberi lett így. Ami Martha és a doki alkalmi románcát illeti, az sajnos még realistább... de nem értem, miért nem fair ez Corával szemben? Inkább az nem fair, hogy meg sem fordul a fejében, hogy milyen szenvedélyt válthat ki a hozzá közel álló férfiakban. Érthetetlennek is tartottam, hogy annyi szenvedés után ez az érzékenység nem alakult ki benne. Spencerrel szemben csak annyiban nem volt méltányos a Martha-Manó ügy, hogy Martha Spencert a szocialista ügy érdekében áltatta - de akkor ugyanígy nem fair vele szemben az sem, amit Edwarddal tett, nem? :)
    Szerintem is túl sok témába vágott bele, amelyeket szépen kezelt, de nem elég mélyen. Ráfért volna egy még dickensibb ráközelítés az alsóbb rétegekre. Én például azt tartottam felületesnek, ahogy az essexi kígyóból "probléma" lett. Nem győzött meg az, amit leírt a faluban kialakult félelmekről, ezt jobban kibonthatta volna.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A kétértelmű barátságok könyve, ez mennyire jó! Akár posztcímne is jó lett volna. Egyetértek! :) Jaj, hát nem kell nagy jelentőséget tulajdonítani az én romantikus kapcsolatokat érintő véleményemnek... Háklis vagyok ezekre, és talán régimódi is kissé. A túlromantizálást sem szeretem, de nem tetszenek ezek a kapkodós viszonyszerű dolgok sem. Azt hittem a férj halála után Cora és a doki között egyértelműen lesz valami majd, és nem így képzeltem a viszonyok kuszálódását - de hozzá kell tegyem, azért valahol örülök, hogy abszolút nem volt kiszámítható.
      Az Edward-Martha-Spencer féle kavarást és Martha áltatását szóra se méltatom inkább, nagyon antipatikus...
      Azért éreztem ezeket a lépéseket nem fairnek, mert barátok voltak közben azok, akik lecsaptak a szenvedély hevében a másikat érdeklő emberkére. Nekem ez nem szimpatikus. De annyi minden más is volt a könyvben szerencsére, hogy igazából ezek apróságok maradtak.
      A kígyóból szerintem könnyedén lett probléma... az emberek babonásan ijedősek és pletykásak is, hamar elharapódzott szerintem a rémhír. :)

      Törlés
    2. Ezzel egyetértek, Martha borzasztó antipatikus volt. De szerintem Cora is ugyanezt űzte a dokival és Willel is, csak kevésbé tudatosította magában, engem Cora kifejezetten bosszantott. Én nagyon-nagyon régimódi vagyok a kapcsolatok értékelésében, nagyon zavar bármilyen háromszög :))) Viszont itt nem volt, a Cora-Will "incidensén" kívül, ami inkább botlás, mintsem tudatos döntés, visszatértek az életükhöz (jól tették). Cora nem adta jelét annak, hogy a doki barátságán kívül többet várt volna - vagy én nem láttam? Kíváncsi vagyok, hogy Stella halála után hogy alakulna a kapcsolatuk, érdekes, hogy az írónő ezt már nem tartotta a regény tárgyának, és ez sokat s jót elmond róla!

      A kígyót illetően: hát igen, ez nagyon igaz. Viszont nem éreztem eléggé kifejtettnek a babonát, nem tűnt úgy, hogy hejde mennyire szenvedne a közösség, hogy az életüket meghatározná. Azaz inkább elmondta, nem érzékeltette. Itt lett volna szükség az "alsóbb" rétegek gazdagabb ábrázolására.

      Törlés
    3. Valahol igazad van, csak mégis pont azért, amit te is leírtál, hogy Cora nem adta jelét, hogy barátságnál többet várt volna a dokitól, és hogy a Cora-Will dolog egy hirtelen felindulás eredménye, tartottam Corát szimpatikusabbnak, mint Marthát, és ő engem nem tudott bosszantani. Nagyon érdekes nőkarakter úgy egészében.
      Szerintem a Stella halála utáni részt odaadta inkább az olvasóknak továbbgondolásra. De én általában elvarrom ott a regényt, ahol kirakták, hogy Fin, szóval nem tudnám megmondani, szerintem mi történik utána.

      Valóban, egy kicsit lehetett volna kifejtettebb ez a rész, amit írsz.

      Törlés
  7. Istenem, a posztot nem merem elolvasni, amíg ki nem olvastam a könyvet, de ez a cím... Csak most esett le, így másodjára, hogy honnan az e szex... :DD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Zenka drága, megvár a poszt. ;) Nahát, csak most?! :D

      Törlés