Oldalak

2017. október 23., hétfő

Amszterdam és az irodalom

Forrás.
Nem szoktam, és nem is fogok úti beszámolókat írni nektek, illetve útikönyvekről sem szoktam posztot írni, de mégis kikívánkozik belőlem egy bejegyzés a holland élményeim kapcsán, és természetesen köze van a könyvekhez is, mert Amszterdamhoz szép számmal kötődnek könyves dolgok is. 

Néhány napot Amszterdamban töltöttem nemrég, és ehhez kapcsolódóan újraolvastam John Greentől a The Fault in Our Stars (Csillagainkban a hiba) című regényt, aminek főszereplői: Hazel és Augustus elmennek Amszterdamba, hogy felkeressék a lány kedvenc könyvének szerzőjét, és persze romantikáznak is kicsit. Hazel és Gus a filmben a kanálisok partján üldögél egy padon, és nekem feltett szándékom volt megkeresni ezt a filmes padot. A széles nagy interneten persze bármit meg lehet találni, így aztán pontos címem is volt hozzá: Leidsegracht 4. A pad azonban csalódást okozott: egy csúnya kopott, összefirkált valami, még egy emlékplakett sincs rajta, csak néhány lakat kezd gyűlni. (Miért kell mindenre lakatokat aggatni? Nemár!)...

A The Fault in Our Stars újraolvasása egyébként kellemes volt, de annyira nem hatott meg most, mint első alkalommal. Nem emlékeztem Van Houtennel kapcsolatban egy-két dologra, illetve első olvasásra az Amszterdamban töltött idő is többnek tűnt. 

Saját kép a TFIOS padról.

És egy jelenet a filmből. Forrás.
Ami még könyves vonatkozású Amszterdamban, ha arra jártok, az természetesen az Anne Frank ház. Érdemes az útikönyvek szerint vagy nyitás előtt ott állni, vagy este 18 óra után odamenni, hogy ne kelljen sokat sorban állni. Ebben a házban bujdosott Anne Frank és családja, két másik családdal együtt a II. világháború idején. 

A végére pedig egy kis lista azokról a könyvekről, amik kapcsolódnak Amszterdamhoz, ott játszódnak:


- Anne Frank: Anne Frank naplója
- John Green: Csillagainkban a hiba
- Jessie Burton: A babaház úrnője
- Adrian Mathews: A patikus háza
- Deborah Moggach: Tulipánláz
- Jörg Kastner: Az ördög színe kék
- Jannah Loontjens: Talán bizony mégsem
- Arnon Grunberg: Tirza
- Arthur Japin: Casanova menyasszonya
- Leon de Winter: Supertex
- Ian McEwan: Amszterdam
- Dubravka Ugrešić: A fájdalom minisztériuma
- Ray Kluun: Ne vedd el az életem!


Könyvek, amik Hollandiában játszódnak:

- Tracy Chevalier: Leány gyöngy fülbevalóval (Delft)
- Susan Vreeland: A jácintkék ruhás lány
- Gerbrand Bakker: Az iker
- Ingrid Möller: Vermeer van Delft életregénye

További holland szerzők:

- Herman Koch (A vacsora, Nyaraló úszómedencével)
- Guus Kuijer (Minden dolgok könyve)
- Marente de Moor (A holland szűz)
- Hendrik Groen (Lesz ez még így se)
- Annie M. G. Schmidt (Macskák társasága)

Természetesen ezek a listák a teljesség igénye nélkül készültek, és főleg olyan könyveket tartalmaznak, amiket olvastam, vagy olvasni szeretnék, vagy frissek, szembejöttek velem, illetve egy párat az egyik útikönyvemben találtam. :) 

Nem véletlen azt hiszem, hogy sokan teszik meg könyvük helyszínéül Amszterdamot, mert van egy sajátos atmoszférája.

Ha ajánlanátok még Amszterdamos/holland könyveket, írjátok meg kommentben!  

11 megjegyzés:

  1. Tök jó volt ez a kis hangulatos összeállítás :) Szívesen olvasnék még ilyet mondjuk Olaszországról vagy más helyről :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszett! :) Hú, egész Olaszország jó nagy falat lenne. De szerintem is jó ötlet, ha lesz még olyan hely, ami megihlet, írok. :)

      Törlés
  2. Amszterdamról szívesen olvastam eddig én is, de azok a könyvek már szerepelnek a listádon. :) Különleges város az biztos.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akkor sikerült azért jó sok mindent kilistázni. :) Te is voltál már ott?

      Törlés
  3. Nekem is tetszett ez a városolvasás :)
    A könyvek közül csak párat olvastam, a legjobban nyilván A vacsora tetszett, ami igazi szépirodalmi mű.

    Még ajánlanék egy szintén szépirodalmi művet, Gerbrand Bakkertől Az iker című regényt. Nagyon jó s finoman humoros átvilágítása a beteg apa/őt ápoló fia kapcsolatának, elvárásoknak, azok láncaiból való szabadulásnak.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "Városolvasás", milyen jó kifejezés! Szinte sajnálom, hogy nem nekem jutott eszembe bejegyzés-címnek. :)
      Majd lehet, hogy csinálok még egy-két hasonló posztot. Egy másik nagy kedvenc városom pl. Prága. :)

      Köszönöm, ki is egészítem vele a listát.

      Törlés
    2. Konkrétan Amszterdamban játszódik Az iker is, vagy Hollandiában, máshol?

      Törlés
  4. Úgy emlékszem, hogy egy holland faluban játszódik a cselekménye.
    Prága csodásan szép, nagy kedvencem nekem is :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, akkor nem a városhoz, csak Hollandiához teszem.
      Igen, Prága varázslatos. :)

      Törlés
  5. Ajánlom Ingrid Möllertől a Vermeer van Delft életregénye című könyvet. Igaz, nem Amszterdamban játszódik, de a helyszín Hollandia. Én imádom Vermeer van Delftet, ő az egyik kedvenc festőm, de ha különösebben nem érdekel az élete, akkor is ajánlom a regényt, mert egyáltalán nem száraz, nagyon olvasmányos és rendkívül autentikus, ráadásul a Leány gyöngy fülbevalóval c. könyvvel ellentétben ez nem fikció, mégis élvezetes. Kevés ennél érdekesebb és jól megírt életrajzot olvastam eddig.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! Ismerem a könyvet, és bár egyszer régen olvasatlanul visszavittem a könyvtárba, érdekel. :) Én is nagyon szeretem Vermeert, a képeit, és tulajdonképpen bármit ami fikció, vagy nem fikció vele kapcsolatban. :)

      Törlés