Oldalak

2017. június 30., péntek

Mid-Year Book Freak Out Tag 2017

Forrás
Immár harmadik éve töltögetem ki ezt a taget, de ezúttal tényleg megpróbálom az év felénél megadni a válaszokat és nem augusztusba átcsúszva. ;) 
Ez a tag egyfajta féléves összegzés, áttekintés. A válaszok révén néha már előre látható, mik is azok az olvasmányok, amik tényleg maradandóak lesznek és feltűnnek majd az év végi zárás toplistáján is, avagy épp a citrom-díj jelöltjei közt. 

Lássuk hát, hogy 2017-ben, végigfutva az eddigi olvasmányaimat, és átgondolva állandóan változó könyves terveimet, mely könyveket pakolom be a válaszok helyére. :) 


1. A legjobb 2017-es olvasmányod.

Azt hiszem bármit is olvasok még idén, ők hárman dobogósak maradnak, ráadásul egymás után, és egymással párhuzamosan olvastam őket. :) 


 (Természetesen képtelen vagyok jó sorrendbe tenni, a képszerkesztő nem engedi... )


2. A legjobb folytatás, amit 2017-ben olvastál.


Ketten tolonganak ide, hagyom őket inkább, mert nem is tudok dönteni. A Feversong jó volt, mert mindig jó egy új KMM, az ACoMaF pedig azért volt igazán jó, mert meglepően mást és többet nyújtott az ACoTaR-nál.
De akár jöhetne ide a két Robert Galbraith is... :)



3. Friss megjelenés, amit még nem olvastál, de szeretnél.

Tele a ház ilyenekkel! :D Ezek közül most mégis leginkább Veres Attila: Odakint sötétebbje birizgál, de már mindjárt kezdem is. :)




4. Legjobban várt friss megjelenés az év második felére.


Már augusztusban jön ugyan, de nagyon várom a rendhagyó új Maigret kötetet: Maigret emlékiratai.




5. Legnagyobb csalódás.


Volt pár, de talán tényleg az Imprudence-szel koppantam akkorát, hogy azt mondjam, soha többé új Carrigert. Koppanás volt a Fellside is, azt félbe is hagytam.




6. Legnagyobb meglepetés.


A Bridget Jones's Baby, mert a film és a könyv is abszolút üdítő és szórakoztató volt, és nem lerágott csont, vagy unásig ismételt poénok voltak, hanem tényleg viccesre sikerült az új sztori. :)



7. Kedvenc új szerző (debütáló vagy számodra új).


Almási Kitti, akitől a Hűtlenséget olvastam. Nagyon tetszik a "hangja", a stílusa, pedig ritkán avatok pszichológia témában új kedvencet, elég kritikus vagyok. :)



8. Legújabb könyves szerelem.

Most konkrétan a könyvre magára, nem a történetre fókuszálva: Torben Kuhlmann Armstrongja elvarázsolt a csodaszép illusztrációival. 



9. Legújabb kedvenc karakter.

Ó, igen, igen, van! Kolja a Tolvajok teléből. A páratlan, nagyszájú és merész Kolja. :)


10. Egy könyv, amin sírtál.

Ez ismét csak a Tolvajok tele lesz.



11. Egy könyv, ami boldoggá tett.


Teljesen fangirl-üzemmódba tudtam kerülni a végére, feldobott és boldoggá tett, hogy mennyivel jobb volt a sorozatkezdő kötetnél.


12. Kedvenc filmes adaptáció, amit idén láttál.




13. Kedvenc értékelés, amit idén írtál.

A Palatinus-domb lányai. Olvasmányos könyvről mindig valahogy olvasmányosabb értékelést is sikerül rittyenteni. 



14. A legszebb könyv, amit idén vásároltál (vagy kaptál).

A Fantastic Beasts forgatókönyv, kétségkívül. Kívül-belül gyönyörű, egy kis kincs. 



15. Melyik könyveket szeretnéd elolvasni az év végéig?

Az év végégi összességében azért még jó sokat, főleg, hogy kicsit elmaradtam május-júniusban az olvasnivalókkal, de ilyenkor mindig hármat szoktam idebiggyeszteni, amiből rendszerint egyet el is sikerül olvasni még az adott évben. ;) 



16. Kiket jelölsz?

Dórit, Nikkincset és Nitát, ha van kedvetek, töltsétek ki. :) Bubu, téged csak azért nem "jelöllek", mert tudom hogy mi most együtt töltögetjük, előre megfontolt szándékkal. ;) De bárki viheti, akinek kedve van félévet értékelni ilyen formában.

Aki félévösszegzett már:
Bubu, Lobo, Dóri, Nikkincs,

Forrás.

8 megjegyzés:

  1. Kösz a jelölést, már készülök én is a félévi mérlegeléssel :)))
    A Krumplihéjpite nagyon kedves kis könyv, ajánlom!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szivii, várom a posztot. :)
      Jaj igen, mindenki dicséri. Jó kis lélekmelengető kabátkönyv lesz azt hiszem. :)

      Törlés
  2. Sziaaaa! Már én is megírtam, ki is tettem. Látom, Rowling még mindig mindkettőnknél tarol :) Örülök, hogy a Tolvajok tele így tetszett, az nekem is felejthetetlen élmény marad. Mindig eszembe jut, mikor tojást veszek, mennyire jó dolgom is van.
    A Torben Kuhlmann könyvekkel meg elárasztottam már a rokonok, barátok kölkeit is, és imádják. Én lettem az egeres-könyves néni nekik :)
    A Bridget Jones-tól kicsit még tartok, vegyes dolgokat olvastam róla. Bár még az utaolsó részt nem olvastam, így szerencsére történeti sorrendben haladhatok.
    Kellemes hétvégét!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Remek, mindjárt nézem. :) :)
      Óh, a tojások... de sokszor eszembe jutott amúgy is. Kolja és Lev is (és Vika is) olyan felejthetetlenek, és olyan sallangmentesen nagyszerű ez a regény...

      Egeres-könyves néni, ez de cuki. :) Remélem jönnek majd még könyvek Kuhlmanntól. :)

      Szerintem nem kell tartani a BJ-től, tényleg humoros, kedves, és nem csak a babavárásban veszik el a téma. :) Én sem olvastam még az utolsó részt.
      Neked is jó hétvégét!

      Törlés
  3. Köszi drága PuPi a jelölést, megírom mindenképpen! Azt hiszem tavaly is készült egy ilyenem, nagyon jó volt vele végiggondolni az év felét :)
    Örülök a Tolvajok tele sikerének nálad, no meg Cormoran sorozatának is, szuper könyvek! Azok is, amelyeket még csak tervezel olvasni, szóval hajrá-hajrá! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szuper, várom! :) Igen, szerintem is jó ezzel végigmazsolázni az eddigieket, valahogy rendszerez kicsit az ember, és nagy "segítség" ez az év végi záráshoz is. :)
      Cormoran is loooove. ♥♥♥

      Törlés
  4. Köszönöm a jelölést, szerintem nemsokára sort is kerítek a megírására. :)
    A Krumplihéjpitét szerintem szeretni fogod. ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, nézni fogom! :)
      Szerintem is, hívogat! :)

      Törlés