Oldalak

2017. március 4., szombat

Sarah J. Maas: A Court of Thorns and Roses

Már jócskán benne vagyok a sorozat második részében, így nem akarom már tovább halogatni a poszt megírását, mert elhalványodnak és összefolynak a történések a kötetek közt. A közös poszt ötletét elvetettem, mert teljesen külön akarom értékelni a részeket. Az első ugyanis nem igazán azt adta, amire vágytam, és már most látszik, hogy óriási különbség van a két rész közt. 

A magyarul Tüskék és rózsák udvara címen megjelent könyv mindenféle helyes címkét kapott már: retelling, high fantasy, new adult, romantikus... Kicsit a Szépség és a Szörnyeteg újramesélése jut az ember eszébe, de közben más mesei elemek is feltűnnek. A hangulata kissé szlávos. Kár, hogy emellett elég sótlan is maradt - legalábbis az első részben. 

Kisebb spoiler ,cselekményelemek leírása előfordulhat!

Felemás érzéseim vannak. Meg tudok érteni ugyanis mindenkit, aki félbehagyta és szétcincálta. Többszáz 1-2 csillagos értékelése van, és bizony némelyik heves bólogatásokat váltott ki belőlem is. Az első pár fejezet izgalmas volt, és érdekesnek találtam a világot is, amiben van fal és Fae-k és egy nélkülöző család a rokkant apával és a három lánytestvérrel. Kicsit kuckós, ismerős volt, jó volt belehelyezkedni, és imádtam a téli táj, a vadászati jelenet leírásait. Történt aztán azonban, hogy Prythianbe értünk, a tündérek világába, és paradox módon pont a még érdekesebbnek vélt helyszínen következett a tömény unalom. Ami persze elnézhető egy szintig, főleg első kötetnél, amikor be kell mutatni egy csomó mindent az adott világ felépítéséről, szereplőiről, de itt még csak nem is ez fojtotta unalomba a dolgokat, hanem szimplán az eseménytelenség. Semmire sem vezető beszélgetések... Ismételt dolgok, amikből aztán mégsem lesz semmi (Pl. Feyre hányszor tesz el valami fegyvert, vagy gondol arra, hogy hogy fog menekülni innen blabla)... Nyígások, amik még Macnél is rosszabbak (Fever 7-8. kötet). Sajnos ez a fajta leült rész elég soká tartott kb. a könyv 60%-áig. Ehhez még hozzájött a frusztráló érzés is, hogy ennek az egésznek semmi értelme nincs, mert Feyre jelenlegi helyzete sehogy nem fogható fel ép ésszel büntetésként, sőt egy rohadt nagy jutalom az egész. Az egyezség Fae és men között arról szólna, hogy életet az életért, és ehelyett a szegénységből és éhezésből palotába kerül a csaj, és mindene megvan, hovatovább a családjáról is godoskodtak egy életre. 
Hú de nagy bünti azért, hogy megölted a testvérünket! :D De ennek a gondolatráncnak kivasalta a kis gyűrődéseit számomra, hogy biztosítékot kaptam, van mindennek értelme és normális magyarázata. Ám legyen, akkor elfogadom, csak zavart ez a sok visszatartott információ, mert emiatt elég logikátlannak tűnik minden eleinte. 

Ott indul el végre valahára az események láncolata, amikor Rhysand megjelenik Tamlinéknél. Az a jelenet nagyon tetszett, és innentől nem igazán volt okom panaszra, tényleg folyamatosan történtek dolgok és csepegtettek apróbb és nagyobb információkat a világról, a főgonoszról, a szereplőkről. 
De azért nem lehet szó nélkül hagyni, hogy ennyire semmi ne történjen egy könyvnek több mint a felében. Nem egy Dickensről van szó végülis, hanem egy modern írásról.

A karakterekkel nem vagyok igazán kibékülve, Feyre elég béna volt végig, reméltem, hogy mutat majd fejlődést, és hál' Istennek igen, a következő részt olvasva már látom, hogy nyílik a csipája, és lesznek különféle erősségei. :) 
Zavart az is, hogy ismét egy olyan szituáció jött elő, hogy a legkisebb lány az, aki eltartja a családot, és akiben a legtöbb felelősségérzet lakozik... A testvérei nem segítenek semmit. Furcsa. Feyre nővéreitől egyébként én búcsút vettem, de örülök, hogy mégis szerepelnek később. :) Nestára különösen kíváncsi leszek. 

Tamlin... hát Tamlin borzalom. Az elején még rövid ideig hú de izgalmas, mert ő a nagy szörny, aki elrabolja a lányt, és aki a hős savior lesz. Öhh. A könyörgéssel, meghunyászkodásával, teljes visszafogottságával, passzivitásával - hiába volt vele talán nemes célja -, amit ebben a könyvben előadott, hát finoman szólva is szánalom. Én nem tudtam beleszeretni, és Feyre-t is inkább másfelé irányítanám. Lucien egyébként is eleve gerincesebb és szimpatikusabb volt. Egy sidekick kellemesebb választás az ún. főhős pasinál, ez azért elég ciki, nem? De hogy jobbat mondjak, Rhysand, aki gonoszka, még érdekesebb, és még mindig jobb választásnak tűnt, mint Tamlin! :D Szóval Miss Maas eléggé el***ta ezt a szerelmi szálat szerintem, de a második rész kárpótol ezen a téren is. Na tessék, mégis összemosom picit a történéseket, nem tehetek róla. Legalább látszik, hogy kesernyés szájízemet kissé felüdítette már a következő epizód. 

Tamlinnal kapcsolatban megkaptam, hogy sikerült elkezdenem minden fantasyt a Feverrel, és Barronst nem lehet überelni, szóval sosem leszek azt hiszem elégedett ezekkel a pasasokkal más könyvekből. So sorry, Barrons a legjobb. :) Tamlinben azonban, akárhogy is nézem, semmi karizma és sárm nincs, és a maradékot is elveszti a földön csúszásával. Döntései furcsák, szavai súlytalanok, érzékiség és csáberő pedig zéró. 
Rhysandot kedvelem, veszélyes és sokrétű: érdekel a kibontása a karakternek. Egyetlen hervasztó momentum: lila a szeme... Ez számomra a "csillogó vámpír" kategória. Mellesleg miért feline minden mozdulata, ha közben meg inkább madárféle?

A maszkos átok és a "járvány" tetszett azért. Amarantha maga viszont kissé klisés volt. 

Értékelés: Tyúúú. A fele eléggé "meh" és minden mondat leginkább egy darab ólom volt, és csak fejezetről fejezetre azt vártam, hogy történjen már valami érdemi, akkor az nem igazán jó. Rhysandtól kezdve viszont őszintén élveztem, és tetszettek a végén a drámai események. A próbák közül a Wyrm volt a legizgalmasabb. :) A másodikat elég nagy csalásnak éreztem, a harmadik meg egyenesen kegyetlen volt. 
Azért döntöttem úgy, már az elejétől kezdve, hogy folytatom a The Court of Mist and Furyval, mert láttam sok értékelést pozitív irányba átcsapni olyanoktól is, akik esetleg kifejezetten utálták az elsőt. 
Ez a rész így magában, kezdésként, mindent egybevetve: 10/5,5 nekem. Ha valaki nem lökdös előre, és nem tudom, hogy mennyire szereti, és mennyire érdemes megismerni a második részét, az fix, hogy 40% körül félredobtam volna.

Érdekes szavak, kifejezések:

baldric - kardszíj



2 megjegyzés:

  1. Egyetértek veled, nekem sem tetszett ez az első rész, nem is értettem körülötte a hype-ot. Ellenben a második rész annyira jó, hogy komolyan fontolgatom az újraolvasást, pedig nem sűrűn visz rá a lélek :D Alig várom a befejező részt!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nahát, örülök hogy egymásra találtunk akkor vélemény-ügyileg. ;) Nem értem én sem a nagy hype-ot... A második rész már az első pár fejezetben mérföldekkel jobb, és egész más stílusú is, ez az egész kötet bevezető jellegű is, és eléggé eltoltak benne az arányok, nem sikerült túl jól. Ha nem rugdosnak, hogy olvassam, nem fejeztem volna be... A másodikról írt véleményem még simán lehet akár 10 pontos is, úgy érzem. :) (30%-nál járok most)

      Törlés