Oldalak

2017. február 10., péntek

Bridget Jones babát vár - könyv és film

Jobban mondva film és könyv, mert nekem most úgy esett, hogy ez volt a sorrend. Nem bánom, bár mindig jobban szeretem fordítva. A filmnézés és a könyv olvasása ráébresztett, hogy hiányzott Bridget! És hiányoznak a jóféle vígjátékok is, és a naplóregények, de ez most félig-meddig mellékes reveláció.

Rettentő régen olvastam már a Bridget Jones 1-2-t, és bár megvettem a 3. részt is, eddig még nem kerítettem sorra. Talán így nem is baj, hogy beiktattam közben ezt a 2,5-ediknek mondható epzódot is, a babavárós részeket. 
Bridget akármennyit öregszik, hízik vagy fogy, ugyanolyan hóbortosan lüke és szórakoztató spiné marad, mint volt, ebben azt hiszem megegyezhetünk. Üdítő volt olvasni a sorait, és jólesett viszontlátni Markot és Danielt is. Jött a harc megint, a kakaskodás, a különféle félreértések és komikus jelenetek sora. Csakhogy most nagy a tét, nem csak Bridgetről van szó, hanem a babáról is, aki vagy egyiké, vagy másiké... Bridget szokás szerint felrúgta kissé a lehetséges tündérmeséjét, vagy ha úgy vesszük csak megfűszerezte némileg, hogy ne legyen már minden olyan egyszerű. ;)

A könyvet olvasva sokszor láttam magam előtt a film képkockáit. Bár voltak különbségek, nagyon sok jelenetet szinte teljes egészében emeltek át a filmbe.
A legnagyobb különbség persze Daniel hiánya, a filmet Hugh Grant ugyanis nem vállalta végül. Helyette Patrick Dempsey ugrik be új ügyeletes szépfiúként, és bár a múlt rögös útja nem köti össze így a két lehetséges apa-jelöltet, azért kalamajkára és rivalizálásra bőven van lehetőség. Nem mintha Darcy olyan forrófejű lenne, ő általában higgadtan rivalizál. :D Nekem tetszett az ötlet, hogy egy szintén a médiában szereplő, kvázi "híres" ember a másik lehetséges apa, akiről ráadásul Bridge nem is tudja először hogy ki, csak úgy véletlenül összeakadnak egy fesztiválon egy kósza menetre... 
Megjelent magyarul is!
A pasas - Jack - tökéletesnek tűnik, tenyerén hordja Bridgetet, mindent bevállal, és ... talán kicsit túl szép is, hogy igaz legyen? Mark ugyanolyan, mint régen, állandóan dolgozik, komoly, és néha kissé karótnyelten és túl decensen reagál mindenre. Pedig vannak ám neki is érzelmei. :) 

Tetszett, szórakoztatott, felvidított. :) A könyv is, a film is. Mindkét szcenárió remekül működik, a Danieles helyzetnek is megvan a pikantériája, de az újfiús változat is ötletes lett.

Egy dolog zavart nagyon, és ez persze a filmnél jött elő: Colin Firth is és Renée Zellweger is ... hogy is mondjam csak... kicsit idősnek néznek ki ahhoz, hogy kisgyerekesek legyenek. A könyvlapokon nincsenek ráncok, meg botox, meg deres haj, de a filmen ezt nem igazán lehetett palástolni. Amikor megláttam Mark Darcyt, hát az jutott eszembe elsőre, hogy nagypapa-figura, nem az újdonsült apuka szerep illik rá. Jó lett volna néhány évvel hamarabb lezavarni ezt a részt.


A színészi játék egyébként remek volt, Colin Firth kiválóan adta a zord és érzéketlennek tűnő alakot, Patrick Dempsey-ből csak úgy pattogtak ki a rózsaszín szívecskék, amerre ment, és hát Renée, akármilyen más is az arca, azért továbbra is hitelesen tudja adni Bridgetet. Emma Thompson pedig nagyon szórakoztató volt a nőgyógyász szerepében. Imádtam az egészet! Instant mosoly most is visszanézni a trailert. :)

Ajánlom mindenkinek, kikapcsoló vígjáték sok poénnal és vicces közjátékkal - a könyv, a film egyaránt. :)

10/10



10 megjegyzés:

  1. A második film után én nem hittem, hogy a 3. jó lesz, de igen :)))) Sokat nevettem rajta, főleg Emma T. miatt, elképesztő vicces nőgyógyász volt. A könyvben is van ilyen karakter vagy csak a filmben? Én a könyveket nem olvastam, de ezt a filmet jól újra is fogom nézni hamarosan, mert tökre tetszett. Örülök, hogy neked is, mert vagy szeretik az emberek, vagy nem tetszik neki.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Van igen, de a filmbeli azért itt viccesebbre sikerült. :) Én is féltem kicsit, hogy milyen lesz a harmadik film, nem rontják-e el, de már a trailerek meggyőztek, hogy én ezt imádni fogom. :) A zenéje is nagyon jó!

      Törlés
  2. Basszus, én ezt most azonnal olvasni akarom. :D
    Meg nézni. Csak anyukám nem akarta megnézni a moziban, illetve gyanítom, a pasit sem sikerül rávenni, hogy tartsunk filmes Bridgetes estét otthon. :D
    Hát, elég furcsa, hogy ilyen idősek, Renée-t még egész jól kisimították, de Mark, akarom mondani Colin elég nagypapis valóban. Hugh Jackman viszont szexi. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nézd, nézd! :) Nem kell félni a pasidnak se, abszolút pasikompatibilis a film, nincs túlspilázva a terhesség-szülés téma. :) Inkább tényleg csak vicces és kikapcsoló az egész sok helyzetkomikummal. :)
      Ugye? Nekem is fura volt. Legalább festették volna be Darcy haját. :/
      Hugh Jackman is szexi szokott lenni, de gondolom Patrick Dempsey-t dicsérted itt most. :D

      Törlés
    2. De hülye vagyok :D
      Igen :D Tök hasonlítanak, na. :D

      Törlés
    3. Tényleg hasonlítanak. :)))) Dehogy vagy hülye! :D

      Törlés
  3. Ó, a film! <3 Annyira igazad van, nekem is úgy hiányoznak a jóféle vígjátékok, és annyira féltem én is, hogy vajon milyen lesz a harmadik rész - hogy őszinte legyek, nem volt sok bizodalmam benne, de végül nagyon kellemesen csalódtam.
    Emlékszem, hogy az első húsz percben próbáltam túllépni a sokkon, amit Renée és Colin látványa okozott :D :D De aztán a játékuk abszolút elfeledtette velem ezt a dolgot.
    A könyvet én bevallom nem olvastam, anno az első részt igen, de ott számomra a film vált meghatározóvá és - gondolom ezért - a regény nem hozott annyira lázba olvasás közben. (viszont az első filmet, ha hetvenszer nem láttam eddig, akkor egyszer sem :D ) De itt most eléggé gondolkodóba estem, hogy érdemes lenne a regényt is elolvasni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy kellemesen csalódtál a filmben! :) Örülnék még több , ehhez hasonló, igényes vígjátéknak. :) Valóban eleinte engem is a kinézetük döbbentett le, de utána kompenzáltak, és már nem érdekelt a pár ősz hajszál, meg semmi egyéb, csak a sztori! :)
      Én nagyon rég olvastam az első két könyvet. Aztán hallgattam őket hangosban is, Udvaros Dorottya adja elő, csak sajnos az rövidített változat. Szerintem jók a könyvek is, érdemes elolvasni őket. :)

      Törlés
  4. Nemrég néztem meg én is a filmet, akárcsak zakkant, én sem vártam tőle sokat, ehhez képest tök jól szórakoztam rajta. :) Lehet majd a könyvnek is adok egy esélyt, az első kettőt olvastam, de a másodikat már nem nagyon szerettem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én ajánlom, szerintem a könyv is épp olyan szórakoztató, mint a film. :)

      Törlés