Oldalak

2016. január 4., hétfő

Miamona kihívása - 2016-ban újratöltve!


Tavaly indított először Miamona barátném a saját neve alatt egy szuper kihívást, a Miamona's Reading Challenge-et, amiben 10+1 kategória szerepelt, de igen rugalmas kritériumokkal. Sőt, saját kategóriával is lehetett indulni, a +1 pedig afféle jolly joker, kicserélhető rá egy elem a listáról, ami mégsem jön össze. :) Reméltem, hogy ebből a jó kis mókából hagyomány lesz, mert valahogy sokkal kedvesebb a szívemnek, mint bármelyik pipálgatós és személytelennek tetsző reading challenge, és szerencsére így is lett, idén is indul, természetesen új kategóriákkal, az egész éves játék! :) 
A Goodreads számokban mérhető kihívásán (77 könyvet szeretnék idén elolvasni), és a Várólistacsökkentésen kívül ezt szeretném még idén teljesíteni. 

Egy könyv lefedhet akár több kategóriát is, és persze más játékban is részt vehet (pl. vcs-ben). 

Lássuk az idei kategóriákat, íme a terveim (aztán majd kiderül, mi lesz belőlük év végére! :): 


1. Frissensült - idei, 2016-os új megjelenés

Hát ez még bármi lehet. Rengeteg új könyv jön, biztosan fogok valami 2016-ost olvasni. Elsőre a Feverborn jut eszembe, Moning új regénye még januárban megjelenik (19-én), nagyon várom már! :) 




2. Madarat tolláról -  madár szerepeljen vagy a címben vagy a borítón

Ettől a kategóriától elsőre nagyon megijedtem, de rájöttem, hogy több tervem is nagyon passzol hozzá, pl. a Senki madara, a Hollókisasszony, vagy a Madarak a dobozban is. Izibe' elolvastam tegnap a Hollókisasszonyt, szóval ez máris teljesítettnek tekinthető. (Poszt hamarosan!) :) 





3. Gyerek-gyerek-gyerek... - legyen a könyv főszereplője (vagy egyik főszereplője) egy maximum 10-12 éves gyerek.

A Milo szerint a világot most olvasom, de mivel szeretem a gyermekszereplős regényeket, biztosan akad még ilyen másik is. 
Azt hiszem kinéztem még pár "gyerekszemmel" regényt, de hirtelen nem jutnak eszembe. Miamona, te nem emlékszel? 

4. Al Dente - olasz szerző

Alessandro Baricco, aki költőien ír prózát. A Háromszor hajnalban mindenképp sorra kerül idén, de lehet, hogy még más is. :) Szóba jöhet még Niccoló Ammaniti is, akitől listás nálam az I'm not Scared (Én nem félek)
Erről a kategóriáról egyébként egy finom, bazsalikomos-paradicsomos tészta-egytálétel ugrik be és csorog a nyálam! Ejnye, Mia! :D 




5. Made in Hungária - magyar szerző magyar műve

Sok a lehetőség, mutatok egy-kettőt, amikre lehet számítani: 


A montázs címe: varietas delectat! :D 

6. Borzongás - bármi borzongató!

Nick Cutter: Mélység című könyvét nagyon vártam tavaly, mégsem került sorra, illetve a Madarak a dobozban is erősen borzongás-gyanús, nem beszélve a Horrorstörről! 




7. Hát ez kriminális! - olvassunk krimit! 

Huhúúú, ez az, ami nekem nem lesz nehéz, biztos beficcen néhány Maigret, és Rowling is, csak Galbraith néven, valamint lehet, hogy még a krimi királynőjéhez is visszatérek majd. :) 




8. Cím: Eres ökör? - hülye/fura című könyv

The Girl Who Circumnavigated Fairyland in a Ship of Her Own Making? :D Elég dilinyós cím? ;) 




9. Mestersége? - középpontjában valami számunkra érdekes mesterség bemutatása áll. 

Ez feladja némileg a leckét. Lehet, hogy ő lesz ki-jollyzva?


Forrás.
10. Hahota - humoros könyv

Jonassontól már tavalyra is beterveztem a második regényét (The Girl Who Saved the King of Sweden), de végül csak a Gyilkos-Anderst sikerült olvasni tőle. Plusz szeretném még Fredrik Backman mindkét könyvét olvasni, és ha jut rá időm, Gerald Durrelltől is jólesne némi állatos hahota. :) 


Fredrik Backman - Forrás.

+1 Játszd újra, Sam! - újraolvasás

A Fevert és a HP-t is be szeretném iktatni újraolvasásra idén, szóval elméletileg nem lezs hiány ebből a kategóriáből, hisz az összesen 14 könyv. :D 




Jelentkezzetek ti is, ha szeretnétek, akár saját listával, akár Miamona listáját pipálgatva! :) 

12 megjegyzés:

  1. Szívbizsergető tervek! Hajrá PuPilla!!! Lehet kéne csinálni egy leghülyébb című könyvet találó versenyt is, jó esélyekkel pályázhatnál! :DDD

    VálaszTörlés
  2. tényleg, Valente könyvének is fura címe van. nem is rossz ötlet.
    a mélység is eszembe jutott a borzongásnál, és tényleg, feverbornt fogunk olvasni. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A Mélység szerintem tökéletes erre a kategóriára. :) Apropó Feverborn, nekivágtam a Fever-újrázásnak! :D

      Törlés
  3. De jó kis tervek :) Nekem a kilencesre ugrott be egyből egy cím és egy fura foglalkozás, ezért fontolgatom hogy játszom ill. a hülye címre esélyes Dick az Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal?-lal ami úgyis várólistás :D ahogy a Valente sori második része is aminek még furább a címe :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! Mi ugrott be? (már Miamonánál is kérdeztem) Nekem semmi nem jön egyelőre... :D
      Fú, az elektronikus bárányos cím mindent visz! De a Valente köteteknek is jó címük van - azért maradok az elsőnél elsőre! :D

      Törlés
    2. Nem láttam, bocsi :)
      A rénrendőrök a Sámándobból (skandi krimi). Ennél hülyébb foglalkozást mostanában hallottam :D

      Törlés
    3. Nem baj, csak kíváncsi voltam. :) óóó. Mi a fenét csinál egy rénrendőr? Irányítja a rénszarvasforgalmat csúcsidőben?! :D

      Törlés
    4. Gondolom, még ennyire sem izgalmas :)))
      A fülszöveg ad némi fogódzót ;)

      Törlés
    5. Elolvastam, köszi! :)
      mondjuk érdekesnek érdekes "mesterség", de még majd keresem az "igazit" erre a kategóriára. Egyébként tavaly is kijollyztam egyet, lehet, hogy az lesz belőle. :)

      Törlés
  4. Nagyon tetszik ez a kihívás nekem is, Miamona kategóriái is, de nyilván csinálok saját listát. :) Már alakul, majd kiteszem.
    A Madarak a dobozbanon én is egyre jobban gondolkozom, Bariccót meg épp tegnap kezdtem el, de még mindig nem jön be szegény. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tök jó, hogy részt veszel te is, kíváncsian várom a kategóriáidat, remélem lesz benne utazós is! :)
      A Madarak a dobozban nálam van kölcsönben, mindenképp fogom olvasni a közeljövőben. Melyik Bariccót is olvasod? Történet? Azt még nem olvastam. A Mr. Gwyn nagyon szuper!

      Törlés