Oldalak

2016. január 30., szombat

Januárom-parapompompom

Forrás
Nem igazán nevezhetem ezt a posztot beszerzős posztnak, mert a hónapom ilyen szempontból elég gyér volt: egyetlen könyvvel gyarapodott csak a könyvespolcom, méghozzá Joe Abercrombie-tól a Half the World - A harcossal, recipéldányként. 
Nem bánom, hogy nem kapott el a hév, van elég könyvem úgyis még egy jó darabig, és a tudatos vásárlás jegyében akarom tölteni 2016-ot ugyebár - ami persze könyvmolyoknak más mérce... Szóval cirka 50 körül maradni a beszerzésekkel. :) 

Olvasásilag vegyes volt a hónap. Eléggé elakadtam, és bár hó elején gyorsan befejeztem még a tavalyról maradt Khaled Hosseinit, rajta kívül még mindig olvasok decemberben (sőt, lehet hogy novemberben?) elkezdett könyvet, egyszerűen alig csúszott, aztán belevágtam nagy sebbel-lobbal a Marija Morevnába is, de nincs hangulatom, nagyon tépáz és komor, kicsit félretettem. Ebből aztán az lett, hogy rövidebb kötetek után nyúltam, elolvastam két madaras mesét: A hollókisasszonyt és a Senki madarát, előbbi egész addig tetszett, amíg utóbbi aztán meg nem babonázott, és rájöttem Szabó T. Anna sokkal csodásabbat alkotott hasonló műfajban, mint Niffenegger. 
Az Abercrombie könyv. :) 
Ami igazán magával tudott ragadni, az Moning volt januárban, fogtam magam ugyanis, és fejest ugrottam a Fever-sorozat újraolvasásába, lévén, hogy megérkezett az újabb kötet, a Feverborn. Egy ismétlés rám is fért most belőle... Igaz, az első 5 kötetet immáron negyedszerre olvasom, de az Iced és a Burned bizony csak egyszer voltak meg (pedig Iced-ból kettőre emlékeztem)... Izgalmas utazás most másként figyelni egyes jelekre, elejtett mondatokra. Majd lesz egy újraolvasós összegző poszt belőle. Most az ötödik könyvben vagyok, nem sikerült a teljes szériát lenyomni januárban, de persze nem is volt cél. Viszont februárban már a Feverbornt szeretném olvasni! :) 
Összesen egyébként 7 könyvet fejeztem be januárban, ami nem is rossz. :) (Ha valaki megzavarodna a kihívásos számlálótól a jobb sávban, annak mondom, hogy a Goodreads nem számolja az újraolvasásokat sajnos... Illetve beírhatnám idénre őket, de akkor az felülírja az előző dátumot, és abból az évből távolítja el az olvasást... Hogy lehet ilyen béna egy olvasós oldal, hogy ezt nem veszik figyelembe? Dude... -.-')
UPDATE: ma sikerült befejeznem végül a régóta húzódó olvasásomat, így 8 befejezett könyvvel zárok, és már nincs tavalyról vonszolt tartozásom! :) Juhé!

Az év végi összegző posztomban említettem, hogy szeretnék majd csinálni tematikus hónapokat, és valamelyest sikerült összehozni most is egyet, félig-meddig, bár ez nem volt tervben, és csak utólag tudom prezentálni... Eléggé madaras hónap lett ez! :D A két madaras mesén kívül a Marija Morevnában is elég fontos szerepet játszanak a madarak, madárból alakulnak át férfivá egy furcsa kis ház leányainak kérői... 
Ezen felül rendkívül Barrons-tematikus is volt a hónap. :D Élvezettel fuldoklom Jericho Z. Barrons túltengésben! :D 

A vcs-vel sajnos nagyon rosszul kezdtem, egyet se olvastam el, a Morevnába épp csak belevágtam, de majd február-márciusban behozom a lemaradást rövidebb kötetekkel, továbbra is reménykedve, hogy nem jön sok új, nagyon vágyós könyv... :) 

Februári tervek: 2-3 vcs-könyv, a jelenlegiek befejezése, Fever-újraolvasás befejezése, és az új kötet elolvasása, max. 5 könyvbeszerzés. :) Meglátjuk mi lesz belőle. :) 

A többiek zárásai: 

10 megjegyzés:

  1. Szép hónapot tudhatsz te is magad mögött, és az egy könyv meg teljesen kezelhető :D
    A tematikus hónap ötlete tetszik - az enyém egy kis Virginia Woolf, meg több önismereti könyv hónapja volt.
    Vcs-t meg mindig teljesíteni szoktad, szóval még előtted áll 11 hónap!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! Igen, kezelhető, és ma előreláthatólag végre bele is vágok a Half the Worldbe :)
      Hát, én nem így terveztem a tematikus hónapot, hanem hogy előre megmondom mi lesz a tematika benne, de ahogy írtad, erre is vonatkozik, hogy még van 11 hónapom rá, szóval lesz rendesen is. ;) VW, igen, most sokatoknál előjött! :)
      Az túlzás, hogy mindig teljesítem a vcs-t, de igyekszem idén is. :)

      Törlés
  2. Úgy látom sokan vagyunk egyeskék ebben a hónapban. :)
    Sajnálom, hogy az olvasás kicsit kevésbé ment, de azért Moning segített, ahogy látom. :) És igen, nekem se számolta bele az újraolvasást a Goodreads, ezt én is szomorúan vettem észre. :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, elég sokan! :D Mintha összebeszéltünk volna! ;)
      Igazán fejleszthetnének valamit a Gr-en, rengeteg könyvmoly olvas újra, tiszta igazságtalanság, hogy azokba az évekbe nem számolja bele, csak az eredeti olvasás évébe. :(

      Törlés
  3. Mindenki milyen kis visszafogott így januárban :) Jól esik egy kis könyves nyugalom, aztán majd nem győzzük kapkodni a fejünket tavasszal.
    Ne aggódj a vcs miatt, ha belelendülsz akár két hónap alatt kipipálhatod :)
    Annyira élvezetes látni, olvasni, hogy a Tündérkrónikák a sokadik alkalommal is ennyire el tud varázsolni. (Nekem az 5. kötet még mindig nem került sorra. Pedig az első négyet majdnem egyszerre olvastam el.)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Éljen a visszafogottság! :) Na igen, a könyvhéttől kezdődően lesz még jajgatás. :D (vagy már előtte is?!)

      Ó, nahát, pedig az ötödik magasan a legjobb szerintem, remekül csavarja meg a dolgokat, és simít ki szálakat, miközben még mindig ezernyi rejtély kerül elő! Hogy bírtad a cliffhanger után abbahagyni a negyediknél?! :D

      Törlés
  4. Barrons-tematikus hónap :D Ójessz. :)
    Most én is boldogan tobzódom a dublini ocsmány tündérek világában, csak még be kéne szereznem a két utsó részt.

    Szegény Goodreads tényleg kicsit kuka, érthetetlen, hogy ezt a feature-t miért nem fejlesztették még le. Úgy tűnik, szerintük az újraolvasás ördögtől való. :D

    Bizony pacsi az egy könyvhöz (bár már nincs ott a linkelésnél, de tegnap még láttam :P)!

    Különben 2016-ban én is törekszem a tudatos vásárlásra, eddig egész jól megy. Nem csak könyvek, hanem minden téren - minőségi dolgokat venni és abból indokolt mennyiséget lehetőleg.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ójessz, és a legjobb, hogy két hónapig is kitart! :D Barronsba mindig újra bele kell szeretni, akármilyen egy állat is! :D

      A Gr érdekes, mert önmagában nem hagyja figyelmen kívül az újraolvasást, van egy read-count az adott könyvnél, aminél mutatja is szépen hogy 3 vagy 4, de nem értem én sem, miért nem lehet ennek megfelelően az évekhez is számolni...

      Ja, bocsi, kitöröltem közben a pacsis részt, mert rájöttem, hogy te is egyet szereztél be, aztán Nita is, szóval igazából pacsi mindenkinek! :D
      Meg még most is gyorsan update-elni fogom a posztom, mert ma befejeztem végül még egy könyvet és még január van. :D

      Ez jó terv! :) De azért néha el kell csábulni néhány jó kis beauty-cuccra, még ha felesleges is. ;)

      Törlés
  5. Magam sem tudom, hogy csináltam, de egy beszerzésem sem volt januárban, pedig születésnapom is volt. És a VCS-ből egy könyvet már el is olvastam. Fura, nekem is év elején nagy volt a lendület, egy hét alatt négy könyv, azóta meg csomó dolgom volt...
    A tematikus hónap jól hangzik, bár én nem hiszem, hogy tartani tudnám... Eléggé rapszódikus hangulataim tudnak lenni.
    Ezt a goodreads-es dolgot nem is tudtam. Mekkora ökörség!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, akkor nem is kaptál ajándékba most könyvet?
      Ügyes vagy, énekem most nem jött a lendület, a Marija Morevna az első vcs-s könyvem, és eléggé megakadtam vele januárban...
      Az utolsó hetek akkor úgy tűnik neked is telizsúfolódtak.
      Na igen, a tematikus hónap is néha jó utólag, de nem így terveztem azért. :D Előre kijelölve nehezebben tartja az ember.
      Ökörség bizony. :( reménykedem, hogy lesz valami fejlesztés előbb-utóbb

      Törlés