Oldalak

2015. december 2., szerda

Poszt-turkáló: Emerenc

Forrás
A következő Szabó Magda, amit áthozok a régi bejegyzések közül a Poszt-turkáló rovatban, az nem más, mint Az ajtó, ami talán az egyik legjobban elhíresült műve a szerzőnek. A belőle készült filmet nem láttam, bár egy ideig meg akartam nézni, végül úgy voltam vele, hogy nem szeretném megmásítani az élményt, amit a könyv adott.

Az eredeti bejegyzés 2011. 04. 19-én íródott, és sajnos nem az, amit elsőre megírtam, mert valami hiba folytán elszállt, én meg dühöngtem persze, és írtam egy újat, megpróbálva visszaemlékezni az előzőleg megfogalmazott sorokra.

Szabó Magda Az ajtó


Az előzőleg, elsőre megírt, megszenvedett blogbejegyzésemet elvitte egy technikai hiba... Így aztán ez csak silány visszaemlékezési rekonstrukciós próba. :(
Az Abigéllel való késői megismerkedésem után tudtam, hogy a többi Szabó Magdát is szép sorban meg szeretném ismerni. Elöljáróban annyit tudtam erről a könyvről, hogy sokan olvasták, jó véleménnyel vannak róla, és azt is felcsippentettem valahonnan, hogy önéletrajzi ihletésű írása az írónőnek.

Az első mondata meglepett: "Ritkán álmodom." A véletlenek furcsa játéka, hogy A gólyakalifa sötét álomképeiből a következő elkezdett könyvben is az első mondat is egy álomba vitt, ami szintén nyomasztó volt, de a történet kezdettől érdekelt, vonzott.
Az ajtók mindig érdeklik az embereket. A zárt ajtó frusztráló, a nyitott akár ijesztő is lehet. Szabó Magda ajtója egy nehéz és elnehezítő, megrázó erejű olvasmány. Le lehet írni miről szól, de nem fog sokat mondani, a szavait, a mondatait kell megismerni ahhoz, hogy összeálljon valamivé. A történet a szerző kapcsolata házvezetőnőjével, Szeredás Emerenccel, aki senkit soha nem enged be a lakásába az előtéren túl. Zárt ajtók. Ugye? Nem mozgatna meg a leírás sokakat.
Hangoskönyvként ismertem meg, de nem bánom, nem esett nehezemre figyelni rá, mert Kútvölgyi Erzsébet szépen, és igazi beleéléssel olvassa fel, és mert olyan csengő, igazi magyarsággal van írva, mégsem nehezülnek el a mondatok a cifrázástól: a kurtábbak arcon csapnak, a hosszabbakkal el lehet ringatózni, vagy épp sodródni. A nevek is a bűvöletükbe kerítettek megint: Viola, Sutu, Adélka, Polett. Az alezredes. A gazda. Őket is bevésődve lehet megjegyezni, mert Szabó Magda valahogy végig közéjük vonja az embert, álljanak bár távol korban, meggyőződésben.

"Emerenc az előtéren helyet mutatott a nejlonnal letakart, makulátlan asztalnál, leültem. Itt mindig vastag, súlyos szag tört ránk, klór, háztartási tisztítószer és valami légfrissítő émelyítő keveréke, a ház egyébként már hallgatott, az ablakok sem világítottak már sehol. Nappal nem vevődött észre, de most, hogy csak mi hárman voltunk az előtérben, és ha nem is igazi szellemóra, de éjszaka volt, hirtelen érezni kezdtem valamit én is annak vagy azoknak a jelenlétéből, akik Emerenc lakásában élnek. Nesz hallatszott a nagy csendben, puha nesz, Viola a réshez guggolt, és sóhajtozni kezdett; ha bekívánkozott valahová, volt egy különleges jelzése, ami leginkább emberi nyögéshez vagy mély, kínos lélegzéshez hasonlított. Minden tekintetben rendhagyó este volt, valahogy nem kellemes, harmonikus, inkább zavart ígérő, rendes körülmények között ritkán elemeztem, de olykor azért nekem is eszembe jutott, szinte semmit se tudok Emerencről, jószerivel csak a mániáit és szépen esztergált kitérő válaszait ismerem."

Emerenc alakja zseniális. Elképzelhetetlen hogy ilyen volt, és mégis elhiszem, hogy pont ilyen volt, ahogy meg van írva. Őrült és bölcs egyszerre. Mániákus, érthetetlen, mégis tiszta, világos. Egyszerre volt dacos kölyök, irgalmas szamaritánus és ateista szűz mária. Hadvezéres, kemény alkat, de neki is van puha része a páncél alatt. Nem is kevés. Elmesélt gyermekkora megszorongatta a torkomat, és meg is siratott.
Súlyos, nyomasztó olvasmány, de nagyon érdemes volt elolvasni, és biztosan visszatérek még hozzá egyszer később, újraolvasni.

Értékelés: 10/9,5 Nehéz róla írni, nehéz értékelni. Amiért nem kap tőlem teljes tíz pontot, az az, hogy a végén vártam az igazi falhozvágást, de nem akkor jött, hanem korábban több, kisebb is, nagyobb is, ezért végül egy kicsit hiányérzetem támadt. Mást, rosszat, kritikai pontot keresve sem találhatok.
Szabó István megfilmesíti a könyvet.


"Ritkán álmodom. Ha mégis, verejtékben fürödve riadok fel. Ilyenkor visszadőlök, megvárom, míg a szívem megnyugszik, s eltűnődöm az éjszakák kivédhetetlen, mágikus hatalmán."
 

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Később bántam már, hogy ilyenekkel foglalkoztam ennél a remekműnél, mint fél pont levonása... Ez a könyv tökéletes a maga nemében, és az emléke azóta is rezonál bennem.

2 megjegyzés:

  1. Az Abigél után ez a Szabó Magda-könyv tetszett legjobban, pedig már alig emlékszem, miről szólt, csak arra, hogy milyen nagy hatással volt rám.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem nagyon sok minden megmaradt, főleg a vége. De néha a legjobb részek csak olyan hétköznapi történések benne, nincs rajta fogás, mégis annyira szépen van megírva. :)

      Törlés