Oldalak

2015. június 7., vasárnap

Leon Leyson: A lehetetlen valóra vált

Nagyon örülök, hogy Leon Leyson, aki igazából Leib Lejzon néven látta meg a napvilágot, megírta ezt a könyvet, ezt a regényes formában tálalt igaz holokauszt-történetet. Túlélőtörténet ugyan, de mégsem hatásvadász. Szerényen és halkszavúan meséli el egy család borzalmas szenvedéseit a zsidóüldözés, gettók és koncentrációs táborok idejéből, akik mégis "szerencsésnek" mondhatók. 

Fülszöveg: "Még a legsötétebb időkben is – és főleg akkor – helye van az erőnek és a bátorságnak. Leon Leyson volt az egyik legfiatalabb, aki Oskar Schindler listájának köszönhetően élte túl a holokausztot. Leon Leyson (eredeti neve Leib Lejzon) csupán tízesztendős volt, amikor a nácik megszállták Lengyelországot, és családjával együtt be kellett költöznie a krakkói gettóba. Hihetetlen szerencsével, kitartással és ügyességgel Leyson túlélte a második világháborút, és elviselte az ördögien gonosz plaszówi lágerparancsnok, Amon Göth kegyetlenségét. Végül egy bátor és mindenre elszánt férfi, Oskar Schindler volt az, aki megmentette Leyson, valamint szülei és két testvére életét azzal, hogy az ő nevüket is felvette azoknak a munkásoknak a listájára, akiknek a gyárában kellett dolgozniuk. Ez a névsor vált Schindler-listájaként híressé. 
Leon Leyson elbeszéléséből hiányzik a gyűlölet és a bosszúvágy. A visszaemlékezés tökéletesen megragadja annak a fiúnak az ártatlanságát, akinek hihetetlen borzalmakat kellett túlélnie. A méltóság és a remény könyve ez, mely regényes formában tárja az olvasó elé az elképzelhetetlent."

Leon személyesen ismerte Oskar Schindlert, a listáján szerepelt a neve, és Schindler az egész családjukat többször is kihúzta a biztos halál torkából. Néha ez egész elképesztően kevés dolgon, vagy nagyon kevés időn múlt, és kellett hozzá Leon halált megvető bátorsága is, hiszen nem egyszer próbálkozott olyan dolgokkal, amik miatt azonnal főbe lőhették volna - hiszen egyébként is, ezt minden különösebb ok nélkül meg is tették... 

Sok-sok évvel később Leon találkozhatott Schindlerrel, újra, és a férfi megismerte őt, nevén szólította. Bár számtalanszor láttam már a Schindler listája című filmet, hamarosan meg kell néznem újra, hogy felelevenítsem... Jó tudni, hogy Oskar Schindler nem egy hollywoodi kitaláció... 

A könyvecske rövid és olvastatja magát. Néhol kemény, és torokszorító, a kínzások, a rettenetes éhezés, és az értelmetlen erőszak mind húsba vágnak, de tudva, hogy a szerző túlélte ezt a kálváriát, az ember könnyebb szívvel tudja olvasni. 
Nagyon ajánlom mindenkinek, aki érdeklődik a holokauszt iránt, jó, hogy egy ilyen könyv megjelenhetett, és talán fiatalabbakhoz is eljut. 

Értékelés: 10/10 Igényes kiadás, gyönyörű, a témához illő külsővel, belül térképpel az utazásokról, hányattatások útvonaláról, fényképekkel a Leyson családról, nem utolsósorban pedig egy szép igaz történet, irodalmi tolmácsolása.


6 megjegyzés:

  1. Engem meggyőztél, bár ehhez nem kell sok, hisz a téma érdekel. Minket anno középiskolában kötelező mozizás keretében vittek el a Schindler listájára. Néma csönd és döbbenet volt a vége. A mai napig előttem van a kis piros kabátos kislány, meg párszor megnéztem azóta újra, de mindig megvisel és annyira tudom benne utálni az egyik kedven színészemet, Ralph Fiennest, :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Engem is nagyon érdekel a téma, érdekes szelete a történelemnek, bármilyen morbidul is hangzik ez.
      Nagyon szeretem a Schindler filmet, és hát igen, Fiennes... lehet utálni benne. Liam Neesont meg szeretni. :)

      Törlés
    2. Igen, engem is mindig kicsit zavar az, hogy a történelem ezen része, illetve a világháborús sztorik érdekelnek, de hát ez van.
      A zongoristát láttad? Na, az még egy hasonló kaliberű torokszorítós film. Az megvan DVD-n, de még nem mertem újra megnézni.
      És persze Liam Neeson is nagyon szuper, azt a pasit is imádom :)

      Törlés
    3. Engem kb. semmi más nem mozgat meg a történelemből. Köszi az ajánlást, még nem láttam A zongoristát, de most már ezt is meg szeretném nézni. :)

      Törlés
  2. Nézegettem ezt a könyvet korábban, de eddig nem voltam benne biztos, hogy akarom-e. Most már az vagyok. :) Az Árnyalatnyi remény ugrott be róla elsőnek (amit nagyon szerettem, még ha kicsit furán is hangzik).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Óóó, de jó, hogy ezt említetted, nekem is megvan egy ideje az Árnyalatnyi remény, előrébb veszem a listámon. Furán hangzik igen, amikor kemény, nehéz témájú könyvekre azt mondjuk, hogy "tetszik" vagy "szerettem", de azt hiszem mind tudjuk, mire gondolunk ilyenkor. :)

      Törlés