Oldalak

2015. február 1., vasárnap

Január '15

Forrás
Azt mondhatom elég jól indult az év könyvek szempontjából, és a január igen termékeny volt. 10 könyvet olvastam, ami elég nagy számnak tűnik, de persze voltak benne rövidebbek és hangoskönyvek is. 
Belevetettem magam a várólista csökkentésbe, félig-meddig egyrészt szándékos volt ez a nagy előnyszerzés, hiszen mind a sima, mind az alternatív listát szeretném végig kipipálni, másfelől pedig kedvem is volt konkrétan ezekhez a könyvekhez. Szóval a várólistával úgy állok most, hogy hármat már elolvastam, kettő másik pedig folyamatban van. :) 

Hangosoztam, Rejtőztem, Kinselláztam, olvastam az új Fever könyvet, a Burned-öt (poszt nemsokára!) és kommunikáltam Louise Waltersszel, aki megajándékozott a könyve egy dedikált példányával. :) Ennek köszönhetően az én másik példányomat most megnyerhetitek >itt<. Február 3-én éjfélig lehet jelentkezni a válaszokkal!



A januári olvasások 

Rekordszámú poszt született a hónapban: 17, ilyen sok egy hónapban már vagy két éve nem volt, és eleve, sosem szokott lenni. Volt köztük persze a játék is, és Témázás is, amivel a decemberi szünet után ismét visszatértünk a csajokkal, és a negatív karakterekről cseréltünk eszmét. :) 

Ami a beszerzéseket illeti, 2 könyvet vettem, és kicsit gondolkodtam, hogy betegyem-e őket ebbe a zárásba, mert már megvannak, de éppen nincsenek még nálam a polcon. Végül úgy döntöttem megmutatom őket, nem bánom, hogy nem nullás a hónapom. ;) A Baricco-életművet szeretném folytatni velük: Háromszor hajnalban, Emmaus.

Gyönyörűek, nem?

Nem voltam olyan jó, mint a többiek, akik többségében egy nagy kövér nullát mutogathattak most beszerzésként, de nem csüggedek, ezeket nagyon szerettem volna, és nem sok, tekintve hogy milyen léptékben fogyasztottam a saját könyveimből is. :) 

Jelenleg épp ezeket a könyveket lapozgatom:
- Tari Annamária, Horváth Gergely: Rád találni (50%)
- J.K. Rowling: The Casual Vacancy (20%)
- Ransom Riggs: Hollow City (10%)

De biztos, hogy nem csak ez a három alkotja majd a februári olvasásokat. ;) 

A többiek januári zárásai: Amadea, Nita, Katacita, Nikkincs, Theodora, Tekla, SzilvamagZakkant, Bookwormgirl, Horsegirl

14 megjegyzés:

  1. De bizony szép a két Baricco könyv, kedvem lett most hozzájuk :)
    Mindenki nagyon ügyes volt ebben a hónapban - sok olvasás, kevés beszerzés :D
    Vcs-vel te is nagyon jól haladtál, én is tervezem hogy februárra többet is beütemezek, most 'másfél'-nél tartok.

    VálaszTörlés
  2. A január úgy látom, hogy mindenkinél mérsékletes beszerzéseket hozott, ellenben az év eleji olvasási láz mindannyiunkat elkapott. :) Úgy tűnik, hogy idén jól válogattuk össze a vcs-t, te is jól belehúztál :)
    Baricco könyveivel nekem is jó lenne tovább ismerkednem, Miamona is mindig olyan szépeket ír róla.

    VálaszTörlés
  3. De cuki az a nagyfejű cica :)
    Jól belehúztunk mind ebben a hónapban az olvasásba! Az Emmaus borítója tök jó! Annyira nem rajongok Bariccóért, de majd még biztos olvasok tőle ezt-azt.
    A VCS-vel is jól haladsz, csak így tovább! :)

    VálaszTörlés
  4. Theodora, nekem az Emmaus eddig olyan sorból kilógósnak tűnt, de rájöttem, hogy az is nagyon szép. :)
    Úgy tűnik mindenki a sok olvasás és kevés vagy semennyi vásárlásra állt rá ebben a hónapban, kísértetiesen ugyanolyan posztokat olvastam :D Pedig eleinte tökre örültem, hogy mennyi könyv lecsúszott januárban, erre kiderült, hogy mindenkinek. :)

    Nikkincs, ezeknél a Bariccónál csak annyi, hogy a Mr. Gwynt érdemes a Háromszor hajnalban előtt olvasni. :)
    Inkább csak valahogy nagyon bennem van, hogy itthoni könyveket olvassak, és ha már, akkor azokat meg a vcs-ről válogattam főleg eddig. :) Plusz kevés a reci, nem kell kapkodni semmi ilyennel. :))

    Katacita, köszi! :) Jaj nagyon aranyos a cica, csak nem Lajos-színű ;)
    Bariccóhoz kell egy kis hangulat, de én nagyon szeretem, ahogy elvarázsol. :)

    VálaszTörlés
  5. 10 könyv, ügyes vagy. :)
    Uhh, a Feverrel nagyon le vagyok maradva... Majd nyáron (amikor több időm lesz olvasni) behozom a lemaradást és Fever-hetet (hónapot?) fogok tartani. :)

    VálaszTörlés
  6. Amúgy hogy tetszikva Hollow city?

    VálaszTörlés
  7. Köszi! Hú, hát ha egyszer belendülsz, nagyon olvastatja magát a sok Fever rész. :) Mennyire vagy lemaradva?

    Nem rossz a Hollow City, rögtön ott veszi fel a fonalat, ahol az előző kötetben elhajóznak. Még az elején vagyok (20%-nál most), eddig egy kicsit soknak találom az "akciójeleneteket", de talán majd meglesz az egyensúly.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A 3. részig olvastam. Szóval eléggé. :D

      Megvárom, mit írsz róla.

      Törlés
    2. Most hirtelen azt hittem a Riggs könyvnek van már három része... :D Úúú, hogy tudtad pont a harmadiknál abbahagyni? :D Legizgibb cliffhanger és az egyik legjobb rész a negyedik! :) Mindenképp ajánlom a folytatást.

      Oké, majd igyekszem haladni :)

      Törlés
    3. Igen, tudom. :D Amikor a harmadik részt olvastam, még nem jelent meg a negyedik rész magyarul, angolul meg nehéz volt (talán nem ezzel kellett volna kezdenem :D). Sok ideig nem tudtam beszerezni, úgyhogy elhalványult az emlék (még 2011(!)-ben olvastam az elsőtől a harmadikig :P).

      Törlés
  8. Óh, de még szép hogy betetted ezeket a csodaságokat. Nagyon imádom az Emmaus borítóját, remélem, hogy tetszeni fog a könyv majd. Grat a posztok számához, nekem eddig 12-nél több sosem volt (abból is jó pár töltelékposzt). Úhh, elég jól nézni a Moning Burned borítója, jaj nagyon kíváncsi vagyok erre az egész világra, csak igyekszem lassan haladni, mert nem lesz mit olvasnom ha nem fordítják le a könyveit.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ;) Még szép!
      Jaj de azért folytasd, végülis 6 kötet le van fordítva, már ezért megéri :) Remélem kiadják a Burned-öt magyarul, olyan hülyeség pont ezzel nem jönni, aminek ekkora piaca van... :(

      Törlés
  9. Szerintem a két könyv az még teljesen jó. :) Mondjuk én még ebben a hónapba sem vettem semmit, a Selyemhernyót szerettem volna nagyon, de végül csak márciusban jelenik meg. :( Azért még van két könyv, aminek nagyon gondolkodom a beszerzésén. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is így vagyok vele, és igazán nagyon tudatosan választottam ;)
      Februárban szintén két könyv néz ki eddig, persze még hónap eleje van, meglátjuk.
      A selyemhernyót is szeretném majd magaménak tudni, az angolt, de nem rendeltem még meg, mivel még a Kakukkba se tudta belekezdeni :D... szóval óvatosan duhajkodok. :)
      Min gondolkodsz, melyik könyveken?

      Törlés