Oldalak

2015. február 12., csütörtök

Janikovszky Éva: A lemez két oldala

Egy kis fantasy és boszorkányság között most pont valami ilyen "földhözragadtra" volt szükségem. Valami hétköznapira, emberire, elgondolkodtatóra. Janikovszky Éva lemezei tökéletesen megfeleltek erre a célra, még ha először nem is tudtam, hogy ez kell nekem.  

A történeteket mindig két oldalról ismerjük meg, de rendszerint ugyanaz az ember meséli el, csak másnak. Arról szól, hogy mit hogy prezentálunk a megfelelő környezetben. Mire játszunk rá, miről hazudunk, mismásolunk, kertelünk. Hogy hogyan parádézunk mások előtt valamivel, ami egyébként állandó fintor-forrás otthon. De arról is, hogy hogyan és mennyit zsémbelünk, hogy amit szabad Jupiternek, nem szabad a kisökörnek... Tanulságos, és kicsit kesernyés utóízt hagy maga után, aki kezd kiábrándulni az emberiségből (*jelentkezem*), az még jobban ki fog, és bólogathat jólesően, de savanyú képpel, hogy igen, pont így, pont ííígy... ugyanakkor jó érzés volt, hogy egyrészt: én nem élek ilyen hülye játszmákkal (a lá Csernus doki), és hogy észreveszem a másokét (és megvetem). 

Pécsi Ildikó felolvasásában minden hangsúly is a helyére került. Élmény volt. 

Értékelés: 10/10

9 megjegyzés:

  1. Most nagyon felcsigáztál. Eszembe juttatta Lázár Ervintől a Berzsián és Didekit, annak is hasonló a témája, bár csak beleolvastam. (Fent van a MEK-ban.)
    Bevallom, Janikovszky Éva nagyon kimaradt (legalábbis nem emlékszem, hogy annak idején olvastam volna tőle), de ideje megismerkednünk :).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi az ajánlást! Megvan a MEK-ről a Berzsián és Dideki, előrébb veszem a listámon! :)
      Kimaradt szegény Janikovszky? Pedig neked szerintem mindene nagyon tetszene, próbáld ki. :) Rövidke írásai vannak többnyire, és könyvtárban mindig lehet találni. Két éve azt hiszem egy kihívás kapcsán elolvastam zsinórban 10 JÉ-t, jólesett, és visszatérni is jó volt hozzá. :)

      Törlés
    2. Köszönöm a tanácsot, megfogadom! ;)

      Törlés
    3. Úúú, Andiamon, szerintem is nagyon tetszene! Én is imádom! És ezt kivételesen én is hangosban hallgattam. Csudajó volt! :)

      Törlés
    4. Ha már ketten mondjátok, akkor pláne elhiszem :). Pécsi Ildikóhoz meg biztosan jól illik ez a hangoskönyv (is) :).

      Törlés
  2. Hoppácska, egy Janikovszky hangoskönyv! :) Ide vele, gyorsan! :D

    VálaszTörlés
  3. Gyorsan meg is hallgattam fánksütés közben. :) Mintha a gyerekkorom jött vissza a három-hatvanas kenyérrel meg az úttörőnyakkendővel. :) De ettől eltekintve rengeteg minden aktuális a mai napig is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Dejó! :)) Örülök, hogy kedvet csináltam, meg is hallgattad és még tetszett is! :)
      És nagyon-nagyon aktuális, valóban.

      Törlés
    2. Janikovszky jöhet bármilyen mennyiségben. :) Ezt különben már gyerekkoromban olvastam, de jó volt most újra átélni hangoskönyvben. :)

      Törlés