Oldalak

2014. november 15., szombat

75 és más számok

Tegnap teljesítettem az év elején kijelölt 75 könyv elolvasását a Goodreads Reading Challenge-en, éljen, éljen! :) Ez persze nem azt jelenti, hogy ennyi volt idénre az olvasás, nem pihentetem a lapozó és könyvemelgető izmaimat, még biztosan belefér egy pár könyv ebbe a szűk másfél hónapba év végéig.

Kattintásra megnőnek.


Például a várólistacsökkentésbe tartozók közül... Az idei várólista csökkentésnél nem csúszkáltam, szinte végig tartottam az egy hónap egy könyv szintet, bár néhol inkább előreszaladva. Most ennek megfelelően még két könyv van hátra a teljesítéshez. Audrey Niffenegger temetős könyvére azt mondtátok többen, hogy őszi hangulatú, úgyhogy a napokban ezt fogom elkezdeni, a másik delikvens még nem biztos, kicsit dévánkozom a Stiefvater-sorozat befejező kötete (Forever) és A csodálatos Waverley-kert között. :) Még jó, hogy volt alternatív listám. Ezen a linken megnézhetitek a listákat, és hogy mit teljesítettem belőle már. 

Ha a Reading Challenge befejezése jelentené a végét az idei olvasásaimnak, azt mondhatom elég jó évet zártam, megismerkedtem pár különleges könyvvel és néhány idegtépően rosszal is! :) Egy csomó Szabó Magdát és Rejtőt is olvastam. Amiket kiemelnék a többi közül: The Book Thief, Rosie Project, Ajvé, Levelek Skye szigetéről, The Help. Lehet, hogy ők maradnak az év végi összegzős poszt top 5-je is? :) 

Az angolul olvasott könyvek száma idén eddig sajnos csak 28, ha jól számoltam, megint elkanyarogtam, de legalább magyar szerzős volt azért nagyrészt, amit még magyarul olvastam. 

Egy kis update még, hogy miket olvasok most:
- Donato Carrisi: Démoni suttogás  - izgalmas thriller, már nincs sok hátra.
- Jeff VanderMeer: Fantomfény - hát őt jól félreraktam, de még idén befejezem, ez biztos.
- Audrey Niffenegger: Her Fearful Symmetry - most fogom kezdeni. 

És viszket a tenyerem, hogy még valami negyedikbe is belekezdjek ;) 

Ti hogy álltok így év vége felé a kitűzött célokkal (ha voltak)? :) 

Forrás

20 megjegyzés:

  1. Jól haladtál! :))
    Nekem sok célom, kihívásom volt/van :D
    Én az évi 100 olvasott könyvet szeretném elérni, (meg a tavalyit meghaladni -117-et) most ha végzek az isztambuli fattyúval akkor meglesz a 14-féle nemzetes kihívás is, vcs - hát még 3 könyv hiányzik.
    Az 'amit főztél, edd is meg' vagyis az idén beszerzett könyvek olvasását elbukom, de egész jól haladtam :) Kevesebb marad következő évi vcs-re :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi :) igazából lejjebb tettem a mércét, tavaly 90-re volt állítva, csak idén volt pár dolog, ami azt hittem jobban fog akadályozni az olvasásban, de mégsem... :) (hurrá)
      Ez a 14 nemzetes jól hangzik! :) én egy ideje már csak a vcs-vel és az évi kitűzöttel "sanyargatom" magam, de ezek nem igazi sanyargatások. :)
      Az adott évben beszerzett könyvek olvasása is jó terv, csak akkor mi a fene lesz az előző és azt megelőző és azt megelőző években beszerzettekkel XD :)

      3 könyv az már nem sok a vcs-ből, húzzunk bele! :)

      Törlés
  2. Juppíí, nagyon ügyes vagy:)))
    Én már nem VCS-zek, jobb ez így, csak idegeskednék miatta, még úgy is, hogy semmi tétje nincsen.
    Az eddigi top ötödből négyet olvastam és hármat imádtam, úgyhogy a Rosie projektet is el kell most már olvasnom, annyian szeretitek! Az angolul érthető, igaz?:) Mert erősen fontolgatom, hogy úgy kéne.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! :) Hát ez van, imádok olvasni :D :D Annyira nem érzem tehernek a vcs-t, jók lettek a listák is, és ha nem sikerül hát nem sikerül, viszont tényleg csökkenteni kell az itthoni olvasatlant ;)
      Hú, dejó, szerintem Rosie-t is szeretni fogod, annyira nem nehéz (szerintem), bár nem is a legalapabb. De nincsenek benne Holtodiglan-féle never-before-seen szavak :D

      Törlés
    2. Nembaj, legalább tanulnék belőle (bár szótárazni soha nem szoktam), most Lena Dunhamet tolok angolul, hát itt is vannak ismeretlenségek azért, de nem foglalkozom vele :D

      Törlés
  3. Én nem tudom mit csinálok rosszul, néha szeretnék ilyen sokat olvasni, de nem tudok... Néha meg örülök, hogy nincs sok időm olvasni... Rajtam se lehet kiigazodni :D
    A Rosie projekt engem is érdekel, most már tuti elolvasom.

    VálaszTörlés
  4. Hú, de ügyes vagy, én idén minden eddigit alulmúlóan keveset olvastam, de nem bánom :) Néha elkap az érzés, hogy dejó lenne falni a könyveket, aztán úgy döntök, hogy jobb most befelé figyelni.
    Tavaly megfogadtam, hogy idénre semmi várólista, kihívás, etc nem lesz, nem is lett, szerencsére. De most kacérkodom egy jövő évi vcs-vel :)

    VálaszTörlés
  5. Szee, ez legyen a legnagyobb baj ;) mindenki olvasson annyit, amennyi jólesik na :D
    Rosie-val való viszonyodra kíváncsi leszek!

    Ilweran, köszi, hát most eddig ennyi esett jól, de értelek, néha nekem is a befelé fordulás kell éppen. A Vcs-t nem veszem olyan komolyan, de örülök ha sikerül, örülnék ha megint sikerülne :) te se vedd kötelezőnek, csak egy kis játék ez is. :)

    VálaszTörlés
  6. Ügyes vagy, és olvass Niggeneggert :)
    nekem idén nem fog összejönni a reading challange, csak ha kitöröm mind2 lábam és otthon kell üljek ebben a másfél hónapban...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Okééé :)
      Hát sebaj, majd legfeljebb kiírja a Gr, hogy nem teljesítetted, sőt, szerintem ki se írja, olyan rendi :D

      Törlés
  7. Ügyes Pilla.:)
    Nekem a 24-es VCs listából 9,5 van hátra, az idén beszerzettekből asszem 7. Ennyit már tuti nem olvasok el idén, de 58-at sikerült az itthoni olvasatlanokból, szóval nagyon király-lánynak érzem magam.:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! Húú, 58 otthoni az nem semmi, tényleg király-lány vagy :) :)
      Ha nem sikerül a vcs 24, hát istenem, de akkoris marhajól teljesítettél abban is. :)

      Törlés
  8. Ügyiiii vagy! :) Bár már rég megfogadtam, hogy nem a mennyiség számít, most mégis kicsit irigy vagyok, hogy ennyivel több "világba" csöppenhettél... :) De azért boldog vagyok az én eddigi harminckettőmmel is. "Normál" emberek így is a szívükhöz kapnak, hogy hát mit csinálok én, éjjel-nappal csak olvasok... :D Pedig nagyon nem. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! Én se szeretek a mennyiségre menni - egyetlenegyszer elég volt, amikor el akartam érni az évi 100 könyvet feltétlenül, de nem okozott olyan nagy örömet, mert egy rakat leporellót olvastam el hozzá... most hogy igazából nem is erőltetem, és hosszabb könyveket olvastam, mert azért tényleg ez az év teli van ~400 oldalasakkal. Szóval így jött ki :) Normál emberek... azok nem normálok :D :D

      Törlés
    2. Muglik... azaz buklik :D A 100-as álomhatár nekem is megvolt pár éve, sőt 101! :D és egy darab leporelló sem volt benne! *kihúzza magát* Máig nem tudom hogy csináltam, de nagyon büszke vagyok magamra. :D Viszont most már csak jólesően, minőségit ;)

      Törlés
    3. Muglik! Így van! Közben most vettem észre, hogy gyanúsan befejezetlen mondatomat elvágtam elegánsan egy szóvallal :D :D na mindegy.
      Nekem 111 volt 2012-ben.

      Törlés
    4. Ajj, akkor te nyertél :P eddmegahalat... :D

      Törlés
  9. Gratulálok! :)
    Nekem is nemsokára meglesz a Goodreads kihívás, elvileg teljesítettem is, csak jó pár mesekönyvet nem találtam fenn, feltölteni meg lusta vagyok. :D Nekem 80 volt a célkitűzés.
    Sajnos a VCS-t én elbukom már biztosan, még egy sci-fis kihívás van, amit mindenképp szeretnék teljesíteni, meg az a kihívás, amit Amadeáékkal csináltunk magunknak szűk körben, onnan már csak egy könyv van. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi!
      Ha akarod viszek fel neked pár könyvet :) de nem is olyan nehéz :)
      Sajnálom a vcs-t, de sebaj, lehet újra próbálkozni nemsokára :D

      Törlés