Oldalak

2014. szeptember 29., hétfő

Poszt-turkáló: My Sister's Keeper

Forrás
Amikor épp kedvem van, és friss bejegyzésem nincs, ki fogok tenni néhányat a régi, freeblogon íródott posztjaim közül, erről szól a poszt-turkáló. :) A következő választás ismét egy 2009-es posztra esett, Jodi Picoult-tól a My Sister's Keeperre, ami különösen kedves számomra, nagyon szerettem olvasni a könyvet, kedvencem lett, de a posztot magát is nagyon szerettem összehozni, és megpróbálni visszaadni az élményt. 2009.09.25.-én írtam.



Jodi Picoult: My Sister's Keeper

Nekem ilyen kiadásban van meg.
Lehet, hogy ezt a könyvet hagyni kell magunkban elülni, de én mégis nagyon frissen szeretnék írni róla. Talán mert tudom, hogy úgyis mindig felkavaró marad. Fairy bejegyzése (a link már nem él persze...) nyomán buzdultam fel annyira, hogy szinte néhány napon belül megszereztem a könyvet magamnak. Magyarul A nővérem húga címen kapható. 

(nincs spoiler)

A napjainkban játszódó regény egy bő hetet ölel fel egy amerikai család életéből. Apa, anya, három gyermek. De semmi sem átlagos. A család középső gyermeke, Kate APL-ben, a leukémia egy ritka formájában szenved kétéves kora óta. A nagyfiú, Jesse, nem bizonyult megfelelő sejt- vér- és szervdonornak testvére számára, ezért a szülők úgy döntenek vállalnak még egy babát, akit genetikailag meg is terveznek, hogy Kate számára életmentő legyen a köldökzsinórvér. Anna tehát rögtön születésekor nővérének adományoz valamit, ami annak az életet, a túlélést jelenti. Azonban a kezdeti jobbulást követően az évek során Kate újra és újra Anna segítségét igényli - sejtek, vér, csontvelő formájában. Amikor Kate 16, Anna pedig 13 éves,  Kate veséi felmondják a szolgálatot, a dialízis sem segít már, és egyetlen esélye Anna egyik veséje.

Anna a jónevű ügyvédhez, Campbell Alexanderhez fordul, hogy beperelje szüleit és elnyerje a teste feletti önrendelkezés jogát.
Ennél többet nem harangozok be magából a történetből, azt hiszem a fülszövegek és a film leírása is nagyjából ezeket az információkat adja meg. De ezek csak sorok. A könyv egészében annyira más. Ritkán olvas az ember  ilyen eredeti történetet, ami megragadja, és meg is tudja szorongatni. Mikor azt hisszük már mindent megírtak, már mindenről hallottunk, már nincsenek olyan megírt szituációk, amik az újdonság erejével hatnak, jön egy ilyen írónő, és ír valami olyasmit, ami újra és újra kinyúl a sorok közül és betűkezeivel arcul csapkod.

Arra számítottam, hogy a történetet két narrátor hangjából halljuk majd, Anna és Kate személyében, váltakozva. Meglepett, hogy az összes szereplő váltogatja egymást, és mindenki mesél, mindenkiről és mindenkitől hallunk. Sara és Brian, a szülők, Anna és Jesse a testvérek, Campbell az ügyvéd, és Julia, Anna bírósági gyámja (guardian ad litem) váltakoznak az elbeszélő szerepében. Vagyis mindenki, kivéve Kate-et. A szereplők rendkívül árnyaltak, és annyi de annyi mindent megtudunk ennek a nem mindennapi, folyamatos küzdelemben élő családnak az életéről, amire nem is számítottam. A kidolgozottság bámulatos. Sara részéről van a legtöbb visszatekintés a 90-es évekből, onnantól kezdve, hogy kislányát diagnosztizálják a betegséggel. De ezen felül Campbell és Julia életéről is mindent megtudunk.

A szerző
Azt hittem könnyű lesz állást foglalni abban, ki az önző, ki milyen ember, ki hogy érez, és ki iránt hogy érzek én mint olvasó.  Korántsem így volt. Már az elején bajban éreztem magam, és Kate-et egyáltalán nem tudtam megítélni, hiszen csak a többi szereplő által leírt párbeszédekben szerepelt. Semmi sem volt fekete és fehér, vagy igen vagy nem. Tudtam megvetni valakit egy-egy mondatért, hogy a következő fejezetben azután mélyen együttérezzek vele és szeressem az áldozataiért, a gondolataiért.
Talán ez a legjobb az egész könyvben, amellett, hogy mennyire egyedi és egyedülálló a története. Hogy valódi, hús-vér emberekről tud írni, akik nem jók vagy rosszak, és akik maguk sem tudják gyakran, hogy mi a helyes, és mi a jó döntés. És akik megkérdőjelezik saját magukat. Vagyis az érzelmeik és a reakcióik is hitelesek és változatosak.

Amellett hogy a történet egyedülállóságát magasztalom, természetesen szólni kell arról is, hogy mennyire szívbemarkoló és megrázó. Olvastam róla már többek blogján és hallottam, hogy mennyien a hatása alá kerültek, és bőséges krokodilkönnyekkel csukták be az utolsó oldal után. Én sem voltam kivétel, bár el kell hogy mondjam (sajnos), hogy annyit gondolkodtam a témán és a könyvön, és a sok blogbejegyzésen róla, hogy azon kaptam magam, hogy elméleteket, lehetséges befejezéseket képzeltem el, és mérlegelgettem, vajon melyik lesz az, amelyikre az írónő is gondolt. És legnagyobb meglepetésemre felvetődött bennem korábban az, ahogy konkrétan be is fejeződik, bár nem ennek szavaztam nagyobb esélyt, hanem egy másik eshetőségnek, de annak is azonos végkimenete volt.


Kicsit sajnálom, hogy ennyit gondolkodtam a végén, de jólesett rágni a témát magamban, és forgatni újra és újra, amit Jodi Picoult is akar, hogy forgassunk magunkban: Te mit tennél? És borzasztó nehéz bármit is válaszolni, és még nehezebb szívvel-lélekkel beleélni magunkat egy lélektanilag és emberileg ennyire összetett és nehéz szituációba. És ha ez nem lenne elég, még az alapszituáción túl is meg tudott lepni az írónő egy-egy végső fordulattal, nem várt epizóddal, amik csak még inkább szájtátva hagyják az embert, ha ez egyáltalán lehetséges.
Ez volt az első Picoult-regény, amit olvastam, de teljesen biztos, hogy nem az utolsó. Szeretném ismerni az összes könyvét, minden történetét, és remélem minden ugyanilyen végtelenül élő, és emberközeli lesz, és természetesen bonyolult is. Emberileg, erkölcsileg elgondolkodtató. Az ilyen könyveket én magamban modern szépirodalomnak tartom.


A filmet még nem láttam, de nagyon kíváncsi vagyok rá. Tudom, hogy másként végződik, mint a könyv, bár nem egészen értem miért, mert szerintem ez elvesz egy élt belőle, akik olvasták, azok tudják mire gondolok. De biztosan meg fogom nézni. Az előzetest már sokszor-sokszor láttam, és a könyv olvasása közben is többször megnéztem, élveztem az arcokat, a zenéket, az érzelmeket. Ezúttal nem bántam, hogy mivel hamarabb láttam az előzetest, ezáltal úgy képzeltem el a szereplőket, ahogy a színészek kinéznek, mert szerintem abszolút telitalálat mindegyikőjük. Úgy érzem a játékukban sem fogok csalódni ha megnézem a filmet.

Mindenkinek meleg szívvel ajánlom Picoult-t, aki szeret szépet, emberit, meghatót olvasni. Azt hiszem csak egyetlen dolog tört meg volna jobban mindenkit aki megismerte a Fitzgerald családot; ha az utolsó lapon azok után a mécsestörő utolsó sorok után (bár nekem mécsestörő utolsó oldalak voltak inkább), ott állt volna az utolsó utáni lapon, hogy megtörtént események alapján.

Bookmarked gondolatok:

"Normal, in our house , is like a blanket too short for a bed – sometimes it covers you just fine, and other times it leaves you cold and shaking; and worst of all, you never know which of the two it’s going to be."
first Monday chapter/Anna



"It’s so easy to presume that while your own world has ground to an absolute halt, so has everyone else’s."
first Tuesday chapter/Sara 
"… no matter who you are, there is some part of you that always wishes you were someone else – and when, for a millisecond, you get that wish, it’s a miracle."
first Wednesday chapter/Anna

"Like anything that’s confined, fire has a natural instinct to escape."first Thursday chapter/Brian 
"… there are some nights when you just want to know, there’s someone else besides you in this wide world."
The Weekend chapter/Jesse 
"You don’t love someone because they’re perfect. (…) You love them in spite of the fact that they’re not."
second Wednesday chapter/Campbell

Értékelés: 10/10 szerintem nem is lehet kérdés.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

A mai napig szeretettel gondolok vissza erre a könyvre, és jó lenne újraolvasni is valamikor, meg újranézni a filmet. (arról is van egy bejegyzés, majd előturkálom) :) 
Azóta elolvastam még pár Picoult-regényt: Nineteen Minutes, Plain Truth, és az előzménynovellák (1. és 2.) a Leaving Time-hoz, amit már nagyon várok. Nagyon várom, holott a polcon is teli van még olvasatlan Picoult-kal, mert bezony összegyűjtöttem majd az összes regényét azóta. :) 

16 megjegyzés:

  1. Hallottam már erről a történetről innen-onnan, de nem tudtam, hogy Picoult írta, valami azt súgja, hogy ő nem az én íróm, de erre a könyvére nagyon kíváncsi vagyok. Szeretem az ilyen dilemázós történeteket.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem a legjobb könyve. Én kicsit bántam is, hogy ezt olvastam tőle először, utána a többi mindig gyengébbnek tűnt. :) Remélem szeretni fogod!

      Törlés
  2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, sajnálom a csalódást! :( Nekem is az volt, csak pozitív. :) Sokan támadják Picoult-t, hogy kiszámítható és hatásvadász, ezekkel valahol egyetértek, de én szeretem, ha vadászik rám! :) Azt viszont, hogy papírmasé figurái lennének erősen cáfolnám. Persze ez is relatív, nem tudom kinek, mitől lesz egy karakter élettel teli, kerek egész, de nálam Picoult egyike azon keveseknek, akik egy-két mondattal elérik, hogy kerekedjen a szereplő. :) Számomra abban rejlik az ereje és titka, hogy remekül megragadja a hétköznapok apró, máskor láthatatlan pillanatait.

      Törlés
    2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    3. Ezt, ha van kedved, kifejted?

      Törlés
    4. A kifejtésre én is kíváncsi lennék. Szerintem roppant hiteles volt, a maga amerikai módján. Hatásvadász néhol ugyan, nekem mégis óriási élmény volt, sajnálom, hogy neked ez is... megint: unalmas :D :D erre már nem tudok mit mondani. Olvass csak skandináv krimit, hátha ott nem lesz semmi unalmas. :)
      Végletekig leegyszerűsített sztori? Idősíkváltásokkal, 5 narrátorral? Egy hitelesen lefestett betegséggel, annak stádiumaival, gyógymódjaival, kezelésekkel, látványos utánanézéssel a témában? Kifogástalanul megalkotott ügyvédi háttérrel? Most-járok-írószakkörre stílus? o.O Minden sorát imádtam, még előadások alatt is ezt a könyvet bújtam, annyira nem bírtam letenni. És ehhez nem kell feltétlenül Jane Austen szofisztikált stílusa.
      Itt pedig kedvemre ömlengtem róla. :)

      Törlés
    5. Ó, de hát most miért... ezt már sosem tudjuk meg, pedig tényleg érdekelt... :(

      Törlés
  3. Én nem kommentálom Zsuzsa hozzászólását, engem pl.Kinsella tud elröptetni messzire, inkább a bejegyzéshez fűznék hozzá. Én is ezzel a könyvével kezdtem, előtte teljesen ismeretlen volt számomra Picoult. Nem blogoltam, nem olvastam blogokat, a könyvesboltokban a szépirodalom vonzott, a helyi könyvtárban azt sem tudták ki ez a nő?! (Sőt elárulom, találtam egy csoportot, ahol szintén nem ismerte a többség, és teljesen jó, hogy ajánlhatom. :) ) Szóval ezzel kezdtem egy pesti könyvtárból, és én is úgy voltam vele, mint Pupi, hogy neház volt jobbat kapnom tőle. A Törékenyt lehúztam, hogy 1:1-ben ugyanilyen, a Házirendnél untam, hogy ugyanolyan formátumú, az Elrabolt az apám kicsit új volt, az jobban tetszett, és a Tizenegy perc lett az abszolút kedvenc. Majd jöttek később az újonnan megjelentek, ezek közül a Vezeklés került az első helyre, de az amish is tetszett. AMit utáltam a gyere haza volt, de nem hiszem, hogy a stílus miatt, hanem a téma miatt.
    Szerintem kevés író járja körül ennyire a témákat, ezért felnézek rá. El kell fogadni, hogy valahol a szórakoztató és szépirodalom között helyezkedik el, mert nem is a klasszikus szépirodalom, de én nem is sorolom a szórakoztatóhoz. Talán ezért sem értik sokan. Vajon ők mit várnak? hatásvadászat, igen, de informatív, tényeket közlő, izgalmas is, és érdekes. Pupi, olvass még néhányat! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Andi :) Kinsella isel tud röptetni engem is, ki lehet kergetni a boltkóros sorozatával a világból, de ahogy egyszer Beával nálad kidumáltuk, vannak azért szórakoztató limcsi könyvei ;) Persze fennáll a kinek a pap, kinek a papné! :)
      Ugyanígy Picoult-val is, nekem például a Tizenkilenc perc volt gyengébb, és klisésebben összerakott. Az Amishos érdekes volt, és ott is sok utánajárás kellett. A többit még nem olvastam, de fogok sokat-sokat, már egy-két kivétellel megvan minden könyve, és ha egy kaptafának érzem, legfeljebb egyenként adagolom majd magamnak nyugdíjaskoromig :D
      A téma körüljárásról, az elefántos új könyvéhez az előzménynovella... bámulatos témába mélyedésről ad tanúbizonyságot. <3 imádtam, és szerintem a kész könyv (Találj rám - Leaving Time) is ilyen pöpec lesz.
      Amúgy lehet mondani, hogy a tárgyalásos részei mindig hasonlóak, de nekem mindig izgalmassá teszi a más téma, szereplők, környezet, stb. :)

      Törlés
    2. én a Szelíd vadakat nem olvastam még, ami az előzmény....majd egyszer, de kíváncsi leszek a következőre. Milyen új témát tud még?

      Törlés
    3. igen, az az előzmény... én nagyon ajánlom! három helyen sírtam rajta, pedig egy nyavalyás 70 oldalas valami csak.. fúh. nagyon jó volt.
      Szerintem az emberi kapcsolatok kimeríthetetlen forrást biztosítanak neki újabb és újabb regényekhez. :)

      Törlés
  4. Tök jó, hogy előturkálod ezeket a posztokat :)
    Én össz-vissz két Picoult-t olvastam, ezt meg az Elrabolt az apámat, sajna mindkettő csalódás volt, de ettől még ti szerethetitek ;) Nem mondanám rá, hogy szépirodalom, ez igazi tőrőlmetszett minőségi szórakoztató irodalom - attól, hogy a témája mély, még az. Rémségesen hatásvadász, igen - afféle amerikai kreatív írás tanfolyamokon tanult patikamérlegen kimért hatásadagolás. Abból a szempontból pedig igenis felszínes, hogy nem megy le a szereplők lelkének mélyére úgy mint pl. Shriver vagy Franzen, ha már... ( :D ) Korrektül összerakja amit összerak, de hiányzik belőle az igazi mélység, amitől azt éreznéd, hogy lenyúl a torkodig, és hetekig nem tudsz szabadulni attól hogy "te mit tennél?". becsukod, oszt kész, el van felejtve - nekem legalábbis ilyen volt. Tény, ezt a műfajt is lehet jól, és Picoult baromi jól csinálja amit csinál, csak tőlem ez nagyon távol áll... De hát nem vagyunk egyformák.
    No de nem is ezért kommentelek, hogy csak fikázzam, vannak erre bejáratott emberkék :)
    Innentől azt hiszem, SPOILER, ha valaki még nem olvasta!
    Inkább az érdekelne, hogy nektek hogy jött le az anya figurája? Én ezt a nőt konkrétan megtéptem volna, akkora egy undorító szűklátókörű fanatikus idiótaként él az emlékezetemben, és egyszerűen nem akarom elhinni, hogy vannak ilyen anyák, akik a gyereküket simán feláldoznák a másikért. Egy ponton kb el is ismeri, hogy csak azért szülte Annát, hogy a nővére donorja legyen, én meg innentől azt éreztem, hogy bakker, diliházba vele... Olyan, mint egy vallási fanatikus, nem néz semmit, csak a kedvenc gyereke gyógyulását és ezért bármit kész beáldozni (a másikat sorsára hagyja kb mert problémás és nincs hasznára, a harmadikat meg szervdonornak szüli). Most komolyan, milyen ember az ilyen?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. És tök jó, hogy ti meg kíváncsiak vagytok rá :)
      Igazad van, teljesen, és azóta hidd el, engem is szétszedett már Shriver és Franzen is szét fog, abszolút egyetértek, hogy az igazán olyan hogy beléd mászik, és nyomaszt és nem ereszt, ily módon Picoult valóban a szórakoztató irodalomba tartozik. Ezt a posztot pedig öt éve írtam, az alatt én is nagyon nagyon sokat változtam és sokat olvastam, mást is, mint azelőtt ;)
      Szerintem is nagyon jól csinálja, amit csinál Picoult, remek érzékkel nyúl ezekhez a témákhoz és az emberi kapcsolatokhoz, pedzeget érdekes és roppant nehéz dilemmákat, és közben mégis szórakoztató, és némileg addiktív :)

      SPOILER!
      nos, kicsit nehéz öt év távlatából nyilatkoznom az anya karakteréről, de arra emlékszem, hogy ezen én is nagyon fenn voltam akadva, hogy kvázi csak azzal az indokkal születik a gyerek, hogy "donor legyen" és hogy Jesse-t, a középsőt mennyire nagyon elhanyagolta az egész küzdelem közepette... ugyanakkor voltak olyan pillanatok, amikor meg tudtam neki bocsátani, amikor megértettem az indokait, vagy együttéreztem, és ezt (is) szerettem az írásban, hogy valahogy mégsem volt egyértelműen elítélendő, amit tett. Lehet, hogy vállalnék én is még egy gyereket, mert annyira szeretném a másikat, hogy bármit megtennék érte - igen, önző áldozatot is hozva? Lehet, hogy közben annyira megterhelne az egész, hogy semmi energiám nem maradna a középső gyerekemre? Borzasztó nehéz szituáció volt, ami a könyvben történt, és egy elég kemény lezárás, az élet "igazságszolgálatatása"?? ...
      Valóvan kissé fanatikus volt a hozzáállás persze, és hát több ponton elítélendő is lehet.

      Törlés
  5. Szia! Nem most olvastam a posztodat az újraolvasásához meg lusta vagyok, de annyi megmaradt, hogy miután elolvastam az azonnali reakcióm az volt, hogy igen ez az. Másnap már a könyv olvasásával telt, és átsegítettel így a Tizenkilenc perc olvasását követő Jodi Picoult válságomon. Az iskolai lövöldözős sztori után úgy éreztem, hogy akkor én most egy jó időre hanyagolni fogom az írónőt, de ez a régi poszt mégis meghozta a kedvem. Köszönöm.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Nana! Nagyon köszönöm ezt a kommentet, úgy örülök, amikor kiderül, hogy egy-egy posztnak vannak ilyen hatásai - ezért érdemes blogolni. :)
      Szóval: én köszönöm! Olvass sok jó Picoult könyvet (meg másikat is). :)

      Törlés