Oldalak

2014. május 20., kedd

Rosemary gyermeke

Tekintettel arra, hogy az Agave Könyvhétre új köntösben megjelenteti, és hogy Katacitának is megígértem, íme a régi bejegyzéseim csak kissé átdolgozott verziói Ira Levin Rosemary gyereket vár című könyvéről és a régi, 1968-as filmadaptációról. :)
A kötet ezúttal Rosemary gyermeke címen jelenik meg.

 
Az új kiadás, Könyvhétre jön! 
Ira Levin: Rosemary gyereket vár 

Felfigyeltem erre a könyvre, méghozzá azért, mert valaki azt írta róla, hogy fiataloknak, ijedőseknek és várandós nőknek nem ajánlja. Hát én fiatal is vagyok, ijedős is vagyok, és ha várandós lennék, akkor még ijedősebb lennék, következésképp ellenállhatatlan vágyat éreztem, hogy elolvassam :D. Könyvcsere révén gyorsan hozzá is jutottam. Amíg a kezembe nem került, csodálkoztam, hogy milyen ronda kisfiú van a borítón milyen érdekes arckifejezéssel. Amikor megérkezett, jöttem csak rá, hogy nem kisfiú az, hanem Mia Farrow a filmből, a híres rövid frizurájával... :)

A könyv egy házaspár, Rosemary és Guy Woodhouse története, akik lakást keresnek és találnak is a neves, de híres helyett inkább hírhedt Bramford épületben. Barátjuk óva inti őket az odaköltözéstől, ők azonban eltökélték, itt maradnak és nem törődnek a babonákkal, pletykával. Rosemary már dédelgeti az anyaság álmát, Guy pedig színészkarrierjét igyekszik építgetni. Minden csodálatosan indul, szinte idilli, azonban hamarosan hátborzongató események történnek egyre-másra. Vajon mi folyik a háttérben? És miért olyan rémesen kedvesek a szomszédok, Minnie és Roman Castevet? Ki használ fekete gyertyákat? Mi az a tannisgyökér?

A régi kiadás
Egy kicsit mást vártam a könyvtől. Mármint, az addig rendben van, hogy nagyjából ismertem a sztorit, és tudtam mi lesz a végkimenetel, de arra nem számítottam, hogy ez ilyen tálalásban jön. Az elején kicsit szenvedtem vele, mert nagyjából olyan szerkezetben voltak megírva a mondatok, mint az én naplóimban - 10 évesen. Vagyis jöttek a tőmondatocskák, és ki mit csinált mi után. Valahogy így: "Hazamentek, megvacsoráztak. Aztán Rosemary elmosogatott és elpakolta az edényeket. Betűjátékoztak. Később szeretkeztek." Pf. Szóval hagyott némi kívánnivalót maga után, és kicsit felhúzott szemöldökkel olvasgattam. De valahogy mégis olvastatta magát. Meg kíváncsi is voltam. Mintha arra számítottam volna, hogy más vége lesz.
Kedvenc értelmetlenül hülye mondat: "Nagyon jól nézel ki, úgyhogy ehetünk." (?)

Rosemary alakja idegesítően naiv, hiszékeny, befolyásolható, már a legelején. Olyan kis szerencsétlen, akinek jót tett volna még néhány év gyerekkor. Később kicsit megbocsátóbb voltam vele, de akkoris elég érdekes, hogy képtelen volt látni a szemétől... Guy... hát róla nem is nyilatkozom. Aki eladja magát az ördögnek, az hagyján, de aki mást... 
Az Ómen filmeket, amik hasonló témát dolgoznak fel, és hasonló történetet mesélnek, többé kevésbé láttam, de azt a régit, a Polanski féle Rosemary's Babyt még nem.
Csodálkoztam, hogy a könyvbéli furcsa nevű Castevet házaspár nevéhez oly hasonló John Cassavetes játszotta Guy Woodhouset. :) Nem rázta ki a stábot a frász tőle??? :)
A Castevet házaspár kapcsán eszembe jutott Joanne Harris: The Lollipop Shoes(Csokoládécipő) című regénye, ami erőteljesen az efféle a kedveskedő, érdeklődő, életedbe belemászó egyénekről és ennek a közelségnek a veszélyeiről szól. A kedveskedők beférkőznek az életedbe, megkedveltetik magukat, és segítenek, szeretnek, még hálásnak is kéne lenned, de egy idő után ráébredsz, hogy tönkretesznek...
Meg voltam győződve róla magamban, hogy ezt a könyvet nő írta, persze aztán rájöttem hogy jé, nem is... De nem tudom, pasasnak hogy jutott eszébe végigvinni ezt a témát. Persze kellett hozzá egy kis perverzió. Vagy sok.
Egészében nem is tudom mit mondjak. Megborzongatott, de az elején nem volt jó a borzongatás, utána lehet hogy hozzászoktam. Aztán többet olvastam egyszerre, és úgy jobb volt, illetve izgalmas is volt a közepe-vége. Korszakalkotó a téma és a történet is, és nagyon híres lett minden formában és feldolgozásban; vitathatatlan, hogy zseniális ötlet.

Értékelés: 10/8 A kellemetlen borzongásokért, Rosemary jelleméért és a gagyi nyelvezetért vontam le, de végül feljebb pontoztam mégis, az ötletért. Kíváncsi lennék a folytatásra (Rosemarynek nagyfia van), de nem hallottam túl jókat róla, úgyhogy nem fogok iparkodni megszerezni-elolvasni. Meg elég volt ennyi sátánizmus egy időre. Vagy egy életre.  :)

Íródott: 2009. 10. 01.


A filmadaptációról

Még októberben olvastam el Ira Levin: Rosemary gyereket vár című könyvét, és nem sokkal utána meg is néztem a filmet. Gondoltam egy pár sort megérdemel, mert szerintem kifejezetten jó a filmadaptáció. Általában a könyveket tartom jobbnak a filmváltozatoknál, de most kivételesen azt kell hogy mondjam ez a könyv a vászonra íródott. Ahogy említettem is a korábbi bejegyzésben, a könyv szövege teljesen forgatókönyvszerű, és a rövid egyszerű mondatok, a leírt cselekvések a párbeszédek mintha csak a szövegkönyvek részletei lennének. A szereplők nagyon jól lettek kiválasztva, stimmelnek, és az angol beszédük tiszta és érthető. Mia Farrow különösen tetszett. 
Az a jó, hogy bár tudja az ember mi fog történni, mégis kíváncsi hogyan, és várja a következő és a következő jelenetet.  Mintha csak azt várnánk, hogy valami mégsem úgy lesz, valami változik. :) A főcímzene nagyon el van találva. Csengő-bongó, és mégis vérfagyasztó dudorászás. :)

Jó volt megnézni. Ugyanaz mint a könyv, talán egy sornyi eltérés sincs, de látni jobb, mint csak olvasni a sorokat, és nagyon szépen megoldották a képi megjelenítést. Nem egy új film, mégis tele van izgalommal.  A színészek mind nagyszerűek, a Castevet házaspár annak rendje és módja szerint hátborzongató, Mia Farrow elbűvölően fiatal, naiv és gyönyörű Rosemary szerepében, Guyban pedig láthatóan ott bujkál a sötét oldal. Roman Polanksinak nem volt sok dolga a forgatókönyvvel :) Az igazi érdem itt Ira Leviné.

Íródott: 2009. 11. 10.

4 megjegyzés:

  1. Itt is ezer köszi :)
    Ronda kisfiú :D:D
    A nyelvezetről írtad, hogy elég gagyi, hát én is pont ettől félek, ha nagyon szembetűnő, akkor elég lehangoló tud lenni. Még mindig nem döntöttem, esküszöm a hülye borító vonz, de lehet, hogy nem történik tragédia, ha kimarad az életemből ez a könyv.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azért ennek ellenére én örülök, hogy elolvastam, és nem is kapott rossz pontot, sőt. :) Viszont, ahogy nézem, ugyanaz a fordítás kerül újra kiadásra.
      Tetszetős az új külső, az biztos. :)

      Törlés
  2. én ezt olvasni akartam, de most már nem vagyok benne biztos.
    a stepfordi feleségek jobb lehet vajon?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. nem tudom milyen a Stepfordi, filmen is csak negyedét-felét láttam, azt tudom, hogy kb az alapsztorija mi. :)
      Jó ez, szerintem azért tetszene, ahhoz képest, hogy milyen régi, és micsoda témához nyúl, azért leköt, és néhol ijesztő is (bár nem a mai standardok szerint).

      Törlés