Oldalak

2014. március 22., szombat

Borítómániát, tetszik parancsolni?

Az úgy volt... hogy kicsit takarítgattam a gépet, és adatokat másoltam és mentettem, amikor a borítómánia nevű mappánál elakadtam egy pillanatra és valahogy mégse akaródzott megnyomni a delete-et, mert maradt benne pár tetszetős kép, amiket nem használtam még fel a régi rovatban - mert havi rovatként régebben mindig keresgéltem a netről olyan külcsínnyel bíró könyveket, amiket szívesen levennék a külsejük alapján a polcról egy közelebbi szemrevételezésre, és ezeket ötösével mutogattam a jónépnek. Nem mindig tartozott hozzá figyelemfelkeltő sztori vagy fülszöveg, de az összes olyan volt, ami valamiért megfogott, és nem biztos, hogy konkrétan a szépsége miatt. 
Végül úgy döntöttem a fájlok között könyékig turkálva, hogy hát jó lesz ez még, félrerakjuk - ahh, pont mint amikor a ruháim és egyéb lomjaim közt matatok. Most pedig, hogy éppenséggel nincs annyi időm olvasni, és blogolni, jól jön egy-egy ilyen félretett poszt. ;)

A borítómánia felélesztéseként jöjjön tehát a virtuális fiókjaimban porosodó paperbackek vagy épp hardcoverek közül egy random válogatás. 

Valamint a kérdés: szeretnétek megint borítómániát, ha nem is havi, de rapszodikus jelleggel? ;)

Claude Lalumiére: The Door to Lost Pages

Rögtön egy nem olyan szép, de valahogy frusztráló, figyelemfelkeltő, elkent borító. A fülszöveg alapján a novellák is érdekesek lehetnek, egy Lost Pages nevű könyvesboltban játszódnak. :) 

"Step through the door to Lost Pages and escape a life you never wanted. On her tenth birthday, Aydee runs away from home and from her neglectful parents. At first, surviving alone on the streets is harsh, but a series of frightening, bewildering encounters with strange primordial creatures leads her to a bookshop called Lost Pages, where she steps into a fantastic, sometimes dangerous, but exciting life. Aydee grows up at the reality-hopping Lost Pages, which seems to attract a clientele that is either eccentric - or desperate. She is repeatedly drawn into an eternal war between enigmatic gods and monsters, until the day she is confronted by her worst nightmare: herself."

Tera Lynn Childs: Sweet Venom

Sötét hangulatú, és még a leányzó copfja is baljósan tekeredik. :) Minotaurusz, görög mitológia és egy klón? YA fantasy, és sorozat persze (Medusa Girls, három részes)

"Grace just moved to San Francisco and is excited to start over at a new school. The change is full of fresh possibilities, but it's also a tiny bit scary. It gets scarier when a minotaur walks in the door. And even more shocking when a girl who looks just like her shows up to fight the monster. 
Gretchen is tired of monsters pulling her out into the wee hours, especially on a school night, but what can she do? Sending the minotaur back to his bleak home is just another notch on her combat belt. She never expected to run into this girl who could be her double, though. 
Greer has her life pretty well put together, thank you very much. But that all tilts sideways when two girls who look eerily like her appear on her doorstep and claim they're triplets, supernatural descendants of some hideous creature from Greek myth, destined to spend their lives hunting monsters. 
These three teenage descendants of Medusa, the once-beautiful Gorgon maligned in myth, must reunite and embrace their fates in this unique paranormal world where monsters lurk in plain sight."

Jackson Pearce: Sisters Red

A szerző a becsapós név ellenére nő, és ez a könyv nem csak figyelemfelkeltő, de úgy tűnik érdekes is, a Fairytales Retold nevezetű sorozatba tartozik, vagyis egy átírt klasszikus mese, ezúttal Piroska, sok girl-powerrel, aki fenéken billenti a vérfarkasokat. :) 

"Scarlet March lives to hunt the Fenris--the werewolves that took her eye when she was defending her sister Rosie from a brutal attack. Armed with a razor-sharp hatchet and blood-red cloak, Scarlett is an expert at luring and slaying the wolves. She's determined to protect other young girls from a grisly death, and her raging heart will not rest until every single wolf is dead. 

Rosie March once felt her bond with her sister was unbreakable. Owing Scarlett her life, Rosie hunts ferociously alongside her. But even as more girls' bodies pile up in the city and the Fenris seem to be gaining power, Rosie dreams of a life beyond the wolves. She finds herself drawn to Silas, a young woodsman who is deadly with an ax and Scarlett's only friend--but does loving him mean betraying her sister and all that they've worked for?"


Samantha Hunt: The Invention of Everything Else 

Galamb és műszaki rajzok, kék és fehér, tetszetős. De hogy Tesla és egy hotel szobalányának különös barátsága plusz egy kis időutazás legyen a téma, azt nem gondoltam volna elsőre. :) 

"A wondrous imagining of an unlikely friendship between the eccentric inventor Nikola Tesla and a young chambermaid in the Hotel New Yorker where Tesla lives out his last days From the moment she first catches sight of the Hotel New Yorkers most famous resident on New Years Day 1943, Louisa -- obsessed with radio dramas and the secret lives of the guests -- is determined to befriend this strange man. As Louisa discovers their shared affinity for pigeons, she also begins to piece together Teslas extraordinary story of life as an immigrant, a genius, and a halfhearted capitalist. Meanwhile, Louisa - faced with her fathers imminent departure in a time machine to reunite with his late wife, and pleasantly unsettled by the arrival in her life of a mysterious mechanic (perhaps from the future) named Arthur -- begins to suspect that she has understood something about the relationship of love and invention that Tesla, for all his brilliance, never did. The Invention of Everything Else luminously resurrects one of the greatest scientists of all time, Nikola Tesla, while magically transporting us -- la Steven Millhauser and Michael Chabon -- to an early twentieth-century New York City thrumming with energy, wonder, and possibility."

Charles Yu: How to Live Safely in a Science Fictional Universe

Wow! Nem vagyok egy sci-fi guru, csak a műfajjal hobbi-ismerkedő, de lehetséges hogy egy gyöngyszemre akadtam. (?) Sci-fi, amiben az idő, az időutazás és egy a könyv címével megegyező kézikönyv a főszereplő. Hogy éljünk biztonságosan egy tudományos-fantasztikus univerzumban, hogyan ne változtassuk meg időutazás során a múltat? Plusz Ed nevű kutya és egy önértékelési gondokkal küszködő robot (Marvin is that you?! :)) ... nekem sikergyanús. 

"Minor Universe 31 is a vast story-space on the outskirts of fiction, where paradox fluctuates like the stock market, lonely sexbots beckon failed protagonists, and time-travel is serious business. Every day, people get into time machines and try to do the one thing they should never do: change the past. That's where Charles Yu, time travel technician - part counselor, part gadget repair man - steps in. He helps save people from themselves. Literally. When he's not taking client calls, Yu visits his mother (stuck in a onehour cycle, she makes dinner over and over and over) and searches for his father, who invented time travel and then vanished. Accompanied by TAMMY, an operating system with low self-esteem, and a nonexistent but ontologically valid dog named Ed, and using a book titledHow to Live Safely in a Science Fictional Universe as his guide, Yu sets out, and back, and beyond, in order to find the one day where he and his father can meet in memory. 

With echoes of both Mark Danielewski and Douglas Adams, yet altogether wildly new and adventurous, Yu's debut is certain to send shock waves of wonder through literary space-time."


Kinek mi tetszik legjobban, akár külsőre, akár belsőre? 


A képek illusztrációk, forrás www.weheartit.com, www.fantasticfiction.co.uk

16 megjegyzés:

  1. Jól hangzik a rapszodikus jellegű borítómániás poszt, érdekeseket találtál. Gr-en szoktál nézelődni?
    Külsőre az első és a harmadik borító tetszik, de tartalom alapján a Tesla-s érdekel a legjobban. (Meg talán a Sisters red.)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem, ezek még a régi "gyűjtésekből" származnak, azokat az expedíciókat pedig leginkább a fantasticfiction.co.uk-n szoktam végezni :) vannak new books meg coming soon részlegek, vagy csak random egyik szerzőről a másikra ajánlások közben (de ez nem közösségi oldal, csak könyves adatbázis). :)

      Törlés
  2. A rapszodikus válogatás jól hangzik. Fú, régen én hetente raktam ki egyet, aztán valahogy meguntam, meg mintha több blogról is kikopott volna a borítózás.

    VálaszTörlés
  3. óóó, nálam is volt havonta borítómánia, de nálam is kikopott... úgy gondoltam, hogy nincs rá igény.
    Én nagyon szeretem az ilyen posztokat.

    VálaszTörlés
  4. Örülök ha örültök neki :) :) Igen, érdekes, hogy mindenki mintha egyszerre unta volna meg. Nekem egy idő után teher volt, hogy minden hónapra össze kelljen raknom valamit, szóval most tényleg olyan lesz, hogy ha van anyag, meg van kedvem is, akkor lesz néha :)
    Amadea, emlékszem, szerettem :) néha ugyanazokat pécéztük ki :D

    VálaszTörlés
  5. De jó, igen legyen ilyen rovat még. Nekem kapásból az első tetszett meg, meg szoktam goodreads hírlevélben is nézelődni, hogy mennyi gyönyörűséges könyv megjelenik - győzze az ember követni D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, én is csak győzöm néha nézegetni a hírlevelet is, hihetetlen, hogy mennyi könyv jelenik meg, kár hogy nagyon kell szemezgetni közülük a jókat :)
      Oké, lesz lesz :D :D

      Törlés
  6. A Lost Pages meg a galambos-Teslás nagyon szimpi kívül-belül! A külföldi borítós válogatások azért is a kedvemre valók, mert ilyenkor csorgathatom a nyálam nálunk még meg nem jelent könyvekre.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. És jó korán észre lehet venni gyöngyszemeket :) Bár egyre inkább jellemző, hogy akár a külföldi megjelenéssel egy időben jöjjön már a magyar fordítás is (ld. Expedíció).

      Törlés
  7. Óh, ezt a rovatot mindenkinél nagyon szeretem :) Én is gondolkoztam már, hogy én is gyűjthetnék, de aztán rájöttem, hogy felesleges, mert inkább csodálom pl nálad ezeket :) Szóval legyen még ilyen rovat! Sokszor! Szépeket gyűjtöttél össze, a Sister Red-en kívül mindegyiken megakadt a szemem és a kezembe venném őket!

    VálaszTörlés
  8. Szerintem is legyen úgy szeretek bámészkodni szép képeket hát még ha az könyvborító :) Egyébként most lusti voltam és csak az első könyv fülszövegét olvastam...lehet szakmai ártalom de felmerült bennem mi van ha a kiscsaj megzakkant és képzelődi az egészet...jajj ki kellene mennem a zöldbe :D

    VálaszTörlés
  9. A Sisters-t én is kinéztem a borító miatt, de állítólag a béle nem olyan jó neki.

    VálaszTörlés
  10. Yutől ez ám cska a király borító: https://www.goodreads.com/book/show/13033941-sorry-please-thank-you

    VálaszTörlés