Oldalak

2013. július 8., hétfő

Horkol, intéz, szerel, morog, de azért szeretjük!

Vág Bernadett: Kibeszélem az uram


Ide nekem néha egy kis önfeledt szórakozást, egy kis kárörvendezést, vagy épp magunkra ismerésen nevetgélést. Vág Bernadett a Hölgyvilág újságírója volt, ahol állítólag szintén írogatott az uráról. Emlékezni nem emlékszem a cikkeire az újságból, de most a könyvnél már az első pár oldal után tudtam, hogy jó stílusú, humoros szerzeménnyel lesz dolgom, és szerencsére nem annyira "újságírós" az én szájízemnek. :) 


Legyünk őszinték: mindannyian kibeszéljük az urunkat, emberünket, férjünket, párunkat, társunkat, nevezzük is bárhogy. Elpöttyintünk egy-egy negyed, fél vagy egész gerezd információt, és olyankor sokszor előfordul, hogy cinkos összenevetés, vagy együttes szemforgatás lesz a vége, ezek a pasik! felkiáltásokkal tűzdelve. Ugyanígy lehet összenevetni Vág Bernadettel, ahogy elmeséli hogyan fogyózik, intézkedik, szerel, morog, horkol, vagy épp egerészik az ura. Biztosan mindenki talál olyan momentumot benne, amit akárha az ő életéből ragadtak volna ki. Ennyire egyformák lennénk? :) 

Az egyik kedvenc részem a legelején az ébresztgetés volt, érdekes módon pont azért, mert itt fordított behelyettesítést tudtam csinálni, én vagyok ugyanis az elefánt a porcelánboltban reggelente (vagy valljuk be őszintén, bármikor, amikor igyekszem csendesen duhajkodni). :) 
Jó volt még nagyon a horkolós, fogyókúrázós, éttermes rész is, igazából szinte az összes. 

Szórakoztató kikapcsoló könyvecske, saját műfajában igazán nagyszerű. Az illusztrációk nagyon el vannak találva, Szűcs Édua munkája.
www.weheartit.com

Értékelés: 10/8,5 Egy-két óra alatt befalható színtiszta szórakozás a nemek örökös harcáról, a férfinem jellegzetes tulajdonságainak bohókás bemutatásával. :)


Köszönöm Pöfivonatnak a könyvet, aki néhány éve nekem ajándékozta. :) 

6 megjegyzés:

  1. Honnan szedsz mindig ennyire jó képeket! :D

    Guess what... Kedvet kaptam! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Gondoltam :) De most az ősöknél van. Beállhatsz a sorba.
      (Szia Apa, ha olvasod siess, látod, már van rá jelentkező! :D :D :D hihi)

      Törlés
    2. Igen, PuPilla bácsi, tessék igyekezni, mert én is derülésre vágyom! :) Egyébként csókolom, hogy tetszik lenni? :D

      Törlés
    3. Lebácsiztad, halál fia (lánya :D) vagy! :O

      Törlés
    4. Ajaj, akkor menekülök :D Jó, akkor legyen PuPilla Apuka! Így jó? Olyan tanárnénisen... Apuka, legyen szíves rendre inteni a drágalátos kislányát! :D

      Törlés