2014. június 30., hétfő

Zárás és tervek

Tulajdonképpen nem sok mindent tudok felmutatni - ami nem baj, mert talán még egy darabig nem kezdenek el kifolyni az ajtókon és ablakokon a könyveim -, ezért összekötöttem a nyári terveimmel a hónapzárást. 

Forrás
Ebben a hónapban két könyvet szereztem be, amik közül az egyiket merő figyelmetlenségből már beblogoltam az előző  zárásba... 
- Gillian Flynn: Sharp Objects

Utóbbiról már írtam is, egy remek, képregényes meseregény. :) Bookdeporól vettem, és örülök, hogy ezt választottam, mert a Chris Riddell-féle illusztrációk nekem jobban tetszenek. 

Így a júniusi mérleg 2 könyv :) Ez persze csakis annak a szerencsétlenségnek köszönhető, hogy betegen fetrengtem itthon PONT abban a négy napban, amikor a Könyvhét tartott (Hogy tud időzíteni a sors, nem? A kis szemét!). És ezennel indítványozom is, hogy egy könyvHÉT nevű rendezvény, ugyan tartson már hét napig, hogy le lehessen közben győzni holmi baktériumokat, avagy vírusokat az ember lányának. Köszönöm! :D

Térjünk is át a következő napirendi pontra, amik a nyári tervek... amik persze úgyis megborulnak, de sebaj, azért álljon itt egy lista, hogy miket terveztem be a közeljövőre olvasásilag:

- Gaura Ágnes: Vámpírok múzsája
- Sarah Addison Allen: A csodálatos Waverley-kert
- Sarah Addison Allen: The Peach Keeper
- David Safier - Pocsék karma 
- Audrey Niffenegger: Her Fearful Symmetry
- Kerstin Gier: Rubinvörös
- Georges Simenon: Maigret és a halott gyémántkereskedő
- On Sai: Calderon 2. 
- Robert Galbraith: The Cuckoo's Calling
- Joe Hill: Heart-Shaped Box

Napvédelem és a drágaszágok ;) 

Tekintve, hogy a június is elég termékeny hónap volt könyvfogyasztásilag (10 olvasott könyv, plusz még kettő májusról befejezett), szerintem simán beleférnek, már kérdés, hogy mennyire lesz még akkor kedvem hozzájuk, és borul-e a terv. Mert persze hirtelen lekapni valami mást a polcról a legjobb :) Mert ugye ott van még a Krumplihéjpités könyv, a Szent Johanna Gimi, egy csomó Jodi Picoult és Sophie Kinsella is, amikre mind rámondhatom, hogy "nyári könyvek" :)

Most olvasom Joanne Harristől a Gentlemen and Playerst, Maggie Stiefvatertől a Forevert, és Jessica Brockmole-tól a Levelek Skye szigetérőlt, ez utóbbiból már nincs sok hátra, nemsokára írok róla :) 

Ezekből ti mit olvasnátok feltétlenül nyáron? :)
Ki mit visz nyaralni, strandolni? 

A többiek bűnözései júniusban: ZakkantNitaPöfivonatTheodóraNikkincs, Amadea, Katacita, Nima.

2014. június 28., szombat

Polcz Alaine: Macskaregény

Akkor kaptam kedvet ehhez az íráshoz, amikor nemrégiben összeszedtem egy posztba a világirodalom macskáit, macskás könyveit.

Egy kis macskálkodásra, cica-sztorikra, derűs humorra, anekdotákra számítottam, de valahogy olyan sótlan-semmilyen volt benne minden, hogy azt hiszem elkönyvelhetem, Polcz Alaine stílusa nekem nem nagyon fekszik. Nem akarom kritizálni, egyszerűen csak nem érzem magamhoz közelállónak.

Lehetséges, hogy az a baj, hogy Szabó Magda és Schäffer Erzsébet-féle mesélésre számítottam - amit nagyon szeretek -, de Polcz Alaine tőlük nagyon különbözik. 
Rövid részek, csapongva, össze-visszaságban, és hát összességében azért nem sok macskával. Mint macskakedvelőnek, ez kevés volt. A prózája nekem túl lapos, érzelemmentes, szikár, tárgyilagos. Az emlékei valahogy túlságosan az "övéi" maradtak, mintha egy kis, őt nagyon megértő és ismerő közönségnek mesélne, én nem tudtam bevonódni (valószínűleg főleg azért, mert egyáltalán nem ismerem Alaine-t, vagy a műveit).


Értékelés: 10/5

2014. június 26., csütörtök

Graeme Simsion: The Rosie Project

Üdítő, üdítő, üdítő! Köszönöm Lobonak, aki miatt felfigyeltem erre a könyvre! :) 

A The Rosie Project egy szerelmes történet, és - hála a jó égnek - nem a konvencionális fajtából. Ez a regény egy üdítően újszerű kirándulás, mert romantikus és szórakoztató is, de mégis egyedi és még a tetejébe  egy kicsit tudományos is. :) Megvan benne az a bizonyos plusz. :)

A történetet Don Tillmanen keresztül ismerjük meg, aki egy borzasztóan pedáns, rendszerető (és rendszer-szerető), kimért és humortalan genetikus professzor Teljességgel antiszociális. A legjobb az egészben, hogy mégis, valahogy már az elején lehet kedvelni, később pedig még inkább. :) Donnak szigorú menetrendjei vannak, egyetlen percet sem szeret elvesztegetni, minden ki van számolva, meg van tervezve, semmi helye a spontaneitásnak és a "felesleges" tevékenységeknek, időrabló dolgoknak. Még a boltban is tudják, mit fog venni minden egyes kedden, mit főz meg, szinte vakon, ahogy követi hétről hétre és napról napra ugyanazt a rutint.
Mégis, egyszercsak elérkezettnek látja az időt, hogy legyen egy felesége. A témát pedig honnan is közelíthetné meg, mint a tudományos oldalról. Szakszerű és minden lehetséges hibát, inkompatibilitást elimináló kérdőívet szerkeszt, amit bevet társkeresőkön, rapid randikon. A kérdőívben vannak azonnali buktató jellegű kérdések, mint például a dohányzás, vagy a vegetarianizmus. :)

... és akkor jön Rosie... (de nyugi, nem kell rögtön rózsaszín felhőpamacsokat látni!) :)


... Rosie, aki dohányzik. Szeret néha kicsit becsípni is. Vegetariánus! És mellesleg tulajdonképpen semmi köze Don kérdőívéhez, csupán Don genetikai képzettségét szeretné igénybe venni, hogy megtalálja az igazi, biológiai apját. Mégis, randi lesz belőle, és meglepő módon Don jól érzi magát. Sőt remekül - bár az elején nehezére esik bevallani. Donban valójában a különcségén kívül is van valami, ami bár nincs kimondva, erősen utalgatnak rá, hogy Asperger-szindrómás. Nehezen értelmez arckifejezéseket, mimikát, nehezen tudja elhelyezni a különféle köznapi helyzeteket, a megfelelő modort, hangnemet, szociális viselkedést nem mindig találja el. Egyszóval, van min dolgozni jövendőbeli partnerének. :) A Wife-project és a Rosie részéről indított Father-project végül összefonódik Rosie-projectté, és Don élete fenekestül felfordul. De legalább megtanul kicsit (vagyis inkább sooookkal) spontánabb, felszabadultabb, és ami még fontosabb, közvetlenebb lenni, és még a kommunikációja is szépen árnyalódik.


Gregory Peck. Forrás
A legjobb az egészben, hogy igazából nem kell azon görcsölnünk, hogy is jönnek össze, mi is lesz, jujj most ki rontja el, mert annyi minden más van még, főképp a Father-project, ami izgalmas DNS-minta gyűjtéseket, besurranásokat, trükközéseket, sőt, még szökéseket is magában foglal, de ezen kívül ott vannak még a mellékszereplők, Gene és Claudia, illetve egy potenciálisan tökéletes wife-project applicant is felbukkan!
A könyvben van néhány magyar szereplő is, pl. egy Havasi professzor, illetve egy Klára és egy Éva, ez utóbbi Don takarítónője, aki mindig rövid szoknyában van :D :D ...
Don egyébként egyáltalán nem egy szerencsétlen pacák, csak egy csiszolatlan gyémánt. Ráadásul még jóképű is, a fiatal Gregory Peckre hasonlít. :)

Ajánlom a magyar kiadók figyelmébe is ezt a könyvet, mert egy okos, bájos regény, érdemes lenne kiadni.

A szerző. Forrás

Értékelés: 10/10 Remek. Hol kacagtató, hol izgalmas, hol megható, de minden mondatában kedves és megkapó történet, tényleg csak ajánlani tudom. Szerettem Don másképp működő agyán, rendhagyó szemléletén keresztül megélni a történéseket.
Tök jó, hogy vannak pasik, aki képesek ilyen jó chick-litet írni :)

Jó hír, hogy decemberben érkezik a folytatás, a The Rosie Effect! :) Én tuti olvasni fogom!


2014. június 25., szerda

Doris Lessing: Az ötödik gyerek

Nagyon régóta szemeztem ezzel a regénnyel, de most ha bottal ütnének sem tudnám megmondani hirtelen, hogy végül honnan, hogyan is lett meg. Teljesen homályba vész, de a lényeg, hogy itt volt már egy ideje a polcomon, és idén betettem a várólistacsökkentésbe is. 

Egy nagyon picinyke, nagybetűs, néhány órás könyvről van szó, tegnap szinte egyben olvastam el. Rövid, de nem könnyed, nagyon is nyomasztó és tabudöntögető. 

A történet Harriet és David életét mutatja be, akik ifjú házasokként nagyon lelkesen vágnak bele az életbe és főleg a családalapításba, egymás után jönnek a gyerekek, szinte szünet nélkül. Már előre hatalmas házat vesznek, benne óriási nappali, több emeletnyi szoba, manzárd, a családi meleg és a sok rokonos vendégségek idilli helyszíne. Jó néhány évig valóban az is. Az élet a karácsony, húsvét, nyári vakáció állomásokból áll, amikor is megtelik a ház rokonokkal, vendégekkel és gyerekeikkel, a menetrendet pedig csak itt-ott szakítja meg egy újabb csemete érkezése.
Az ötödik gyerekkel azonban valami gond van... nem beteg, és nem fogyatékos - legalábbis nem tudja senki rámondani, mégis... abnormális. Már anyja hasában gonosz kis féregként próbálja megkeseríteni Harriet életét, és később sem lesz jobb a helyzet... Ben, ahogy az ötödik gyereket nevezik, furcsa, veszélyes, ijesztő, gyilkos hajlamú... Ahhoz, hogy a család egyben maradhasson, intézetbe kéne adni, de vajon képes-e erre Harriet?

Tulajdonképpen elvárások nélkül vágtam neki a könyvnek, talán ezért is tetszett annyira. Mintha a Beszélnünk kell Kevinrőlt gyúrták volna össze a Rosemary gyereket várral. Egy kicsit ez is, egy kicsit az is, bár kétségtelenül nem a klasszikus sátán gyermeke sztori, inkább realisztikus, és ugyanúgy felveti azokat a tabutémákat, mint Shriver a Kevin-könyvben: lehet-e rossz, gonosz a gyerek eleve? Lehet-e az anyának nem szeretni a gyerekét? ... Mindez persze sokkal rövidebben, tömörebben, valahogy egyszerűbben, és közel nem annyira gyomrot megfekvően.

Értékelés: 10/8,5 Az elején úgy gondoltam ez egy vicc lehet, hogy Lessing, a Nobel-díjas ilyen kisiskolásan, lecsupaszított stílusban ír, de aztán hamar megkedveltem, és érdekelt, hogy vajon mit lehet kezdeni egy "ilyennel", mint Ben. Lehet-e erre válaszolni? Te otthagytad volna az intézetben, vagy visszahozod? Mikor lehet tisztább a lelkiismeret?

Tetszett a nyitott befejezés is, az egész téma, a kérdésfelvetés. Tetszett a Down-kóros gyerek szerepeltetése is, Ben mellett, hogy még jobban lássuk, mi is a probléma.
Szerintem ennyi pont elég egy ilyen jellegű regényhez, patikamérlegen kiszámolva, semmiből se túl sok, mindenből épp egy kicsit elgondolkodtató.

A borító telitalálat, a záptojással... még az Ulpius szép-korszakából ;)

Hm, most látom csak, van folytatása is: Ben, In the World címen.

2014. június 22., vasárnap

Éjjel-nappal Budapest

Jamie McGuire: Gyönyörű sorscsapás 

Az ember valami értékeset sejtene egy ilyen igényes borító mögé. Ehhez képest amit kaptam, egy hosszan elnyújtott, dedós és érdektelen Éjjel-nappal Budapest színvonalú történet volt, beteges és idióta szereplőkkel. 

Felpaprikázott poszt, és spoilerek. Én szóltam! 

Ajándékba kaptam ezt a könyvet tavaly, és úgy éreztem illene elolvasnom. Vonzó külseje miatt hamar elhessegettem a rossz érzéseimet, amik miatt korábban nem vettem meg magamnak. De figyelmeztető lehetett volna, hogy már a fülszöveg olyan buta és semmitmondó. 
Semmi problémám a szerelmes történetekkel, tényleg. Bár nem olvasom halomszámra, szeretem a romantikus regényt, az igazi szerelmet, ami nekem olyan, mint Az időutazó felesége, a Büszkeség és balítélet, a The Sugar Queen vagy akár Kinsella szerencsétlenkedő szerelmesei. Ami ebben a kötetben van, attól viszont menekülök. Dedós huzavona álkonfliktusokkal, gyermeteg megoldásokkal, állandó se veled - se nélküled, ami egy őrülten hányingerkeltő happy endbe torkollik.  Gimme a bucket!

De nem is ez a legbosszantóbb az egészben, mert hát láttunk már ilyet, tehetségtelen a szerző, lapos és brazil szappanoperás a könyv... Az igazán vérlázító része a dolognak azonban a karakterekben van. Ebben a könyvben mindenki idióta. Travisszel az élen. Travis Maddox a pasi főszereplő, akiért mindenki bomlik (???), aki erős és izmos és tetkós és wauuuu, vonyít minden csaj utána, mint farkas a teliholdra, holott Travis másról se híres, mint arról, hogy megdönti a létező összes csajt, csak egyszer, aztán adieu. Mindenből szín kitűnő, bár soha nem tanul semmit, kisportolt teste van, pedig soha nem jár kondizni, vagy bármit sportolni... Az egyetemi tandíját és egyéb költségeit pedig illegális verekedésekből fedezi, ahol - kitaláltuk? - MINDIG ő győz. Mert legyőzhetetlen. Sose gyakorol persze, de kib*szottul magabiztos, egy-egy-egy undorító, bunkó, idegbeteg állat! :@ Bottal nem piszkálnám meg.
És őt kéne szeretnünk. Vagy drukkolnunk hogy összejöjjön üresfejű sablon-semmilyen Abbyvel, akibe persze olyan halálosan beleszeret, hogy innentől soha többé egyetlen egyéjszakás kaland sem, hanem csak AbbyAbbyAbby, ja bocsánat, Galamb, ahogy ő elnevezi. 

Travis birtoklási vágya egész egyszerűen szólva beteges lesz. Nem normális, ahogy viselkedik, orvosi eset. És csak hápogtam, csak néztem, ahogy minden el van nézve neki, ahogy mintha senkinek fel se tűnne milyen egy idegbeteg őrült... ??? Amikor Abby elhagyja - hahh ilyen többször is van ám a kötetben, amikor hirtelen örökre szakít a gerlicepár -, akkor Travis betöri a tükröt a szobájában, megüti az unokatestvérét és barátját (!!!), elhajít a szoba másik végébe egy hifit, majd zsanérostól letépi az ajtót is a szobájáról :D Hát szóljatok hozzá :D Hogy lehet HOGY LEHET egy ilyen karakter köré történetet írni, úgy hogy ő lenne A PASI. ??? HOGY?! *kiborulás a maximumon

Amit hőseink végigvisznek a könyvben, az egy oltári nagy kavarás. Kavarás, kavarás hátán. Barátok vagyunk, de nem, de én féltékeny vagyok, jelenetet rendezek, jaj ne haragudj, jaj feküdjünk le, de inkább szakítsunk, nem lehetek veled, megölök mindenkit, csak az enyém vagy, jaj imádlak, örökre a tiéd vagyok, soha többé nem akarlak látni, legyünk barátok, nem bírunk barátok lenni, örökre imádlak.... Ááááááááá. Én ettől a falnak megyek. 

Folyamatos a káromkodás, a verekedés - valakinek mindig épp folyik az orrából, a szeméből, a szájából a vér -, a piálás és a soft pornó. Minden egyes alkalommal whiskyt vedelnek, húzóra, hogy ezt figyeljétek: hogy lenyugodjanak :D... Travis bagózik, piál, mégis fitt és egészséges, és feszülnek rajta az izomkötegek :D Kiakasztó pillanat volt még, amikor az egyik lényeges (?) cselekményelem részeként egy buliban Abby fogadásból megiszik 15 felest. 15 felest a rohadt életbe! :D Egy 19 éves kiscsaj, néhány óra leforgása alatt. 20 dollárosokért! :D Akut alkoholmérgezés. :'D Sírok. 
Egyéb nyalánkságok között még reklámozza a védekezés nélküli szexet is, amikor Abbyke totál nyugodtan legyint hogy á, ő most a ciklusa ennyiedik napján van, nem érdekes, hogy Travis egy dühkitörése nyomán kidobta a fióknyi kotonját!? Most komolyan. KI akar erről olvasni? 


Én nem vagyok álszent, vagy prűd, és nem azt mondom, hogy az ember nem piál, nem bulizik, vagy nem szexel. Vagy hogy nem lépi néha túl a határokat, a szabályokat, főleg egyetemistaként. De nem vesz részt illegális alagsori verekedéseken. Nem nyakal be nő létére üveg whiskyket. Nem megy el a józan esze egy ilyen palitól, mint Travis. 

Travis dühkitörései ijesztőek, és ahogy korábban írtam, a viselkedése egyszerűen nem normális. Aki ránéz Abbyre azt megveri. Mit megveri, félholtra veri! Volt egy srác, akinek a fejével beveri egy autó fényszóróját! Kiabál, dühöng, csapkod, aztán siránkozik, könyörög, papuccsá válik, Galambozik. Atya. Úr. Isten. 
Teljesen irracionális, ahogy viselkedik, irányíthatatlan impulzív dührohamaival egyenesen közveszélyes. Kezelésre szorul. Diliházban vagy börtönben lenne a helye. 


A konfliktusok, és sajnos az egész naaaaaaaaaaaaaagy titok Abby múltjában, ami éltette bennem a reményt, hogy ki lehet még ebből hozni valamit, nevetségesek, gyerekesek, hiteltelenek. Bekeveredik a sztoriba - ezt figyeld - a Maffia (!!)  - a nagybötűs! - de persze Abby&Travis save the day, lazán simán összepókereznek több tízezer dolcsit, Travis gyakorlatilag félkézzel leveri a Maffia (M!!!) két legerősebb személyi verőlegényét, mire a Maffia (M!!!) felfogadja verekedni, amit aztán végül - mivel Abby ezért oh fájdalom, megint elhagyja! - lazán-simán visszautasít: figyelj Bennysrác, mégse megyek. Oké, semmi gond, csőváz! WTF?  



Travis beteges rajongása, szerelme Abbyért rögeszmévé válik. A csuklójára tetováltatja a becenevet... Feleségül akarja venni... Összetöri a telefonját, mert különben nem tudná megállni, hogy ne hívja Abbyt. ?! Féltékenysége, és a durva jelenetek amiket produkál... nincsenek szavaim se...

Abby leginkább egy káposztához hasonlóan IQ-light státuszban szerepeli végi a könyvet, bár meg kell mondani néha igazán sikerül neki egész a hülye picsáig feltornászni a szintet, és kicsit megszívatni a körülötte lévő összes pasit, még a rendesebbjét is. Teljes következetlenségben váltogatja az emancipunci hozzáállást, azzal a beteges jellegű elkötelezdődéssel, amit Travistől már láttunk. Vagyis, lerövidítem: Mi az hogy a tiéd vagyok? Nem vagyok senkié, nem vagyok senki tulajdona! vs. néhány oldallal később: Örökké a tied vagyok. A Tied. Hozzád tartozom. Mrs. Maddox vagyok. Magamra is tetováltatom én is. 
MiértMiértMiért olvassunk ilyet? 
Hogy kellőképp trashy legyen az egész, megkoronázzák kapcsolatukat 19 évesen egy vegasi esküvővel, plusz Abby is gazdagodik egy tetkóval. Hát hű. 
És kapaszkodjunk meg: ebből még két kötetnyit írtak, ugyanis trilógia. Hogy én nem fogom kézbe venni az biztos. Ez is bőven sok volt, hogy kiakasszon. 
450 oldalon! 450

Értékelés: értékelhetetlennek nem fogom mondani, mert meg kell, hogy mondjam, az első része még egészen fogyasztható volt - bár ez kétségtelenül azért van, mert egyrészt olyan végtelenül primitív az egész párbeszédes szövege, másrészt meg lázas betegen kezdtem neki, és olyankor jobb ugye olyat olvasni, amit még egy amőba is felfog... Van néhány - néééhány - apró kis rész, amin még nevettem is, bár lássuk be, amikor a High School Musicalre hajazó menzai éneklés-performansz játszódott, már inkább sírtam :D 
Ezért, és a gyönyörű külsejéért kap egy pár pontot: 10/2, de ez ne tévesszen meg senkit, a karakterek és a szenvelgés tönkre vágják, bármilyen gyönyörű is, egy sorscsapás ez a könyv, nomen est omen. 
D-I-S-A-S-T-E-R 
           

2014. június 20., péntek

Az év borítója

Teljesen mindegy, mennyi van még vissza az idei évből, én ma megláttam az Agavés Déli Végek trilógia harmadik részének borítóját, és azonnal szerelembe estem... *-*
Íme a Fantomfény

Kattintásra megnő

Fülszöveg (spoileres lehet azoknak, akik nem ismerik a sztorit!): "Az X Térség támadásba lendült, és felemésztette a kutatására létrehozott ügynökséget, a Déli Végeket. Van, aki ott rekedt, de még dolga van odabent. Van, aki visszatér, és van, aki hazatér oda. Van, aki még mindig válaszokat keres, míg mások csak a túlélésre játszanak. Van, aki még harcol az ismeretlennel, és van olyan is, aki már csak megismerni szeretné, ha meg nem is értheti.
Az X Térség pedig felfedi történetét és titkait, de azok jelentősége és következményei talán még mélyebbek és ijesztőbbek az eddigi bizonytalanságnál. Mert hatással vannak az egész világra – már ha létezik még az eddigi világ, és érdemes egyáltalán félteni azt.
Az X Térségben lévőknek pedig személyes szinten is meg kell találniuk a választ: létezik-e még korábbi énjük, és érdemes-e harcolni érte, vagy jobb elfogadni a változást? 

Jeff VanderMeer Déli Végek trilógiájának befejező kötete zseniális ötvözete és betetőzése az első két résznek. A cselekményszövés és az elbeszélés különleges módja még hatásosabbá teszi ezt a mesteri, hátborzongató, elgondolkodtató és izgalmas regényt, ami messze túlmutat a sci-fi határain."

A könyv 2014. szeptember 2-án érkezik!

Déli Végek posztok: Expedíció, Kontroll 

2014. június 16., hétfő

Maigret és az idegek harca

Simenon olvasó- és gyűjtőszenvedélyem tulajdonképpen az Agave Kiadónak köszönhetem, akik szép sorban hozták és hozzák az eddig kiadatlan Maigret és roman dur köteteket is a szerzőtől.

Természetesen a legújabb Maigret rész is a horgomra akadt. Kicsit meggyűlt a bajom a címével, valahogy sehogy sem akarta bevenni az agyam, hogy Maigret és az idegek harca, állandóan Maigret és az idegenek lett belőle... és csodálkoztam hogy nem találom a keresővel... :) Pedig az idegek harca közelebb áll Maigret-hez ugyebár, mint holmi földönkívüliekkel való viaskodás... 

A krimi elég rendhagyóan indul, egy halálra ítélt rabot szöktetnek meg a börtönből. Ahogy kifelé lopakodik, akkor tudjuk és látjuk meg, hogy az egész szökés hátterében Maigret mesterkedése áll, holott előzőleg maga a felügyelő tartóztatta le Joseph Heurtint, annak alapos gyanújával, hogy egy gazdag özvegyet és annak házvezetőnőjét hidegvérrel meggyilkolta. Heurtin lábnyomai és ujjlenyomatai mindenhol ott vannak. Maigret azonban mást szimatol. Amikor Heurtin szabadulása után rátámad egy rendőrre, aki titkon megfigyeli és elmenekül, az igazságszolgáltatás malmai Maigret ellen fordulnak. A felügyelő pedig tíz napot kér: ezalatt vagy megkeríti a valódi gyilkost, vagy felmond... 

Megkezdődik a Szajna-menti megszokott mászkálás, italozás, megfigyelés... Forognak az agykerekek. Levél, rokonok, egy joghurtot kanalazó rőthajú pasas, öngyilkosságok, és még maga Heurtin is elő-előbukkan... Maigret mesterien játssza a játszmákat, és a tulajdonképpeni címadó idegek harcát. Az utolsó csavarintással minden kocka a helyére kerül, bár a befejezés kegyetlen lesz... 

Feszült hangulat, agyafúrt tervek, csavaros elmék... de mind közül még mindig a legcsavarosabb Maigret felügyelőé. 

Értékelés: 10/9 Lélektani bugyrokba nyúló, mégis remek kikapcsolódást nyújtó krimi. Szerettem olvasni.


A borító is nagyon szép - mint mindig. 

Eredeti cím: La tete d'un homme (1930)

2014. június 14., szombat

Neil Gaiman: Szerencsére a tej

Neil Gaiman új meséje ezt a kurtán furcsa címet kapta, és bármilyen hullámzó is a kapcsolatom a szerzővel, tudtam és éreztem, hogy ez biztosan kell és tetszeni is fog. :) Az Agave gondozásában most jelent meg magyarul is, de mégis úgy döntöttem angolul szerzem be, és azt hiszem jó döntés volt, mert a magyar változat a Skottie Young-féle illusztrációkkal jelent meg, az én példányomban viszont Chris Riddell ceruzája szabadult el, és meg kell hogy mondjam, szerintem ez utóbbi összehasonlíthatatlanul jobb, és az apa-figurája kiköpött Gaiman. :) 

A mese maga egy kicsit agyament, egy kicsit őrült, és nagyon fantasy. Ízig-vérig Gaiman, de a jobbik írásai közül. 
Anya elutazik, és hosszú listát hagy, miket kell csinálni, mikor hova kell vinni a gyerekeket, és persze tejet is kell venni. Ez valahogy kimarad a szórásból, és amikor reggel nincs mit tenni a müzlire, Apa kénytelen lemenni a sarki boltba... a szokottnál pedig jóval tovább tart neki ez a hétköznapi manőver, és el is meséli hazaérve, hogy mi minden történt útközben, a tejért... Szerencsére a tej... megvan. ;) 
Apa a tej megvásárlása után hirtelen egy űrhajóban találj magát, zöld űrlények között, akik át akarják építeni a földet, de nem soká "élvezheti" a társaságukat, hamarosan wámpírokkal (szándékos a w), 18 századi kalózokkal, és a tér-idő kontinuummal is meg kell küzdenie, többször is kockára téve a tej épségét, és gyermekeihez való hazajutását. :) Segítségére van azonban egy Stegosaurus professzor, aki a léghajójával, és az abba beépített időgéppel éppen jókor jelenik meg. :) További dínók is előfordulnak a könyvben az intergalaktikus rendőrség személyében. 

A magyar változat.
Igazi jó kis képes-képregényes esti mese, nekem tetszett, és ajánlom az én Apukámnak is, mert bár a Farkasok a falban-ra is fintorgott kissé, azért elért hozzá a humora. :))) De szerintem már a stegosaurusnál felkapta a fejét. :D

„Do you like hard-hairly-wet-white-crunchers?” he asked. 

„Coconuts?” I guessed. 

„I named them first,” said Professor Steg.

Értékelés: 10/10 Mert fantáziadús, vicces, fordulatos, igazi jó mese, ami a felnőttnek sem unalmas.

A magyar változatba ITT bele lehet nézni (Skottie Young). 
Itt pedig egy kis ízelítő Chris Riddell illusztrációiból: 

Forrás
Forrás

2014. június 10., kedd

Kontroll


Februárban adta ki az Agave Jeff VanderMeer ígéretes új sorozatának, a Déli Végek trilógiának az első kötetét Expedíció címen. Bár a sci-fi nem feltétlen az a műfaj, amiben otthonosan mozgok, nekem is nagyon megtetszett a könyv, először a különleges külső, aztán a különleges hangulat és sztori miatt.
A világpremierrel egy időben nemrég megjelent a második kötet is, a Kontroll, eredeti címén Authority (erről még később), egy fehér nyúllal a kivágatban, ami sokak érdeklődését felkeltette, és néminemű találgatásra adott okot. Jelzem: a nyúlnak van értelme. A borító pedig nekem kifejezetten tetszik a virágos jellegű előlap ellenére is (ami lehet hogy nem is virág?), vagy pont azért. :) 

A történetben ezúttal a Déli Végek nevű, az X Térséget kutató titkos ügynökség, és annak új feje, a Kontroll fedőnevet viselő John Rodriguez játssza a főszerepet. A kormányzati épület, egy hatalmas U-alakú monstrum, hosszú folyosókkal, titkos raktárakkal, tudományos részleggel és rengeteg mintával közvetlenül az X Térség mellett helyezkedik el. Katonai bázisok védik az "átjárót", és látszólag komoly munka folyik, valahogy azonban mégse jutnak semmire, az irathalmok, adatok ellenére... Igazából teljesen leamortizálódott már minden, és a munkaerő is egyre kevesebb. Az exigazgató - akit egyébként már ismerünk, csak inkognitóban volt... - elég nagy káoszt hagyott maga mögött, Kontroll a jegyzetek, akták, iratok átnézésével tölti első munkahetének nagy részét. Megtudunk némi új információt az előző expedíciókról is, például, hogy nem 12, hanem kb. 38 volt már, csak különféle betűjelekkel például több 11. is indult. Kontroll videófelvételeket is néz még az első expedíció idejéből, amikor még magukkal vittek a delikvensek különféle technikai vívmányokat és adathordozókat. 
A biológus, a geodéta és az antropológus előkerülnek az X-en kívül. Vagy esetleg csupán lenyomatuk az, halvány héjuk? Kontrollt csakis a biológus érdekli, megérzi különlegességét. Kihallgatások, faggatózás következik, ami végül nem várt eseményekbe torkollik. 


Az egész könyvet ugyanúgy áthatja a misztikum, mint az első részt, csak nem a terepen vagyunk fullasztó-nyomasztó környezetbe passzírozva, hanem irodában, munkahelyen. Mondhatni a lián helyett a bürokrácia fojtogat. A stílus kicsit más, kicsit oldottabb, bár most is nyugtalanító, de több a párbeszéd. Rettentően el van viszont nyújtva minden... tulajdonképpen pár mondatban összefoglalható az első 200 oldal is akár, és mégis, valahogy nem unatkoztam közben, mert megint úgy éreztem, a hangulat, a hangulati előkészítés, az apró mozzanatok lesznek lényegesek. És nem vártam világmegváltást még ettől a résztől, sőt, szinte tudtam, hogy a szerző egy újabb mélységbe taszít minket, és nem igazán kapunk egyelőre kézzel fogható válaszokat. Sajnálom, ha emiatt csalódásnak érezték néhányan a könyvet, én élveztem a misztikumban való elmélyedést, és meg kell hogy mondjam, szerintem nem is illik az X Térséghez, egy ilyen iszonyúan titokzatos valamihez, hogy csak úgy egyenes választ kapjunk a trilógia legvégén is, hogy micsoda. :) Valami homályos kivilágosodás viszont biztos lesz, és nagyon várom már én is a végét. 

Az utolsó kb. 50 oldal felpörög, rengeteg minden történik hirtelen, a végjáték szerintem jól ki lett találva, bár ennél is éreztem kicsit a túlírtságot, ahogy az egésznél. A cliffhanger, amivel lezárja VanderMeer a Kontrollt, remek.

Az új mellékszereplők közül Whitbyt emelném ki, szerintem hátborzongató, de tetszett Grace is, és a játszmák, és hogy tulajdonképpen soha nem engedte ki a kezéből az irányítást. 
Pont emiatt a kontrollálatlanság, az igazgató látszatszerepe miatt, és amiatt, hogy az egész ügynökség egyáltalán nem jutott semmire, cirka 30 év alatt, azon gondolkodtam Jeff VanderMeer játszhatott volna kicsit a címmel - bár az alliteráló A-betűs címek is nagyon jók: Annihilation, Authority, Acceptance - nekem azonnal az jutott eszembe, hogy tehetett volna mondjuk egy Naught-ot az elejére: Naughtority, vagy (N)au(gh)tority, játszva kicsit a naught = zéró, semmi, nulla szóval (persze ez sokatmondó lett volna), merthogy itt semmilyen irányítás nincs az igazgató részéről, az fix, vagy csak magasabbról esetleg, még feljebb állóktól...  de az is hagy kivánnívalót maga után... (erről azért megtudunk még egyet s mást ebben a részben is).

A nyulas kísérlet remélem valahogy visszaköszön, kidolgoztam jópár képtelen elméletet, de biztos vagyok benne, hogy a szerző valami még képtelenebbel fog előállni a végén. :) A Déli Végek sorsa, Kontroll, a biológus, Whitby jövője mind mind nyitva állnak még, és ha minden igaz, az utolsó kötetben minden kudarc ellenére újabb expedíció indul a térségbe... 

Kedvenc apróságok: 
- a nyulas kísérlet
- a növény és az egér a fiókban
- az írás újbóli megjelenése
- a jelenet a raktárban - bár egyelőre nem tudom értelmezni
- a lélegző fal
- a legvége

Amit viszont nem tudok szó nélkül hagyni, hogy bosszantóan slendrián a korrektúra. Szerintem nem muszáj ennyire ráhajtani a világpremierrel együtt való kiadásra, ha nem marad idő emiatt átnézni a könyv hibáit. Zavaróan sok az elütés, betűtévesztés, sőt, egy csomó névtévesztés is van: Grace-Garce, Cheney-Chaney, Stephenson-Stevenson... Egy Samantha Higgs nevű szereplő a következő oldalon hirtelen Higgins lesz. DMP-fájlból MDP-fájl. Elütések, ragozási hibák (Grace-et ?!), a fordítás során átírásból bennmaradt hibák... Nem kevés. Nem tudom a fordító vagy a korrektor sara-e, de egy WTF is benne maradt a szövegben. Szerintem senki nem dől kardjába a magyar olvasók közül, ha akár ezt a kötetet, akár a harmadikat mondjuk két héttel később kapjuk kézhez, de úgy, hogy nincs benne hiba. 

Értékelés: 10/8,5 Úgy éreztem, körülbelül egy szinten van az első résszel, bár teljesen más környezetben és hangulatban játszódik, és nem olyan száraz, szikár, mégis egy kicsit levontam, mert el van nyújtva. Még szerencse, hogy VanderMeer ügyesen beszél a semmiről is, úgy, hogy közben egész azt hihetjük, csordogál némi információ, és néha valami megfogja a tarkónkat hideg ujjakkal, hogy aztán a hátborzongatás után megint belesüppedjünk egy adag aktába. Erős kötet, jó volt olvasni, hibái ellenére is.

És ki ne maradjon, ha már a világirodalom macskáit gyűjtögettem nemrég: Kontrollnak van egy El Chorizo nevű macskája, aki a Chorry, Chorry-Morry becenévre hallgat :)

Olvassátok el Ilweran posztját is. :)

Déli Végek trilógia 2. Kiadja az Agave.
A magyar borító ismét különleges, kivágott, és szerintem nagyon tetszetős. Naptejes kézzel vigyázni, mert bebarnul a nyúl is a sok fogdosástól! :) 

Eredeti cím: Authority- Southern Reach Trilogy 2.

2014. június 8., vasárnap

H.G. Wells: The Invisible Man


A láthatatlan ember úgy került a látóterembe, hogy A könyvtolvaj című filmben a történetben eredetileg szereplő, egyébként elég ismeretlen The Shoulder Shrug című könyvet, amit Liesel ellop, kicserélték erre az ismertebb műre, és elkezdtek belőle felolvasni, mert ez jól is passzolt a történetben Max megérkezéséhez. :) 

A könyvről szerintem nagy vonalakban mindenki tudja, hogy egy olyan ember története, aki kísérletei során eljut abba az állapotba, hogy láthatatlanná teszi magát. Ez azonban nem várt nehézségeket hoz számára, és egyre agresszívabb lesz, hogy boldogulni tudjon. 
Wells regényéből és az ötletből számtalan adaptáció készült, az egyiknek köszönhetően a főszereplő Griffint egy idő után csak Kevin Baconként tudtam elképzelni. :)

Érdekes belegondolni a valódi, életszerű hátrányaiba egy ilyen különleges, akár vágyott képességnek, és abba is, hogy milyen negatív személyiségfejlődést idézhet elő. 

Értékelés: 10/5,5 Az a baj ezekkel a korszakalkotó és több későbbi mű alapjául szolgáló, újszerű ötletet felvonultató régi könyvvel, hogy egész egyszerűen szólva porosak. :) Nem is csoda, hiszen 1897-ben jelent meg (te jó ég).

A booksshouldbefree-ről ingyenesen letölthető az e és a hangos változat is. (jó a felolvasás!)
A könyvről a Wikin (spoileres!). 

2014. június 6., péntek

Kálmán Mari: Ecetudvar

Nemrég olvastam Kálmán Maritól a Talyigás Irma és az Ürdög című könyvet, és rögtön folytattam is az Ecetudvarral, keresve az eddig megismert stílust, a népiesen szórakoztató, groteszk humort. Az elején meg is találtam, azonban le kell szögezni, az Ecetudvar egészen más. Ahogy a fülszövege hirdeti, identitáskeresés inkább, és komoly szerepet kap benne a zsidóság kérdése is. A főszereplő, Lantos Mari, hasonlóan cikornyás családi-rokoni és városbeli kapcsolatokkal rendelkezik, mint a másik könyv Irmája, de nála nincs negatív személyiségfejlődés, sőt nem is tudom van-e végülis fejlődés, inkább sorskeresés, énkeresés zajlik. A zsidókérdés csak a könyv harmadik harmadában jön elő, és az izraeli utazástól is ekkor vár Mari valamiféle felszabadító lényeglátást. 

 "Asszimiláció, integráció, identitáskeresés – sokszor, sokféleképpen feldolgozott fogalmak. Az Ecetudvar című kisregény mindezt új, eddig kevéssé ismert szemszögből, a második generáció hétköznapi küzdelmein keresztül mutatja be. A regény főhőse, egy épp csak öntudatra ébredő fiatal lány, akinek meg kell küzdenie szülei mindent és mindenkit kirekesztő, betegesen zárt világával, és paranoiás anyja zsarnokságával. Az e világból való kilépése, a szülői házzal való teljes szakításhoz vezet.
Azonban a falakon kívüli világ sem elfogadóbb vele. Az előítéletekkel párkapcsolatában is szembe találja magát. Harcba száll a kétirányú előítélettel, küzd kapcsolata megmentéséért. E küzdelem veszteseként, talajt vesztetten, máshol kezdi keresni a gyökereit. Egy régi osztálytárs meghívására Izraelbe megy. A hatvanas évek prospektusaiban „olvasztótégelynek” hirdetett ország egzotikus kavalkádjában azonban még kívül állóbbnak, még idegenebbnek érzi magát. Mikor rájön, hogy kívülállásának oka elsősorban önmagában keresendő, visszatér Magyarországra, hogy szembenézzen az előítéletekkel, és folytassa önmaga keresését.
A szerző hű marad a Talyigás Irma esetében megismert és sikert hozó stílusához: humorral, néhol iróniával kezeli a fajsúlyos témát, így az nem csak elgondolkodtató, hanem számos helyzet- és jellemkomikuma okán élvezetes olvasmány is."

Ugyanúgy jó elmerülni a mondataiban, szövevényes kapcsolatrendszerében, az ecetudvar olyan hamisítatlan, néhol kicsit ismerős közösségében, mint Talyigás Irmáéknál, de nem olyan könnyed, kicsit komorabb marad, és elgondolkodtató, hogy hogyan lehet valamit túl soká halogatni, és hogy néha milyen nehezen érhet valaki révbe, ha sehova se tud illeszkedni, önhibáján kívül.
Többet vártam viszont a szülőktől való elszakadás, a béklyók elszakítása, a kitörés témában.

Érdekes kisregény, de ha választani kell, inkább Irma mellett teszem le a voksom. Lantosék nem olyan maradandóak. Várom viszont a szerző következő regényét is (Katica bácsi?), imádom a stílusát! 
10/6,5

A könyvet nagyon köszönöm az Atlantic Press Kiadónak!

2014. június 5., csütörtök

A könyvtolvaj - a film


Megvan a szépsége annak is, ha a könyv elolvasása után azonnal megnézzük a filmadaptációt, és annak is ha csak kicsit később. Előbbi esetben még frissek a "sebek" is, és jobban meghatódunk, jobban megérintenek egyes jelenetek, ismerjük a teljes hátteret és még emlékezünk mindenre... de talán emiatt kritikusabban is szemléljük a vágó és rendező döntéseit. Valahogy így volt most velem is és A könyvtolvajjal. Csak nemrég fejeztem be a regényt, és most megnéztem a filmváltozatot is, és ugyan egy élvezhető és érdekes filmet kreáltak belőle, fájt minden amit kihagytak, és fájt minden amit megváltoztattak.

A színészek vitték a hátukon a filmet. Hans Hubermann, akit Geoffrey Rush alakít, úgy lépett ki a könyvből, hogy szinte láttam rajta a betűket is a könyvlapról, amiből megelevenedett. Olyan valóságosan ő volt Papa, hogy már akkor elérzékenyültem, amikor megláttam. Hát még a sok pajkos, cinkos, szerető mozdulata, mondata, kacsintásai, a "fenség" megszólítás Lieselnek... Fantasztikus alakítást nyújt. De majdnem ugyanígy Rosa is, aki remekül adja a zord, viharos, csapkodó és mosolytalan, de szerető szívű Mamát.
A Maxot játszó Ben Schnetzer szintén kitűnő választás volt, pont ilyennek képzeltem el őt a könyvbeli leírás alapján is. 
Ilsa Hermann - Barbara Auer -  is tetszett, bár ő nekem nagyon máshogy élt a fejemben, és nem örültem "beszédességének", eleganciájának, nekem egy fáradtabb, megtörtebb, teljességgel hallgatag nőként élt a gondolataimban  - és persze kizárólag pongyolában. 
Rudy - Nico Liersch - szerintem imádnivaló. Játékos, szelíd, és mégis vadóc, és persze szőke. :D


Liesellel - Sophie Nélisse - útközben barátkoztam meg. Már Miamona is írta, de esküszöm nem őt másolom, amikor azt mondom, Liesel reménytelenül emlékeztet szerintem minden magyar Barátok közt nézőt Hannára (Nyári Dia)... Szerencsére valahogy lekopott róla ez a máz, ami az elején nem hagyott másra gondolni, és megláttam az aranyos, kedves Lieselt a kislányban. :) 



A film egészében véve tetszett, és örülök, hogy megnéztem, de meg kell hogy mondjam, a halál narrálása és egyáltalán a  vonalvezetés nagyon... suta volt. Mindig volt valami, amire fintorogtam, épp egy kicsit. Werner temetésén a sírásó orra elől elhalászott könyv..., Franz Deutscher összekeverése Schmeikl-lel, a Max által rajzolt könyvecskék kihagyása, Liesel miért fejből mond mesét, miért nem olvassa?... Mindenhol volt egy pici sántítás, és a halál sem billentette helyre a dolgokat, mármint a közbevetéseivel, sőt. Az az utánozhatatlan hangulat és elbeszélésmód, amit Zusak megteremtett a könyv szövegében, agyon volt csapva. Adaptáció, persze, szükség van nyirbálásra, más átkötésekre és persze ilyenkor benne van a rendező és a forgatókönyvíró elképzelése is, elfogadom. Csak mégis kikívánkozik, hogy amikor majd elkezd hiányozni a történet, akkor még ha több mint 500 oldal is, szerintem előbb fogok újra a könyv felé nyúlni, mint a filmet újranézni. 
Ugyanakkor Hans Hubermann miatt biztos vagyok benne, hogy a filmet is újra fogom nézni. ;) Na, ezt bogozzátok ki! 

Összességében: nem tökéletes, és kevesebbet ad, mint a könyv (ami egy ilyen kivételen könyvnél elkerülhetetlen), de biztos vagyok benne, hogy akik nem olvasták, azokat is meghatja és el tudja egy picit varázsolni.

Trailer:



2014. június 2., hétfő

Májusi zárás

Az előző hónapban nem írtam beszerzős posztot, mert az összes zsákmányom a Könyvfesztiválon szereztem be. Most viszont többfelől érkeztek könyveim, meg is mutatom őket:

Kupac, kattintásra megnő

- Jonas Jonasson: The Girl Who Saved the King of Sweden (Bookdepo)
- Anne-Marie Conway: Butterfly Summer (Bookdepo)
- Jeff VanderMeer: Kontroll (olcsó Agave)
- Georges Simenon: Maigret és az idegenek (olcsó Agave)
- Delphine de Vigan: Semmi nem áll az éjszaka útjába (ajándék)
- Dr. Czeizel Endre: Születésünk titkai (ajándék)
- Gillian Flynn: Sharp Objects (kuponnal -1000Ft)
- Gaura Ágnes: Átkozott balszerencse (ajándék)


Kiterítve, kattintásra megnő

Májusi mérleg: 8 könyv (nyolcadikat lásd  lent), ebből 3 angol, 5 magyar nyelvű, 3 ajándék, a többi kedvezményes vétel. :) 
Olvasás és posztok szempontjából is termékeny hónap volt a május, 7 könyvet fejeztem be, és 12 poszt született. :) 

A többiek bűnözései: Katacita, Amadea, Theodora, Pöfi, Nima, Nikkincs, Nita, Zakkant

U.i.: Hümm, most hogy utánanéztem, rájöttem, hogy a Jonassont még áprilisban, a Flynnt meg már júniusban (tegnap) szereztem be... hehh. De engedelmetekkel nem fogok új posztokat írni emiatt, csak csendesen kiröhögöm magam :D
És Pöfi most szólt, hogy kihagytam a Gaura-ajándékomat is... Kérek szépen Cavintont, küldhetitek postán...

2014. június 1., vasárnap

Falra hányt Freskó

Szabó Magda: Freskó


Azt olvastam, hogy Szabó Magdának az 1958-as Freskó és az '59-ben megjelent Az őz hozták meg a népszerűséget, ismertséget. Ezért is fáj annyira, hogy mindkét említett regénnyel olyan piszok rossz a kapcsolatom. 

Az őznek már háromszor nekiálltam, Isten látja lelkemet, én annyira próbálkoztam, de nem jutok túl az elején. Rakás szereplő nevével dobálózik, miközben teljesen érthetetlen marad. 
A Freskónál is éreztem ezt, már az elején, de gondoltam á, "Katalin utca szindróma" lesz, és kitartottam, vért izzadva. Szomorúan mondom: nem érte meg. Úgy fejeztem be a könyvet, hogy még mindig nem tudom ki kicsoda. Elkezdtem jegyzetelni is közben, amiből egy névfelsorolás lett, és az, hogy azt legalább összeraktam, hogy aki meghalt és a temetésére összegyűltek: Edit. És hogy Décsyné a papnak az anyósa, a pap meg Janka férje. Talán. Lógott a levegőben az összes többi szereplő is: Kati, Joó Mihály, Kun László, Árpád, Franciska, Kálmán, Oszkár (???) és Anzsu (akiről legalább félúton kiderült, hogy nem is nő). Ebből számomra nem jött össze egy élvezhető történet, követhetetlen volt, nem tudtam értékelni az állítólagos (és várt) remek jellemrajzokat és magát a lélektani regényt. 

Ez volt számomra a mélypont Szabó Magdától, ha ugyan magát Az őzt a félbehagyások miatt nem tekintjük annak, és mérges vagyok. Szabó Magdára is, meg erre a fene nagy értetlenségre a regényei elején (Katalin utca feltisztult, ennél esélyét sem látom), és magamra is, hogy egy épkézláb mondatot nem tudnék róla elmondani, annyira nem tudtam megérteni. 
Mindennek a tetejébe pedig mindenki, aki csak olvasta, maximálisra értékeli, így még jobban frusztrál az egész, de annyira savanyú ízt hagyott a számban, hogy semmi kedvem elölről kezdeni (v.ö. a Katalin utcát annyira megszerettem, hogy a végén elolvastam az elejét újra, és láss csodát, már érthető volt minden és mindenki aki ott szerepelt egy alaktalan, bedobott névként).