Oldalak

2013. június 29., szombat

Nem semmi

Tóth Szabolcs: Nem semmi

A stand-up comedyt már jónéhány éve kedvelem, és próbálkoztam már a mostani menő stand-uposok közül Kiss Ádám Szütyiő című könyvével, de nem győzött meg, sőt. Eltántorított attól hosszú időre, hogy írásban fogyasszam ezt az alapvetően élőbeszédnek tervezett szórakoztató műfajt. A Szütyiős emlék már megfakult, és Tóth Szabolcs karaktere egyébként is nagyon mást ígért, másra is számítottam tőle könyv formában is, és nem csalódtam. A Szomszédnéni Produkciós Iroda egyik fele kitett egy egészet is. :) 


Nem mondom, hogy nincsenek laposabb, unalmasabb vagy épp fárasztóbb sztorik a kötetkében, de nem is vártam el, hogy végig a hasamat fogjam a röhögéstől, hiszen a stand-up közben is néha csak összemosolygunk, hogy naja, vagy csak csóváljuk a fejünket, esetlen figyelmesen hallgatunk, hova lyukadunk ki a végén. Amolyan eredeti "szabis" stílusú, ironikus, kellemes, hétköznapi, de azért persze humoros történeteket vártam, és ezt tulajdonképpen meg is kaptam. 

Vannak itt rövid, anekdota-szerű sztorik, ufók, csacsogás, rémtörténet, idő-visszaforgatás, és egész hétköznapi dolgok kicsit más színben elmesélése is, vagy akár csak egy-egy kellemetlen jelenet részletes lefestése. Ez utóbbiak közül a kedvencem volt, amikor a főhősnek pisilni kell menni, de hangversenyen vannak egy templomban a feleségével, és nincs lehetőség kislisszolni sehogy sem, végig kell bizony szenvedni Vivaldinak mind a négy évszakát. :) A másik ilyen kedvenc, amikor az ember leül egy étterembe, és mivel nincsenek nagyon szabad helyek, és aztán vele szemben is leül valaki, aki ismeretlen, de végülis kénytelenek ugye együtt ebédelni. A kínos szitu, amikor nem tudja az ember, beszélgessen-e vagy ne, elforduljon-e vagy ne, odanézzen-e, lassabban egyen-e? :)

Aki szereti a Szomszédnéni Produkciós Iroda-féle néha lassúbb, de aranyosabb, meglepődős, belefeledkezős, szemedet forgatósan felnevetős humorát, de akár a többi stand-upost is, szerintem nyugodtan belemerülhet ebbe a könyvbe. Bár még csak a második Dumakönyvtáras kötetem, eddig ez a kedvencem közülük. :)

A borítóról muszáj szólnom, mert nem tzdok szó nélkül elmenni mellette, hogy mindkét változata mennyire csúnya... Igazán tervezhettek volna valami igényesebbet, kevésbé harsány színekkel. Még szerencse, hogy az e-booknak nem kell lesni olvasás közben a külsejét. :)

Értékelés: 10/8,5 Egy kevéske otthoni stand-up, amit én végig Tóth Szabolcs hangon hallottam a fejemben. :))


A könyvet ti is megvásárolhatjátok >ITT< a BookandWalk e-book áruházban! Most akcióban van, csak 780 Ft, vasárnap estig! :) 
Nézzetek körül, mert nagyon sok könyv le van árazva akár 70%-kal is ezen a hétvégén! 

Köszönöm az olvasás lehetőségét! 


2013. június 28., péntek

Felhívás a Főnixtől

Forrás
Figyelem, alkotókedvű molyok! A Főnix Kiadó újdonságokat keres, most lehet őket bombázni kéziratokkal. 
Íme a részletek: 

2013. június 26., szerda

A_d(d)ictionary to Moning

Avagy a Fever sorozat sokszori olvasásával már-már teljesen belém ivódott a szóhasználata, kifejezéstára Karen Marie Moningnak, és még akkor is megér nekem egy kis elmélkedős, gyűjtögetős posztot, ha más nem találja olyan izginek. :) A magyar köteteket nem olvastam, kivéve talán az elsőnek a fülszövegét, így nem ismerem a fordítás rejtelmeit. Ez a poszt kizárólag az angol nyelvű eredeti kötetek ismétlődő paneljeit, megszokott kifejezéseit, érdekes és különleges szavait, emlékezetes dialógusait, idézeteit veszi végig - teljesen szubjektívan persze. :)

A sorozatot immár háromszor vettem végig, egyszer olvasva és kétszer audiobook formájában, így mondhatom, hogy most aztán a fülemben csengenek a dolgok amikről írni fogok, és Oh man, how I love them resonating in my mind's ear. :)

Gyakran használt kifejezések, ismétlődő panelek, állandó jelzők


Az elsőtől az utolsó kötetig nézve nagyon sokszor fordul elő egy-egy szókapcsolat, kifejezés, amik már ismerősként köszönnek vissza. Jellemzően sok a nook and cranny, beast, feral, sentient, barely sentient, rattlesnake, puny minds, iridescent eyes, kaleidoscopic, gazillion, inhuman, inhumanly beautiful, stands bastion (a BB and B-re vonatkozik mindig), enigmatic, electrifying. Aztán ott vannak a jelzők, a Constant Jackass, Rainbow Girl, Dreamy-Eyed Guy (a.k.a. DEG :))

Barrons CJ (Constant Jackass :D) jelzőjén kívül akad még pár állandó címkéje a rejtélyes könyvesbolt-tulajnak. :) Ilyenek a már korábban említett electric, electrifying, enigmatic, és a ritkább: cantenkerous, aminek jelentése, nehezen kezelhető, házsártos, morcos, rosszkedélyű. :)

nook and cranny blog logo
Főleg az eleje felé Dani O'Malley is kap egy gyakran használt jelzőt (a Mega most nem számít ;)), ami nem más, mint a gamine. A mosolyára is alkalmazza Moning, mint gamine grin. Jelentése többrétű: a girl or woman of impish appeal, a slim and boyish girl or young woman; an elfish tomboy, a neglected girl left to run about the streets (forrás). 

Khm, és ha már Dani, akkor ugyebár: Duuuude! :) 

"Dude me one more time, and you're Danielle forever." :)))

Rowena állandó jelzője pedig az "old woman". :)

Két dolog, ami néha a könyökömön jött már kis, de nagyon jellemző: rengetegszer használja Moning az Alinára való emlékezéseknél a "God, I missed her!"-t. A másik pedig a "mercenary to the core" szókapcsolat, amitől az első olvasáskor az idegbaj kerülgetett (érdekes, később már nem éreztem olyan soknak :))
Gyakori az "in my book", illetve Barrons és Mac között a same book, same page, same bloody word-re végződő párbeszédek. :)
Mac többször felemlegeti Rowena "Go, die somewhere else"-ét is.

Az egész sorozat során sokszor ismétlődik a mottónak is nevezhető "Hope strengthens, fear kills.", amit sok rajongó magára is tetováltatott, de többször jön elő a "stay to the light" is.

Érdekes szavak


Moning szókincs gyarapítás szempontjából sem utolsó, hiszen ahhoz képest, hogy a könnyed, szórakoztató műfajt képviseli nagyon szép a nyelvezete, és igényes. Igen, annak tartom, annak ellenére, hogy a kötetek előrehaladtával nő a káromkodások - főleg a fuck, de Dani szájából inkább a feck, fecking :) -  száma is (This is war! :D). Igazán új szóval nem sokkal találkoztam, viszont amikkel igen, azok nagyon emlékezetesek (többet a népszerűbb online angol-magyar szótárakban meg sem találni) - szerencsére, mert csak így lehet őket megtanulni, megjegyezni. :)
Az egyik nagyon emlékezetes szó a pernicious (veszedelmes), amit Barrons használ, és jellemzően egy nyelvelős :P jelenetben:

“Burns from dropped matches, Ms. Lane? Matches one might have dropped while flirting with a pernicious Fae, Ms. Lane? Have you any idea the value of this rug?”
I didn’t think his nostrils could flare any wider. His eyes were black flame. “Pernicious? Good grief, is English your second language? Third?” Only someone who’d learned English from a dictionary would use such a word.

“Fifth,” he snarled. “Answer me.” 

A káromkodásokhoz visszatérve, nagyon jó ötletnek találtam a szépített káromkodásokat, amiket Mac és Alina találtak ki gyerekkorukban, pl.: ass helyett petunia (Kiss my petunia haha :D), fuck helyett frog stb.


"He raised a brow. 'Petunia, Ms. Lane?'
I scowled. 'Ass, Barrons.'"



Többször szerepel, és ahogy észrevettem az Icedban is igen kedvelt, sokszor használt kifejezés, a discombobulate (összezavar, frusztál, felzaklat), amivel egyébként még sehol máshol nem találkoztam, valószínűleg olyan ritka szó, mint a serendipity (vakvéletlen), aminek meg a szintén még soha ezelőtt nem látott (never before seen, mennyivel jobban szeretnék néha angolul írni :D) ragozott formájával találkoztam az utolsó kötetben: serendipitously. :)
Kiejtés szempontjából volt érdekesség a longevity, amit én amolyan elegáns brit módra [longevitinek] gondoltam kiejteni is, de kiderült az audiobookból, hogy bizony dzsével van :) Párja, a brevity már egyszerűbb, ez is sokszor szerepelt, a legemlékezetesebb:


"You underestimate the pricelessness of brevity, Ms. Lane."


Ha már előjött, akkor meg kell említenem azt az udvarias formát is, amivel Barrons mindig megszólítja Macet - kivéve ugyebár ha már éppen haldoklik, vagy legalábbis életveszélyben van ;).
Ms. Lane.

'What? No questions, Ms. Lane?' I'd pulled a Barrons and said coolly, 'Good night, Barrons."

Azt se felejtsük el, Dreamy-Eyed Guynak is van egy megszokott megszólítása Mac számára: beautiful girl. :)

Az Irish lilt is előjön néhányszor, az audiobookban főleg, illetve a Gaelic kifejezések. Egy kedvenc ilyen jellegű párbeszédem a könyvekből:

“Dubh is do?" I was incredulous. It was no wonder I hadn't been able to find the stupid word. "Should I be calling pubs poos?"
"Dubh is Gaelic, Ms. Lane. Pub is not.” 

Macnek egyébként szép Southern akcentusa van, mint egy igazi georgiai nőnek. :) 

Plusz még néhány érdekes szó:
- malarkey: halandzsa, kitaláció, süket duma
- penultimate: utolsó előtti
- tantamount: egyenértékű, annyi mint

Emlékezetes idézetek (a már említetteken kívül :))


Egy kis nyelvi humor, amin minden alkalommal nevetek, sőt, akkor is, ha bárhol máshol látom ezt a szót: 

"But if there's one thing I've learned in life it's this: assume makes an ass out of 'u' and 'me'."

És egy pár megunhatatlan kedvencem:

"(...) personally I'd never had any desire to save the world. Decorate it? Yes. Save it? No."

“You, Ms. Lane, are a menace to others! A walking, talking catastrophe in pink!” 


" Why does it always take you so long to tell me the important things?" 


"Illusion was one salve, purpose and routine were another."

"God said, Let there be light. I said, Say please."

"See me when you look at me."


"You choose what you can live with. And what you can't live without."

"Fire to my ice. Ice to my fever."


Kotta

Aki ismer, tudja, hogy nem nagyon vagyok zenerajongó, olyan szempontból, hogy általában fogalmam sincs mit ki énekel és mikor és az milyen stílus, vagy most menő-e. Én vagy szeretek egy számot, amit rongyosra hallgatok vagy nem, vagy csak elhallgatom teljes tudatlanságban a rádióból, és kész. :)
A Fever sorozathoz mégis kapcsolódik számomra is néhány zene. Az E.T. nekem teljesen Barrons. A Que sera, sera említve van többször is a Shadowfeverben, bár lehet hogy nem ez a régi verzió. A Guilty Pleasure pedig, csak úgy, mert Moning és a világa egy nagy guilty pleasure nekem, sokadjára is. :)

Linkek:

További Fever posztokat találtok a Fever, vagy a Karen Marie Moning kategóriában.

Várom ám a további ötleteket is, mi az, ami nektek leginkább megragadt a fejetekben, legyen az akár kedvenc idézet, párbeszéd, mik azok amik szerintetek még sokat szerepelnek a könyvben, igazán Moningosak, Feveresek? :)

2013. június 24., hétfő

Kulcsok és rejtélyek

Victoria Schwab: Az archívum

Nem tudom miért, de egy ideig ódzkodtam ettől a könyvtől, egyszerűen nem vonzott, még a sok pozitív vélemény ellenére sem. Fogalmam sincs ez miért lehetett, de nagyon örülök, hogy végülis fordult a kocka, és kölcsönkaptam Pöfivonattól, ugyanis rá kellett jönnöm, hogy ez a könyv nekem íródott. :) Imádtam minden sorát, és kedvencemmé is vált.

"Mert egyetlen módon lehet csak megörökíteni egy embert: nem szavakban, nem képekben, hanem csontban és bőrben és emlékekben."

A főszereplő Mackenzie Bishop, aki családjával együtt új helyre költözik öccse váratlan halála után - Ben cserbenhagyásos gázolás áldozata lett -, ahol is Mac anyukája kávézót akar nyitni. Az épület réges-régi,  és korábban szálloda volt, a neve Coronado. Ebbe a sok hétköznapi történésbe csöppenünk bele, ugyanakkor tudjuk már azt is, hogy Mac egyáltalán nem hétköznapi. Nagyapja Őrző volt, és halálakor átadta neki ezt a feladatot. A múlt lassan kibontakozik, rövid jelenetek, képek, emlékek elevenednek meg Papiról és Macről. De mit is jelent Őrzőnek lenni? Van egy hely a földi világon kívül, amit Archívumnak hívnak. Könyvtárosok dolgoznak benne, és a polcokon nem könyvek vannak, hanem fiókok, bennük a Történetekkel. A Történet egy-egy ember lenyomata, de tulajdonképpen a testük maga az akta. Ezek a Történetek voltaképpen a halottak, akik néha-néha felébrednek, főleg ha emészti őket valami, vagy nem élhettek elég ideig. Ilyenkor a Sikátorba kerülnek, nevük az adott terület Őrzőjének listáján megjelenik, neki pedig az a feladata, hogy visszaküldje őket az Archívumba. Ehhez bátorság, ügyesség és gyorsaság is kell, mert a Történetek zavarodottak és hamar teljesen megtébolyodnak az ismeretlen helyen. A felnőtt történetek pedig gyakran törnek az Őrző életére... Mac a Coronadoba érkezéskor azonnal a Sikátorba vezető "ajtók" keresésére indul, amiket Papi kulcsával tud nyitni, csakúgy, mint a Sikátorból kivezető ajtókat.
weheartit.com
Hamarosan azonban furcsa dolgok kezdenek történni. Egyre több Történet ébred fel Mac körzetében, gyakran egyre idősebbek is, Őrzőgyilkosok, a Könyvtárosok is gyanúsak, titkok lappanganak az Archívum fiókjai mögött, emlékek tűnnek el bizonyos helyekről, módosítások történnek, de vajon miért? A Sikátorban megjelenik egy ismeretlen Történet is, aki nem szerepel Mac listáján, és mintha megtébolyodni sem akarna... Lehetséges lenne vajon Bent is felébreszteni így, és újra látni? 
És vajon ki az a fekete tüsi hajú srác, Wesley Ayers, aki szintén a Coronadóban bolyong? Kiben bízhat Mac? Mi történt ebben a valaha volt szállodában, és vajon ki és miért akarja annyira eltussolni az ügyet? 

Szerintem már ennyiből bőven kitűnik, hogy ez egy igen izgalmas és mozgalmas regény. Hihetetlenül élveztem olvasni, minden sorát. Legyen szó akár az Archívumról és titkairól, akár a Coronadó múltjáról, akár Ben elvesztéséről, és a gyászról, fantasztikusan jól van megírva minden szempontból. Sugároznak az érzelmek a soraiból. Tapintható a család, és Mackenzie fájdalma a kisöcs elvesztése után, de akár Papi elvesztése miatt is. De ugyanígy tapintható az ismeretlen, a félelem, a rejtély a Sikátor falain belül, a csend és béke és titkok az Archívum termeiben és polcai között. 

A szerző
Érdekes világfelépítés, és rengeteg misztikum lakik ebben a könyvben, de ami a legjobb, hogy mindez gördülékeny, kifinomult stílusban van megírva - nem utolsósorban a fordítás is kiváló! - és egész egyszerűen bekebelezi, magával sorodja az embert. Nem hiányzik belőle a bensőségesség, humor, kis szerelmi szál sem, ami azonban nem nyomja el a lényeget. 
Néhány napig ebben a realitásban éltem, és Mackenzie-vel együtt nyomoztam és törtem a fejem a megoldáson, de teljes mértékben nem tudtam rájönni. Minden sorát szerettem. 

A karekterek nagyon a szívemhez nőttek. Élők, emberiek, sokfélék. Reakcióikkal mindenhol egyet lehet érteni, együtt lehet velük érezni. Hihetetlen sok érzelmet sűrítettek ebbe a könyvecskébe. 
Mac képességét néha bizony szívesen elfogadnám, és olvasnék én is a tárgyakban, a padló és a falak megőrizte emlékekben... 

Értékelés: 10/10 és kedvenc lett. Különleges, izgalmas, fordulatokban gazdag, hitelesek a szereplői. Egy kivételes regény. 

yalibrariantales.com


További ajánlók:

Fülszöveg: "Minden testnek van egy története, egy képsorozat, amelyet csak a Könyvtárosok olvashatnak. A halottak a Történetek, nyugvóhelyük pedig az Archívum. Papi először négy éve hozta el ide Mackenzie Bishopot, amikor a lány még csak egy rémült, de elszánt tizenkét éves volt. Most azonban Papi halott, helyét pedig Mac vette át: könyörtelen Őrzővé lett, akinek feladata megakadályozni a gyakran erőszakos Történetek felébredését és menekülését. A holtakat nem zavarhatják az Archívumban, valaki azonban mégis szándékosan megmásítja a Történeteket és fontos fejezeteket töröl ki. Hacsak Mac össze nem rakja a megmaradt darabokat, még maga az Archívum is darabokra hullhat."
weheartit.com

2013. június 20., csütörtök

Shadowfever - mese és mitológia, némi erotikával fűszerezve

Megmondom az igazat. Amikor idáig jutottam ismét az újraolvasásban, hirtelen belémbújt a kisördög. és ezúttal ki akartam hagyni az utolsó részt, hogy ugorhassak is neki az Icednak azon nyomban. A Shadowfever hosszú is, unásig tudom már kívülről, és wáhh, ide nekem Danit... Persze csak legyinthetünk erre, mert ahogy nekivágtam ismét, ugyanannyira élveztem ezt a záróepizódot, ha nem jobban, mint elsőre, vagy másodikra... :) Mert tudhatom már kívülről (hahh, dehogy tudom, megint leesett párszor az állam, hogy miket felejtettem el!), és lehet bár 700 oldal hosszú, egyszerűen imádom minden sorát, a világát, az összes karakterét, és fájt megint búcsút inteni neki, bármennyire várom/vártam is az Icedot. :')
Ez a poszt Karen Marie Moning Shadowfever (Új nap virrad) című kötetének újraolvasása kapcsán íródik. A poszt végén találtok linkeket a többi újraolvasáshoz, és az eredeti ajánlókhoz is.

"Fire to my ice. Ice to my fever."

Az elejétől a végéig annyi minden zsúfolódik össze ebben a könyvben, és Moning olyan mesterien teszi teljessé saját kis mitológiáját, hogy hol csak kapkodjuk a fejünket, hol ámulva hallgatjuk a mesét, mintha csak a karosszékben ülnénk a nagyival... A királyról, a királynéról, a gonosz könyvről, a szeretőről és a gyermekekről, akiknek talán sosem kellett volna megszületni?...



A kulcsszó a mostani olvasásnál a mesevilág és mitológia volt nekem. Most sokkal jobban élveztem a Seelie-Unseelie Court udvar belső történéseit, az Unseelie King Király és concubine szeretője kapcsolatát, a titkaikat, jajj minden angolul jön a számra, annyira átálltam. :) Az Unseelie Prison (fene vigye, nekem úgyis ez marad örökké, nem tudnám magyarul megszokni!) jeges borzongatása, a Silverek kiszámíthatatlan játékai, a Silver a királyi hálóban, ami bárki mást meggyilkol, aki átlép rajta a királyon és a szeretőjén kívül... 
És az érem másik oldalán a jelenkori mitólógiánk: Barrons és a kilencek, súlyos, szörnyű titkaikkal, a BB and B alagsorának rejtélye, a Kékszakáll analógia, a Szépség és a szörny mese újraértelmezése és elmesélése. És a Chester's. Áááá, nem tudom nem szeretni az ott játszódó jeleneteket! A legtöbb izgalom, a viszontlátás öröme, és némi humor is, mind egy helyen... :)

„The four Keltar Druids brought their wives and children. (…) It was total chaos. (…) A child followed us on our way to see the queen. Wanted Ryodan to fix a toy or something.” 
„Did he?” 
„He got upset because it wouldn't shut up and tore its head.” 
„The child?” I gasped. 
He looked at me like I was crazy. „The bear. The battery was dying and the audio file was looping. It was the only way to make it stop.” 
„Or put a new battery in.” 
„Child screamed bloody murder. Army of Keltars came running. I couldn't get out of there fast enough.”



Moning tud mesélni. Ez persze nem újdonság, néha mégis újra és újra megcsapott ez az érzés, és ezt imádom.

The Fear Dorcha
"I knew that War’s specialty was not merely to turn opposing factions, races, or populations upon one another but to find sides within a person and turn them upon themselves. 
Here was the ultimate trickster, the destroyer. 
And I understood that Death wasn’t the one to be feared. War was the one that laid waste to lives. Death was just the cleanup guy, the janitor, the final act."


Nem tűnt fel igazán olyan részlet, amit eddig nem vettem észre, vagy ami felett korábban elsiklottam, azokat nem számolva amik kicsúsztak az emlékezetemből. :) A Kékszakáll utalások pl. újra megleptek, de aztán a régi poszt újraolvasásakor ráébredtem, hogy már akkor is rajongtam érte. Élvezettel emésztgettem újra, amikor V'lane meztelenül terül el Barrons autóján, vagy amikor Dani kis híján áldozatul esik a Gray Womannek. Nincs hiány izgalomban, és a külső történések mellett nagyon sok a belső feszültség és vívódás is, főleg a Macet marcangoló kérdések miatt, hogy ki is lehet ő valójában Szívdobogtató.

Mac monologizálását kicsit soknak találtam az elején, de ám annyi baj legyen, attól még a végére ismét odáig jutottam, hogy könnyekig meghatódtam, hogy itt kell hagynom ezt a világot, ami annyira a szívemhez nőtt. És hiába van itt a spin-off Danivel és Ryodannel, alig várom, hogy visszatérhessek Machez ás Barronshöz. :)


'You’re Mac,' he says. 'And I’m Jericho. And nothing else matters. 

Kedvenc volt és marad is. Tökéletes befejezés, flawless. "You choose what you can live with. And what you can't live without." I can't live without Fever! :) 

Ez nem lett egy nagy bejegyzés, de az eredeti ajánlót megtekinthetitek alább. :)
Jó hír: már elkezdtem az Iced-ot! Poszt nemsokára! :)

A korábbi Fever-related posztok: 



A Dreamfever újraolvasása poszt. 

2013. június 15., szombat

Írjak én is a recikönyvekről?

Forrás
Lassan kezd feledésbe merülni a nemrégiben felcsapott hullám, amikor mindenhol a recenziós könyvekről esett szó. Pro és kontra, mennyit, mikor, kinek, miért, esetleg miért ne alapokon folyt a szó, de olyan aktívan nem tudtam bekapcsolódni akkor épp a beszélgetésekbe, aztán persze egy-egy adott blogbejegyzés csak tolódik lejjebb és lejjebb, és szó szerint és képletesen egyaránt elkerül szem elől. Az írásom apropóját most az ekultura által a Könyvhéten készített interjúk adták, amikben minden vállalkozó szellemű bloggert kikérdeztek, és előkerült a recenziós könyvek témája is. 
Szóval, néhány mondatocskában összegzem én is a véleményem, érzéseim, szokásaim, kicsit később kapcsolódva be a körbeposztok zsinórjába. 


Őszintén szólva én kezdő blogosként, remélni, álmodni se mertem, hogy kapcsolatba kerülhetek kiadókkal, és kaphatok könyvet csak azért, mert írok róla véleményt, kvázi reklámozom. Óriási öröm volt, hogy legeslegelőször, amikor reciket harcolt ki a könyves blogszféra, én is kaptam a Jaffától, és az Agavétól könyveket, pedig én csak második vagy harmadik (?) generációs, akkor még kis blogger voltam, egyéves kb. Teljesen odáig voltam, és valamikor ezután mondtam el pl. szüleimnek, unokatestvéreimnek is, hogy blogolok, mert olyan jó érzés volt, hogy fel tudok mutatni valamit, amire ők is csak néztek, hogy jé, hogy te a kiadótól kapsz könyvet, ingyen, és írsz róla recenziót, aztaaa. Szóval élveztem a dicsfényt na, mit tagadjam :D. Feladat volt, de olyan, mint amikor a kedvenc tantárgyadból kaptál valami szorgalmit, amit alig vártál, hogy megcsinálhasd, vagy mikor leveleket kellett gyűtjeni és lepréselni. amolyan kisküldetés, amit nagyon-nagyon szívesen csinálsz. 

A recik aztán felszaporodtak, kapott boldog-boldogtalan, jött is előbb-utóbb a csökkentés, lista, határidőbetartás nézése stb, stb. 
Voltak aztán "botrányok" a könyves berkekben olyanokról, akik nem írtak az adott könyvről, eladogatták őket látványosan, esetleges lopások, másolások is történtek, vagy pedig csak simán saját, de kritikán aluli írások, vélemények születtek, ami bosszantó. 

Jött aztán az a probléma is, hogy túl sok volt a jóból. Ez is kéne, az is kéne, ez is érdekel egy kicsit, és könnyen elszaladhat az emberrel a ló, főleg, hogy határidő is van, ami általában egy hónap, de lehet kevesebb is, esetleg megjelenés előtti előolvasás miatt. Na ilyenkor lesz teher a feladatból, és kötelező olvasmány a szórakoztató irodalomból...
Forrás

Azóta bár változott a helyzet, a paletta, a kiadók, a kapcsolatok folyton alakulgatnak, azért nagyjából ugyanaz a véleményem. Dióhéjban:

A reci jó. Jó, hogy van, és még most is megtiszteltetésnek érzem, ha kaphatok, akár e-ben, akár fizikai valójában, akár előolvasóként, akár a megjelenés után. Az is megtisztelő, ha a véleményem belekerülhet egy-egy könyvbe. 
Volt már olyan, hogy valóban kezembe került könyv ezek közt, amit valószínűleg nem vettem volna meg, de így horgomra akadt, és elolvastam, ezek közt vegyes a kép, volt már pozitív csalódás is (Pl.: a Maigret könyvek, amikbe belehabarodtam), de volt, hogy a próbálkozás a szerzőre való erőteljes és végleges ráfanyalodásban végződött (Pl.: Dennis Lehane vagy Lawrence Block). De elmondhatom, hogy szinte csak olyan könyvet kérek, ami tényleg érdekel, műfajilag, szerzőileg, történetileg, és valószínűleg élvezném is, előzetes helyzetfelmérés alapján (Baráth Katalin, Georges Simenon, Neil Gaiman pl. tuti befutók.) Mert nagyon fontos szempont, amit szerintem néha elfelejtenek főleg a halmozók, hogy szívesen olvassuk-e az adott könyvet. 
Volt már olyan is, hogy a szerző maga kampányolt a könyvvel a bloggereknél, és visszautasítottam, mert tudtam, hogy nem érdekel a téma, de ugyanilyennél volt, hogy telibetaláltam, és nagyon tetszett (Az aranypárducok ébredése). 

A könyvekről azt írunk, amit szeretnénk. Nekem soha nem volt még olyan, hogy valaki azt szabta volna meg, csak pozitívan lehet utána róla nyilatkozni, ilyenbe bele se mennék. Az pedig, ha valaki olyat mond, hogy inkább ne írjunk róla ha nem tetszett, még rosszabb, nem tartom ezt korrektnek, és nem szimpatikus.  Mert mi az, hogy ha nem tetszik, akkor inkább kussoljak (WTF?!)... Ilyen sem volt még, de azért fél füllel hallottam már hasonlókat - maradjon ez a sztori a "mesélték" kategória. Vagy elmondhatom utána a véleményem, vagy ne is adják oda, inkább akkor megveszem, és úgy szidom el mint a bokrot, ha épp nem jön be - mert ami nem jön be, azon én eléggé ki tudok akadni általában. Előfordul, hogy a reciposztba kerül azért szépítés - nem fogom azt mondani, hogy nem, mert ez nem igaz, nyilván jobban ügyel az ember a megfogalmazásra, mert azért inkább cikket ír ilyenkor, mint saját célú szösszenetet -, de szerintem lehet szépen is megfogalmazni kemény kritikát. Tudni kell disztingválni  ilyenkor.
Forrás
Nem jó, ha nem látják be, hogy a negatív reklám is reklám, sőt, sok esetben az a legjobb reklám. A lehúzós posztoknak MINDIG nagyobb a nézettsége, és több beszélgetést, vitát provokálnak. :) Nem mintha ez lenne a cél, hogy valami recikönyvet jól lehúzhassak, dehogyis, de előfordul, hogy nem tetszik, ahogy az előbb is írtam, és ilyenkor ezt is leírom, és pontszámban is annyit kap, amennyit akkor kapna, ha nem lenne reci. Barokkos körmondat vége. :D

A különféle olyan dolgok, hogy nem jó minőségű poszt születik, másolás van, nem is olvassa a blogger a könyvet stb, engem őszintén szólva hidegen hagynak, mert úgy gondolom a kiadónak kéne a körmükre nézni, és szelektálni, nem adni, ha nem tetszik valami. Az a jó, ha van visszajelzés, ha kérik a bejegyzés linkjét, vagy ha nem is kérik, de nézik, mit írtál, kiteszik esetleg az oldalukra is, van feedback, van egy kedves kontakt akivel lehet emailezni, stb. 

Az eladás kérdése kényes téma, bár nem értem, miért annyira. Igazából az háborítana csak fel, mint kiadót, vagy mint magánembert, ha valaki begyűjti a könyvet, nem olvassa, nem ír róla, vagy valami silány posztot tesz ki, ami szinte csak a fülszöveg, és utána lehet látni molyon, hogy az összes ilyen könyve eladó. 
De ezen kívül, aki megkapta a recit, elolvasta, írt róla, és netalán nem tetszik, vagy jó volt, de tudja, hogy úgysem fogja mégegyszer elolvasni, akkor az üzlet lezárult, a könyv már az ő tulajdona... Elviheti antikvárba, eladhatja a molyon, elcserélheti, széttépkedheti, húzogathatja a kutyája előtt, hogy az szétcsócsálja, lehet ajtótámasz, el is ajándékozhatja. A kiadó megkapta az írást, a linkelést, logót, a szükséges reklámot, a google találatok száma is nő a könyvre keresve, stb stb, a blogger meg megkapta a könyvet. Ezzel biztos nem mindenki ért egyet, de szerintem innentől kezdve senkinek semmi köze hozzá, hogy a könyvvel mint tulajdonommal mit kezdek. Nem mintha én tömegesen adnám el ezeket a reciket, nem ez a célom, hogy így jussak pénzhez, de nem titkolom és soha nem titkoltam, hogy volt már, amit ajándékba adtam az olvasás után, volt, amit elcseréltem, és volt egy, amit el is adtam. Ezen a három-négy rosszabbul sikerült könyv-kapcsolaton kívül persze itt csücsülnek a polcomon. :) 

A recikönyvekről valahogy senki nem beszél szívesen, néha az érződik, hogy titkolózni próbálnak az emberek, nem tudom miért, nem szégyen ez, végülis amúgy is lehet látni a linkelős, a könyvet a végén megköszönős posztokon, hogy recis volt. Nagyjából azt is tudjuk kiktől lehet kérni könyvet, kik adnak, kik reagálnak vissza stb. Nem tartom tabutémának.

Kaptam már recikönyvet több mint 10 kiadótól és néha maguktól a szerzőktől is (pl. Imre Viktória Annától, vagy Susanna Lehnertől). Molyon polcot is vezetek róla, bármi megnézheti, nem titkoltam soha. Inkább csak egyszerűen: örülök neki, és igyekszem nem esni túlzásokba, és az érdeklődésemnek megfelelő könyveket választani, hogy élvezet maradjon az olvasásuk. :)

És mégegy dolog. Én díjaznám, ha nem mindig csak új cuccokról lehetne recit írni - recit kapni. 

A témát Nima is körbejárta ebben és ebben a posztban, illetve Grettynél el lehet olvasni, hogyan is kéne recenziót kérni és írni. :) 
Ajánlom még Amadea tömör és velős posztját is a témáról! :D

Forrás

2013. június 14., péntek

Maigret és a flamand lány

Georges Simenon olyan észrevétlenül lopta be magát a szívembe, nem tolakodóan, nem hivalkodóan, csupán a stílussal, a megszokott karakterrel, az összehasonlíthatatlan franciás hangulatossággal, ami minden könyvére jellemző. Egyértelmű volt, hogy az Agave legújabb Maigret-kötetetét, a Maigret és a flamand lányt sem hagyom ki, már külsőre is elvarázsolt, és a fülszöveg is tetszett, egy kicsit izgalmasabb krimiszálat ígérve a szokásosnál. :)

A történet Givet-ben játszódik, a belga határszélen, ahol a Peeters családnak szatócsboltja van. Flamandok, mások a szokásaik, néha különcködőnek számítanak a borókapálinkájukkal, vagy hogy állva isznak náluk a betérő vendégek. Három felnőtt gyermekük van, Anna, Marie és Joseph. Utóbbi az unokatestvérének Marguerite-nek udvarol, de bizony van, volt más nőügye is, Germaine Piedboeuf-fel, akivel törvénytelen gyermekük is született. A galiba akkor veszi kezdetét, amikor Germaine eltűnik.

Mindenki a Peeters családot gyanúsítja... Anna Peeters pedig segítségért fordul Maigret felügyelőhöz, hogy tisztázza őket. Maigret így hát nem hivatalos minőségében érkezik a Meuse éppel áradó partjára, hogy tiszta vizet öntsön a pohárba, a maga egyedi módján: sétálgatm megázik, iszogat, megfigyel - s közben forgatja az agytekervényeket is. 

A könyv nagyon rövidke, mindössze 124 oldalas, mégis valahol a közepetáján éreztem, ez most határozottan jobb a többinél, amit eddig olvastam Simenontól. Legyen bár kurta, és egyesek szerint kiszámítható is, olyan mesterien borzongató, és érezni a nyomasztó hangulatot, ahogy a látszólag tisztes családra a gyanú árnyéka vetül, ahogy mindenki ideges valamiért, ahogy egy-egy oldalpillantás milyen sokat elárulhat. És közben megrekedt hajóvontákkal van teli a kikötő, a folyó egy része még hajózhatatlan, holttestet sokáig nem találnak, mert azt messze sodorhatta a víz... 

"Maigret-nek már kezdettől fogva volt valami sajátos benyomása, de minél inkább igyekezett tisztázni, hogy mitől, annál megfoghatatlanabbá váltak a gondolatai. 
Valami megváltozott a házban, de nem tudta, hogy micsoda. 
Elkomorult, arcvonásai megmerevedtek, úgy ráncolta a homlokát, ahogy csak rossz napjain szokta. 
Épp ahhoz lett volna kedve, hogy valami nem ideillőt tegyen, hogy megtörje a házban mindenütt uralkodó harmóniát."

Feszült hangulat, elhallgatott dolgok, hazugságok, esetleges hamis nyomok és egy távoli, zárdában tanító nővér tarkítják a képet. Lesz persze holttest is, kalapács is, zsebkendő, és nem hiányzik az indíték sem. :)
Kritikaként talán csak azt tudnám mondani, hogy kicsit sok volt a homályba vesző, három ponttal végződő mondat, ez zavart az elején. (...) Illetve talán én megtartottam volna az eredeti címet inkább - Chez les Flamands - Maigret a flamandoknál.

Értékelés: 10/10 A jókor jó helyen tipikus esete lehet? Engem most teljesen magával sodort a könyv, szinte egyben olvastam el, és bár nem az izgalmak emelik ki a többi közül, sőt, jellemző rá a lassú lefolyás, az elnyújtott pillantások, ólmos, álmos kisvárosiasság és sok eső, valahogy mégis különleges a többi között. Kedvenc könyvvé is előléptettem. :) 

Egyetlen szépséghibája a gerincen található. Lessétek meg. 

2013. június 10., hétfő

Jessie Lamb, az áldozati bárány

A Jessie Lamb testamentuma Jane Rogers tollából az Ad Astra legújabb megjelenései közé tartozik, és igen nagy érdeklődés övezte, övezi, több okból is. Egyrészt talán eddig az egyik legcsábítóbb borítójú könyv, bizony nekem is szívem csücske lett ez a ragasztószalagos, esőcseppes design a repülés közben megállított lánnyal, a rózsaszínes, pasztelles színeivel. (Gyermán Petra és Sánta Kira munkája) Másrészt pedig természetesen maga a téma "vonzó", hiszen egy olyan disztópia, ami tulajdonképpen lehet akár karnyújtásnyira is, hiszen csak egyetlen vírusban különbözik a mostani világunktól és létünktől. Ez a vírus pedig az AHS, az anyai halálozás szindróma, ami a terhes nőket támadja meg. Mindenki hordozó, és a vírus mindig aktivizálódik, ha teherbe esik valaki, nincs kivétel, s egyelőre gyógymód sem. ... 
(Figyelmeztetek mindenkit, hogy kicsit megszaladt a kezem alatt a billentyűzet, maratoni poszt jön!)

A tudósok egyre-másra próbálkoznak a kísérletekkel, és sikerül is kifejleszteni egy mélyaltatásos módszert, aminek segítségével kihordhatók a kisbabák, de ugyanúgy csak az édesanya halála által. Ezeket az altatott anyákat Csipkerózsikáknak hívják (nagyon találó!). Ugyanakkor ez semmilyen szinten nem jelent megoldást, hiszen nem sokan vállalkoznak rá, az emberiség csak fogyatkozik, és bizony a világra születű csecsemő is ugyanúgy hordozója az AHS-nek... 
Új horizontok nyílnak meg, amikor az állatkísérletek, és az AHS előtti időkből megmaradt fagyasztott embriók felé fordul a figyelem. Lehet, hogy mégis megmenthető az emberiség? Ez az egész azonban komoly kérdéseket vet fel, és heves tiltakozásokat is vált ki.

Jessie Lambbel egy kis szobában találkozunk először, ahová be van zárva, és meg van kötözve. De hogy került ide, ki tartja fogva és miért? A könyv ezután távolról indítva meséli el a múlt eseményeit, amik ide juttatták Jessie-t, és végül összeér a két szál. A jelenben csak mindössze egy hét telik el, de megismerjük Jessie életéből az ezt a hetet megelőző hosszú és nehéz hónapokat is. 

Nos, azt hiszem a történetről többet nem szeretnék elárulni, nem is fogok. Be kell hogy valljam a könyv nem egészen az volt amire számítottam. Alapjában véve egy kicsit szenzációhajhász, a terhes nőket támadó vírus pusztításával kapcsolatos történetre számítottam egy karakter- és érzelemközpontú könyvbe ágyazva. 
A szerző, Jane Rogers.
Ehhez képest az olvasás után inkább azt mondanám egy eszmefuttatás ez, és a realitás talaján próbál mozogni. Megpróbálja valóban azt megmutatni, mi lenne, ha ez történne. Hogyan reagálna az emberiség. Ennek megfelelően sok benne a politika, szociológiai vonatkozás, erkölcsi kérdések, környezetvédelmi téma, vallási fanatizmus, tüntetések, egyesületek, ifjúsági szervezetek létrejötte és működése... Ami, megvallom őszintén egy kissé száraz. 

A hangulat elég depresszív, ami érthető, ha arról van szó, hogy talán az emberiség utolsó generációja éli a napjait, és próbál kiutat keresni a lehetetlenből. Nem lehetnek utódai senkinek, vagy ha mégis, csak az élete árán, és ők sem egészségesek?... 
Jessie és barátai is a maguk módján próbálják feldolgozni a problémát. A környezetvédelem, hulladékújrahasznosítás élharcosai lesznek, ifjúsági szervezetet alapítanak, vannak akik elvonultan, kommunákban akarnak élni, kőkori körülmények közt, összefognak a "szülők" ellen, akik ugye mindenről tehetnek, mert miattuk jutott ide a élet, ahova. Hm, hát itt az utolsó ponton kicsit mindig kiakadtam, annyi szülőszidalmazás van benne, holott egyrészt azt se tudják honnan való a vírus. Tehát lehet akár bioterrorizmus is, vagy valami véletlen mutáció (persze a vallásosabb vonulat számára Isten büntetése). 
Sok volt ebben a hibáztatásban, szülőktől való függetlenedési kísérletekben a teen angst.
Azt is viccesnek találtam, hogy a konzervdobozok gyűjtése és a krumplihéj komposztálás most hirtelen olyan fontos, persze tudom, sok kicsi sokra megy, de azért a hangsúlyok kicsit elcsúsztak itt-ott, úgy éreztem. 

Forrás: weheartit.com
Ami pedig a könyv központi szála, Jessie döntése, az indokok, az áldozat, az út... hogy úgy mondjam igazából nem hatott meg. Nem volt szimpatikus Jessie Lamb karaktere. Mielőtt mindenki egy szívtelen dögnek hisz, azért azt elmondom, hogy a könyvben felvetett erkölcsi kérdések szinte megválaszolhatatlanok. Hogy mit tennénk egy ilyen helyzetben, rejtély, és nem is akarnám átélni. Értem valahol Jessie-t, bár meg kell hogy mondjam, nem bírom a depressziós tiniket, akinek semmi se jó, és szar az élet ésatöbbi. Ezen mindenki túlesik, de túl kell lendülni rajta. Épp ezért nehéz ez a könyv, mert ebben a törékeny lelkiállapotban, "rossz" életkorban kényszerülnek (vagy nem) valamilyen döntésre ezek a fiatalok a képzeletbeli jövőben, a képzeletbeli és csak fogalomként mindenki előtt lebegő jövőért. Sántít azért az egész önrendelkezés, döntési helyzet, mert hát helló, mi az hogy aláírkálunk hivatalos egészségügyi papírokat, amikor az ember ilyenkor a szüleitől vagy gondviselőitől függ? Szóval értem valahol Jessie-t, ebben az életkorban nehéz bármit is úgy csinálni, ahogy kéne, de mégse értem, mert csak sodródik, és mintha nem is lenne semmi jövőképe. Értem a szüleit is, őket talán egy hangyányit jobban, de őket se mindig (khm ugyebár). Igazságtalan az egész helyzet. Kik akarnák ezt? Szülőként ki az aki hagyná ezt? Az egész kórházi "házon belül", a távoli jövőben felvetődő genetikai kérdések pedig háááát... több sebből véreznek. 
Az egyik eredeti borító.

A megválaszolhatatlan problémákat, az ilyen jellegű súlyos dilemmákat mindig szeretem a könyvekben, mert sokat lehet töprengeni, és nagyon az ember bőre alá tudnak mászni, ez valahogy mégsem tette, és lehet, hogy ez azért van, mert bár a helyzet megvalósulásakor lehet, hogy én is csak néznék, mint a lukinyúl, de elméletben úgy hiszem van véleményem ezekről a kérdésekről, és nem mellesleg nem tűnt úgy, mintha pár éven belül nem oldódna meg az emberiség itt felvetett problémája.

!!!SPOILER!!!

Legyen elég annyi, hogy én az az ember vagyok, akit nem zavart volna, ha kidolgozzák valamiféleképp, hogy a transzgénikus juh mint béranya/inkubátor kihordja az embergyereket, és szerintem ilyenkor rohadtul nem számít, hogy az kinek a lefagyasztott zigótája volt.

!!!SPOILER VÉGE!!! 

Összegzés: A könyv elején valahogy azt hittem, lesz a végére feloldás is, és más cselekménybonyolításokat képzeltem el. Bár a főszereplőt, döntéseit, indokait nem szerettem és nem éreztem át, a könyvet magát élveztem olvasni, nagyon érdekes olvasmány, és ezt mostanában szerintem egyre kevesebb könyvre lehet rásütni. Elgondolkodtató is lehet, és biztosan sokakat meg is hatott. Sokrétű, bár kicsit száraz az egymás ellen harcoló nézőpontok miatt. Komoly és aktuális is, és olyan dolgokat boncolgat, amiket boncolgatni kell, de reméljük nem azért, mert ilyen döntéshelyzetekbe kerülünk majd mi is (mint emberiség). 

Külseje utolérhetetlen. A kedvenc borítóim közt marad mindig. :) 
Forrás: weheartit.com
Pontszámban tényleg, nagyon bajban vagyok. Gyorsan olvastam, és érdekelt nagyon a végkifejlet, mégis sokszor éreztem, hogy annyira ez nem az én könyvem. Ennek ellenére nagyon ajánlom, érdemes elolvasni, és gondolkodni rajta. Érdekes a kicsit nyitva hagyott vég is, tulajdonképpen eldönthetjük, hogy is alakulhatott. Értékelés: 10/6,5

Az olvasás lehetőségét köszönöm az Ad Astra Kiadónak! :)

Itt a könyv értékelésének vége, de sajnos egyszerűen nem tudok elmenni a fordítás kritizálása nélkül, és előre is elnézést kérek.

Az elütéseket észrevevő szememet azt nem is említem, mert ez nálam ilyen belső funkció, hogy ha 300 oldalon csak egy vesszőhiba van, azt is pont meglátom, az olyanokról, hogy ugyedebár, nem is beszélve (félúton meggondolt nemdebárból lett volna ugyebár gondolom). De ez nem zavar annyira, mint inkább a fordítási bakik vagy a ferdítések. 
- spermium vs. sperma. Biológiai beállítottságúként nem tudok elmenni mellette, hogy egy olyan könyvben, ahol a terhesség, a terhes nők állnak középpontban, és még a szereplők szájába is van adva néhány alapvető magyarázat, hogy például mi a zigóta, fogalomzavar van az alapvető biológiában. A sperma és a spermium nem ugyanaz. A sejtet spermiumnak hívják - a sperma az nem egy sejt, hanem az ondó, ami ugye rengeteg spermium összessége. 
- nem felelt. (79.o.) Ha valaki doesn't answer the phone, akkor az nem veszi fel a telefont, nem pedig nem felel. Főleg ha egy olyan szituban vagyunk, hogy előtte felvette a telefont, vagyis az bekapcsolódhatott magától, de az illető nem szólt bele. 
- retteg attól, hogy apám hazajöjjön (166.o.) - retteg attól, hogy apám nehogy hazajöjjön, vagy retteg attól hogy apám hazajön
- A laborminták többször előjöttek, és ennek nem tudom vajon pontosan hogy volt az eredetije (feltételezem lab samples), de egy helyen szinte biztos voltam benne, hogy a vett pár labormintát helyett sokkal jobb (vagy ha más nem, hát magyarabb) lett volna a vérvétel.
- Beengedtem magam. BEENGEDTEM MAGAM!!! (179. o.) Ez az, ami nekem bármilyen könyvben azonnal kiveri a biztosítékot. Nemnemnem. Az I let myself in az NEM beengedtem magamat, hanem BEMENTEM. Fogtam, kinyitottam az ajtót és bementem. Kitépem ettől a hajam. A balek c. Hugh Laurie könyvben találkoztam vele először. Ha valaki megmutatja nekem, hogy ez így jó, nem szólalok meg többet (csak majd halkan füstölgök), de egyszerűen NEM hiszem el, hogy ez így nem magyartalan! 
- sebváltó a biciklin (240.o.). Bicikliben annyira nem vagyok otthon, de szerintem csak simán váltó van a bicajokon. - Azóta ezt megvétózta egy bringamániás, lehet valóban sebváltó is. :) 
- A varga és a tündérek meséje (276. o.) Szegény Grimm tesók meg forognak a sírjukban. Ez egy Grimm mese, és a címe: A suszter és a manók vagy A suszter manói. (Eredeti cím: The Cobbler and the Elves vagy The Elves and the Shoemaker)

2013. június 8., szombat

Könyvheti ámokfutás

A kilenc hadizsákmány.
A Könyvfesztivál nyakában szinte rohamtempóban érkezett el a Könyvhét is, és bár a programunk nagyon zsúfolt volt, tegnap estére csak sikerült beszorítani egy bő órácskát a végén, hogy körberohanjak és veszett vad módjára a hörcsögpofimba tömködjek jópár kötetet, amikre nem is gondoltam, hogy meg fogom venni. Ez már csak így van. Szép idő volt, kellemes hangulat, és az egész Vörösmarty tér teli könyves standokkal, hmm. :) 


A Könyvfesztiválon tulajdonképpen nem sikerült teljesen körülnéznem (még jó), mert mindig valakivel csacsogtam, találkoztam, futkostam, fagyiztam stb. :D, ellenben most a Könyvhéten, legalábbis tegnap este ugye, nem volt még akkora haddelhadd, és annyi mollyal sem találkoztam, így szabadon végigkószálhattam mindent. Ennek eredménye lett a hazahozott kis kupac könyvjelző, jó  kis Ad Astrás hűtőmágnesek, Libris kuponok, és khm, hát igen, a 9 könyv. Mentségeim persze vannak - hogy ne lennének! :) A Tűz például reci, a Harmóniát pedig Amadeától kaptam ajándékba, akivel majdnem össze is csókolóztunk, olyan nagy igyekezettel akartam megölelni és megpuszilni egyszerre. :D Totál zavarba jöttem az ajándéktól, és nagyon-nagyon örülök neki, meg az egyedi borítású csokiknak is! :) :*
A Maigret könyvek 400Ft-os darabáron voltak a Park standjánál, hármat hoztam, igyekeztem fura címűeket választani, nem tudom miért :)

Kincseim. Kattintásra megnő!

A SzJG első részét már korábban megkaptam sztimitől, és valahogy a 20%-os akciók miatt ellenállhatatlan késztetést éreztem rá, hogy megvegyem a többi részét is (igen, az összes többit, meg a kalauzt is...), de persze végül a józan ész győzött és csak a 2. és 3. részt vágtam szatyorkába. :) Angol stand nem volt sok, de az egyiknél találtam egy Neverending Storyt, és végülis rábeszéltem magam, hogy 20%-kal jó vásár lesz az is. :) Sok turkálós doboz volt itt-ott, szemeztem még egy-két könyvvel, de aztán inkább otthagytam őket, sokról semmit se tudtam, csak azt, hogy éppenséggel most olcsó, és hát annyira nem akartam halmozni. :) Végülis a CorLeonisnál vettem még egy olcsó, 500 Ft-os könyvet, a Papíron prímát. :) Sajnos Grettyvel meg valahogy elkerültük egymást. :( 

A Könyvfesztivál az emberkékről, beszélgetésekről szólt nekem, a Könyvheti ámokfutásom meg csak és kizárólag a könyvekről, de mindkettő nagyon jó volt. :) Menjetek ki, ha tehetitek, érdemes körülnézni. :) 

Legjobb pillanat: megkérdeztem egy standost, hol a metrólejáró, mert csak a feljárót láttam, ahol feljöttem, persze kiderült, hogy kb 10 méterre volt tőlem, csak nem vettem észre hol van, mire ő: metró az nincsen itt, csak földalatti :D Jólvan mondom, az az, arra gondoltam :D ... Ennyire megkülöndöztetik a bp-iek a földalattit a metrótól? Pedig totál ugyanaz, csak a sárgának van egy kis törökfürdő hangulata a sok csempével :D

2013. június 6., csütörtök

Mats Strandberg - Sara B. Elfgren: A tűz

Azóta vártam az Engelsfors trilógia második részét, amióta csak becsuktam az elsőt, A Kört. És ez a feszült, azonnal olvasni akarom várakozás bizony egyre kevesebb könyvnél jön elő, inkább lassan az a jellemzőbb, hogy herótunk van abból, hogy nincsenek szimpla regények, amik kivételesen nem folytatásosak. A svéd szerzőpáros azonban olyan lebilincselően ír az engelsforsiakról, hogy ebből igenis kell nekünk három adag hatszázoldalas monstrum! :) 

Az előző kötetben, a Körben megismerkedhettünk a főszereplő lányokkal, akik egyben kiválasztottak is, és boszorkányok, de még csak most fedezik fel képességeiket. Össze kell tartaniuk, és megpróbálni megfejteni az Engelsforst körüllengő titkokat, mielőtt késő lesz. Az első részben már így is elvesztették két társukat... 
A Tűz a következő iskolaév kezdetén folytatódik, és rejtélyekben most sincs hiány. 

Fülszöveg: "Az Engelsfors trilógia második kötete. Vége a nyárnak és a kiválasztott hat lányt a gimnázium második osztálya várja. A szünidő szinte rettegésben telt el, és ők felkészültek a gonosz erők következő lépésére. Ám a veszedelem olyan irányból fenyegeti őket, ahonnan egyáltalán nem számítanak rá. Egyre nyilvánvalóbb, hogy valami nagyon nincs rendjén Engelsforsban. A múlt összefonódik a jelennel, az élő találkozik a holttal. A Kiválasztottak között még szorosabb lesz a kötelék, és a lányok megint rádöbbennek, hogy a rendkívüli képesség vagy a varázslat sem vigasztalja a boldogtalan szerelmeseket és nem gyógyítja meg az összetört szíveket…" 

Az engelsforsiak életét újabb misztikus rejtélyek hálózzák be. Furcsa módon pusztulni kezd az erdő - ez azonban csak Anna-Karinnak tűnik fel. Új, stockholmi lakója akad az udvarháznak, ami már évek óta üresen áll. Valamint egy új szervezet is alakul, a Pozitív Engelsfors, vagy röviden a PE, ami szektához illő módszerekkel vonja be szép lassan és alattomosan a fél várost a bűvkörébe... Vagy talán valami másnak a bűvköréről van szó, démonok állnak a háttérben?
A Kiválasztottaknak nem csak a PE szervezkedései mögött rejtőző embert (?) kell megtalálniuk, és leszerelniük, de a Tanácssal is szembe kell szállniuk, azok ugyanis megérkeztek a városba, hogy az előző évben elkövetett bűneiért felelősségre vonják Anna-Karint... 
A hullámok összecsapnak a lányok feje felett, és bizony ez a könyv sem ér véget újabb halottak nélkül.

A cselekménybonyolítás, a hangulatteremtés nagyon hasonló az első kötethez, és ismét rögtön magához láncolt. A hideg svéd téli hangulat helyett ezúttal a vénasszonyok nyarában csöppenünk, fullasztó hőségben kezdődik el az új tanév, mindenkiről csak úgy rogyik a víz, de ez is pont stimmel, pont jó, pont megszorul valahogy az a meleghez túl magasan záródó inggomb a nyakunkban, és érezni, hogy valami készül. Alaposan előkészítik a feszültséghez (!) a terepet. 

Nagyon tetszett, hogy Minoo, Anna-Karin, Ida, Vanessa és Linnéa ebben a kötetben tényleg közelebb kerül egymáshoz. Az első részben ismerkedtünk mi olvasók is a szereplőkkel, meg a szereplők is óvatosan egymással, hiszen számukra is új volt mindenki, nem voltak egy baráti kör, és nagyon tetszik, hogy nem is lettek most sem hipp-hopp legjobb barátnők csak mert összeköti őket a küldetésük. Még mindig 5 nagyon különböző személyiségű lányról van szó, akik nem mindig szeretik egymást, nem mindig értenek egyet, de egyre jobban megismerik egymás titkait. Előtérbe kerülnek a fontosabb célok, aminek érdekében már tényleg hajlandóak összefogni, és nem csak úgy ímmel-ámmal. A legnagyobb személyiségfejlődést Ida mutatja - persze nem nehéz neki, hisz mindig ő lógott ki leginkább a sorból. Szerettem, ahogy megváltozik ebben a részben, és azt is, hogy többet láttattak a szerzők az ő nézőpontjából, az ő titkairól. 
De a többieket is szeretem: Anna-Karin, az érzékeny, állat- és természetbarát, a kicsit elnyomott, akinek nagy teher van a vállán... Minoo, a nagyon okos, aki még mindig nincs tisztában saját képességével, Vanessa az örök szerelmes, love-sztoris csaj, aki jobbat érdemel, Linnéa a vad, fékezhetetlen, a deviáns, aki mégis az egyik legnormálisabb. Mindannyian kedvelhetőek valami miatt. 

Elképesztően jó volt a csavar a történet kb. 2/3-ánál, csak pislogtam és lestem, és párszor el kellett még olvasnom, hogy ki kicsoda, hogy is van ez? :) A könyv legeslegjobb része ez volt, amíg ez a mágia élt bennük. SPOILER! A testcserék nagyon el voltak találva, és imádtam, hogy ezáltal is jobban megismerik egymást a szereplők, ahogy kénytelenek belehelyezkedni - még ha csak kis időre is - a másik életébe. És hogy ezáltal tudják megvezetni a Tanácsot, zseniális! SPOILER VÉGE! 


A Tanács egy nagy semmi, és semmit nem segítenek a Kiválasztottaknak, gyűlöletesek. Csak a merev szabályaikkal vannak elfoglalva, bíróságost játszanak és fitogtatják a hatalmukat, amikor sokkal több forgott kockán éppen... A lányok teljesen magukra vannak hagyva tulajdonképpen. 

Ismét sok volt az olyan rész, ahol egyszerűen hétköznapi életekbe pillanthattunk be a lányok családjaiban, a sok mágia és misztikus rész mellett. Depressziós, magába forduló anya, szülők válása, alkoholista apa, megcsalás, kiközösítés, barátságok és szerelmek. Az emberi kapcsolatok minden verziójából kapunk egy kis szeletet, mindenkinek vannak problémái, és néha igen komorak a felfestett képek, de ettől marad életszagú, ez adja a realitás pólusát az ektoplazmakörök és mágikus amulettek ellensúlyozására. 
Az angol borító
A mágikus elemek közt is sok minden új bukkant fel, ezek közül is kedvencem volt, hogy az egyik lánykának lett famulusa. :) Érdekes a holt lelkekkel való kapcsolat is, és tetszett, ahogy a múltból is felszínre került sok minden. 

Kritikai észrevételeim
A Körhöz képest az olvasását kicsit döcögősebbnek éreztem, de ez valószínűleg miattam volt, nem a könyv miatt. A felvezetés nekem nagyon hosszú volt, kicsit túlírt, még akkor is, ha nagyon szeretek a lányok családi hátteréről olvasni. 
A fordítás kritikája, hogy elég sok idegen kifejezés maradt benne. Ilyenek, hogy handout, paperback, back-up mentés, stalker, de hogy még a comment is úgy maradt, c-vel, hát. Azért ezeket le lehet fordítani. Nem az zavar hogy nem értem, mert értem, de egyrészt biztos van, aki nem érti, meg aki érti, azt is esetleg idegesítheti a szövegben. Van benne egy knäcke-bröd is, hát az is lehetett volna pirítós, pászka, kétszersült vagy valami. 
Ezen kívül viszont nem igazán tudok kritikát megfogalmazni, szuper a könyv. :) 

Értékelés: 10/9,5 Egy nagyon nagyon kicsi fokkal kevésbé tetszett, mint a Kör, de a csavarral, valamint a végjelenettel, és a végjelenet utáni csavarkával, hát nem tudok rosszabbat adni ennél... Még majdnem el is bőgtem magam rajta. 

Már csak egy kérdésem van: mikor jön A Kulcs? :) 


Kiadja a Geopen, vegyétek meg a Könyvhéten! :) 
Köszönöm az előolvasás lehetőségét!