2012. december 17., hétfő

Spenótos halálpite Mrs. Raisin módra

M.C. Beaton: Agatha Raisin and the Quiche of Death


Az egész úgy kezdődött, hogy nagyon megtetszettek a magyar Agatha Raisin borítók, mert üdítőek, szellemesek a grafikák, és nagyon jók a címeik is. Aztán megtudtam, hogy sorozat, és bizony nem is kevés résszel, eredetiben már a 23-nál tart, de itthon is egyre több jelenik meg a rajzos borítós kötetekből, különféle figyelemfelkeltő címekkel. Ezen első rész például az Agatha Raisin és a spenótos halálpite címet viseli. 

A történet Angliában játszódik, ahol is a mogorva, ámde céltudatos PR-szakember Mrs. Agatha Raisin úgy dönt, ő bizony korán nyugdíjba vonul, felszámolja addigi életét és megvalósítja dédelgetett álmát: lesz egy kis házikója vidéken, távol a város zajától, ahol nyugalomban éldegélhet hátralévő napjaiban. Abba azonban talán nem gondol bele, micsoda unalom lesz neki a váltás, senkit nem ismer, nincsenek barátai (nem mintha Londonban lettek volna), nincs nyüzsgés, csak a négy fal meg az Agatha Christie krimik... Abba pedig aztán végképp nem gondol bele, hogy akkor mi lesz, ha unalom helyett nyakra-főre kell majd rohangálnia, bűnügyet felderíteni, gyilkost keríteni, idős hölgyeket interjúvolni és lebuktatni, halálpiték eredetét kajtatni és saját életét is védeni, mert bizony a mi Agathánk életére is törnek a kis mesebeli falucskában, Cotswoldsban. Az események mozgatórugója persze maga Mrs. Raisin volt, aki bizony csalással és más pitéjével akart villogni a helyi pitesütő versenyben. Amikor aztán a zsűrielnök meghal mérgezésben, persze hogy a pitesütő kerül bajba... :)
Hogy hogy kerül egy kínai rendőr, egy apró ámde hivatlan kismacska és egy fess, jóképű, leszerelt katona a képbe, azt már Mrs. Raisin se tudja néha követni, de a lényeg, hogy minden jó ha a vége jó. 

Az elején is szerettem, de a végén alig tudtam letenni. Annak ellenére, hogy egy kisvárosba, falucskába költözés történik, és apró események láncolatából áll össze a könyv, egy csepp unalom sincs benne. A stílus remek, nagyon élveztem a humorát, a mulatságos jeleneteket, a filmszerű képeket, elejtett mondatokat. Az angol humor, az angol hangulat rányomja a bélyegét az egész történetre, egyszerűen tényleg hamisítatlanul angol, de a szó legjobb értelmében. 

Valahogy mindig is ilyennek akartam "olvasni" és látni Agatha Christie könyveit, és Miss Marple-jét. Agatha Raisin egy rendkívül jó amatőr detektív alak. Nem akar persze nyomozni, és ez benne a legjobb, ahogy ő maga is ágál önmaga ellen néha. Szerettem megfigyelni a változásait is, ahogy a grumpy, mogorva PR üzletasszonyból pitesütögető, virágos "otthonkás", krimifaló, macskatartó lady lesz, aki nem mellesleg így vagy úgy, de kivívja magának a hírnevet ebben a számára először szoktalan környezetben is. Eljár a nőegyletbe, segít az időseken, aukciót szervez, szép lassan megtanul olyasmiket is főzni amihez nem csupán a mikró kiolvasztó funkcióját kell használni, és észrevétlenül beilleszkedik sok olyan ember közé, akiket azelőtt talán nem sokra tartott. 

Tény, hogy alapjaiban egy hagyományos vonalakat követő klasszikus krimi, de aki szereti az ilyesmit, nem fog csalódni, nagyon szórakoztató, kikapcsoló olvasmány. Nem mellesleg pedig, egy nagyon jól elindított sorozat, ahol az ember egyszerűen kíváncsi, mi lesz a mellékszereplőkkel és mi lesz a következő gubanc, a látszólag csendes, festői angol tájon... 

Értékelés: 10/10 Lehet hogy nem érdemelne 10-et az ötlet és az elemek, de engem ezúttal teljesen megvett magának hangulatával, humorával és szereplőivel, és nem vagyok hajlandó lepontozni :) Könnyed, színtiszta szórakozás. 
És még vár rám 22 rész, ennél pompásabbat el sem tudok képzelni. :) 

Ajánlom a szerző Agatha Raisin-es oldalát
A sorozat magyarul is megjelent köteteit itt találjátok
Forrás: alicetait.com

3 megjegyzés:

  1. Úgy örülök, hogy neked is ennyire tetszett :) Én imádtam! Főleg mert az egyik kedvenc sorozatom a Kisvárosi Gyilkosságok, és ebben megtaláltam a hasonló atmoszférát, meg hát imádom az angolokat. Szerintem szuper kis történetek ezek, bár még én is csak ezt az egyet olvastam ^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A Kisvárosi Gyilkosságokat nem ismerem, de biztos jó lehet, ha hasonlít erre. :)
      Nagyon jó sztori, és imádom Agathát, akármilyen kis kotnyeles meg fura is. Nagyon jól alkotta meg a szerző. Nemsoká folytatom a sorozatot :)

      Törlés
    2. Én imádom, a Hallmarkon ment régen, amikor még volt nekünk olyan, meg a film+ is adta csak más szinkronnal sajna. Az a jó amiben John Nettles hangja Újréti László ha jól emlékszem. Ő Barnaby felügyelő és ő szokott nyomozni meg épp az aktuális fiatalabb társa. Nagyon angol és nagyon mókás néha hogy egypicinyke városban v faluban mi borítja ki aztán az embert aki öl. Családi civódás, nemesi érzelmek, vagyon, lóverseny akármi. És nagyon bírom a kis betéteket, mert van a Barnabynak egy felesége meg egy lánya és mindig alakítanak vmit, nőegyletbe mennek, vagy kirakodóvásárra, mindig van valami össznépi falusi esemény, színjátszás, v kórus:D És mindig történik vmi. Ott vannak a mesés kis angol házikók a virágoskertekkel, a zöld mezők és erdők, aztán egyszerre szaporodni kezdenek a hullák. Imádom és soha nem sikerül rájönnöm ki a gyilkos. Anya profi de én nem:D

      Törlés